2020. október 15., csütörtök

Oda a nyugalom?

 Idén épült fel a Zengő új kilátója a Mecsek legmagasabb csúcsán,ahol alig pár napja mi is jártunk.Persze amellett,hogy rácsodálkoztunk az új remek építményre,meglepődve vettem tudomásul,hogy óriási embertömeg van a hegység legmagasabb hegyén és a kilátónál is.Már felfelé jövet is,jó sok ember mozgott erre,a kilátónál meg szinte majdnem sorba kellett állni.Odafönn pedig alig fért oda az ember egy-egy jobb helyre ahonnan csodálhatja a kilátást.Persze nincs is ezzel semmi gond,ezért készült,hogy embereket mozgasson meg.Csak hát... hova tűnt a régi nyugis Zengő?

A régi kilátó a régi nyugi...

Alighanem körbe zárta az embertömeg,éppen úgy ahogy a régi kilátót körbezárta az új.Emlékszem valahányszor jöttünk erre,ez itt a nyugalom és a béke szigete volt,illetve csúcsa.Rajtunk kivül nagy ritkán mozgott csak erre valaki,a régi kilátóba sem kellett sorba állni,szinte csak a merészebbek mentek fel.A torony melletti kis asztalkánál pedig nyugodtan meglehetett pihenni és lakmározni is.Így is tettünk mindig akármikor is vetett erre a sors.Most amikor ide érkeztünk egy nagyobb társaság ült az asztalka körül és fenhangon ordítoztak és nevettek.Sosem értettem azokat akik erdőben szeretik hallatni hangjukat...

Gergővel és Tibor barátomékkal falatozás az asztalkánál még 2014-ben

A kilátóban zsúfoltság uralkodott.Ezzel sincs semmi gond.Csak mikor odafent a korláthoz értem végre,láttam,hogy az már kellően összevan karcolva,különféle nevekkel,szívekkel,ki járt itt ekkor meg ekkor...egy három hónapos kilátóban... Na most ez miért kell?Miért nem képesek az emberek vigyázni az értékeikre?Szóval ha a dolognak ezt az oldalát meg az odalenn ordibálgató jóképességűek oldalát nézem,akkor bízony kár ezért az embertömegért.Kár mert a normális túrázók és kirándulók mellett mostmár a söpredék is tiszteletét illetve tiszteletlenségét teszi ezen a remek helyen...

Az új kilátó

Lejövet a Zengővár romjain is embertömeg üldögélt.Úgy tűnt ezek itt a normálisabb kirándulók,hisz csendben voltak,a romokban kárt pedig nem tettek.Az asztalkától meg továbbállt az ordítós társaság is.Remélhetőleg a szemetjüket is elvitték...Lefelé pedig számtalan kiránduló jött szembe.Ez sem volt jellemző korábban a Zengőre.Na de amig normálisan tudnak viselkedni az erdőben,meg nem szemetelnek addig a fene bánja.

Zoli is sokára fért oda a megfelelő helyre

Örülök az új kilátónak persze és rögtön meg is szerettem,de a Zengő nyugalma már a múlté.Jó persze egy csodás őszi szombaton voltunk fenn,más időben talán nincs ilyen tömeg.De az is lehet mindez csak az új kilátónak szól,mindenki kiváncsi rá,szeretné megnézni,aztán majd idővel lecsökken a varázsa.Bár úgy gondolom a régi nyugi ide már nem tér vissza.Nincs ezzel semmi gond,csak vigyázzunk a Zengőre a kilátóra,ha már elődeink hősiesen megvédték a lokátortól.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése