Túra a váraljai tavakhoz

Ha akad rendszeres olvasó (esetleg) akkor neki(k) nem kell már bemutatnom Sándort akit csak túraatyámként emlegetek e blog keretein belül.Aki esetleg nem tudná ő a nagybátyám volt és vele túrázgattam 25 éven keresztül főleg a Mecsekben.Sajnos aztán ő elhunyt mostmár közel tíz éve,rengeteg emléket maga mögött hagyva...ez az egyik a sok túrából amit vele tettünk.Egy reggel a Nyárádi kunyhónál köszöntött bennünket (hol máshol?),nem emlékszem milyen évszak lehetett,vagy nyár,vagy tavasz vége.Meglehetősen jó idő volt,napsütés de nem túl meleg.Túrázásra kifejezetten jó idő.

Sokadszorra a blogomban a Nyárádi kunyhó

Tehát a Nyárádi kunyhótól inditottuk a túrát és elöször a sárga kör jelzésre tértünk rá.A kunyhó amúgy ha nem írtam volna korábban,turistaútak csomópontjánál fekszik.Hét felé lehet innen menni túrázni.A sárga körön ritkán indultunk túrázni,elsősorban a közeli forrásokhoz mentünk itt vízet hozni,hiszen mindössze kb.ötszáz méterre van a kunyhótól két forrás is.Most azonban a sárga körön ballagtunk amely a gyönyörü balincai erdőn keresztül vezeti a vándort,ott megy le-fel a dünéken.Páratlan szépségű útvonal!A források után pár száz méterre a Balincai vadászházhoz ér az út.Ez egy hasonló kulcsosház mint a Nyárádi kunyhó.A két kulcsosház távolsága egymástól talán 1km.

A Balincai vadászház

A sárga kör jelzés azonban nem ér véget a Balincai vadászháznál,megy tovább még a mecseki erdőben még olyan 3 km-t,elöbb keresztezi a zöld háromszög jelzésű turistautat,majd beletorkollik a zöld+ jelzésbe,amelyen ha jobbra fordulunk elvisz egészen Óbányára,balra pedig levezet Mázára.Mi most Máza felé fordultunk Sándorral.Valahol megálltunk hiszen az útra hozott söröcskét vétek lett volna hagyni meg melegedni,így ledobtunk egy-egy üveggel.Az üres üvegeket természetesen nem dobtuk el.

Valahol a zöld+ jelzésen

Ahhoz képest,hogy Mázán számtalanszor jártam,persze főleg átutazóban,arra a részre ahol mentünk nem igazán emlékszem.Persze egy kocsma mintha meglenne emlékeimben,ahová mielött folytattuk volna a túrát,természetesen betértünk.Itt lement a második söröcske is.Akkoriban még én is vékonyabb voltam,egy-egy sör nem tudott megizzasztani (ma már ez sör nélkül is sikerül).Valami hangulatos kocsma rémlik,de sem a nevére,sem arra nem emlékszem,hogy hol is volt ez Mázán,de azthiszem túl nagy kitéröt nem igényelt a dolog.A kellemes sörözés után visszatértünk az erdőbe és a kék négyzet jelzésen folytattuk a túrát.

A gyönyörü Máza

A kék négyzet jelzés Mázáról indul ki és minő meglepő elvezet Óbányára,persze másfelé mint a zöld+.Sajnos mind a mai napig nem mentem rajta végig,de egyes szakaszain már többször is jártam.Ez a jelzés nagyjából 3km után ér el egy erdőgazdasági utat amely szintén Mázáról jön és aminek eleje még a zöld+ jelzés vége...Itt az erdőgazdasági útnál egyesül a kék négyzet jelzés a sárga+ jelzéssel és együtt mennek a váraljai erdészházhoz.Az erdészháznál még találhatóak egyéb kulcsosházak is,a térkép ezeket vendégházaknak jelöli.Itt érünk bele a Váraljai-völgybe.Szép környezet ez itt.Búcsút vettünk a kék négyzettől és a Váralja felé vezető sárga+ -on folytattuk tovább amely itt egyesült a Farkas-árok felöl jövő kék+ jelzéssel...

A váraljai erdészház környékén

A házak után észak felé 1km-re érjük el a váraljai tavakat.Ugye többször is jártam már itt,vannak is róla bejegyzéseim,de azthiszem ekkor Sándorral,ez volt az első alkalom.A legnagyobb tavacska mellett van az az óriási rét.Emlékszem mérhetetlen szabadság érzésem támadt ekkor mikor elöször voltam itt.A hatalmas réten csak álltam ott és éreztem,hogy szabad vagyok,hogy minden rendben és,hogy soha-soha semmi baj nem érhet.Persze ez nem így van,de ez a rét ezt hozza ki az emberből.Rácsodálkoztunk a tavakra,majd indultunk be Váraljára.

A rét a váraljai tavaknál

Sándorral persze több szerencsém volt mint Gergővel évekkel később.Hiszen mi ugye nem találtunk kocsmát.Sándor egyből tudta hova kell menni.Így a gyönyörü Váralján elértük túránk végállomást a helyi kocsmát.Persze út porától fáradtam itt is elfogyasztottuk jól megérdemelt söröcskénket ami ilyen helyeken,ilyen buli után nagyon jól tud esni.Elidöztünk még itt egy kicsit aztán a következő busszal visszamentünk Sándorékhoz Szászvárra.Nagyon jó túra volt.Nagyjából 15km-t mehettünk.

