A sorsolás Siófokra szólította a csapatunkat.Mivel az előző két idegenbeli mérkőzésre nem tudtam elmenni,így ide már elindultunk Zolikával,hogy a szokásos körökkel egybefűzve megnézzük a meccset is.Siófok...nagyon-nagyon szép emlékeim vannak ebből a városból a Balaton partjáról,mindig is szívesen jövök ide vissza.Magába a futballstadionban viszont még soha nem voltam,noha mellette mentem már párszor el.Már háromnegyed tízre Siófokon voltunk úgy,hogy nem kellett vészesen korán kelni.Nyugodt utazás volt vonattal,annak ellenére,hogy kétszer is átkellett szállni.Sokadszorra voltam már itt.Első utunk a stadionhoz vezetett,nem azért mert olyan kiváncsiak voltunk rá,de a meccseig még volt hat óránk és megakartunk nézni mennyi időbe telik a vasútállomás-stadion út megtétele,mert félő volt,hogy este majd meccs után sietni kell a vonatra.
Egy szép templom az állomás és a stadion között
Nem voltak messze egymástól,így bíztunk benne,hogy este simán elérjük majd a nekünk kellő vonatot.Ezt letudván a belváros felé vettük az irányt.Jártunk már itt is.A víztorony és a tér körülötte nagyon szép.Gondoltuk elérkezett az idő,hogy egyszer végre felmenjünk a víztoronyba is,hiszen kilátó és vendéglátóhely van odafenn.Odaérve aztán visszahököltünk az ártól.Azért ne haragudjon a világ,csupán azért fizetni 2500 forintot,hogy felmehessek egy toronyba?Tényleg hol élünk már? Hát úgy tűnik,hogy ennek fényében nagyon valószínű,hogy ebbe a toronyba soha a büdös életbe nem megyünk fel...Kis összahasonlítás képpen,a jóval nagyobb élményt adó pécsi tv-toronyba 1600 volt a belépő,a kékestetőibe meg 1000...igaz ezek nem tegnap voltak,de akkor is...Szóval még keveregtünk egy kicsit a téren aztán a Balaton felé vettük az irányt.
A híres siófoki víztorony
A téren
Ismert részek köszöntek szembe.Például a Jókai park ahova most nem mentünk be.Én egy lángosost szerettem volna találni,nagyon kívántam egy sajtos-tejfölös lángost,de nem találtunk egész Siófokon.Volt egy-egy kajálda nyitva,de a buli negyedben meg szinte minden zárva volt.Kerestük,de nem találtunk nyitva tartó lángosost.Így visszamentünk az egyik étterembe ebédelni.Nagyon isteni babgulyást ettünk és grill tálat.Nem voltak olcsók hozzáteszem,bár maga a babgulyás nem volt olyan vészes áron.A kaját letudván indultunk egy sétára.Először kimentünk a kikötő melletti molóra.Innen is nagyon-nagyon sok régi szép emlékem van.Sokan voltak,de nem volt most úgy zavaró,kimentünk kicsit megcsodálni a Balatont amely mindig lenyűgőz.
A szép emlékű moló
Kellemes hely!
Visszamenve a kikötőbe végre ki tudtunk menni a zsilipre.Itt a szilip és a Sió felett fotózgattunk párat.
Ezt követően a part felé vettük az irányt az óriáskerék irányába.Távolról is láttuk,hogy a kerék lassan,de folyamatosan forog.Gondoltam ha elfogadható áron lesz akkor felülünk.Bár sejtetem,hogy nem lesz elfogadható áron az sem...Végig tudtunk menni a parton a plázs melletti sétány is megvolt nyitva.A Balaton persze szép volt most is.Odaérve az óriáskerékhez persze megnéztük mennyiért lehet felülni.Nos a koponyánkénti 3000 forint nem tette vonóvá számunkra.Ide sem mentünk tehát fel.Sétálva tovább a szállodák sora következett.Az egyikben nyaraltam kétszer is anno,egy régi szép szerelmemmel valamikor évmilliókkal ezelőtt,így persze elkapott egy kis nosztalgia.Egy helyen újra ki tudtunk menni a parthoz.
A Sió felett
A kikötő a zsilipről
Ahogy a kilátó úgy az óriáskerék is eszméletlen drága...
