Az utolsó út

Az utak.Útjaink amik mindig valami csodához vezettek minket,de aztán lassan megértettük,hogy nem is a cél volt fontos hanem az út.Maga az út amely már egy csoda volt.Egy csoda amelyet átéltünk minden egyes túrán.Imádtunk az utakon menni és imádtuk átélni a csodát... Nem hiszem,hogy voltak nálunk boldogabb emberek.Az életünk voltak ezek az utak,az életünk volt a csoda...

Lehet ők nem értik - mi igen:minden út egy csoda volt...

De ez a mostani út,ez nem a mi utunk.Ez nem hoz csodát.Ez most nem.Ez csak szomorúságot hoz,bánatot,fájdalmat.Ez az út felemészti az ember lelkét.Ez az utolsó út.De nem!Ez nem lehet a TE utad,ez semmiképp sem!

A TE utad az az összes többi amin átéltük a csodát amiken átöltet minket a szeretet fénye...Amiken boldogan araszoltunk előre semmitől sem félve,apa és fia...Azok a mi utajaink,a TE utjaid!

A nap aminek nem lett volna szabad valóra válnia...

Ez nem a mi utunk,gyere kisfiam menjünk vissza a mi útjainkra....!

Hát mégis elkészül...

Többször beszámoltam már róla ebben a blogban az épülö dunaújvárosi kilátóról.

Ám hiába jártunk arra rendszeresen Gergővel a kilátó csak nem akart készülni.

Most azonban végre megmozdult valami.Ez több szempontból is érdekes....miért is pont most?December közepén a kutyahidegben...amikor sajnos Gergő is elment...pedig,hogy várta ezt is...Bízom benne,hogy odaátról azért látja azt is,hogy készül végre a kilátó.

Szóval a lényeg elkezdték végre annak a kilátónak az építését amelyet már idén májusban átkellett volna adni...A képek még a Dunaújváros online-ról valók,de majd a két ünnep között én is elsétálok arra megnézni mi a helyzet.

Elkezdödött végre az építkezés

A kilátó acélszerkezeti elemeinek tervezése hosszabb időt vett igénybe, mivel rendkívül különleges és bonyolult, egyedi kivitelezésről van szó. A DVG Zrt. tájékoztatása alapján, mostanra elkészültek a kilátó vázát alkotó speciális elemek. Csütörtökön kezdődött a helyszíni szerelőmunka. A tervek szerint még idén elkészül a váz, és az időjárás függvényében fogják a járófelületet és a korlátokat kialakítani a kilátóhoz. 

Gergő nagyon várta ezt,remélem odaátról látja...

A daru és a kilátó vázai

Az emberi szív térképe

Eltelt néhány nap életem legnagyobb tragédiája óta,bár a búcsúztatáson még nem vagyunk túl.Engem gyakorlatilag felfal a bánat és az elkeseredés,semmiben sem lelek vigaszra,semmi sem gyógyítja fájó lelkemet.Sokat gondolkodom rajta,miért velünk történt mindez?Miért mi érdemeltük ezt az égiektől?Hogyan lehet,hogy egy életerős csupaszív tiszta lelket így magához szólit a jó(?) isten?Persze válaszokat nem kapok,ahhoz már gyávák az égiek is.Életünk legszebb napjait élhettük volna ezekben a napokban a pihenés a szabadság és az év végi túrák varázsában,de kegyetlenül elbántak velünk.Lehet,hogy én nem vagyok jóember bárhogy is szerettem volna az lenni,de nálam sokkal rosszabbak élik vigan világukat soha semmi baj nem éri őket.Akkor engem most miért?Ha az isten kegyetlen nagy utálata közepette amit én felém táplál feljogosíthatja,hogy elvegye az én egyetlen kincsemet,akkor az miért van,hogy gyilkosok,bünözők másoknak folyton ártó egyedek élhetik szabadon világukat...

Az erdőnk széle ahová szintén élmények százai fűznek

Lövésem sincs a hogyan továbbról,azthiszem azon a borzalmas napon én is meghaltam Gergővel együtt,csak velem dupláján kibasztak,mert itthagytak...Itt maradni jelen esetben pedig rosszabb mint a pokol...

Az isten akárhogy is gyülöl akkor sem veheti el tőlünk azt a szezációsan sok csodálatosabbnál csodálatosabb élményt amit átéltünk Gergővel.Azt például,hogy már kisgyerek korában egy piros kis műanyag motorkával állandóan végigjártuk a várost...azt,hogy már négyévesen fújtuk melyik közlekedési jelzőtábla mit jelent...azt,hogy már ötévesen játszva tanultuk meg,hogy kell a turistajelzéseket követni,hogy melyik mit jelent.Azt,hogy hétévesen már Gergő vezette a Pentele-hídhoz tartó túrát.Vagy azt,hogy tizenhárom éves korára már jobban értett a térképekhez,jelzésekhez mint egy tapasztalt túravezető.Nem vehetik el tőlünk a csodás meccsek varázsát ahol mindig jó volt szurkolni egymás mellett... Tizenöt éves kora után pedig már teljesen rá bíztam magam,vagy magunkat (ha többen voltunk) ha egy túráról volt szó,hogy ki vezesse...és azt sem,hogy rövidke 19 éve alatt több élmény érte mint mást hetven év alatt...

