2020. október 3., szombat

Kedvenc kilátóinknál (9.) - Gizella királyné kilátó

Ebben a sorozatomban a kedvenc kilátóinkkal kapcsolatos élményeink elevenednek fel és ahol természetesen bemutatom eme nagyszerű építményeket.Túrázásaim lassan negyven éve alatt számtalan kilátóban jártam,majd jártunk Gergővel együtt is.Mindig is imádtuk ezeket a csodákat,ha utunkba került egy sosem hagytuk ki,de voltak olyan túrák amelyeknek kifejezett célja volt egy-egy kilátó.

 A mai októberi részben a nem régiben meglátogatott Gizella királyné kilátót vesézzük ki.

A kilátó amely ívesnek látszik,de valójában egyenes!

Az alapoktól újjáépített, horganyzott acélból készült Gizella királyné kilátó 22 méter magas, 7 szintes és 51 tonna össztömegű. Korábban a Gulya-dombi kilátó állt ezen a helyen, amely megrongálódott, ezért 2015-ben le kellett zárni.

Felépítése gyártással, szereléssel együtt 4 hónapot vett igénybe. Az 1615 db, összesen 51 tonna össztömegű, különböző méretű alkatrészt 7500 db csavar fogja össze. A szerkezet 22 méter magas, a hetedik, egyben legmagasabb kilátószintje 17,5 méter magasan van, innen egyedülálló körpanoráma nyílik, belátható az egész város és a környék. A kilátó érdekessége a formája, úgynevezett parabolikus hiperboloid, azaz ívesnek látszik, de egyenes - egy igazi matematikai bravúr.

A feljáró
A kilátóból teljes 100%-os körpanoráma élvezhető.Hiszen maga a város mellett a Bakony hegyvonulata is jól kivehető,sőt jól látszik a hegység második legmagasabb csúcsa is a Papod-hegy,valamint a Csatár hegyi kilátó is.De akár a 8-as főút forgalmát is csodálhatjuk odafentről.

A veszprémi Gulya-dombon épült kilátó 2016-ban került átadásra.A parkerdei utakon jól elérhetjük akár az állatkert,akár a Betekints-völgy felől.A veszprémi tömegközlekedési pályaudvarokról pedig jelzéssel ellátott utak vezetnek el ide.

A kilátószínt

A kilátó,főleg köszönhetően annak mert még újnak számít,kiváló állapotoknak örvend.Csak remélni tudom,hogy ez így is marad még jó sokáig.

Sajnos Gergővel nem sikerült ide eljutnunk,bár szerepelt egy távlati tervünkben.Sajnos ez nem tudott már valóra válni.
A közelmúltban jártam itt Zoli barátommal,e sorok írásakor nincs még egy hónapja sem.Nagyon nagy élmény volt,bátor szívvel ajánlom mindenkinek!

Kilátás a Bakonyra

Kilátás a városra
Érdekességként említem még meg - bár valószinűleg ez csak számomra bír érdekességgel - ,hogy a kilátóból jól látható az egyik jelenlegi legjobb barátomék háza (ő most külföldön dolgozik),valamint az egykori nagy szerelmem háza is.Az előbbi társasház,az utóbbi pedig családi.

Benne van a pakliban,hogy jövök még/jövünk még ide.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése