Az utolsó kilométer

Amikor 2018 november 3-án a déli órákban kiértünk a fenomenális Salabasina-árokból túránknak még messze nem volt vége.Nehezen ocsúdtunk fel a nem mindennapi élmény után,észre sem vettem,hogy kicsit kimerítette az erőmet,így aztán a következő kilométerek az aranyló erdőben némi kínlódással teltek számomra,Gergő viszont jól bírta.Hosszú út után értük el a pilisszentkereszti Szentkútat ahol végre alkalmas helyet találtunk a pihenésre.Pihentünk is vagy negyven percet,megkajáltunk,fotózgattunk majd újra erőre kapva folytattuk a túrát,amely már csak lefelé vezetett.Nem sokára elértük a Pilisszentkeresztet Pomázzal összekötő országutat,amely gyakorlatilag a két hegység (Visegrádi - Pilis) határának tekinthető.A turistaút egy darabig párhuzamosan halad vele,ám egy ponton keresztezte azt.Átérve egy parkolóban találtuk magunkat közel ezer autó társaságában,arébb iszonyatós embertömeggel...de ez nem tántorított vissza,mentünk át a parkolón is.Ezután pár méterrel beléptünk a Dera szurdokba.Ezzel kezdetét vette az utolsó kilométer....

Átkelve az országuton,kezdetét vette az utolsó kilométer....

Már az első métereknél szembe köszönt egy híd,azon átkelve fedeztük fel a kék jelzést ami a szurdokon vitt végig.Ki tudja miért elsőnek mégis a rossz irányba fordultunk,valami felső utat kerestünk vagy mi...de hamar korrigáltuk a hibát és indultunk beljebb a szurdokba.A parkoló melleti résznél elhaladva láttuk,hogy itt van az óriási embertömeg.Valami rét volt itt,fözőcskétek,nevetgéltek élvezték a novemberi nem mindennapi jó időt.Rendkivül zavaró volt!Képzelj el egy gyönyörű nyugis szurdokot amely emberi ricsajozástól,nevetgéléstől hangos..azt beszéltük Gergővel,hogy oké ezer ember itt tölti az idejét,főznek,esznek,isznak,jól érzik magukat,de amikor majd elmennek vajon hányan szedik össze a szemetüket?Na mindegy mentük tovább a fenséges szurdokban ahol egy kitünően járható út,maga az országos kék vitt végig.

Az első hídacska a Dera szurdokba érve

Az út sok helyen keresztezte a patak medert,szándékosan nem írok patakot,hiszen a Dera patakban alig-alig volt víz.Ezeken kis fahídak sokasága vezetett keresztül.Jól illettek bele a környeztebe,ám ami nem illett az,az itt tapasztalható embertelen embertömeg...Sok szurdokban,völgyben jártunk már az országba,viszonylag mind nyugis volt,ott jártunkkor még a Rám-szakadék is,de ez itt...földbe gyökerezett a lábunk szinte.Az úton sokszor csak úgy lehetett elférni,hogy félre álltunk,a hídaknál is hosszú perceket kellett várni,hogy átérjen a szemből jövő,hogy áttudjunk menni...Rendkivül zavaró volt! A 600 méter hosszúságú völgyben így persze csak lassan és nehezen lehetett haladni.Persze minek siessünk,a szurdok szépségei felülmúlhatatlanok voltak.

Tümeg a szurdokban ( a képek eredetiek!)

A legszebb az volt,hogy amikor egy nő szoknyában az egyik kishídon megállva facebookozott a telefonján...Vajon az ilyen ember minek jön ilyen helyre?Szerencsére ha rövid ideig is,de akadtak üres járatok.Ezeket használtuk ki elsősorban fotózásra és továbbhaladásra.Minden zavaró körülménytől eltekintve élveztük a szurdokot.Próbáltuk kikapcsolni a dolgokat és csak arra koncentrálni amiért jöttünk,ez mindkettőnknek sikerült is.Az egyik sziklafalnál készült aztán az a fotó,amely Gergő elhunyta után végig kint volt az érettségiig az osztálya tábláján...

A kép amely aztán végig kint volt az osztály tábláján és ezzel a képpel búcsúzott az iskola közösségi oldala is....

Akkor csak élveztük az egészet,ki gondolta volna,hogy az itteni fotónak majd ekkora jelentősége lesz..mentünk tovább a szűk utakon,hídakon át,nem érdekelt minket többé a már-már elviselhetetlen tömeg.Bár felemlegettük a nyugis Salabasaina-árkot,hogy mennyivel jobb volt az....Szépségben mindenesetre ez a pilisi szurdok is ott volt a szeren.Régóta terveztük már,hogy eljövünk ide,sikerült is aztán megszervezni a dolgokat úgy,hogy a káposzta is megmaradjon,de a kecske is jól lakjon módjára.A Salabasina-ároki túrát tudtuk úgy kombinálni,hogy annak vége érintse a Dera szurdokot.Ez vált valóra ekkor.Talán így utólag szerencsésebb lett volna egy hétköznap jönni,na de eljutottunk ebbe a híres szurdokba is,ez volt a lényeg.

