Mindenképpen egy bakancslistás túrával akartam befejezni az évet,tudtam Gergő is így akarná...Igen ám,de a bakancslistás túra ami az év végére volt betervezve (Nagy-Kopasz - előző bejegyzésesben lásd) úgy éreztem túlságosan nehéz lesz azok számára akik velem tartanak erre a kalandra.Természetesen ezen a túrán is Gergőre akartam emlékezni és a bakancslista keretein belül is egy emléktúrát szentelni neki... Mit volt mit tenni,elővettem az elözetesen még Gergővel összevázolt jövő évi bakancslista terv első túráját amelyről úgy éreztem jóval könnyebb túra mint a Nagy-Kopaszra felmenni.Így hát december 28.-a kora reggelén keltünk útra Velencére,ahonnan a Bence-hegy és Nadap érintésével szándékoztunk megnézni a pázmándi sziklákat és Pázmándon befejezni a túrát.
Ez volt a bakancslisták búcsúja is,életem azthiszem utolsó bakancslistás túrája.Gergő nélkül ebben a formában nem látom értelmét a folytatásnak.Amik lesznek még túrák az életemben azok spontán fognak születni,hirtelen ötlettől vezérelve,ha éppen nekem vagy valakinek lesz valami ötlete,akkor azt megvalósítjuk,de hónapokra előre már nem nagyon lesz eltervezve semmi...
A velencei állomás ahonnan annyi sok szép túra indult...
Reggel már fél kilenc előtt odaértünk Velencére.Ahol éppen esett az eső...furcsálottam mert egész héten figyeltem a meterológiára,elszórtan mondtak csupán esőt...Végül is nem volt vészes eső,nem volt nagy,de esett...és hát nem elöször szívattak meg az időjósok túrázásom történelme folyamán...Persze ez most sem tántorított el a túrától.A velencei vasúti állomáshoz is édes emlékek fűztek,sokszor szálltunk itt le Gergővel és inditottunk innen is szebbnél szebb túrákat.Kegyetlenenül beszúrt a szívem,amikor arra gondoltam,hogy Gergő most nem lehet itt velem...Persze azért itt volt...éreztem,éreztük most is...Elindultunk hát a jól ismert sárga jelzésen.Elöször a Velence korzóba botlottunk bele.Zoli barátomnak nagyon tetszett ez a hely,gyermeki lelkesedéssel nézett körül,gondolom ilyenek lehettünk mi is Gergővel amikor elöször járhattunk itt...
Szomorúan, Gergővel a szívemben a Velence korzón
Zolin kivül még Móni,Gergő anyja tartott velünk,bár én óvva intettem ettől a túrától,mivel ismerem és tudtam nehezen fogja bírni még ezt a könnyű túrát is.Másik Móni ezúttal sem jött el,ő külön utakon jár már,csináltak ugyan egy emléktúrát Gergőnek ők is,de szerettem volna ha egyik álltalam szervezett emléktúrára is velünk tart.Mindegy,nem erőltetem...Miután Zoli haverom kigyönyörködte magát a Velence korzón mentünk tovább a sárgán az esőben.A jelzés ugye keresztül vezetett Velencén,érintve annak szép helyeit.Már jól ismertem mindet,sokszor jártunk itt a kisfiammal...Átmentünk az M7-es felett a hídon is amelyhez szintén emlékek sokasága fűzött.Átérve a dombról most is visszanéztünk.A Velencei-tó az esőben is gyönyörű volt...
Az M7-es és a Velencei-tó a már ismert domboldalról
A Bence-hegy megmászása következett,amely nem egy egetrengetően magas hegy,inkább egy domb.Ami kellemetlen,hogy fel a kilátóig végig betonút vezetett.Emlékeztem,hogy áprilisban amikor itt voltunk,lentről még úgy tűnt,hogy senki sincs a kilátóban,aztán felérve tapasztaltuk,hogy óriási a tömeg.Gergő még viccesen meg is jegyezte,hogy mi van itt,tán MTK meccs?Most is úgy tűnt lentről,hogy nincs odafenn senki.Felérve aztán láttuk,hogy valóban nincs itt senki!Hurrá gondoltuk,mienk a kilátó szabadon,nem kell a tömegben egymást lökdösni majd,hogy odaférjünk a kilátást csodálni.Zoli a hely szépségétől is odáig volt,ő most járt itt elöször.Persze megértettem őt és a lelkesedését.Valahányszor ilyenek lehettünk mi is Gergővel ha valami új szép helyre bukkantunk,mint legutóbb a Salabasina-árokra...