Az útvonalunk

Deindol

A Mecsekben szinte mindennek van valami legendája.Akárhová is megyünk nagyon -nagyon sok dolog van amihez valamilyen mecseki népmonda kötödik.A Mecseki népmondák sorozatom decemberi része a pécsi Deindolról mesél.

Deindol (vagy Daindol) Pécs egyik városrésze a Mecsekoldalban,a Bálicsvölgy,Donátus és a Kismélyvölgy által határolt,völgyekkel tagolt részen.Tengerszint feletti magassága kb. 250-400 méter.Évszázadokon át híres szőlőtermő vidék volt,majd a 20.század végére hétvégi házak és kertek váltották fel a szőlőtőkéket.

Nem emlékszem pontosan,de talán járhattam erre amikor a közeli Kismélyvölgyben túráztunk 2013-ban.Na ezek után nézzük mit mesél a helyről a legenda:

Pécs Deindol része

A szőlővel és gyümölcsfával borított Daindol valamikor egyetlen német emberé volt. Amikor halálát érezte közeledni, fölvitette magát a hegynek arra a részére, ahonnan egész birto­kát láthatta. Három fia is vele ment. Az ember fölosztotta kö­zöttük vagyonát. Nyugatról kezdte, rámutatott az első völgyre, és így szólt legidősebb fiához: Das ist dein Thal (svábosan: Dein Thol). Magyarul: Ez a te völgyed! Majd a középső fiá­hoz szólva rámutatott a másik völgyre, s megint mondta: dein Thol. Végül a legkisebbnek szintén: dein Thol. Innen ered en­nek a területnek a hármas felosztása: Nagy-, Közép- és Kis-Deindol.

Kilátás Deindolról

Az évforduló és az egyetlen túra

December....hogy öszinte legyek nem igazán tartozik a kedvenc hónapjaim közé.Bár jókat szoktunk túrázni főleg év vége felé.Decemberi hónapban távozott az anyukám is néhány éve és most az évforduló kapcsán hirtelen azon kaptam magam,hogy elkezdtem gondolkodni,volt-e valaha is közös túrázási élményünk.Őt persze nem igazán ez a világ vonzotta,bár szerette a természetet,de ez a szeretet kimerült abban,hogy kijárkáltunk a hétvégi kertünkbe,vagy otthon ki-ki ült a parkba.Aztán mégis eszembe jutott,hogy bizony volt egy túránk.Az egyetlen egy közös túrám - anyámmal.

Ennek története a mai bejegyzésem témája.

A szálló Balatonszéplakon

Hát nem ma történt.Mégcsak nem is a közelmúltban...a történet az egyre távolodó gyerekkoromba nyúlik vissza.Nyolc éves voltam és 1978-at írtunk!Így persze alig-alig van meg bármi is az elmémben,de ahogy írom a dolgokat,úgy néhány dolog elöjön.

A Balatonon nyaraltunk a Dunai Vasmű Medicor szállóban Balatonszéplakon.Azóta sem jártam itt,így nem tudom azt sem,hogy meg-e van még a szálló.Arra sem emlékszem hányadik emeleten laktunk,de talán az ötödiken.Kellemes volt,azt a tényt leszámítva,hogy egyik nap majdnem belefulladtam a Balatonba.Ezt most nem részletezem,szerencsére vigyáztak rám az örangyalaim,így most itt lehetek és írhatom ezeket a sorokat.

Egyik nap szüleim egy kirándulást szerveztek Tihanyba,ahová hajóval szándékoztak elmenni.A szállótól gyalog mentünk a siófoki kikötőig és sokadjára és alig találtuk meg,de végül meglett.Fel is ültünk egy hajóra és kihajóztunk a Balaton nyílt vízére.

A Balaton Siófoknál

Nem elöször ültem akkor hajón,hiszen a Dunán már volt benne részem.Persze élveztem amennyire visszaemlékszem.Arra is emlékszem,hogy a hajó elöször nem Tihanyba ment,hanem kikötött Balatonfüreden is.Lerakta az ide induló utasokat és felvette a tovább indulókat,ezután elindult Tihany felé.Persze az apátság már szinte Siófoktól látszódott.Tetszett a dolog már nyolc évesen is...Azhiszem a szüleim is élvezték a kirándulást bár már nincs meg az arcuk erről a kirándulásról.A hajó kikötött a fenséges Tihanyi-félszigetnél,mi pedig kiszálltunk.

Ez a látvány sokaknak kedves lehet

Az nincs már meg,hogy esetleg evéssel vagy ivással inditottunk,az megvan,hogy nekivágtunk.Egy aszfaltozott út vitt fel,legalábbis amerre mi mentünk.Turistajelzésekre ekkor én még nem gondoltam.Nem emlékszem milyen dölésszögű kaptató volt felfelé,arra igen,hogy én kicsit kivoltam...és arra is,hogy szüleim viszont meglehetősen jól bírták!Nem tudom mennyi ideig tartott felmenni,de felértünk.Pompás volt a kilátás emlékezetem szerint és valami sétányra emlékszem az apátság mellett.Azóta nem voltam itt,így nem tudom igazolni valóban így van-e,de ilyesmire emlékszem.