Itt Zolika gondolta belemegy kicsit a vízbe.Na csak bokáig.De ez sem volt kis teljesítmény április közepén.Egy vadászles szerű kilátó vagy les volt a parton itt még! Ide is felmentünk,az alattunk lévő nádasra lehetett kilátni,gondolom az itteni élővilágot lehetett innen kémlelni,fotózgatni.Még kicsit mentünk a parton,majd visszafordultunk.Egész nap nem siettünk,mire ide értünk alaposan elment az idő.Alig több mint egy óránk volt a meccsig.Még gondoltuk megiszunk valahol valamit.Nem kellett volna...A parton az egyik vendéglátóhely teraszára ültünk be két üditőre.Bődületesen drága volt ez is..Nem tudom,de a közelmúlt élményei alapján,arra Zamárdi,Lelle felé nem voltak ilyen kegyetlen árak...Negyed négykor elindultunk a meccsre ami négykor kezdődött.
Zolika a vízben...
...és a lesen
Fél négy után oda is értünk a meglehetősen lepukkadt állapotban lévő stadionhoz.Úgy látszik ide nem jutott már pénz orbán apánk stadionfejlesztési csomagjából...Elfoglaltuk helyünket a lelátón,majd a melegítés után indult is a meccs.Nem játszott most jól a csapatunk.Az ellenfél az első félidő közepén meg is szerezte a vezetést.Továbbra is nyögve-nyelős volt a dolog.A második félidőben ugyan jobbak voltunk már,de nem akart összejönni a gólszerzés.Már kezdtünk idegesek lenni Zolikával,de aztán kilenc perccel a vége előtt összejött az egyenlítés.Így 1-1-es döntetlennel végződött a mérkőzés.Egy kicsit bosszankodtunk,mert itt nyerni kellett volna és a végén még a döntetlennek is örülni kellett.
Az ütött kopott siófoki stadion
Zajlik a meccs,a pirosak a mieink
Jól sejtettem,sietni kellett a vonathoz.Volt ugyan vonat ezután is,de az IC volt amire csak országos napijegy+helyjegy volt jó,inkább maradtunk a személyvonatnál,jóval olcsóbban kijöttünk,na és ennek voltak közvetlen csatlakozásai hazafelé.Tíz perc alatt az állomáson voltunk,még egy ásványvíz vétel is belefért az állomás egyik büféjénél.Na ez sem kellett volna...Két ásványvíz 1400 forint volt! Tényleg mi folyik itt,rablás?Hát a jó büdös kurva anyját az ilyen helyeknek,csak azt kívánom,hogy menjenek minél előbb csődbe,aztán rohadjanak meg.Mocskos rablók!
A hazaút sima volt,így mindössze 2 ésnegyedóra alatt hazaértünk,szintén kétszeri átszállással.Végül is jó nap volt,bár nem nyertünk és Siófok borzalmasan drága,de azért elvoltunk.
Hál isten továbbra is remekül szerepel a csapatunk a bajnokságban.Kerek egy éve,hogy veretlenek vagyunk és jelenleg újoncként a negyedik helyen állunk a 16 csapatos mezőnyben.Mi sem természetesebb,hogy elmentünk a következő idegenbeli meccsre is.Ez pedig Kaposváron került sorra,maga a Kaposvári Rákóczi volt az ellenfelünk amely a bajnokság egyik legerősebb csapata.Nem sok jóra számítottunk,de reménykedtünk benne,hogy sikerül megőrizni a veretlenségünket.Ahogy mindig most is ötvöztük a meccstúrát mással.De most rendes túrával nem tudtuk.Lehet ugyan Kaposvár környékén is jókat túrázni,de meglehetősen korán kezdődött a mérkőzés,délután egykor,így aligha lett volna idő egy kisebb túrára is.Így városnéző túrát szerveztünk be.Zolika még nem volt itt,nekem pedig újra jó volt visszatérni egy Gergő nyomábanos helyre.Alig több mint hét éve voltunk itt Gergővel egy remek túrán...
Vonattal jöttünk,de nem ezzel a kis csühössel
Már a hajnali vonattal elindultunk,így korán már fél kilenc után Kaposváron voltunk egy viszonylag kényelmes utazás után.Esőre állt az idő,gyengén szemerkélt,de mondták is erre a napra a csapadékot.Ez persze nem tántorított el minket.Megérkezés után a vasútállomás melletti busz pályaudvar felett (és a síneken) átívelő csoda hídat néztük meg.Erről mesélt egy kollegám,mondta ne hagyjuk ki,meg hát amikor Gergővel hét éve itt jártunk,akkor ez még nem volt itt.Valóban egy szép érdekes híd ívelt át a pályaudvar felett amelyre lifttel is fellehetett menni,odafenn pedig egy sétány és bicikliút is volt.Na és jó kilátás is.Megérte megnézni.Ezután vettük az irányt a belváros felé.