Boldog volt mondja mindenki aki ismer minket és igen,hiszem is ezt.

Csak ez már nem hozza nekem vissza őt....

Gergő osztálya a szalagavatón,ahová Gergő is annyira készült...
Az osztályt mélyen megrázta Gergő halála,itt-ott látszodnak a fekete szalagok a ruhákon

Nem gondoltam,hogy Gergő ennyire apja vére lesz...túltett rajtam.Olyan fokú természet szeretete volt és annyira értette a dolgokat,hogy igazán büszke lehettem rá és az is voltam.

Büszke voltam rá,hogy minden de minden kis dologban meglátta a szépet és minden kis dolognak öszintén tudott örülni.Úgy gondolom nekem kellett és kell felnönöm hozzá....

Sorolhatnám itt élmények ezreit,de elég ha visszalapoztok a blogban egy találomra választott bejegyzésre...de fogok róla még írni sokszor.Tízezer kép van itt a gépbe amely a csodás napjainkról árulkodik.De minden hiába,ez nem hozza nekem vissza őt,én itt maradtam nélküle.Elveszve...

Gergő szobája ahogy hagyta az édes kis rendetlenséggel....nem nyúltam azóta hozzá...

Hogy mennyi élményünk van arról csak egy csokor.Hely neveket írok le most nektek,vajon eltaláljátok minimum a felét merre vannak,hol vannak?Na most mi ezen helyek mindegyikén voltunk: Tündérszikla,Kőhegy a kápolnával,Sorrento sziklái,Vaskapu,Kovácspataki-sziklák,Remetebarlang,Julianus kilátó,Naszályi függőhíd,Bazaltorgona,Kőtenger,Sín-gödör,Szöge-hegy,Hidasi-völgy,Máré vár,Bátorkő,Baglyas-hegy,Holdvilág-árok,Pákozdi és a Sukorói ingókővek,Orbán kápolna,Szelim-barlang,Zengő,Sötét-völgy,Szálka,Rám-szakadék,Szennai skanzen,Dera szurdok,Óbányai-völgy,Tassi zsilip,Macskalyuk,Somoskői vár,Pécskő,kamu Egri vár,Mackó-barlang,Násznép-barlang,Réka-völgy,Helemba,Ebédleső-hegy,Salabasina-árok,Boldog Özséb kilátó,Cigány hegyi kilátó,Zsongorkő,Pécsi tv-torony,Melegmányi-vögy,Visegrádi vár,Prédikálószék,Vadállókövek,Csibrik-rét,Eplényi libegő,Töröcskei-tó,Rátgéber-tó,Sárgödör tér,Lussonium,Révbérpuszta,Normafa,Püspökszentlászló,Dobogókő,Lom-hegy,Bölcső-hegy,Szépjuhászné....stb. Még sorolhatnám,ez csak ami hirtelen eszembe jutott,ez csak egy töredéke az egésznek...

Remek csapat voltunk

Remek csapat voltunk ketten Gergővel,a legjobbak.Akár szavak nélkül is értettük egymást mindig,ha valamelyikünk elakadt valahol a másik mindig ott volt segíteni...Nekem ezekután ki segít majd?Örültünk ha csatlakozott hozzánk valaki,de ketten voltunk igazán erősek és legyözhetetlenek...mondhatni sérthetetlenek voltunk,de most mi lesz így velem?Mi lesz velem nélküle?Ő volt a lelkem másik fele,nélküle semmi vagyok....

Mondják ő ott lesz velem továbbra is mindig....talán így van,hinnem kell benne,külömben végleg elveszek.Korábban nem gondoltam,bár mondták olykor,hogy emberi szív megszakadhat.Nem hittem én ezt,nem gondoltam.Hát mostmár tudom.Az emberi szív bizony megszakadhat és az ember lelke sokkal jobban tud fájni mint bármelyik testrésze...

Most nem tudok többet írni,ezek jutottak eszembe,Aztmondták a barátok a közeli ismerösök,hogy írjak,írjak,adjam ki magamból a sok bánatot mert ez is nyugtat.Hát olyan nagy megnyugvást ez sem hoz...de írok,írogatok....

Térképek,amiket Gergő imádott...

Gyönyörű a Mecsek a hóban!

Mérhetetlen gyászom közepette leltem rá néhány olyan mecseki képre amelyek valamelyest megnyugtatnak kicsit.Azokról a helyekről ahol vagy Gergővel,vagy Sándorral voltam nagyon-nagyon boldog,vagy éppen mindkettejükkel,azaz a legnagyobbakkal,vagy ha úgy jobban tetszik a legjobbakkal,a túrák királyaival.... A képeket Magyaregregy közösségi oldalán találtam,készítőjük Koch Dávid.Remélem nem túl nagy baj,ha párat megosztok belölük.Most a nagy tragédia közepette esély sincs rá,hogy lemenjek a Mecsekbe.Gergő nélkül meg értelmét sem látom....

Pásztor-forrás környéke,Delelő-rét

Az első képen,e szöveg felett a Pásztor-forrás környéke van a kis vadászházzal.Érdekesség,hogy Sándorral nem voltunk itt,Gergővel viszont igen.Ha jól emlékszem 2013 nyarán amikor is Magyaregregyről tartottunk Mecseknádasdra egy boldog napon...Szépek az itteni emlékeim is,ráadásul most a tragédia árnyékában még jobban felértékelödnek...Rockenbauer Pál sorozatában ezt a helyet Delelő-rétnek emliti Sinkó László,de én a térképeken sosem láttam ezt az elnevezést.

A Cigány-hegyi kilátó

A Cigány-hegyi kilátó...rengetegszer jártunk itt Sándorral is,Gergővel is.Édesebbnél édesebb emlékek őrzöje.Fura,hogy hóban sosem láttam.Gergő hasonlóan hozzám,nagyon szerette.Sándornak meg persze hazai pálya volt.Az,hogy eljutok-e még ide valaha...megint azt tudom írni Gergő nélkül nem látom értelmét,de ő egész biztos azt szeretné,hogy még eljöjjek ide.Remélem még sikerülni fog...

Az út a Szószék és a Dobogó felé

A képen látható út a Cigány-hegyi kilátóból fotózva.Ezen az úton mentünk/jöttünk ha a Nyárádi kunyhó vagy Szárvár felöl vagy felé mentünk vagy jöttünk.Sándorral is és Gergővel is természetesen jártunk rajta.Persze szintén csak nyaranta.Télen még nem volt szerencsém látni...

Kisújbánya Szent Imre templom

Kisújbánya temploma amelynek szépsége földöntúli a hasonlóan szép falucskában.Itt is számtalan alkalommal jártam mindkét túrakirállyal.Ám télen itt sem voltam még.Annak is örülnék ha egy nyári napon eljuthatnék még ide.Bár a szívemben űr,hogy Gergő és Sándor nélkül jöhetek már csak ide...

Nyárádi kunyhó

A Nyárádi kunyhó amelyre nincsenek megfelelő szavak...A főhadiszállás a minden,a palota...Nagyon-nagyon sokszor voltunk természetesen itt.Sándorral is,Gergővel is.Volt,hogy közösen mindhárman,hát azok az élet legszebb napjai voltak...Itt télen is jártam a képen láthatónál jóval nagyobb hóban is.Gergő imádta és én is.Úgy volt,hogy jövünk még ide,de Gergő halálával ez erősen kétségessé vált...de a szívemben itt maradtak örökre mindhárman:Gergő,Sándor és a kunyhó is...

Balincai kunyhó

A Balincai vadászház talán csak egy kilométerre van a Nyárádi kunyhótól,de nem jártam itt legalább 20 éve...Csak Sándorral voltam itt,Gergővel nem jutottunk el ide sajna.Attól tartok ide nem jövök már többé az életben,hacsak valami nagy csoda nem történik.Mondják soha ne mondd,hogy soha...

Ilyen a Mecsek ezekben a napokban,amelyek életem legborzalmasabb napjai.A pár kép mindenesetre nyugtatott kicsit,de mint látható a hozzájuk füzött szöveg elég fájdalmas.

Az ég az igazaké - Emléktúra Gergőért

Hát nem így képzeltem,nem így akartam.Nem ezt akartam.

Az elmúlt hétvégén egy héttel eltoltuk ezt a túrát,mondván ezen a hétvégén már nyugodtabbak leszünk,hisz küszöbön lesz a téli szabadság mindannyiuknak,közelebb lesznek az ünnepek...Aztán a sors átírta a forgatókönyvet,óriási lekiismeret furdalást okozva nekem ezért (is, meg sokminden másért is).Ha egy héttel ezelött belevágunk ebbe a túrába Gergő még velem jöhetett volna.Most nem volt ott...Nyolc év után az első olyan túra amelyen nem volt ott...Legalábbis fizikai valójában nem,mert amúgy meg végig éreztük a jelenlétét,egyszer mintha szólt is volna hozzánk,Baracson meg határozottan úgy éreztük átölelt minket...Emléktúra az én gyönyörü kisfiamért.Bárcsak soha ne kellett volna ezt leírnom...

Az állomás,ahonnan annyi csoda felé indultunk...

Ez lett volna a sorban a következő túra.Így hát mi sem természetesebb,hogy ezt neveztük ki emléktúrává (de az összes túra az lesz életem hátralévő részében...).A terv amit még Gergővel dolgoztunk ki az volt,hogy egy darabig megyünk azon az úton amelyen Nagyvenyimre is szoktunk menni,ami végre jelzést is kapott.Ez volt már a sárga Mária zarándokút.Aztán majd az elágazásnál nem Nagyvenyim felé jobbra,hanem Baracs felé balra fordulunk.Elérve Baracsot pedig még elmegyünk a dunaújvárosi repülötérre és Kisapostagon fejezzük be a dolgokat.Az egész nem tűnt vészesnek 12-13km ha lehetett.