A kilátónál.Sehol senki...
Felmentünk hát a kilátóhoz,megdöbbenve tapasztaltuk,hogy az zárva van...Hát ezért nem volt itt senki.Én megértem oké,esik az eső meg minden.De semmi sem garantálta,hogy egész nap esik és mégis az ország egyik legfelkapotabb helye ez itt,milliókat öltek a kilátó elkészítésébe,ráadásul két ünnep között vagyunk amikor az emberek többsége szabad...Miért is kell zárva tartani akkor?Ráadásul úgy,hogy azon kevés kilátók egyike amely fizetős...Na de ez sem szegte kedvünket,körbejártuk a kilátót alulról,Zolinak megígértem,hogy majd eljövünk ide jobb időkben.Egy védett helyen megtudtunk reggelizni,ráadásul lejebb a parkolóban meg normális wc is volt,így mindenki eltudta végezni a kis dolgát is.Mentünk tovább amerre Gergővel is szoktunk...
A kilátó és a wc
Távolodunk a sárgán
Még a sárga jelzésen mentünk.Emlékeztem,hogy itt az egyik dombon kajáltunk áprilisban Gergővel...ettől megint összeszorult a szívem... A sárga bevezetett egy kisebb erdőbe majd elértük azt a csodás völgyet amelyet annyira szerettünk a kisfiammal is.Nem volt neve a völgynek,mi csak elneveztük Nadapi-völgynek,mivel az gyakorlatilag Nadaptól húzodott Sukoró felé,hogy elérte-e azt nem tudom,majd egyszer lehet felfedezzük.Leérve láttuk,hogy összefutnak a turistaútak és nekünk innen már piros jelzés következett.Arra még Gergővel nem jártunk (a többi irányban igen),ugye ez lett volna a 19-es bakancslista első túrája.Erre jöttünk volna az én drága kincsemmel...bíztam benne,hogy azért most is velünk van és éreztem is néha a kellemes bizsergést a hátamon,mintha simogatott volna a fiam.Tudtam így is van...
A Nadapi-völgy,szemben a Meleg-hegy a hegység legmagasabb csúcsa
A völgyből egy gyönyörű erdőbe vezetett be a piros jelzés.Nagyon élveztük,eddig talán ez volt az út legkellemesebb szakasza.Egy ponton gyönyörű rálátásunk volt az erdőből Nadapra.Az eső is elállt és a nap is kisütött!Tudtam Gergő mosolyog ránk...Az erdő nagyon szép volt,érdekes tagolt sziklafalakkal társítva.Zoli ezt is élvezte és bevallom én is.Még én sem jártam erre.Elértük a nadapi szintézési ősjegyet,legalábbis az egyiket még az erdőben,mert ebből kettő is van!Ez az ősjegy(ek) a térképészet és az építészet egyik legfontosabb területének a magasság meghatározásának a magyarországi viszonyító pontja!Mivel itt található hazánk legszilárdabb röghegysége.Érdekes volt a kidölt táblák sora erre...vagy tán nem is voltak kidölve,egyszerűen odavoltak csak támasztva,lehet mostanában hozták őket ide és arra vártak,hogy leássák és rögzitsék őket.Nem tudtam eltalálni melyik az igaz a két állítás közül.