Kimerülve,de boldogan a hídon.Nem tudhattam,hogy ezek közös túrázásaink utolsó méterei....

Még hídak sokasága köszönt szembe,majd sziklás meder tette még szebbé a szurdokot,persze a Dera patak vízének csak itt-ott volt nyoma.A sziklafal pedig oldalt már olyan száz méter magasnak is tűnt.A hatszáz méter hosszúságú szurdok a lassú haladásnak hála többnek tűnt annál amennyi.Ha jól emlékszem a szurdok végén kis tavacska volt,de nem vagyok benne biztos,hogy jól emlékszem,Azt tudom,hogy volt víz,de patak volt-e vagy tavacska már nem tudom.Itt ért véget a szurdok érdemi része.Persze az út ment még tovább.Itt is volt sok-sok ember.Aki tehát nyugalomra vágyik,az ne a Dera szurdokot válassza,legfőképp ne hétvégén!

Az utolsó túrázós kép Gergőről...

Tó vagy patak?Ma sem tudom...

Az út a kék jelzés vitt tovább a falu felé,de a szurdoknak vége volt.Két oldalt még emelkedtek a dombok,szép volt persze ez is,de már egy teljesen átlagos útvonalnak bizonyúlt,főleg a szurdokhoz képest már ez itt semmi volt.Aztán beértünk a faluba Pilisszentkeresztre.Ugye túrázásaink történetében a 2016-os Rám-szakadék,Dobogókő túra óta elég jelentős településsé nőtte ki magát.Agyaltunk Gergővel hova menjünk a központba,vagy a falu végi buszmegállóhoz-e,végül ez utóbbi győzött.Itt még leforgattuk a filmünk zárójelenetét,aztán megvártuk a buszt amivel visszamentünk Pomázra.

A szurdok végén mér egy teljesen átlagos út vezet

Abban a pilisszentkereszti buszmegállóban értek véget útjaink,amelyről kép nem készült.Hiszen ki akarna egy buszmegállót fényképezni?Persze ha tudom,hogy ennek ekkora jelentősége lesz a jövőben...Szóval itt értek véget Gergőkémmel való közös túrázásaink.E sorok írásakor napra pontosan egy éve...Persze ezt akkor ott nem tudhattam,nem tudhattuk...Nem tudhattuk,hogy nem lesz több közös túránk és erre gondolva belesajdul a szívem a fájdalomba...Nincs szó ami letudná írni ezt a fájdalmat....Gergő 38 nappal ezután ment el...Az utolsó kilométer mint minden kilométerünk emléke örök,mindörökre a szívemben maradt.A fájdalom az űr amit maga után hagyott szavakkal nem kimondható....Túrázásaim folytatódtak,mert élnünk kell tovább nincs más választásunk és mert ő is ezt akarja.De semmi sem olyan mint azokban az időkben amikor vele lehettem...Ma sem tudom még,hogyan is vagyok képes egyáltalán életben maradni....

A témához kapcsolódó írásaim:

Az eredeti túrabeszámoló ide kattíntva olvasható.

A féléves megemlékezési bejegyzésem pedig ezen a helyen érhető el.

Az utolsó kilométer...

Túra szoknyában - Egy másik Királynő

Réges régen egy messzi messzi galaxisban..

Királynők jöttek - mentek,ami örök az a túrázás (...) .Bár évmilliók teltek el azóta az emlékek édesek.Nem olyan régen írtam életem egyik legszebb túrájáról az Isten óvd a Királynőt bejegyzésemben ( itt olvasható ). Közben eszembe jutott egy másik túra amely szintén egy szépséges Királynővel tettem meg.Persze ezt túrának hívni túlzás,sétának meg kevés.Talán valahol a kettő között van a dolog.Persze sétának indult az egész,azt meg nem tudhattuk hol kötünk ki... A történetem Veszprém városában játszódik egy valaha volt édes szeptemberi napon.

Kilátás Gizella erkélyéről

A Királynőt ekkor már talán két éve ismerhettem,egy év meg egy pici óta,hogy a szívébe fogadott.Sétára indultunk a városban,kellemes jó idő volt még tartott a nyár.A Királynő ennek megfelelően nem öltözött túl,kis blúzocska és egy szoknya volt rajta.Édesen szép volt... Útunk Veszprém belvárosában vezetett fel a várnegyedbe.Persze nem minden emlék tiszta,de sokminden megmaradt.Azthiszem felmentünk a Tűztoronyba,megnéztük a híres Zsuzsi szobrot és kimetünk Gizella erkélyére,ahonnan pompás a kilátás a város egy részére és a közeli Bakonyra.Majd ezután az alattunk elterülö dombos fensikra mentük ki,egészen a keresztig.Innen is szép volt a táj,már láttuk a közeli híres viaduktot is.Úgy döntöttünk elmegyünk arra.