Jókedvű mikulás kíván nekünk jó utat,de nekünk nem volt olyan jó kedvünk....

A túrára meghívtam azokat akikkel Gergő a legtöbbet túrázott.Jómagam ugye kilométerek százait,de lehet ezreit nyomtuk le együtt.Aztán eljött Gergő édesanyja Móni,aki nem bírja úgy a túrákat,de most megfogadta bármi lesz is,ezt végigcsinálja.Elhívtam még Zoli barátomat aki szintén sok túrára eljött velünk.Hívtam még a másik Mónit is,aki szintén sok túrán velünk volt,de neki az utolsó pillanatban közbe jött valami,így nem tudott eljönni.

Majd talán legközelebb...Útra keltünk hát a tegnap esett friss hóban.Kisütött a nap amerre mentünk és nem volt rossz idő.Az első gyalogátkelő helynél hangot hallottunk.Mindhárman.De nem volt ott senki aki szólt volna,de a hangot mindannyian hallottunk.Azt nem lehetett kivenni mit mondott,de egyetértettünk abban,hogy Gergő jelezhetett odaátról,hogy ott van velünk...

Még ezen a kietlen úton is olyan boldogok voltunk...

Kiérve a városból tehát a sárga Márián mentünk jó darabig,arra amerre Gergővel rengeteget jártunk...Nyaranta itt körbeér a növényzet a kukoricás,a napraforgó...most azonban a kietlen táj köszönt csak vissza.Bár szép volt a friss hóban és a nap fényében,mégis oly szomorú...Mentünk hát.Zoli barátom próbálta oldani a rossz hangulatot kis hógólyozással.Móni vette is a lapot én azonban nem tudtam kellöen feloldódni.Persze nem akartam,hogy ezt lássák rajtam.Elértük az M6-os sztráda felett átívelő hídat és itt is megrohantak az emlékek.Ha a város felöl jöttünk mindig ez volt az első pihenő állomásunk Gergővel,ha pedig a város felé mentünk,akkor az utolsó.Megannyi emlék még itt is...

Zoli próbált minket kicsit jó kedvre deríteni

Leérve a hídról elértünk az elágazáshoz,de mint írtam most nem Nagyvenyim,hanem Baracs felé fordultunk.A friss hóban még ez a táj is meginditóan szép volt.Egyre több állat nyomát láttuk a hóban,aztán megjelentek a nyulak,őzek.Szaladgáltak a mezőn.Erre nem jártunk olyan sűrűn Gergővel mint Nagyvenyim felé,de emlékeim szerint azért kétszer igen és talán mindkettő biciklitúra volt.Az út visszaközelitett a sztráda mellé,ott ment egy darabig,erre emlékeztem is.

Az ég az igazaké - útközben

Elértük a Dunaújváros-Rétszilas vasútvonalat amelyhez szintén emlékek tucatjai fűznek,hisz ha erre mentünk akkor az mindig valami jó felé vezetett és Gergő nagyon szeretett erre (is) vonatozni.Kicsit megálltunk,kajaszünetre.Nem sok étvágyam volt a héten,régen a boldog túrákon ilyenkor lenyomtam három szendvicset is,most alig ment le az az egy is.Nem írtam még,hogy Gergő hátizsákja volt a hátamon...nyugtatott a dolog...Gergő úgy is megengedte volna,ez ezer meg egy százalék.

A vasútvonal is szép emlékeket őriz...

Gergő zsákjával a hátamon és a szívemben

Az út egy ponton végre elfordult nyugat felé,otthagyva a zajos M6-os sztrádát.Végre megfelelő csend ereszkedett a tájra,jobban öszpontosíthattam Gergőre a gondolataimban és a szívemben...Elértük az út alighanem legszebb részét,miközben őzek tucatjai szaladgáltak a mezőkön.Leértünk egy völgyszerüségbe,melyet a baracsi dombok öleltek körül.Jártunk itt is Gergővel emlékeztem rá.Mivel a helynek tudomásom szerint nem volt neve,így elneveztük Baracsi-völgynek és Baracsi-dombságnak azt.Gyakorlatilag ennek végén értük el Baracsot.A névtábla jelezte a helységet,újabb emlékek villantak fel...minden olyan helységnév táblánál ahol még nem jártunk,mindig fotóztunk egy-egy képet Gergővel.Most nélküle ennek nem láttam értelmét...

A völgy,a domb és az ég...

Baracs két részből áll:Apátszállásból és Templomosból.Apátszállás a nagyobb és ezt értük el elöször.Nem nagyon terveztük beljebb menni a településre a külsö utcán mentünk amely elég hangulatos volt a havas házaival.Beljebb érve a településre egy faragott fa oszlopokkal teli park került elénk,középpontjában egy szoborral.Erről nem tudtam semmit és hát öszintén szólva az elmúlt napok nem arról szóltak,hogy ennek utána nézzek mi is ez.Mindegy.Szép volt,megnéztük,majd mentünk tovább,kiérve Apátszállásról.