A csodahíd
Emlékeztem rá,hogy Kaposvár egy szép város és valóban ahogy haladtunk be a belvárosba az egyre jobban hulló eső ellenére is,most is az volt.Útközben szép szobrokat és épületeket csodáltunk meg és fotóztunk,majd a főtéren a székesegyház és a városháza mellett a most is münködő szökőkútak szolgáltatták a látnivalót.Úgy döntöttünk mivel nem hoztunk most semmit,valahova beülünk egy kávéra és némi reggelire.Ezt egy itt található Lipóti pékségben tudtuk megejteni.Kijövet folytattuk a sétát.Esett ugyan az eső,de olyan elfogadható mértékben.Csendes kis eső volt.Kilyukadtunk a helyi plázánál,majd a Tesconál.Innen aztán újfent a belváros irányába fordultunk.
Itt is fotozkódtunk Gergővel anno...
A főtér a városházával
A székesegyház a szökőkúttal
Lassan haladtunk és közben azért ment az idő és egykor meg kezdődött a meccs.Úgy döntöttünk keresünk valami éttermet és megkajálunk.Ám hiába jártuk be keresztül kasul a belvárost az éttermek zöme zárva volt,vagy olyant találtunk ami a mi pénztárcánknak már sok..így csak egy kis boltban vettünk pogácsát.Jobban rájött az eső,de még mindig nem volt vészes.Közben azért akadtak látnivalók a belvárosban,főleg a "sóhajok hídja" az egyik utcában.Itt is fotózkodtunk annak idején Gergővel most sem hagytuk ki.Aztán egy rég nem érzett érzést éreztem...mintha valaki simogatta volna a hátam....Gergő itt volt most velem,azonnal tudtam.A híd klassz volt most is.Ezután lassan elindultunk a stadion felé.Nem kellett nagy tudás eltalálni oda,hiszen ebben az utcában volt,igaz vagy másfél kilométerrel arébb.
A szépséges belvárosban
A sóhajok hídján
Korán oda értünk.Még volt 50 perc a meccsig,kicsit körülnéztünk a környéken.Egy templom adta a látnivalót,meg a stadion melletti gyárépületek.Nem tudtuk milyen gyár lehetett.Végül aztán bementünk a stadionba.Az egy kicsit régimódinak tűnt,de nem volt rossz.Meglepett,hogy a székek tiszták voltak a wc pedig első osztályú.Csak a hazai szektorba tudtuk jegyet venni,de úgy ültünk,hogy senkit ne zavarjunk azzal ha a a mi csapatunknak szurkolnánk menetközben.Nagy nehezen aztán elkezdődött a meccs.Az eső ellált,de fedett lelátón ültünk amúgy sem zavart volna,de így legalább a játékosokat sem zavarta.
Belesés a stadionba
Mi vagyunk az elsők a lelátón!
Két nagy helyzettel kezdett a Kaposvár,de aztán fokozatosan lendültünk mi is bele a játékba és már többször birtokoltuk a labdát mint a hazaiak.A félidőben azonban nem esett gól.A második játékrészben kicsivel aktívabbak voltak a hazaiak,de nekünk volt meccslabdánk,de kihagytuk.Ezt követően egy erősen vitatható tizenegyest kapott a hazai csapat amiből megszerezték a vezetést.Mi nem adtuk fel! Becserélték a csapatkapitányunkat aki összefogta és irányitotta a csapatot ahogy azt kell.Egyre-másra támadtunk,de fogyott az idő.Már a hosszabitásban jártunk,de kegyetlenül nyomtunk egy kapufát eltaláló lövésünk akadt.Én már feladtam,úgy gondoltam megvan az első vereség.Szerencsére a csapat nem adta fel és a legutolsó támadásunkat siker koronázta!Éppen a kapitány talált be! Számunkra hatalmas boldogság volt a pontmentés és a csapatot meg dicséret illeti,hogy nem adta fel és ment előre az utolsó pillanatig.Így továbbra is veretlenek maradtunk!
Kőkemény csata!
A végeredmény
Két és félóránk maradt a vonatig.Úgy gondoltuk csak megebédelünk valahol.Emlékeztem,hogy a helyi Tescoban van egy étterem.Így áttrappoltunk a belvároson és sikerült egy jót ebédelni.Újra eleredt az eső.Még kicsit sétálgattunk a kaja után majd elindultunk a vasútállomásra.Minden különösebb gond nélkül hazaértünk este fél kilencre.
Jó volt visszatérni Kaposvárra az különösen jó,hogy Gergő jelzett,hogy ott van velünk!A meccs is jó volt és izgalmas a csapattal elégedettek voltunk,nagyon tetszett,hogy nem adtuk fel vert helyzetből sem.Így aztán kellemes érzésekkel és emlékkel térhettem nyugovóra.Most másnap reggel pedig írom a blogbejegyzést,amit itt és most befejezek.
Zolikával a kaposvári stadionban
Felfedeztük az év szobrát is Kaposváron,hatalmas a felírat!