Feltűnik Nadap
Az első ősjegy ha az erdő felöl jövünk
Az erdő végén volt a másik ősjegy,bevallom ez volt a szebbik és ez volt szebb helyen is.Egy gyönyörű sziklafal alatt egy réten állt körös körül kövekkel fűszerezve.Hál isten ekkor még nem volt itt senki,mert később aztán jöttek.Tudtuk fotózni,videózni és mi Zolival forralt boroztunk is egy jót,mert pad is asztal is volt itt.Igazán kellemes hely!Ajánlom mindenkinek!Pihentünk is jó húsz percet,a nap már sütött jó volt az idő.Aztán jöttek mások,persze autóval a falu felöl...odalett az idill.Így aztán nem volt értelme tovább maradnunk,elindultunk.A piros jelzés bevezetett a faluba.
A másik ősjegy és a sziklafal
Nadap... többször keresztül mentem rajta az évek folyamán,de úgy,hogy itt voltam,utoljára első osztályos koromban lehetett,azaz 42 éve... Most döbbentem rá mit is hagytam ki,hiszen nem csak az ősjegyek környéke,de a falu is festőien szép volt...Persze mit mondtam ide vezettek volna útjaink 2019-ben...Most itt voltam,kicsit ugyan szomorúan de élvezve a csodát...amit mindig is élveztünk,hiszen ezek a túrák az évek alatt annyi,de annyi csodát és szépséget adtak...Nagyon tetszett Nadap.Megcsodáltuk a templomot közelről is,aztán egy szép parkban immár teljes napsütésben pihentünk kicsit,majd egy játszótéren bohóckodtunk csöppet,oldva ezzel is a szomorúságunkat.A piros aztán elhagyta a falut és mentünk Pázmánd felé.
Nadap temploma
Kellemetlen dolog következett:betonút.A túrázó halála... sosem szerettünk betonúton túrázni és nem is jó,szerintem ezt mindenki tudja aki valaha túrázott.Hosszú kilmétereken át betonúton mentünk.Móni kezdett is kidölni.Eleve tudtam,hogy neki sok lesz ez a viszonylag könnyű túra is,de elakart jönni a fiára emlékezni és annak bakancslistás emléktúráján is résztvenni...Nem tudtam lebeszélni róla.Azért hősiesen próbálta legyürni a kilométereket,de féltem attól nem fogja végig bírni.Aztán szerencsére egy ponton a betonút véget ért,kellemesebb terep következett,de csak azért,hogy egy nagyjából 1km-es U betű formát alakitva újra visszetérjen egy betonútra...
Hosszú betonút...onnan jöttünk,látszik még a Bence-hegy a kilátóval
Szerencsére ez a szakasz nem tartott sokáig.Rövidesen ismét normális turistaúton voltunk,de itt meg emelkedett az út felfelé..nem volt durva persze,de Móninak sok volt,de csinálta azért.Újabb ponton tett egy teljesen felesleges újabb U betű alakzatot az út,azt visszatért arra az útra amelyről leágazott...mondhatni eszelős szívatás... nem vot hosszú ez a szakasz,tán 400 méter,de teljesen felesleges volt,mert látnivalóval sem szolgált.Szinten mentünk ezután újra betonon,de újra nem sokáig.Letértünk egy erdőbe és emelkedtünk.Bíztam benne,hogy a hegyen már ott lesznek a sziklák,hiszen ezért jöttünk és csak nem akartak még a szemünk elé kerülni.
Feltűnik Pázmánd,de az útnak korán sincs még vége...
A hegy tetején ami amúgy Zsidó-hegy névre hallgatott és mindössze 202 méter magas volt,valóvan ott voltak végre a pázmándi sziklák,de előtte még ott volt egy hármas kereszt is.Szép hely volt,viszont innen a sziklák nem sokat mutattak magukból.Furcsállottam mert én a képeken mást láttam.Közelebb mentünk,nem volt rossz nem mondom,de nem az volt mint ami a képeken.Nem értettem a dolgot,nyílván lejebb vagy arébb még vannak ezeknek a szikláknak több részei is.Gyönyörködtünk kicsit a kilátásban,ami pompás volt Pázmándra és a Mezőföldre is.Távolban hegységeket is láttam,de innen nem tudtam megállípitani melyik lehetett.Talán a Gerecse,de nem biztos.