A park

Hamarabb odaértünk Templomoshoz mint gondoltam,ott is voltak a tavak a rég látott M6-os alatt...Gergő ezeket szerette volna főleg látni...de mivel ott volt velünk,remélem látta is...Szépek voltak,főleg az első amelynek partja is kivolt alakitva pihenőkké,sétányokká.Az első tó be is volt fagyva.Sehogy sem illett azonban a képbe a tó felett átívelő M6-os sztráda...de talán ez tette érdekessé.Mivel itt volt egy pottyantós budi,így Móni is eltudta végre végezni a kis dolgát.Itt az egyik pihenönél ettünk még egy kicsit.Zoli jóízűen,én meg Móni elég nyögvenyelösen.A híd alatt nem volt befagyva a tó és egy jóember éppen ott horgászott.Kezdett hüvös lenni,így nagy melege nyilván nem volt.Közben jut eszembe Apátszálláson is láttam a sárga m jelzést amit egyenlöre nem tudok hová tenni,hiszen térképeim,alkalmazásaim nem jelölik.Gergő biztos utána járt volna a dolognak,talán majd egyszer én is.Mentünk azonban tovább.A második tó nagyobb volt,de csúnyább mint az első.

A tó és az M6-os

A második és a harmadik tó között néztem a harmadik tóra.Arra már nem mentünk tovább mert a mi utunk visszaágazott kelet felé.Úgy tűnt a harmadik tó hatalmas.Talán majd egyszer kijövök jobban megnézni.Míg én ezt megnéztem a többiek a leágazásnál vártak.Móni mondta,hogy úgy érezte Gergő átölelte...ki sem monda,már én is úgy éreztem átölel a fiam...Egész biztos így volt,mert így kellett lennie!Letértünk a keletnek induló útra,Elöször a túra során némi emelkedöt kellett mászni,de ez semmi volt,persze a nagy hóban némileg megerőltető.Móni kezdett kidőlni,de megfogadta csak azért is végig csinálja.Érdeklödött mennyi van még hátra,montam kb.4km. Egy jó óra.

A második tó

A messze elnyuló harmadik tó

Kissé egyhangúvá vált az út,ami enyhén dél-keleti irányt vett.A távolban látszódtak Dunaújváros gyártornyai amik elég szépen okádták a füstöt.Az út nehezen volt járható mert a friss hó alatt ott volt a friss sár is.Kissé előre mentem,többször rámszóltak lassítsak...Hiába én a Gergővel megszokott tempót diktáltam,ők ezt nem annyira bírták,de volt,hogy csak azért mentem előrébb mert rámjött a sírás...mivel erősen Gergő körül jártak a gondolataim.A repülötér sarkán aztán egy emlékmű zökkentett ki a rossz hangulatomból.Egy ejtőernyős emlékmű volt,egy oszlop.

Az ejtőernyős emlékmű

Innen aztán már nem volt túl messze a repülötér.Kezdtünk igencsak belemenni a délutánba,de egyértelmünek tűnt,hogy még világosban odaérünk azért.Oda is értünk.A repülötér főbejáratánál egy régi MIG vadászgép van kiállítva alatta pedig egy repülös emlékmű.Naná,hogy nem hagyhattuk ki,hisz ez Gergőt is érdekelte volna.Meg is néztük közelebbről.A vadászgépet mindig csak a hatos úton elhaladva láttam,sosem jöttem ide hozzá.Ezért is szerette volna Gergő is közelebbről megnézni.Mivel ott volt velem,odamentünk hát.Nagyon frankónak tűnt a vadászgép alulnézetből.

A gép és az emlékmű

Alatta pedig ott volt egy repülögép szerencsétlenségben elhunytakra emlékező emlékmű,számomra megkapó felírattal: Az ég a bátraké.Ekkor jutott eszembe,hogy talán így van,de lehet úgy is,hogy az ég az igazaké.Az olyan igaz tiszta lelkeké mint amilyen Gergő is...így úgy döntöttem ez lesz a bejegyzésem címe is.

Lényegébe befejeztük itt a túrát,de busz az csak jó egy óra múlva volt és a lemenő napban kezdett nagyon hideg lenni.Ráadásul a buszmegálló jó 400 méterre volt amit csak a forgalmas hatos út mellett érhettünk el.Ez öngyilkosságnak tűnt.Szerencsére volt egy másik alternatíva is.

Így búcsúztam hát el tőled Kisfiam,tudom így szeretted volna...Persze csak képletesen,mert ezután is együtt leszünk mindörökké....

Igaz némi kerülövel egy kertek alatt futó úton,de biztonságosan elérhettük a buszmegállót.Igaz ez nagyjából plusz egy kilométert jelentett,Móni nagyon kivolt már,de nagyon igyekezett,hogy a fia büszke lehessen rá.Nekem persze meg sem kottyant ez a túra,mi más dimenzió voltunk Gergővel...Aztán odaértünk a megállóhoz még mindig volt 40 perc a buszig,de kegyetlenül hideg lett.Móni telózott az anyjának,aki értünk jött kocsival így hamar visszaértünk a busz elött vagy negyedórával a városba.

Hát ez volt Gergő emléktúrája.

A szívem soha sem fájt még ennyire...