Volt már erről szó ebben a blogban bőven,de mivel ma van a tizedik évfordulója illő megemlékeznem róla.Ugyanis ettől a túrától számoltuk a bakancslistánkat.Voltak persze túráink előtte is bőven,de nem foglalkoztam úgy vele mint azóta.Ez volt az a buli,amelytől kezdve igazán komolyan vettem az egészet.Pontosan megtervezve alakultak innentől fogva a túráink,minden részlet gondosan kidolgozva és egyre jobban és több mennyiségben dokumentálva.Még boldog voltunk.Álmomban sem fordult meg olyan gondolat,hogy alig három és fél év múlva Gergő elmegy...Bár éjszakás műszak után,de boldogan indultunk útnak Vácra 2015 augusztus 8-án a reggeli,délelőtti órákban...
Gergő a Nyugatiban,várjuk a csatlakozást
Nincs már meg minden részlet az emlékezetemben arról a napról,de ami megvan azt most felidézem.Vácon játszotta következő mérkőzését az akkor NB I.-ből kiesett csapatunk.Mi persze kitartottunk az NB II.-ben is a csapat mellett (mint később az NB III.-ban is).Úgy döntöttünk elkisérjük Vácra a csapatot,mivel alapból kiváncsiak voltunk a városra is,mert még soha nem jártunk itt.Délután volt a meccs de mi reggel elindultunk,így kényelmesen oda érhettünk.Éjszakás műszakot tudtam le,de nem érdekelt.Az volt a lényeg,hogy jól érezzük magunkat.Majd a vonaton pihenek úgy döntöttem.Így is lett.Felérve a Délibe még bőven volt időnk,Vác meg már nem volt messze.Úgy döntöttünk Gergővel gyalog megyünk át a Nyugatiba.Ez volt az első alkalom,hogy gyalog mentünk így át,de utána mindig így csináltuk akárhányszor így volt csatlakozásunk.Ez is ekkor alakult tehát ki.Átérve nem kellett sokat várni és mehettünk is tovább Vácra.
Vác szebb volt mint gondoltuk,a képek az akkori technikánk szinvonalát tükrözik...
Nagyon hamar odaértünk,talán dél esetleg egy óra lehetett.Böven volt még időnk az ötkor kezdödő mérkőzésig.Indulhatott az ismerjük meg Vácot túránk.Közbe itt-ott ettünk ittunk és a nagy kánikulában gyakorlatilag bejártuk Vác java részét.Egyszerűen nem tudom azt az életérzést elmondani,mennyire jó volt,hogy milyen remekül elvoltunk Gergővel.Vác kellemes meglepetés volt,hatalmas meleg volt,de tíz évvel fiatalabb voltam és remekül bírtam.A meccsig csavarogtuk a szép városban.A stadionhoz meg időben érkeztünk.Gergő is bírta és jól érezte magát.A stadionban meg a vendégszektorba mentünk ahová megérkeztek a mi ultráink is.Kezdődhetett a meccs.
Ekkor voltam először a Diadalívnél
A meccs jó volt és izgalmas.Vert helyzetből álltunk fel azaz 0-1-es állásról nyertünk 2-1-re és végigszurkoltuk a meccset az ultrákkal.Így kellemes élményekkel távoztunk a stadionból.Könnyen megtaláltuk a vasúti megállót Vác alsót vagy nem tudom mi volt már a neve,mert meccs előtt ezt is feltérképeztük Gergővel.Hazafelé a Népligetnél meg megnéztük az akkor frissen épült Grupama arénát,na persze csak kivülről.Busszal jöttünk haza amelyen kellemesen járt a levegő és pihenhettem én is.Valamikor este 11 tájban értünk haza kellemes emlékekkel.Akkor még nem tudtam,hogy ez a túra ez a meccstúra lesz a mérföldkő.De annyira jól éreztük magunkat,hogy ezt követően határoztuk el,hogy nem csak úgy hébe-hóba járkálunk el túrázni hanem tervszerűen gondosan megtervezve.
A székesegyház
Eltelt tíz év és annyi minden történt...Megtörtént a lehető legrosszabb és ezt aztán semmiféle jó sem tudta kompenzálni...de soha nem adtam fel,ahogy most sem.Most amikor megszenvedtem a nyarat is alaposan.Megfogadtam a 10-ik jubileumi évben visszatérek ide,ez megtörtént,de sajna Mónival jöttem.Nem a személyével volt bajom,dehogy is,csak betegsége lévén nem tudott sokat sétálni velem Vácon.Részben ugyan elmentünk arra amerre Gergővel is tíz éve és sokkal jobb időnk is volt,de Móni két és félóra elteltével nem nagyon bírta tovább.Na,de így rendeltetett.Legalább sikerült visszatérni.