Az apátság és környéke

Azthiszem bementünk a templomba,bár a részletek erről már nagyon homályosak az elmémben...talán itt valahol ehettünk és mintha elö-elö jönne,hogy sült halat.Az viszont már totál nincs már meg,hogy ezután mitcsináltunk.Ami még elöjön az az,hogy mentünk lefelé ugyanarra amerre felfelé jöttünk.Lent a kikötőben még kobászolhattunk kicsit vártunk a hajóra.Nyilván a menetrendre szüleim odafigyeltek.A hajó megérkezett és mi pedig búcsút vettünk Tihanytól.Arra persze ekkor nem gondoltam,hogy ez a séta fel és le,ez lesz az egyetlen egy közös túrám az édesanyámmal...és talán apámmal is(bár ezt meg majd végig kell még gondolnom):

Az apátság örzi egyetlen közös túránk emlékét...

A hajó visszafelé már nem ment be Balatonfüredre,egyenesen Siófok felé vette az irányt.Rendben meg is érkeztünk és úgy rémlik vissza Balatonszéplakra a kikötőtöl már valami helyi járatos busszal mentünk.Végül is a kirándulás rendben lezajlott.Az a furcsa,hogy az elmúlt immár közel negyven évben nem is nagyon gondoltam én erre,most jött elő a közeledö évforduló alkalmából...Az is fura,hogy még ennyi mindenre visszatudok emlékezni annyi év távlatából.

Hajó vissza Siófokra és a végtelenbe....

Azóta sem jártam Tihanyban (Siófokon igen).Agyalgatunk rajta,hogy elkéne már jönni ide is.Jövő évben maximum egy be nem tervezett túrára lehet lehetöség ide,de 19-ben belevesszük a bakancslistába mindenképpen.Addig is örzöm az emlékeket,főleg most,hogy újra elöjöttek...

Királynői séta Komárnoban

Az évek ködfátyolán át eszembe jutott egy kiránduláska életem egyik nagy szerelmével akit e blog berkein belül csak Királynőként emlegetek (olvashatsz róla még: ezen a helyen ).

Megvallom az öszintét: ha a feledés homályába nem is merültek ezek az emlékek,azért már rég nem gondoltam rá...de most egy véletlennek köszönhetően eszembe jutottak.

Akkor ott erről sajnos semmiféle fénykép nem készült,nem is készülhetett,mert nem volt nálunk fényképező.Azóta már van annyi sütnivalóm,hogy bárhová is megyek viszek fotó eszköszt.Na,de akkor nem készült ugye semmi,így e sztorit kénytelen vagyok az interneten talált képekkel illúsztrálni,napok óta keresgéltem,de nagyon olyant sem találtam ami visszaadja azokat a helyeket ahol pont jártunk,ráadásul nagy hó is volt,ilyeneket meg nagyon nem találtam...szóval bekell most érni azokkal amiket felleltem.

Akkor üljünk be az időgépembe és utazzunk vissza.

Az időpont 1990 december közepe táján.Nem emlékszem pontosan...

talán december 8.?

Komárno a hóban

Vonattal érkeztünk meg Komáromba.Nem tudom már mi volt az elképzelés,azt sem,hogy mi volt a kiruccanás célja és miért éppen Komárno volt az úticél.Arra viszont igen,hogy a Királynő gyakran megfordult ez idő tájt a Felvidéknek ezen a részein,így valahogy biztos köze volt ehhez a dolognak.Nagy hó volt,akkoriban még december volt a december....Egy hónappal voltam a seregből való leszerelésem után.Leszállva a vonatról a komáromi vasútállomáson,azonnal a közeli Duna felé vettük az irányt.Kisebb kis dombocska volt a Duna partján,tán több száz méteren húzodott a határ (mert ugye az is itt volt a Duna közepén) magyar oldalán Komáromban.A Királynőnek ezt látva kedve szottyant csúszkálni (....),egye fene csúszkáljunk....Így seggre csücsülve a dombocskán csúszkáltunk lefelé a jelentéktelen lejtőn.Miután a csúszkálástól némiképp megfájdult fenséges kis pópója hógolyózásba kezdtünk...Na így teltek a kirándulás vagy inkább kiruccanás első percei.