Illetve dehogynem..kedd reggel óta egyfolytában...

A szürke völgy

A máskor üde zöld vagy éppen őszi aranyszínekben pompázó völgyre most köd ereszkedik és szürkére vált.
Az elmúlás hangulatát idézi a völgy,Gergő-völgye.A völgyünk.

Tizenkilenc év színes szélesvásznú filmjéből csupán egyetlenegy dolog hiányzik: a köd.

Egy ködös túra.Mert minden volt ám,napsütés,kánikula,ideális túraidő,eső,vihar,hó...csak éppen köd nem.Gergő és persze én is mindig nagyon szerettünk volna egy ködös túrára is beruházni,nem volt könnyű elkapni egy ilyen napot persze,hogy minden klappoljon,idő,szabadidő,anyagiak stb...így ez kimaradt.

Köd ereszkedik le a vögyre amely így válik szürke-völgyé

Azaz ez így ebben a formában nem is teljesen igaz.Mert azért akadt valami.2015 november 8.-án amikor elöször mentünk be a kiszáradt dunai holtágak és a szigetek közé...lefelé menet a Szabadstrand-öble felett sűrű köd pihent.A Szalki-szigetre érve pedig láttuk a természet újabb gyöngyszemét,ahogy száll fel a köd és bújik elő a nap...fenomenálisan szép volt,de ennyi jutott a ködös túrákból.Persze bánta a fene,mert ezt a hiányt az élmények mindig pótolták,de most,hogy köd ereszkedett a völgyre eszembe jutott...

Lementem hát...

Lementem hát,pótolva ezt a hiányosságot-részben-,részben pedig Gergőre emlékezni.Bárhová is megyek a városban,de azthiszem a világban nincs olyan hely amelyhez nem fűzne legalább egy csodás emlék...a völgy is ilyen,na is innen persze nem is egy csodás emlékünk van,hanem ezeregy...Itt szánkóztunk elöször azon a 2003-as csodás télen...,de ezt a völgyet jártuk ezerszer végig a kutyussal is amikor nem volt éppen máshová menni.Ezen a völgyön mentem keresztül ugyanúgy a kutyussal -igaz igy némi kerülövel- mikor mentem eléd az iskolához...és persze erre jöttünk haza némi kerülövel...Amikor még lovarda münködött a völgy közepén,mi meg napi szinten jöttünk le megnézni a pacikat...Vagy a bográcsozás,amelyre nem volt ugyan hivatalos Gergő,de aztán barátaim lehívták...Megannyi emlék...

Azért nem olyan sűrű a köd

Most egyedül bandukolok a völgyben és minden fagyott fűszáll újabb és újabb emléket hoz elő.Még ez a völgynek persze enyhe jóindulattal nevezhető gödör is mennyi élményt adott...A köd nem olyan sűrű azért,hogy ne lehessen látni,de a völgy északi végében lévő erdő misztikusan szép lehet.Nincs erőm oda elmenni most.Gergő biztos örülne neki,mert ő minden kis dolognak is tudott örülni és egész biztos ha együtt lennénk bevezetett volna az útunk az erdőbe,de így egyedül nem visz oda a lélek.A völgy másik vége felé megyek.Hazafelé.

A hely ahol mindig jó volt lenni

Ez volt a mi völgyünk.Meg persze minden völgy ahol jártunk.Te jó ég mennyi,de mennyi völgyben járhattunk...imádtuk őket,de ez volt a hazai,az otthoni völgy.Amely az év java részén elég szemetes.Mennyit átkozottunk ezen is...,de most,hogy megyek,lényegébe tiszta.Minimális a szemét.Persze kinek van kedve ilyen ködös szürke időben itt sétálgatni.Csak az ilyen természet örülteknek amilyenek mi is voltunk,illetve vagyunk és leszünk...

A szürke völgy...

...Nélküled..

Mit is mondhatnék még?Csak megyek és megyek,immár célok és álmok nélkül.Egy újabb nap megy el nélküled és kimondhatatlanul hiányzol édes kisfiam.Azt mondják minden rossz ellenére mégis itt vagy velem és én gyakran érezlek is,ezért hiszek is ebben.

De nem tudlak átölelni....

Na és képzelheted mennyire bánt,hogy a túrablog emlékbloggá alakul át.Ez a hely ahová annyi,de annyi vidám túránk emlékét írtam le...Nincs kedvem nélküled többé túrázni,az már nem lesz ugyanaz.Hiába gyözködnek a többiek,hogy írjam ki magamból a dolgokat és menjek és menjek...és tudom,hogy te is ezt szeretnéd,hogy menjek...Persze azért majd néha elmegyek,de maga az érzés is elborzaszt,hogy nélküled...hiszen az elmúlt nyolc évben nem volt nélküled túrám,de az azt megelöző nyolcban is alig...

Hát nem könnyű...és hiába szép a szürke völgy,most ezt hozta ki belőlem...

Így búcsúztak...