Hármaskereszt a hegytetőn
Sziklácskák
Megkezdtük az ereszkedést a hegy másik oldalán ami nem volt egyszerű,meredek csúszos volt az út,sziklás köves.Móni képességeit ezt úgy éreztem meghaladja,de segítettünk neki Zolival.Aztán valóban.Itt volt a sziklák azon része a hegyoldalban amiket a képeken is láttam.Hatalmas sziklafalak,közöttük szük járatokkal!Fenséges volt,de...az út a jelzés be is vezetett oda,de ehhez sziklát kellett volna másznunk,na nem nagyokat,de kellett volna.Ezt a fáradt Mónival nem tudtuk megvalósítani.Mi mentünk volna Zolival persze,Gergővel meg egész biztosan belevágtunk volna ebbe a kalandba is,de nem hagyhattuk most ott a Mónit.Igy letérve a jelzett turistaútról a sziklák mellett egy ösvényen ereszkedtünk le.Zolival pedig megfogadtuk majd visszatérünk egyszer...
Kilátás a Zsidó-hegyről Pázmádra
A kalandosabb rész ahová nem tudtunk bemenni
Leérve rögtön a településen találtuk magunkat.Lett volna még egy olyan terv,hogy elmegyünk a vizimalomig,de ezt szintén nem tudtuk már megvalósítani az ismert okok miatt.Úgyhogy lesz majd miért visszatérnünk!A falu jó hosszú volt,de nem volt csúnya,tán nem volt olyan szép mint Nadap,de úgy már hangulatom sem volt hozzá.Újra Gergő járt a fejemben,elöntött a szomorúság,hogy fizikai valójában nem lehet itt velünk...fájdalmas volt,fájt a szívem nagyon..Egy szép parkban még pihentünk,mivel még volt kis idő a buszig.Itt egy trianoni emlékmű volt a legfontosabb látványosság.Ezután elsétáltunk a buszmegállóig.
A trianoni emlékmű Pázmándon
Buszra szállva elmentünk Kápolnásnyékre.Rendkivül szép és rendezett településnek tűnt,persze nem hiába.Mivel összevan nőve Velencével gondolom főleg a turizmusból élnek.Innen még lesétáltunk vissza a velencei vasútállomásra.Azthittem majd jó messze lesz,ehhez képest a távolság nem volt durva,jó 25 perc alatt le is tudtuk.Visszatértünk oda a Velence korzó elejére.Kezdett besötétedni.
Kápolnásnyék így fogadott
Lement a nap Velencén...
Fél óránk maradt,már nem mentünk sehova.Megvártuk a vonatunkat,amelyről aztán Tárnokon tudtunk átszállni a dunaújvárosi vonatra,amelyet ki tudja miért nem fütöttek,igy némi zimában értünk haza.Hát ez volt Gergő bakancslistás emléktúrája.Igy zártuk le ezt az évet.Ezt amely gyönyörü lehetett volna hiszen annyi.de annyi sok csodát átéltünk idén is.De nem lett gyönyörű ez az év,hiszen az óriási tragédia nagyon beárnyékolja ezt.A fiam,örök túratársam elvesztése a legeslegrosszabb dolog ami történhetett velem az életben..nem is tudom most sem hogyan tovább...Hogyan túrázzak majd nélküle...De tudom azt is,hogy ő azt akarná,hogy folytassam,hogy csináljam tovább,mert ez volt az életünk...A bakancslistás túráknak Gergő haláláva így örökre vége.Ez volt az utolsó,de a túráknak nem lesz vége,valahogy majd csinálom.Nem lesz annyi talán mint vele volt,de őt a szívemben hordozva útra kelek majd újra...
Április közepén került sor idei hetedik túránkra.Ez volt az első olyan túra ebben az évben amelyre már nem kellett kabátot vinnünk...A tervünk a Dinnyési fertő bejárása volt mégpedig oly módon,hogy a túrát majd Seregélyesről inditjuk,majd Elzamajor érintésével a tanösvényen járjuk körbe a fertőt,majd bemegyünk Dinnyésre megnézni a mini várparkot és úgy jönnék vissza Seregélyesre.Busszal érkeztünk meg a Fejér megyei Székesfehérvár szomszédságában található településre.Melött leszálltunk volna a buszról eszünkbe jutott egy pompásnak tünő ötlet: a fertő bejárása után nem jövünk vissza Seregélyesre,hanem majd Dinnyés után átlibbenünk Pákozdra és megnézzük az új hatalmas Miska huszár szobrot.Ekkor még nem tudtuk,de nem volt egy nyerő ötlet,de erről majd késöbb.