Jégzajlás valahol Komáromnál,akkoriban nem volt ennyire durva

Ezután mentünk fel a komáromi hídra,mi is a neve?Erzsébet híd?Alighanem.Akkoriban még nem lehetett csak úgy átmenni a két ország határán,kellett útlevél.Az volt nálunk,de a túlparton a komárnoi határörök figyelemre sem méltattak.Mentünk hát be az ekkor még csehszlovák városba.Elözöleg persze váltottunk cseh koronát,az euro ekkor még nem létezett erre.A hóban egy kellemes kis városkára leltünk,rendkivül hangulatos volt amennyire emlékszem belőle.Egy hangulatos utcában mentünk épp és arra világosan emlékszem,hogy azt éreztem:mintha valamiféle Holle anyó mese helyszínén járnánk.Nagyon tetszett ez a rész.Aztán bementünk egy áruházba azt,hogy minek már nem tudom.Ami megvan ebből az az,hogy a táskákat még azelőtt lekellett rakni,hogy bementünk a vásárlói térbe...Akkoriban csehszlovák barátaink még nem tartottak ott ahol manapság,a fejlödésnek ekkor még nem igazán volt nyoma.Például nem lehetett nálunk kapni csokoládét...viszont a Királynő elmondása alapján a konzerveik finomak voltak,így vettünk hát párat.

Talán ez a kép emlékesztet legjobban az akkori hangulatra

Valamerre még sétálhattunk de,hogy merre azt már nem tudom,ami megvan még:egyre inkább kiértünk a belvárosból egy lakótelepre ahol elképesztően szürke panelrengeteg fogadott.Itt már nem volt tapasztalható a belvárosi varázslatos Holle anyós hangulat.Itt is egy boltra leltünk,bementünk valamit venni mert már éhesek kezdtünk lenni.A bolt leginkább egy mai Pennyre emlékeztető valami volt,annak színvonalától ekkor persze messze elmaradva.Csokoládé itt sem volt.Volt viszont valami elképesztő fonomságú kifli és franciasaláta.Ezeket vettem kajcsizni.Valóban elképesztően finomak voltak.

A szürke panelek között már nem volt kedvünk sétálni,így visszafele vettük az irányt a belvárosba.Nem nagyon lakhattunk jól,mert kedvünk támadt egy hamburgert is megenni.Találtunk is egy hamburgerezőt.Nem kellett volna...A hamburger nem sokkal maradt el az elöző bejegyzésemben emlitett szerbiai hot-dogtól...na ennek még azért normális íze volt,de így festett akkor egy csehszlovák hamburger: zsömle,benne a hús és némi pirosarany...Na ehhez képest hozzáteszem mára már óriásit fejlödtek,hiszen 26 évvel később a szlovákiai Párkányban fiammal rálelünk majd a világ legfinomabb hamburgerjére...

Talán itt is voltunk?A jó ég tudja...

Mi ezek után a híd fel vettük az irányt és átjöttünk a magyarországi Komáromba.Lehet,hogy itt ettünk aztán normális hamburgert,már nem emlékszem,csak halványan rémlik valami.Itt is bementünk a belvárosba,itt is volt valami áruház,de aztán,hogy bementünk-e,meg merre mentünk az nincs már meg...A vasútállomásra visszaérve megvártunk egy vonatot azzal távoztunk erről a helyről.Hát durván ennyi ami megmaradt ebből.Fura,hogy évek óta eszembe sem jutott,de egy véletlen most előhozta.Ezek szerint ott volt ez valahol a szív nagyon mélyén...mintahogy a Királynő is ott van az összes többi Királynővel együtt.Ha valami előhoz még emlékeket bármelyikükkel kapcsolatban,azokat leírom majd ide.

Az elveszett útlevél

Az elöző bejegyzésem írásakor eszembe jutá még egy sztori,alig korábban egy héttel mielött a havas Mecsekbe indultunk,lementünk a szerbiai (akkor még jugoszláv) Szabadkára.A hírhedt piacra terveztünk egy bevásárló utazást.El is indultunk,én a bátyám annak havarja és két nő,egy régi 1500-as Ladával...Tesóm ült elöl a haverjával,én hátul a két csajszi között.Aligha kívánhat kellemesebb utazást magának az ember...

Semmi jele nem volt azon az október végi napon,hogy egy hét múlva hatalmas hó lepi el az országot.Még viszonylag jó időben vágtunk neki az útnak.

A Tompai határátkelő

Keresztül vágtunk az Alföldön,főleg az 53-as főútvonalon haladva.A Lada öt emberrel is szinte repült.Viszonylag hamar elértük az akkoriban még nyugis Tompai határátkelőt.Még jóval a jugoszláv háború előtt voltunk,migránsokról sem hallott ez idő tájt még senki.A határra érve azonban így is kellemetlen meglepetés ért.A határőr ki tudja miért engem nézett ki magának.Ki kellett mászni az autóból és bemenni az őrszobára vagy mi volt az.Kipakoltatta velem a zsebeim és átmotozott.Nem volt mibe belekötnie,így visszamehettem a kocsiba.Amúgy ekkor én legalábbis 300 márkát hoztam magammal (euro még képzeletben sem létezett).Ezt szándékoztuk majd beváltani valahol Szabadkán.

A határ jugoszláv oldalán csak legyintettek a határörök,mehettünk simán tovább.