A váci meccstúra emléke végigkiséri az életem.Mérföldkő volt és egy csodás nap.
Megrendítő időutazás: a Szentendrei-szigeten megbújó, gazzal benőtt, százhúsz éves pálya, amelyhez fénykorában hajóval jártak át Vácról a játékosok és a szurkolók.Mai bejegyzésemben a Pokol-pálya titkainak eredünk a nyomába.
Váccal szemben jól látszódik az egykori stadion pályájának sziluettje
Alig-alig látszik ki a rozsdás kapu a fejtetőig érő csalánerdőből, a fák sűrűjében megbújó betonlelátót csernobili elhagyatottságban emészti az elvadult természet. Az omladozó lépcsősorok, gazzal benőtt korlátcsonkok valamit érzékeltetnek a hajdan népszerű pálya varázsából, a kopott építmény belsejében pusztuló öltözőhelyiségek eredeti funkciójára azonban már jóformán semmi sem utal, hacsak nem az alkalmi hajléktalantanya fekvőhelye mellé helyezett békebeli vaskályha, a salgótarjáni Hirsch és Frank Gépgyár és Vasöntöde huszadik század elejéről megőrzött, Kalor 196 néven forgalmazott darabja.
Az egykori lelátó napjainkban...
A 80-as években...
Az elárvult pálya ovális ívét kirajzolják az egykor labdafogó kerítésként szolgáló, barnásan rohadó bádoglemezek, oldalukban mindenütt felgyülemlett szemétmaradvány, a málló konzervdobozok, műanyagflakonok között néhány állatcsont és egy törött állkapocs is felbukkan. Ha létezik romantikája egy futballstadion természetes pusztulásának, azt a leginkább itt, a Szentendrei-szigeten, a Tahitótfalutól néhány kilométerre található erdei helyszínen lehet megtapasztalni. A vidéki labdarúgás Csipkerózsika-kertjének kísérteties hangulatú díszletei mintegy utólag is igazolják az évtizedek óta elhagyatott sporttelep nevét: a Pokol.
Az egykori focipálya utolsó memetója a kapu amit a természet magáévá tett....
Hivatkozott rá annak idején a sajtó Pokol-pályaként vagy Pokoli pályaként is, és néha előfordult a magyarfutball.hu oldalon átvett körülírás, a kissé kacifántos „Pokol Csárda mögötti pálya” változat. Helyszínmegjelölés szempontjából utóbbi a legpontosabb, ugyanis a sportpálya a Váccal szemközti Pokol-sziget déli csücskénél, a révátkelő melletti legendás vendéglő, a Pokol Csárda „tartozékaként” rögzült a környéken élők tudatában.
Ami a lelátóból maradt...
Lelátó napjainkban
A baljóslatú nevet az anekdota szerint ifjabb Varázséji Gusztáv lapszerkesztő adta a mulatóhelynek, miután az 1880-as években egy holdvilágos éjszakán fiatalok társasága a Buki-szigetről leevezett „Kharón csónakjaival” a révcsárdához, amelyet a lidérces Duna-ünnepség alkalmából alvilágot idéző görögtűzzel világítottak meg. Nem is annyira burkolt, vallási színezetű szóhasználati hidegháború is kibontakozott a fürdőhely kapcsán, a Pokol-sziget helyett ugyanis az 1930-as évektől imitt-amott szórványosan előfordult a Paradicsom-sziget változat is.
A pokol csárda
Pokol vagy Paradicsom, a váci népnek egyre ment, nem úgy viszont a váci püspöknek, akit az anekdota szerint olyannyira zavart a székesegyház tornyából is látszó Pokol-csárda felirat, hogy kívánságára a Pokol szót lefestették – a kivételes diplomáciai érzékkel megáldott étteremtulajdonos azonban ügyelt arra, hogy a vékonyan kent mészfesték alatt azért továbbra is kivehetőek legyenek a tiltott betűk.
A régmúlt mesebeli hőseit, balladisztikus történeteit eltüntette az idő: a népszerű Pokol Csárda már csak az egykori vendégek emlékeiben él, a 2000-es évek közepén lebontották a folyó fölé magasodó éttermet, a helyén egy félbemaradt panziókezdemény csupasz és összegraffitizett téglafalai rontják a képet, a váci nép egykori közkedvelt fürdőző- és mulatóhelyének sporttelepe pedig teljes feledésbe merült.
Nem akármilyen meccsek voltak itt és nem akárkik léptek itt pályára...pl.Zsák Károly a múlt évszázad egyik legnagyobb magyar hálóőre...
A dzsungelben maradt romokról is néhány megszállott helytörténész vagy futballzarándok tud csupán, a kitűnő Dunai Szigetek tematikus portál mellett néhány éve a A magyar futball faktor, a Városok, stadionok, kocsmák és a Pörge grundol blog írt a Pokol-pálya titkairól. Az említett források keltették fel érdeklődésemet Magyarország egyedülálló futballhelyszíne iránt.
A meghökkentő részletek, a rozsdás vastámasztékok, fával benőtt kapufák, roskadozó öltözőfalak lenyűgözően gazdag sportmúlt néma tanúi, belegondolni is merész például, hogy a homályos szurkolói emlékezet szerint még az Aranycsapat is edzett ezen a pályán.
Repüljünk vissza hát képzeletben száztízenkét évet, 1914 júliusáig, amikor az első világháború kitörése előtt kilenc nappal ragyogó sportünnepségnek volt a helyszíne a Pokol-pálya!
Az akkor már bő évtizede működő sporttelepet átmeneti elhanyagoltsága után felújították, a díszes alkalomra pedig a Váci Sport Egyesület vezetősége „hosszas fáradozás és áldozatok” után megnyerte ellenfélnek az élvonal országos hírű csapatát, a 33 FC-t, soraiban „az egész kontinens legjobb kapusával”, Zsák Károllyal. Az előzményekről és az akkor 19 éves, utóbb harminc válogatottságig jutó, valóban Európa-hírű, korszakos kapusról az imént a Váci Hírlap korabeli fordulatait idéztük, és bár maga a mérkőzés viszonylag unalmas, ráadásul Zsák-bravúroktól mentes 1:1-es döntetlent hozott.
A Vác SE 1915-ben
A Pokol-pálya évtizedekig a váci futballélet meghatározó helyszínének számított, az 1912-től a másodosztályban, a Pest-vidéki kerületi bajnokságban szereplő Váci Sport Egyesület otthona volt, futballozott itt a Váci Atlétikai Club, később az akkor már Váci Petőfi néven szereplő NB II-es csapat egészen az 1960–1961-es idény végéig használta. A váci együttes utolsó itteni bajnoki fellépése az 1961. június 26-án, a Kőbányai Lombik elleni, 1:1-re végződő mérkőzés volt, az újságban feljegyzett ötszáz néző aligha gondolta, hogy a NB III-ba zuhanó csapat mellett a Pokolt is sirathatja aznap.
Nézősereg a Pokoli stadionban
Az 1960-as években elcsitult a Pokol-pálya környékén a meccslárma, a városi futballélet egyre inkább áttelepült az időközben megépült Ligeti stadionba, és bár egy ideig még előfordultak alkalmi mérkőzések, az 1970-es már jobbára agárversenyeknek, turisztikai bemutatóknak adott otthont a pokoli helyszín.
Egy légifotó tanúsága szerint még 1988-ban is viszonylagos épségben állt a sporttelep, sértetlen alakjában felismerhető az 1930-as években emelt, az 1960-as években átépített tribünépület is.
A rendszerváltás óta azonban az enyészet az úr, noha az 1990-es évek közepén halványan körvonalazódott a terv egy esetleges motorversenypálya létesítéséről, végül nem lett belőle semmi. A mai állapotokra gondolva újra aktuális Gergely Ferenc 1930-as siráma, a Váci Hírlap hasábjain közölt „Levél a Pokolból” című, lírai hangú írás. „Az elmúlt nyáron megdaloltam a kietlen szigetnek e kedves oázisát, mert a «csacska fecskék csevegése», vadgerlicék nevetése, rigómadár s fülemüle léleksimogató, drága szava engem is dalra hangolt. Akkor alig értünk a nyárba, szerelemről beszélt az egész erdőcske, a fűszál, a bogár, a lepkehad, a madársereg s a kövek közül kiszabadult ember… Kacagott az egész oázis… Most, hogy a nyár végigaszta a letörpült magyar rónát, a Poklot is megülte a csend…”
Az öltöző
Ennyi amit kiragadtam a Nemzeti Sport,Hátsó füves bejegyzéséből,vannak még bőven részletek,de a lényeg lényegében ennyi.Engem mindig is érdekeltek az ilyen elhagyatott helyek,van valami különleges varázsuk,sokan manapság szellemházaknak,szellemjárta helyeknek hívják ezeket,de ez engem nem támtorít el.Az,hogy a jövőben lehetséges lehet-e egy ide vezető túra nem tudom...Aktuális túratársaimat nem tudom,hogy tudnám meggyőzni,hogy keressünk fel egy ma már alig létező valamit,főleg nyáron a szúnyoginvázió idején,de mondjuk télen nem lenne hülyeség.Nem ígérem,hogy valaha is eljövünk ide,de nincs kizárva,hogy egyszer eszembejut és óhatatlan késztetést érzek,hogy felkeressem a pokol stadionját...