Negyed tízkor szálltunk le Seregélyesen a buszról.
Az első seregélyesi látnivaló
Az eddig csak átutazásainkból ismert település csendesnek és nyugodtnak tűnt.Jelzett út vezetett minket már a buszmegállótól,igaz a jelzések felfestése hagyott némi kívánnivalót maga után,de az elégséges szintet azért hozta,így eltévedés nélkül tudtuk követni a zöld jelzést.A falu főterének megtekintése után a seregélyesi vízfolyás felett átmenve az egyik háznál kecskék és macskák üdvözöltek minket.A túrára amúgy az év elején alakult bakancslistás csoportunkból ezúttal négyen jöttek el.Rögtön rá is startoltak a kedves állatokra,simogatták és etették őket.Ez a túra kb. kétszázadik méterén történt,ideje volt továbbmenni mert még vár ránk pár kilométer.Nehezen tudtak csak elszakadni az állatoktól,de indulni kellett.
Állati party
Az út egy hangulatos varázslatosan szép zöld erdőbe vezetett be.Itt jól járható utak tucatja volt.Letértünk a jelzéstől,mert itt az erdő mélyén volt a seregélyesi kastély,amelyet megakartuk nézni.Néhány száz méter után el is értük azt.Szépnek tűnt a kastély is meg a kastélypark is,de kellemetlen meglepetés fogadott minket.Táblák sora jelezte,hogy ez itt magánterület,belépni tilos!Egy másik táblán már kutyával is fenyegették az erre tévedő vándort...Mit is lehet erre mondani?A falu egyetlen nevezetessége a korábban országosan is ismert kastély és parkja elvan zárva a turisták elöl...Seregélyes 2018...mindenki tegye hozzá a saját kis véleményét,én már ezt nem is kommentálom.
Pedig az erdőre nem lehetett panasz...
Mit lehet ehhez még hozzáfűzni?
Azért egy kicsit bemerészkedtünk
A kastély és az erdő után visszatértünk a zöld jelzésre amely egy darabig még a faluban vezetett minket,majd kereszteztük a Székesfehérvár-Pusztaszabolcs vasútvonalat.Innen betonúton haladt a jelzés egészen a közeli Elzamajorig amely olyan három kilométernyire lehetett.Az út nem volt egyhangú hiszen jó kilátások voltak mindenfelé.Látni lehetett pl. Fehérvárt is és a Velencei-hegység vonulatát is.Elzamajor Seregélyes egy településrésze.Egy gazdaság volt itt egy utca házakkal és egy erdei iskola.Túl sok izgalmat nem okozott,hamar át is libbentünk rajta.
Virágos Elzamajor
Elzamajor után egyből elértük a Madárdal tanösvényt,itt búcsút vettünk a zöld jelzéstől.Mielött folytattuk volna a túrát tartottunk itt egy betonpriccsen egy kajaszünetet.Egy tábla volt itt amely jelezte nekünk,hogy ez már a Madárdal tanösvény,meg képek és térkép is volt rajta.Kiolvastuk belöle,hogy a tanösvényen több állomás is lesz,ezet nagy többségét érintjük is majd.Kaja után nekivágtunk.A térkép szerint kellett volna itt lenni egy "T" jelzésnek ám nem volt.Egész út alatt nem volt,de nehéz dolgunk azért nem akadt,mert csak követni kellett az út nyomvonalát.Hangulatos dimbes-dombos pusztára értünk,ez már a Dinnyési fertő része volt.Rengeteg madarat láttunk itt-ott,főleg gólyát és talán kócsagot meg darut.Kellemes volt az út ami persze itt már nem betonút volt.Elértük az első állomást amely a Nád volt.Itt két tábla volt és egy vadászles.Felmentünk rá Gerővel,többiek lentmaradtak.