Szabadka október vége felé

Az út a határtól Szabadkáig,hát nem igazán kötött le,keresztül mentünk egy falun (talán Kelebiján?) amelyben semmi szépséget nem fedeztem fel.Beérve Szabadkára,első látásra a város sem nyerte el tetszésemet.Leparkoltunk a piac közelében,aztán rögtön találtunk megfelelő embereket a márka beváltása ügyében.Akkor a 300 márkáért kaptam 1 millió dínárt.Elöször életemben milliomos voltam!Na persze sokat nem ért,de odakinn jóval olcsóbb volt minden.Így a piacot végig böngészve alaposan sikerült bevásárolnom úgy,hogy félmillió dínárom még maradt is.Vettem egy csomó polót,farmert,zoknit,vettem kabátot na és a helyi specialitást rízses csokit.Két órát kobászoltunk a piacon ahol aztán minden környékbeli nemzet fiát meglehetett találni...Mivel még mindenkinek maradt pénze,úgy döntöttünk a belvárosban is szétnézünk.

Szabadka belvárosa

A belvárosnak már voltak olyan részei amik tetszettek.Végül is hiába hívták ezt itt ekkor Jugoszláviának,ez egy régi magyar város volt...A belvárosban is sikerült bevásárolni.Itt vettem meg ekkor életem legjobb cípőjét (ezt ekkor még nem tudtam) egy simodot,amely 8 évig szolgált aztán engem.Bevásárlás után megéheztünk.Elmentünk hot-dogot enni.Miután beleharaptam a kivülröl jól kinéző hot-dogba határozottam az az érzésem támadt,a hús fura íze után,hogy kutyát eszem...nem tudom az volt-e valóban,de nem kellett többet beleharapnom a hot-dogba...ment a kukába.Fura volt az utcákon szerbek között járni,de semmi gond nem volt.Még egy élelmiszer boltba benéztünk,itt kaptunk végre valami ehető kaját is.

Szabadka szép arca

Mikor mindennel végeztünk és a pénzünk nagy része elfogyott,ideje volt visszaindulni haza.El is indultunk.A határ előtt centiméterekkel jött a feketeleves...a soförünk,tesóm haverja ekkor döbbent rá,hogy az útlevelét elhagyta...Miután végigfutott rajtunk az első döbbenet,elkezdtünk gondolkodni,hogy mi is legyen,hol veszhetett el az útlevél.Ha nem lesz meg hogyan jutunk haza?Lekell menni Belgrádba a magyar követségre ideiglenes papírokért,hogy áttudjunk menni a határon?Aztán az agyalások közepette eszébe jutott a pilótánknak,hogy valószinüleg a szabadkai piacon veszhetett el az útlevél,amikor egy farmert próbált fel kitette az asztalra...Na akkor irány vissza a szabadkai piacra!Rekord idő alatt odaértünk...

A nemzetközi piac

Némi keresgélés után ráleltünk arra a helyre ahol a farmert próbálgatta a pilótánk.Szerencsére az eladók magyarok voltak és még nagyobb szerencsére náluk volt az elveszett útlevél!Látták,hogy valaki otthagyta az útlevelét,elrakták,gondolták majd csak hiányolja azt visszajön...Hát így lett meg nem kis szerencsére az útlevél...Mi van ha ezek az emberek nem magyarok?Vagy ha idő elött összapakolják az árujukat,mondván mára ennyi volt...sose találjuk meg őket,azt lehet még a mai napig valahol Szerbiában keverünk...

A jó istenke ekkor tán még szeretett és fogta a kezem,kezünket,így aztán rendesen hazaértünk a kalandos nap után.Jól bevásároltam életem első milliójából...

Rövid ideig milliomos lehetettem...

Hóban a kunyhóhoz

A születendő télben eszembe jutott egy régi havas túra.

Az időpont 1988 november 2. világosan emlékszem rá ma is.Alig egy hónappal voltunk apám halála után,a családi tragédia fáradalmait kipihenni érkeztünk Sándorékhoz a Mecsekbe.Már útközben szakadt a hó,a vonatok jelentős késésekkel közlekedtek,de biztonságosan oda értünk a mecseki Szászvárra Sándorékhoz.A szakadó hó előre vetitette egy nem mindennapi túra lehetőségét másnapra.Így is lett.Nem emlékszem,sem azelőtt,sem azóta se,hogy ilyen hamar beköszöntött volna valaha is a tél.Mint írtam november másodika volt csupán.Visszagondolva pl.az idei november elejére,még javában zajlott a természet őszi színjátéka és csodaszép idő is volt.Na,de akkor 1988-ban,estére már jó 30centis hó lepte el a Mecseket.

Sajnos a túráról nem maradtak képeim,amúgy is csak egy régi szmena volt akkor nálam.A múltban sajnos valahol elvesztek a vele készült képek.Így a bejegyzést néhány környékbeli és ottani képekkel illusztrálom amik nem ekkor készültek.

1988 november elejére alaposan behavazott a Mecsekben

Sándorral és az ő egyik cimborájával vágtunk neki a téli túrának.Alaposan felöltöztettek,kaptam olyan dolgokat amikre nem készültem: pl.hótaposót és meleg kabátot.Ahogy erre szokás ilyentájt a túrát egy jó felessel inditottuk,így aztán már az első métereken sem fáztunk.A települést (Szászvárt) is alaposan belepte a hó amely ekkora reggelre már elállt.Na és a nap is ki ki sütött.Minden adva volt egy remek téli túrához.Célunk mi más is lehetett volna mint felmenni a Nyárádi kunyhóba.Persze nem csak azt akartuk,hogy felmegyünk azt jövünk is.Odafent úgy spekliztünk,hogy majd befütünk,főzünk egy jó nyúl paprikást na és csinálunk egy kis forralt bort.Ezt így ahogy írom,még így is pompásan hangzik és nagyon-nagyon jó visszagondolni rá.