Régen volt már helyi túránk...Most ez is összejött,igaz nem ezt akartuk.Sajnos az élet egyre nehezebb.Az infláció hatása szépen lassan utolért minket is.Egy mecseki túra volt betervezve az április végi hosszú hétvégére.De amig pl.az élelmiszerárak 45%-al emelkedtek az elmúlt egy évben addig a fizetésünk 0%-al!Úgyhogy a jó büdös kúrva anyját minden olyan féreg embernek aki másokon élősködik,minden ilyen féregnek és az összes politikusnak kivétel nélkül kívánom,hogy dögöljön meg!Szóval egyre szegényebbek vagyunk mi is és hiába tervezgetünk szép klassz túrákat ha hónap végén már egyszerűen nem telik rá... De három napos hétvége volt és itthon csücsülni felért egy kínzással.Jó Zolika kitudott menni a kertjébe,én letudtam menni az erdőbe a kutyámmal,de ezek nem pótolták a túrákat.Én aztán úgy voltam vele rögtönzök itt a városban akkor egy túrát ha kell egyedül is,de szóltam Zolinak és ő hajlott rá.Hétfő délután fél kettőkor indultunk útnak.Szokatlan időpont,de most az egész abszolválható volt 4-5 óra alatt maximum.
Az egyetem előtti park Dunaújvárosban
A dunaújvárosi egyetem előtti parkból kezdtük a bulit.A tervünk az volt,hogy kimegyünk az erdei gépparkba (Zolika meglepő,de nem járt még itt) majd onnan a Központi sporttelep mellett kimegyünk a Felső Dunaparti sétányra és azon végigmegyünk úgy,hogy itt-ott lereszkedünk a domboldalra.Le közvetlen a Dunához most nem terveztük a lemenetelt.Megnézzük még az újvárosi kilátót,majd a helyi víztoronynál fejezzük be a bulit.Ha lesz erőnk és időnk még lemegyünk a szigetre,bár ennek már nem láttam nagy esélyét.Elindultunk és hamar a vasmű melletti erdőbe értünk.Ennek déli végén volt az erdei géppark azaz az ipartörténeti skanzen.Odáig az egyenes úton mentünk.Az erdő már teljesen zöld volt az idő pedig kellemes.Eszembe jutott,hogy nekünk ezen a hétvégén a Mecsekben kellett volna lennünk,ahhoz képest ez az erdő hát sehol nincs...de azért kellemes volt.
Hosszú egyenes út az erdőben
Elértük az út végén az erdei gépparkot.Ugye filmem is,meg bejegyzésem is van innen,Gergővel is érintettük számtalanszor már ezt a helyet.Zolika most járt it először,ahhoz képest,hogy negyven éve dunaújvárosi hát nem semmi...Itt az utak mentén a vasműből kiszeparált gépek vannak kiállítva.Skanzennek készült a hely 1989-ben,de abba maradt a dolog.Azóta igazából senki nem törödik a területtel.Ugyan néha kitakarítják,de ennyi.Megcsodáltuk a gépeket,Zolika jobban,neki még új volt ez.Érdekes,hogy voltak itt mások is a gépeket nézni.Pedig mindig olyan kihalt volt ez a hely.Három lány nézegette a kiállítást még rajtunk kivül!Ha jól tudom mára már csak tíz gép van kiállítva,ezek mindegyikét megnéztük.A fogaskerékre én felmásztam úgy mint egykor rég Gergővel is,majd mentünk tovább.
A fogaskeréken
A stadion melletti erdőben trappoltunk tovább.Itt egy hajléktalan ordibálgatott,de ahogy jöttünk szembe valószínűleg megijedhetett tőlünk,mert behúzta fülét,farkát.Pedig hát nem akartunk mi semmi rosszat.Kikerültük majd mentünk tovább.Következő állomásunk maga a hőn szeretett stadionunk volt.Már régen fotóztam itt,így lőttem pár képet az arénáról és az arénával.Innen pedig behatoltunk a jégcsarnok melletti erdőbe.Sok erdős rész van Dunaújvárosban és az erdőket itt-ott csak egy-egy út választja el egymástól.Mégsem tekinthető ez egy erdőnek.Viszont a kiserdő kivételével külön nevük nincs.Én adom nekik ezeket a neveket,mint pl.a jégcsarnok melletti erdő.Ebben járt egykor a kisvasút is a muki.Muki túrán tavaly voltunk,érdekes az,hogy most órákkal előttünk újra volt éppen egy muki túra amely az egykori kisvasút nyomvonalán vezet végig.Na és számtalanszor jártunk már ebben az erdőben is,hiszen a dél felé vezető túráink erre vezetnek rendszeresen.