Szép kilátás volt innen a Fertő nagy részére.A közelben munkások takaritották be a nádat,távolabb meg felfedeztünk egy magasabb kilátót.Reméltük a tanösvény majd odavezet.
Innen indul a tanösvény
Munka a nádasban
Tovább haladva a tanösvényen valóban egyre több és több állomás került utunkba.Az élővilág is gazdag volt erre.A madarakon kivül rókát,békát és kigyót is láttunk.A tanösvény néha számomra kissé logikátlan nyomvonalat vett fel,de sebaj.Újabb vadászles újabb kilátás következett.Innen egyre jobban belátható volt a természetvédelmi terület valamint már látni lehetett Dinnyést és a Velencei-hegységet.Na és a nagy kilátó is egyre közelebb és közelebb került.Dörzsölgettük a kezünket,biztos kivételes élmény lesz majd oda felmenni...Mentünk is tovább.Egy párral találkoztunk amiben semmi különleges nem volna ha...a pár hölgy tagja rendkivül csinos volt és miniszoknyában,harisnyában nyomta a fertő kellös közepén...gondoltunk biztos a kilátóból jöttek és ha van esze a pasinak akkor nem csak a kilátást csodálta...
Kilátás Dinnyés és a Velencei-hegység felé
A kilátóhoz egy a tanösvénybről leágazó ösvény vezetett.Elindultuk rajta és aztán itt ért a második kellemetlen meglepetés ezen a túrán.Olyan fokú mocsaras vízes rész keresztezte az ösvényt,hogy képtelenség volt rajta átmenni.Persze itt a mocsár az nem mocsár volt hanem egyszerű belvíz...próbáltuk innen-onnan,keresztül-kasul mindenhonnan,de nem lehetett átmenni...így nem kis csalódásunkra a kilátóról lekellett mondanunk...Visszatértük a tanösvényre,szerencsére a kilátó miatt érzett kiábrándulásunk nem tartott sokáig,hisz az út új csodákat rejtegetett!Beértünk a fertő látványosabb részeire.A nádasok között egy kis hídra akadtunk ami átvitt a mocsaras rész felett.Azon túl meg egy kis pihenő volt és egy újabb kilátó!Ami ugyan nem volt olyan magas mint amelyre felakartunk menni,de is hozta az elvárt szintet!
A kishíd
Itt a pihenőben tartottuk második kajaszünetünket,meg is kávéztunk na és persze felmentünk a kilátást is megcsodálni.Érdemes volt.Nagyszerű rálátásunk volt innen a Fertő érdemi részére és a környező tájra is.Így kárpótolt minket a másik kilátó el nem érése miatt a dolog.Nagyon szép volt a nádasokkal körülölelt tó,amely úgy tudom egykor még magának a Velencei-tónak a része volt.Aztán ide is érkezett egy másik pár,itt a csaj már nem miniszoknyában volt,de hagytunk nekik helyet a kilátóban így mi lementünk és ekkor ettünk abban a pihenő részben.Ezután folytattuk a túrát.A tanösvénynek tán ez volt a legszebb része amely itt a nádasok között vezetett.
A kilátóból látjuk ahogy jönnek a többiek
Kilátás a Fertőre
Nádasok között a tanösvényen
A csodás részek után hamar elértük a közeli Dinnyést.Természetesen utunk a várkparkba vezetett.A park hozta a kötelezőt.Több vár volt már mint két éve amikor utoljára itt jártunk.Szép és gondozott volt a park és persze akadt bőven látogató is.Körbejártuk,kigyönyörködtük magunkat.Annyi időt nem töltöttünk itt mint két éve,hiszen ismertük már a parkot.Elindultunk tovább.Tehát nem az előzetes terv szerint Seregélyesre vissza,hanem tovább Pákozdra Miska huszárhoz!Még azért itt Dinnyésen is kinéztük a Fertő ide benyuló részéhez.Érdemes volt mert ez is kalssz volt.Itt is volt híd,meg lovak tucatjai a környéken.Minden megcsodálva vettünk búcsút Dinnyéstől.A piros + vezetett tovább Pákozd felé.