Hó lepi a betonútat is

A faluból kiérve egy betonút vezetett fel a közeli kb.3km-re lévő bányához amely ekkor tán még üzemelt.Bár az erre irányuló emlékeim már nagyon homályosak.Az út sem volt még letakarítva,nagyon friss volt a hó és a betonúton is volt vagy 20centi vastag.A hótaposókban azonban remekül haladtunk.Áthaladva a bányatelepen az Ól-völgyben találtuk magunkat.Itt már a betonút véget ért (nem mintha ebből bármi is látszodott volna...) és átváltott normál erdei útra.A piros + jelzés akkoriban csak eddig vezetett le a hegyekből (ma már levezet a faluba teljesen).Itt találkoztunk vele.A jelzés pár méter után betért az erdőbe,ahol már vagy 40 centi hó volt.A jelzett turistaúton lehetetlenségnek tűnt felkapaszkodni a kunyhóhoz...

Az erdőben a jelzésen a hóban lehetetlenség volt menni...

Ám volt egy másik lehetőség is.Az erdő gazadasági útat kell követni,az talán valamennyire járhatónak tűnt,bár ezen is volt legalább 25-30 centis hó...Némi kerülö,de nem vészes.A nap sütött továbbra is és a hó csillogott...elképesztően szép és fenséges volt a téli Mecsek a csillogó hóval...nem nagyon lehet ezt leírni...Aztán a hó vastagsága ahogy haladtunk felfelé a hegyen egyre vastagabb lett...már talán volt 50 centi is.Ha itt az úton ez van,mi lehet az erdőben...Térdig süppedtünk a hóban mégis az egésznek a varázsa leírhatatlan volt...Normál esetben a faluból nagyjából egy óra vagy egy és egy negyedóra alatt lehet felérni a kunyhózoz (6km),de legyen másfél óra.Most ez közel három óránkba telt,de felértünk.Itt is csodaszép volt minden,de nagyon kár,hogy elvesztek valahol az eredeti képeim...

A téli kunyhó évekkel később....

A kunyhóba érve azonnal befütöttünk majd elkészitettük a kaját,megföztünk és forralt bort is csináltunk.Mesebeli hangulat volt.Sándor,én és a cimbije.Jól elvoltunk.Hamar felmelegedett a kunyhó így nem kellett fáznunk.A kaja és a bor pedig ilyen helyen ilyenkor....azthiszem nem nagyon kell ecsetelnek mennyire jólesett!Tán még kint is aludhattunk volna a fagyos novemberben,akkor sem fáztunk volna.Miután minden elfogyott a kaja és a bor is,ideje volt visszaidnulni.Lefelé is kelleni fog legalább két óra és hát november elején már korán sötétedik...na nem mintha Sándor nem talált volna haza sötétben is.Búcsút vettünk a téli kunyhótól,persze előtte összepakoltunk,a fütést kikapcsoltuk aztán indultunk vissza.Ezúttal a piros+ jelzésen az erdőben.

A szomszéd a Vörösfenyő kulcosház.Jóval több hó volt akkor mint itt a képen

Csakugyan nagyon nagy volt a hó ez erdőben.Térdig ért.Ráadásul nagyon kellett figyelni mert az út több ponton az Ól-völgy felett halad és nagyjából csak olyan 40 centi széles...alatta a szakadékkal.Ha megcsúszik az ember lezúghat a völgybe...Ám ezúttal sem ért baj minket.Simán leértünk a bányatelepre,ahol időközben a betonútat már megtisztitották ekkorra.Így a lefele út egy órával kevesebb volt mint felfelé, 2óra alatt leértünk.A faluba már sötétedni kezdett.Sándorék ráadásul a falu túlsó végén laktak,de a fene bánta.

A nem túl nagy táv a nagy hó miatt azért sokat kivett belölük.

De megérte és megérné százszor is!Bárcsak élne még Sándor és felmehetnénk oda minden télen....

A szokásos útvonal,látható,hogy az erdőnél letértünk a piros+ -ról

Visszatérés a Csövek-völgyébe

Két nappal ezelőtt írtam a téli tervekről.Abban a Csövek-völgyébe vezető túrát amolyan tartalékként említettem meg,kiegészítésként ha más éppen nem akad.Nem gondoltam,hogy rögtön elő is fogjuk venni.Ám ma reggel hóesésre ébredtünk,így hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk,hogy akkor visszatérünk a Csövek-völgyébe.Ha már megajándékozott a természet a szép hóeséssel akkor nem fogunk otthon ülni és mivel most jobb nem akadt ezért vettük elő ezt a tartaléknak szánt túrát.

Nem kellett kapkodni.Délelött tíz óra előtt vágtunk neki a nem igazán messze található völgynek.Megkapó volt a tél szépsége,mégha ez azért olyan nagyon igazi hósesés nem is volt.Kezdetnek mindenesetre megteszi.