Mérhetetlen gyászomat emberek százai igyekeztek enyhíteni és olyan közösségek is megemlékeztek a kisfiamról akikről álmomban sem gondoltam volna és olyan emberek is felhívtak vagy írtak nekem akikről szintén nem gondoltam volna.Egy csokor most ezekből és persze óriási köszönetem mindenkinek!

Elöször a ház a lépcsőház lakói értesültek a dologról azóta egy mécses ég folyamatosan a lépcsőházban a földszinten...azt nem tudom ki rakta ki pontosan,de rendkivül emberi volt...

A lépcsőházban harmadik napja ég a mécses folyamatosan

Aztán ahogy korábban is írtam,az NB3-as csoport és oldal vezetője jóbarátom Szécsi Józsi hívott fel telefonon,támogatásáról biztosított és engdélyt kért,hogy a csoport és az oldal is megemlékezhessen Gergőről.Gergő óriási Dunaújváros PASE szurkoló volt,ő is tagja az NB3 remek közösségének.Így Józsi barátom is kellöen szépen megemlékezett róla,amivel lekötelezett.

Az Nb3-as csoport búcsúja

Az Nb3.foci oldal búcsúja.

Ezt követően talán látva ezt maga a Dunaújváros PASE csapata is szépen megemlékezett Gergőről.Álmomban sem gondoltam,hogy ez is valóra válhat.Persze akarta a fene,hogy valóra váljon,de a történtek ismeretében ez is nagyon szép gesztus volt Gergő szeretett csapata részéről.Persze mind az Nb3,mind a Dpase megosztásához tucatjával érkeztek a részvétnyilvánitások...

A Dunaújváros PASE labdarúgó csapatának megemlékezése

Ezt követően a Dunaújváros PASE lecserélte a profilképét és egy fekete-fehér címert rakott ki...Látva a történteket több focista is írt nekem és részvétét kivánta.Dobos Áron aki ugyan Hollandiába a Fortuna Sittardhoz igazolt,de a szíve ittmaradt Dunaújvárosban,ő volt Gergő kedvence és ő volt a csapat legjobb játékosa.Aztán rám írt Csehi Tamás aki Ausztriába igazolt,de ő volt évekig a csapatkapitány,tőle kapta tavaly novemberben Gergő a mezt.Ezt követően Pokorni Péter kapusunk bíztositott részvétéről.Majd Dorogi Renátó írt jó sokat,részvétét és támogatását biztositva és pár régi emléket elevenitettünk fel.Ma pedig Dobos Barna hívott fel a csapat korábbi edzője és igazgatója aki a segitségét is felajánlotta ha szükségem lenne bármire,csak telefonáljak...Azthiszem mindez rendkivül emberi és kimondhatatlanul jólesik...

Gergő óriási Dpase szurkoló volt,nagyon szerette a csapatot,a stadiont,de hogy mi kis egyszerű mezei szurkolók számitottunk a csapatnak azt nem gondoltuk...

Engedjétek meg,hogy kiemeljem Dobos Áron üzenetét:Talán ő sem bánja ha megosztom itt:

"Szia! Nem is tudom hol kezdjem nehéz ilyenkor bármit is írni de nem szerettem volna szó nélkül a történtek mellett elmenni! Először is őszinte részvétem szeretném kifejezni ! A történteket olvasva magam is megrándultam mert tudom Gergőnek milyen sokat jelentett az a csapat melynek én is tagja voltam. Elég csak vissza emlékezni minden győztes meccs utáni pacsinál az arcán levő mosolyra vagy arra a szenvedélyre ami osztályt nem nézve lángolt benne értünk, értem! Sok erőt és kitartást szeretnék kívánni! Dobos Áron"

Ezt követöen még a Szekszárdi UFC labdarúgó csapata írt rám és kivánt részvétet...majd aTHSE Szabadkikötő csapata nevében is hasonlóan cselekedtek.

A Duol megosztása

Ezután a DUOL,a Dunaújvárosi Hirlap is megosztotta a hírt.Természetesen nem vágytunk ilyen fokú népszerüségre és bár ne írt volna nekünk,nekem senki,csak Gergő itt lehetne még velem...A történtek fényébe persze nagyon jólesett és Gergő akárhol is van remélem látja,hogy saját csapata is mennyire szerette...

Következett az iskola búcsúja.

Az iskola búcsúja

Rendkivül meghatóan és szépen búcsúzott el Gergőtől az iskolája.Már reggel betelefonáltam az osztályfönökének mi történt.Az iskolában a rendkivüli döbbenet lett úrá több gyereket nyugtatgatni kellett...aztán ki is tűzték a fekete zászlót az aurában pedig Gergő képét tették ki gyertyákkal...

Osztály és iskolatársak tucatjai írtak nekem...nem értették mi történt,részvétet nyilvánitottak sokan írták mennyire szerették Gergőt...

Megosztanám az iskola búcsúját is ha nem baj...

„(…) Felköltöztek a szavak a mennybe, csönd van (…)”

Mindannyian tudjuk, hogy egyszer véget ér az utunk, de fájdalmasan nehéz szavakat találnunk akkor, amikor egy ifjú élte szakad meg. Tragikus hirtelenséggel veszítettük el Gergőt, aki második családunkhoz tartozott.