A várpark egy része
Szelid lovak között
A Fertő Dinnyésre benyuló része
Kiérve Dinnyésről a 7-es út mellett jó kis büfére akadtunk.Megettünk egy-egy lilahagymás zsíroskenyeret majd leöblitettük üditővel,én mondjuk sörrel.Azt mentünk tovább.Az út legnehezebb szakasza következett...Felfelé ugyan nem kellett menni,ám egy hosszú betonút szakasz következett majdnem nyílegyenesen Pákozdra.Aki túrázik az tudja a betonút a túrázó rémálma.Így is lett..mi ugyan Gergővel bírtuk ugyan,ám a csajok akik velünk voltak már nem annyira.Pákozdra érve teljesen kikészültek.Mi meg nem találtuk a nagy Miska huszár szobrot,pedig az állítólag akkora mint a templomtorony...Körbekérdeztük hát a helyieket akik készséggel segítettek.Kiderült a szobor a falu másik végén van...
Miska helyett István király köszöntött Pákozdon
A csajok nem voltak hajlandóak tovább jönni...egy buszmegállóban bemondták az unalmast...Úgy döntöttünk Gergővel mi azért megnézzük a szobrot.Ám a falu közepén sem voltunk még a szobor meg ugye a túlvégen...A busz meg...35 perc múlva jön...addig nem járjuk meg.Utána meg soká jön busz...késön érünk haza,holnap meló...nem ér annyit.Úgy is jövünk még Pákozdra majd akkor...Így kénytelen,kelletlen lemondtunk a szoborról amiért igazából jöttünk...ennek fényében persze nem volt érdemes az eredeti útvonalon változtatnunk,visszamehettünk volna Seregélyesre is...de így alakult.Van,hogy nem sikerül mindig minden,voltak és lesznek is még ilyen túráink.Megvártuk tehát a buszt és viszonylag időben haza is értünk.A három kellemetlenség ellenére is egy újabb szuper túrát teljesítettünk.
A születendő télben eszembe jutott egy régi havas túra.
Az időpont 1988 november 2. világosan emlékszem rá ma is.Alig egy hónappal voltunk apám halála után,a családi tragédia fáradalmait kipihenni érkeztünk Sándorékhoz a Mecsekbe.Már útközben szakadt a hó,a vonatok jelentős késésekkel közlekedtek,de biztonságosan oda értünk a mecseki Szászvárra Sándorékhoz.A szakadó hó előre vetitette egy nem mindennapi túra lehetőségét másnapra.Így is lett.Nem emlékszem,sem azelőtt,sem azóta se,hogy ilyen hamar beköszöntött volna valaha is a tél.Mint írtam november másodika volt csupán.Visszagondolva pl.az idei november elejére,még javában zajlott a természet őszi színjátéka és csodaszép idő is volt.Na,de akkor 1988-ban,estére már jó 30centis hó lepte el a Mecseket.
Sajnos a túráról nem maradtak képeim,amúgy is csak egy régi szmena volt akkor nálam.A múltban sajnos valahol elvesztek a vele készült képek.Így a bejegyzést néhány környékbeli és ottani képekkel illusztrálom amik nem ekkor készültek.
1988 november elejére alaposan behavazott a Mecsekben
Sándorral és az ő egyik cimborájával vágtunk neki a téli túrának.Alaposan felöltöztettek,kaptam olyan dolgokat amikre nem készültem: pl.hótaposót és meleg kabátot.Ahogy erre szokás ilyentájt a túrát egy jó felessel inditottuk,így aztán már az első métereken sem fáztunk.A települést (Szászvárt) is alaposan belepte a hó amely ekkora reggelre már elállt.Na és a nap is ki ki sütött.Minden adva volt egy remek téli túrához.Célunk mi más is lehetett volna mint felmenni a Nyárádi kunyhóba.Persze nem csak azt akartuk,hogy felmegyünk azt jövünk is.Odafent úgy spekliztünk,hogy majd befütünk,főzünk egy jó nyúl paprikást na és csinálunk egy kis forralt bort.Ezt így ahogy írom,még így is pompásan hangzik és nagyon-nagyon jó visszagondolni rá.