Kezdödő tél,az ősszel színes erdő,fehérre vált

Bár természetesen otthonról indultunk,túránk hivatalos kiindulópontját a helyi Jégcsarnoknál jelöltük meg.Ott mentünk be a Duna parti erdőségbe.Itt intezívebben rákezdett a havazás.Kellemes volt hóesésben túrázni,már régóta vágytunk ilyesmire.Eleinte az egykori dunaújvárosi kisvasút nyomvonalát követtük.Több túránk vezetett már erre,itt mentünk anno a Pentele-hídhoz,Dunavecsére,Apostagra vagy éppen a Csövek-völgyébe.Hisz nem ez az első alkalom,hogy oda tartottunk.Viszont havas körülmények között még nem jártunk erre.

Nehéz elképzelni,hogy pár évtizede itt kisvonat járt

Hamar átvágtunk a Jégcsarnoktól délre elterülő erdő felső szakaszán.Jelzett út sajna nem vezet erre,pedig...ellehet itt túrázgatni.Legalább így tömegtől nem kellett tartanunk,nem is találkoztunk senkivel egész túránk során.Az erdő után egy kisebb fajta rét bontakozott ki szemünk előtt,ha a távolabbra lévő gyárkéményeket nem látni akkor akár hangulatos is lehetne.Most az volt,mert a hóesés fátyolán át nem látszodtak a kémények.

A rét

Ezután a rét után értük el a túra egyetlen kilátópontját.A Felső Dunapartról egy helyen remek kilátás nyilik dél-kelet felé,ez most is így volt,ám a kilátás alig volt élvezhető a párában és a hóesésben.A lenti szívattyúházból feljövő csővek innen mindenesetre már látszódtak.Gondolom ezek a csővek bíztosítják a Vasmű vízellátását.Hisz mennek tovább a szélrózsa minden irányába.Némelyikük épp a Csövek-völgye felé veszi az irányt,azon pedig viadukt szerűen ívelnek át.Ezért is neveztük el a völgyet Csövek-völgyének,mert amúgy nincs neve.

Nem nagyon élvezhető a kilátás

Itt jönnek fel a csövek a lenti szivattyúházból

Itt a csöveknél is lelehet ereszkedni a völgybe,mi azonban felmásztunk a túloldali dombon az erdőbe,ott mentünk tovább.Ugyanis a legmagasabb "viaduktot" könnyebb fentről megközeliteni mint lentről.Az erdő ezen a szakaszon érdekes:csupa vas meg beton van benne,a terep mégis izgalmasan tagolt.Magasabban járunk itt mint a völgy felett legmagasabban átívelő cső,ezért egyszerübb innen megközeliteni.Így is lett.A legmagasabb csőhöz ereszkednünk kellett kicsit lefelé egy kissé meredekebb domboldalon ami csúszott is.Nem volt olyan egyszerű.

Gergő ereszkedik a viaduktra

A völgyet átszelő legmagasabban lévő cső

Mindenesetre sikeresen ráereszkedtünk a "viaduktra" amelyen két oldalt jól járható járda van,így átlehet menni rajta (ám a túloldalon lehetetlenség felkapaszkodni).Kimentünk hát a völgy fölé a cső mindkét oldalán.A cső a völgy felett kb.harminc méternyi magasságban szelte át a völgyet.Mondhatni izgalmas kimerészkedni a közepére,de szerencsére korlát is van.Innen elméletileg jó a rálátás a völgyre,ez most a párában és a hóesésben annyira nem volt élvezhető.Odalentről meg egyre erösödő vízcsobogás hallatszott.Majd ha lelereszkedünk a völgybe megnézzük mi ez.

Ilyen a rálátás a völgy északi részére a legmagasabb csőről

Miután megnéztük a cső mindkét oldalán a kilátást,lereszkedtünk a völgybe,pont a legmagasabb viadukt alatt.Nem volt olyan vészes,mégha csúszott is,meg sok volt a gally.Leérve a völgybe lehangoló képet mutatott.A gallyak és a megmaradt növényzet miatt gyakorlatilag járhatatlannak bizonyúlt.A csöveken lett volna esélyünk végig menni a völgyön,ám a ráhullott hó miatt azok vészesen csúsztak.A vízrobaj odalent már nagyon erős volt,de elöször ellenkező irányba indultunk el,megnézni honnan is jöttünk le.

Ott voltunk fent

Miután ez megtörtént elindultunk abba az irányba ahonnan az erős vízrobaj hallatszott.Hamarosan oda is értünk.Vízlépcsőszerű csatornán vízesésként zúbogott lefelé a melegvíz!Onnan tudtuk,hogy meleg mert gőzölgött és vagy harminc méternyi magasságból jött lefelé.Mondhatni látványos volt.Jártunk már itt korábban,de még sosem láttuk ezt itt münködni.

A vízlépcső

Látványos volt az egyszer biztos.Mentünk volna tovább ám a völgyet elboríró növényzet és gally annyira sűrűnek bizonyúlt,hogy nem lehetett tovább haladni.Így a völgy végigjárásáról lekellett mondanunk.Még kb.300méternyit tarthatott a völgy.Visszafordultunk hát és felmentünk az egyik kisebb "viaduktra".Innen jó volt a rálátás a nagyobbikra.Meg ez volt az a hely ahol legegyszerübben kitudtunk menni a völgyből is.Nem volt mást mit tenni,így búcsút vettünk a völgytől.