Szent István völgyhíd

A viadukt alulról

A dombról leereszkedtünk ha jól emlékszem a névre akkor a Séd-patak völgyébe.Azthiszem ez a patak a Balatonba ömlik.Csodás hely volt,közelitettünk a Vidaukthoz.Amely amúgy Szent István híd névre hallgat és ha jól tudom az 1930-as években épült.Alatta voltunk,elneveztük mi Sóhajók hídjának,így hát fel is mentünk rá.Gyönyörü kilátás volt fentről,elsősorban a várnegyedre.Ezt néztük egy darabig.

Ezt látni a Viaduktról

Mivel a Királynő ismerte a várost,megfüzött,hogy újra menjünk le és menjünk be a Betekints-völgybe.Hát persze,hogy nem volt ellenemre,szépen betekintünk majd a völgybe aztán majd máshova is... Emlékeim szerint vezetett le egy lépcső a viaduktról valahol,ezen jöttünk fel és mentünk le.Szinte azonnal a Betekints-völgyben találtuk magunkat ahol egy jól kiépitett sétány vezette az erre járókat.A völgy az én fogalmaim szerint nem teljesen volt völgy,hiszen csak az egyik oldalán volt domboldal,a másik ugyan enyhén emelkedett,de nagyon enyhén és ott házak voltak,persze kicsit távolabb.A dombos oldal gyönyörü volt,végig csodás sziklafalakkal.

Betekints-völgy sziklafalai

Itt a Betekints-völgyben volt hajdanán a veszprémi vidám-park,ebből persze semmi sem maradt.Gáz,hogy mindenhol az országban eltüntek a vidám-parkok...A sétányon padok is voltak,az egyiken megpihentünk mert elég sokat mentünk már amúgy.Persze egy Királynővel a pihenés is édes volt... de aztán mentünk tovább ám a völgy egy ponton véget ért.Lehetett választani mert a sétány ment tovább sima útként.Vagy tovább megyünk az ismeretlenbe,vagy visszafordulunk vagy...a sziklafalas rész is véget ért,vezetett egy út fel a dombra (vagy inkább hegyre) arra is lehetett menni.A Királynőre biztam a döntést.Meglepetésemre a felfelé írányt választotta!

Betekints-völgy a sétánnyal és a sziklafallal

 Az út felfelé és tovább már olyan volt mintha egy igazi túrán lennénk és hát meglepett a döntése,hogy felfelé menjünk mert ugye szoknyában volt,nem éppen túrázáshoz öltözve.Persze nem ellenkeztem,szokták mondani összekötjük a kellemest a hasznossal.Felfelé ő ment elöl a szűk úton én utána.Csak néztem milyen szexi ahogy a szoknyában mássza a domboldalt.Hamarosan felértünk,de az út nem szélesedett viszont legalább már szinten haladt.Én meg hálás voltam a sorsnak,hogy nem izzadtszott meg a felfelé menet,égésnek véltem volna.

A Királynő egy másik helyen,de ezen
a túrán ugyanez a ruha volt rajta.
A kép minöségén szándékosan
rontottam.

Egy kellemes erdőben találtuk magunkat,persze jelzett turistajelzésű út nélkül.

Ketten az erdőben egy Királynővel...igy hát meg-meg álltunk itt-ott és nem éppen pihenni...Alighanem nézve a térképet a Gúlya dombon járhattunk,ezt ekkor még nem tudtam.Később a jövőben aztán már jelzett út is vezetett erre.Kiértünk egy lovarda féléhez.Az már nincs meg,hogy itt mit is csináltunk,de valószinüleg körbenéztünk.Az sincs már meg hogyan jutottunk vissza a városba,de valahogy sikerült mert egyszer csak ott voltunk,alighanem egy útat követhettünk ami oda vezethetett.Így aztán a túrázással egybekötött szexi séta véget ért.Nagy kár...

Az a bizonyos erdei szakasz

Az évek folyamán aztán ez a gyönyörü Királynőm is más útakra ment.Nem tudhatom,hogy él-e még emlékeiben ennek a sétának a történései,bevallom nekem sem mindig jutott eszembe,de most valahonnan előjött.Így tartoztam annyival az egésznek,hogy leírom,mint ahogy tettem azt a másik egykori Királynőm esetében is.

Hát Királynők jöttek-mentek,sajnos olyan sokáig nem maradtak.

Az emlék édes és maradandó,de csak a túra örök.