Hó lepi a betonútat is
A faluból kiérve egy betonút vezetett fel a közeli kb.3km-re lévő bányához amely ekkor tán még üzemelt.Bár az erre irányuló emlékeim már nagyon homályosak.Az út sem volt még letakarítva,nagyon friss volt a hó és a betonúton is volt vagy 20centi vastag.A hótaposókban azonban remekül haladtunk.Áthaladva a bányatelepen az Ól-völgyben találtuk magunkat.Itt már a betonút véget ért (nem mintha ebből bármi is látszodott volna...) és átváltott normál erdei útra.A piros + jelzés akkoriban csak eddig vezetett le a hegyekből (ma már levezet a faluba teljesen).Itt találkoztunk vele.A jelzés pár méter után betért az erdőbe,ahol már vagy 40 centi hó volt.A jelzett turistaúton lehetetlenségnek tűnt felkapaszkodni a kunyhóhoz...
Az erdőben a jelzésen a hóban lehetetlenség volt menni...
Ám volt egy másik lehetőség is.Az erdő gazadasági útat kell követni,az talán valamennyire járhatónak tűnt,bár ezen is volt legalább 25-30 centis hó...Némi kerülö,de nem vészes.A nap sütött továbbra is és a hó csillogott...elképesztően szép és fenséges volt a téli Mecsek a csillogó hóval...nem nagyon lehet ezt leírni...Aztán a hó vastagsága ahogy haladtunk felfelé a hegyen egyre vastagabb lett...már talán volt 50 centi is.Ha itt az úton ez van,mi lehet az erdőben...Térdig süppedtünk a hóban mégis az egésznek a varázsa leírhatatlan volt...Normál esetben a faluból nagyjából egy óra vagy egy és egy negyedóra alatt lehet felérni a kunyhózoz (6km),de legyen másfél óra.Most ez közel három óránkba telt,de felértünk.Itt is csodaszép volt minden,de nagyon kár,hogy elvesztek valahol az eredeti képeim...
A téli kunyhó évekkel később....
A kunyhóba érve azonnal befütöttünk majd elkészitettük a kaját,megföztünk és forralt bort is csináltunk.Mesebeli hangulat volt.Sándor,én és a cimbije.Jól elvoltunk.Hamar felmelegedett a kunyhó így nem kellett fáznunk.A kaja és a bor pedig ilyen helyen ilyenkor....azthiszem nem nagyon kell ecsetelnek mennyire jólesett!Tán még kint is aludhattunk volna a fagyos novemberben,akkor sem fáztunk volna.Miután minden elfogyott a kaja és a bor is,ideje volt visszaidnulni.Lefelé is kelleni fog legalább két óra és hát november elején már korán sötétedik...na nem mintha Sándor nem talált volna haza sötétben is.Búcsút vettünk a téli kunyhótól,persze előtte összepakoltunk,a fütést kikapcsoltuk aztán indultunk vissza.Ezúttal a piros+ jelzésen az erdőben.
A szomszéd a Vörösfenyő kulcosház.Jóval több hó volt akkor mint itt a képen
Csakugyan nagyon nagy volt a hó ez erdőben.Térdig ért.Ráadásul nagyon kellett figyelni mert az út több ponton az Ól-völgy felett halad és nagyjából csak olyan 40 centi széles...alatta a szakadékkal.Ha megcsúszik az ember lezúghat a völgybe...Ám ezúttal sem ért baj minket.Simán leértünk a bányatelepre,ahol időközben a betonútat már megtisztitották ekkorra.Így a lefele út egy órával kevesebb volt mint felfelé, 2óra alatt leértünk.A faluba már sötétedni kezdett.Sándorék ráadásul a falu túlsó végén laktak,de a fene bánta.
A nem túl nagy táv a nagy hó miatt azért sokat kivett belölük.
De megérte és megérné százszor is!Bárcsak élne még Sándor és felmehetnénk oda minden télen....
A szokásos útvonal,látható,hogy az erdőnél letértünk a piros+ -ról