Gergő a völgyben a viadukt árnyékában

A kisebb viaduktról egy másik viadukt

A kivezető út

Hazafelé még érintettük az erdei gépparkot amiről nem olyan régen írtam.Kellemes tél inditó túra volt,a tervezett hatból tehát az első meg is van.A korai hóesés meg remélhetőleg előrevetiti egy csapadékosabb hóval teli telet a szokásosnál.Nagyon klassz dolog télen (is) kimozdulni a természetbe,főleg ennél szebb helyekre.Ez nem egy nagy túra volt tán nem mentünk 10km-et sem.

      

Valahogy így

Téli tervek

Beköszöntött a december és vele együtt a tél.Télen sem akarunk kalandok nélkül maradni és remélhetőleg nem is fogunk.Meg is próbáltunk hát valamiféle tervet kovácsolni télire ami természetesen nagyon képlékeny még,de valami elképzelés mégis kell az induláshoz.

Téli tervünk minimálisan hat túra megtétele,ebből legalább kettő nagy bakancslistás túra kell,hogy legyen.A siker persze sok-sok mindentől függ,de azon vagyunk természetesen,hogy terveinkből minél több minden megvalósuljon.Tavaly és a tavalyelötti télen is öt-öt túrát sikerült megvalósítani,így talán merésznek tűnik most a hattal való próbálkozás,de hátha...

Tatabánya felett a hegyen

A két bakancslistás túra tervünk közül az első még a 2017-es év utolsó bakancsos túrája lehet remélhetőleg.Mégpedig a Gerecsébe Tatabánya fölé.A híres Turul szobrot a Szelim Barlangot és a Ranzinger-kilátót szeretnénk megnézni elsősorban.December lévén hamar sötétedik,így nem most akarunk táv rekordot dönteni.Úgy tervezzük 10-12km-nél most többet nem akarunk menni.Szeretnénk ezt a túrát decmber 21.-31. között megejteni.Hogy sikerül-e sokmindentől függ.

Szelim barlang

Másik bakancslistás túránk viszont már alighanem az újév első bakancsos túrája lehet.Reményeink szerint a Budai-hegységbe vezet majd ahol a Nagy-Szénásra szeretnénk felmenni.A jövő évi bakancslistás túra még tervezés alatt van,valószinű még szilveszter előtt elkészül a végleges terv,minden valószinüség szerint ez lesz a 18-as év első nagy túrája.Solymárról fog indulni érinteni fogja az Antal-árkot majd onnan megy fel a Nagy-Szénásra.Majd Nagykovácsiban zárulhat a túra amelyre januárban kerülhet sor.

Ha minden klappol akkor lehet még egy bakancslistás túra a télen,mégpedig februárban.

Az,hogy hova még nincs megtervezve.A Velencei-hegységbe akartunk menni eredetileg az új kilátót megnézni Velence közelében.Ám a kilátót a mai napig nem adták még át,így míg ez nem valósul meg addig ezt a túrát nem ejtjük meg.Döntés ez ügyben december végén.

Nagy-Szénás

Környékbeli túráinkat illetően,régóta várat magára a Paksról kiinduló és Vajtára érkező túra,valamint a Vajtáról kiinduló és Alapra induló túra a Dél-Mezőföldön.Bár ezek már komolyabb távolságú túrák,nem biztos,hogy a tél a legmegfelelőbb időszak ezek megtételére.Majd meglátjuk.Esélyes lehet még egy Kisapostagról induló túra amely Dunaföldvárra vezethet,ez közelsége miatt könnyen megvalósítható.A Tolnai-hegyhát felfedezését is szeretnénk tovább folytatni,erre ugyan esélyesebb a tavasz,de sose tudni,előfordulhat egy rövidebb téli túra is ide.

Hó a Mezőföldi erdőben

Van még a tarsolyban egy helyi túra is,amolyan hiány pótlásként.Dunaújvárosban térnénk vissza a Csövek-völgyébe,amely inkább érdekesebb mint szép.Voltunk már itt,de még nincs innen egy jobb minőségű videónk,így bármikor előfordulhat a tél folyamán,hogy lenézünk ide.Nincs messze talán 5km-re,így megvalósitása igencsak esélyes.

Amennyiben havas telünk lesz,úgy megnézzük még milyen hóban a Rácalmási-sziget is.Sok videónk,képünk van már onnan,de havas még nincs.Biztos szép lehet olyankor,ha lesz rá mód megnézzük.

A kép illusztráció,de valami hasonló a Csövek-völgye is

Hát ezek most a tél tervei.Az,hogy mi valósul meg belölük mint írtam sok dologtól függhet.Nagyon elégedettek lennék hat túrával,de talán még öttel is.Annál kevesebbel viszont nem.Természetesen a tervek bármikor változhatnak,de azon vagyunk,hogy ne változzanak.Tartsatok velünk ha virtuálisan is,a télen!

Dunaföldvár