Az aréna
Kedvenc építményem a városban ahogy Gergő kedvence is volt!
A jégcsarnok melleti erdőben
Elhaladtunk a jégcsarnok majd a sportcsarnok és az egykori vidám park mellett is,majd kicsit az utcákra betérve kijutottunk a Felső-Dunapartra.Azért felső mert egy fensíkon vagyunk itt,100 méterrel a Duna felett.Van Alsó part is odalenn a kettő között meg egy szép domboldal.Most is szép volt minden,sajnos ezen a részen a növényzet már benőtte úgy a dolgokat,hogy kilátásunk nem nagyon akadt.Egy kisebb erdőben vezető út vezetett le a domboldali sétányokra ezen mentünk le.Itt lejebb volt az a szánkópálya ahol rengeteget szánkóztunk Gergővel...A domboldalon tucatnyi sétány futott a gyönyörű zöld környezetben.Na és itt voltak az acélszobrok is kiállítva,amelyből ha jól tudom száz darab van itt!Ezt egyszer esküszöm megszámolom valóban ennyi-e.Itt aztán kellemes környezetben lehetett sétálni,sajna a felnövő fák továbbra is sok helyen takarták a kilátást.
Egy acélszobor a sok közül az újvárosi dunai domboldalon
Zoli itt-ott erősködött,hogy menjünk le teljesen a Dunához.Ehhez most nem volt kedvem,hiszen onnan elég nehézkes a visszakapaszkodás és a lábam még mindig nincs teljesen rendben.Szerencsére feltűnt a kilátó így sikerült meggyőzni,hogy ne le,hanem inkább fel menjünk.Odáig is volt kapaszkodás a domboldal meredekebb részén.Nem mentünk teljesen fel,hanem egy szinttel lejebb megnéztük alulról is a kilátót.Ez az a kilátó amely többször is szerepelt már a blogban és amelynek építését nyomon követtük Gergővel.Noha az érdemi részének elkészültét Gergő már nem érhette meg... problámák is kisérték a kilátó "életét" hiszen inogott instabil volt,de mára már minden rendben vele,kellően megerősítették.Na ezt néztük meg alulról mielőtt felmentünk volna rá.
Nem olyan egyszerű a felmenetel...
A dunaújvárosi kilátó alulról
Ezután felmentünk a kilátóra.Jó idő,május 1,rengetegen mozogtak a Felső Dunaparton is,de ez most úgy nem volt zavaró.Mivel filmet is készítettünk éppen,ideje volt,hogy a mi kilátónk is szerepeljen már az egyik filmünkben.Erre most sikerült sort keríteni.Kimenve a kilátóra a kilátást is megcsodáltuk,nem is olyan rossz.Bár a kilátó mint írtam sokszor szerepelt már a blogomban,majd sort kerítek rá,hogy a kedvenc kilátós sorozatomba is bekerüljön.Jó negyedórát nézelődtünk itt,majd elindultunk egy kicsit vissza irányba.Volt itt egy Dunaújváros tábla,olyan ablakszerű mint Balatonbogláron,úgy gondoltuk ott is fotózkodunk egyet.
Zoli szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát a kilátóban
A Dunaújváros ablaknál,aszthiszem ez az első fotóm itt
Ezután le már nem mentünk a felső Dunapart szélén bandukoltunk végig,helyenként a kilátást vagy az acélszobrokat csodálva.A helyi víztorony közelébe fejeztük be a túrát.A szigetre már nem volt kedvünk lemenni.Viszont erősen szomjaztunk.Úgy döntöttünk még elmegyünk a vályúhoz inni.Régi törzshelyünket választottuk ki erre a célra a helyi Bisztrót.Apró kellemetlenség volt,hogy odáig átkellett trappolni a fél városon,de megérte.A sör kitünő volt és jól is esett.Akkor úgy vettük,hogy itt végződött ez a rögtönzött túra.
Kell ennél szebb látvány túra végén?
Természetesen a bulit túrának tekintjük,annál is inkább mert így a Bisztróig volt 12 km a táv!Ez volt az év kilencedik túrája és így összesen tartunk 135,6 km-nél ami annyit jelent,hogy túránként az átlagunk 15,066 km.Ez most így alakult.Reméljük a mecseki túra egy-két héten belül összejön azért majd,kicsit fájó lesz,hogy a medvehagyma virágzást így már nem valószínű.hogy elkapjuk.Ez a dunaújvárosi túra sem volt rossz,bizonyítottuk,hogy itt is lehet jókat túrázni.Ezt Gergő idejében sorra bízonyítottuk,de Zolikával helyi túrákkal eddig nem nagyon jeleskedtünk.Folytatás hamarosan!