Lassan öt éve annak, hogy az élet hozzánk vezette Őt, aki gyermeki tenni akarással küzdött azért, hogy szakács lehessen. És bár néha rögös volt az út, de sosem adta fel.

Sem szóval, sem tettel nem ártott senkinek, szelíden szólt mindannyiunkhoz még akkor is, ha néha nem volt könnyű segítséget kérnie. Élete arra tanít minket, hogy őszinte, tiszta lélekkel le lehet dönteni az emberek között emelt falakat és utat találhatunk egymáshoz.

Gergő akkor volt igazán boldog, ha az erdőt járhatta: a fák lombjában, minden növényben és állatban érezte azt a lüktető erőt, ami a természetből árad. Békére lelt ott, és ebben a békében általa mi is osztozhattunk.

A költő szavakat talál ott, ahol mi már némán állunk. Búcsúzunk Tőled, Gergő, mert „(…) mind elmegyünk, a ringatózó fák alól, és lépdelünk majd a csillagok mögött a menny abroncsain (…), ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.”

Érte égjen...

Hát nagyjából ennyi,ha valakit kihagytam most elnézést.Persze ezt követöen is ismerösök és ismeretlenek százai írtak legalább egy kommentet,de sokan üzenetet is.Mindezt nem tudom elégszer megköszönni...

Álmomban sem gondoltam,hogy ennyien szerették az én kisfiamat Gergőt.Persze visszagondolva minderre ő egy rendkivüli ember volt egy csodálatosan jó ember...Soha nem panaszkodott,mindent elfogadott úgy ahogy volt.Akkor meg mit is csodálkozom?Ilyen embereket csak szeretni lehet...de nálam jobban nem szerethette persze senki.

Gergő élete példa és példaértékű aki ebben a rendkivül gonosz világban is egyszerű jószívű ember tudott maradni és persze ő a túrák királya és a stadion királya is.

Mindennél jobban szerette ezt a két dolgot (persze rajtunk kivül)

Köszönöm szépen az emberek jóságát és együttérzését!

Gergő azt szeretné,a barátok pedig azt akarják,hogy folytassam...

Talán furcsának tűnhet,a kedves olvasó előtt,hogy az ember itt ül a gép előtt egy nappal a kisfia halála után...Azt tudom mondani erről,hogy ez volt itt és minden ami benne van ebben a blogban maga az életem.Ez az ami most valamennyire megnyugtat,bár persze továbbra sem találom a helyem a tragédia után a világban.Ám olyan fokú emberi jósággal és segítőkészséggel találkoztam a tegnapi napon (és még ma is),hogy nem gondoltam,hogy ilyesmi létezik.Sajnos,hogy ilyen tragédia kellett hozzá,hogy erre is rájöjjek.Nagy-nagy köszönet minden embernek aki akár csak egy szóval is a részvétéről,támogatásáról biztosított.A sok jóság mellett persze legjobban a legjobb barátok álltak oda mellém,teljes mellszéleséggel.Amikor azt látták,hogy kész vagyok befejezni ezt az egész blogosdit és a túrázást meggyőztek arról,hogy ne tegyem...

Gergő iskoláján lobog a fekete zászló...

Mielőtt ebbe jobban belemerülnék szólnom kell néhány kedves dologról ami a tegnapi azaz a tragédia napján történt.Mikor híre ment a dolognak,hogy Gergő elhunyt,elöször az NB3-as közösség vezetője hívott fel.Tagjai vagyunk ennek a klassz kis közösségnek ahol kedvenc focicsapatunk és az egész nb3 történéseit követjük nyomon és mit ad isten én vagyok az egyik moderátor a csoportban.Szóval a fönök hívott fel és azt mondta,hogy szeretne a csoportban és a csoport weboldalán megemlékezni Gergőről...persze nagyon jól esett és persze nem utasítottam vissza.Ezt aztán meglátva kedvenc csapatunk a Dunaújváros PASE is megemlékezett Gergőről saját közösségi oldalán mint a leghűbb szurkolójukról (valóban az volt).Ezután játékosok is írtak nekem többek között a Hollandiába eligazolt,korábban a csapat legjobb játékosának bizonyult Dobos Áron is,vagy Csehi Tamás akitől Gergő a mezt kapta,Pokorni Peti a kapusunk,vagy Dorogi Renátó,mondjuk őt személyesen is ismerjük.A mérhetelen gyászban azért nem lehet ezt kimondani,hogy ez milyen jólesett...

Gergő tiszteletére kitett fekete zászló,az aurában pedig a képe van gyertyákkal ölelve...

Ezután a helyi média a Dunaújvárosi hirlap karolta fel a dolgot és ők is megemlékeztek...Persze nem vágytunk ilyesfajta népszerűségre,de Gergő kimondhatalanul boldog lenne ha látná,hogy Dobos Áron írt nekünk (nem is keveset)...remélem látja,vagy látta odafentről...

A sornak még nem volt vége,mert ekkor Gergő iskolájának oldala is szépen megemlékezett a kisfiamról...Mindezeket majd a következő bejegyzésemben megfogom osztani.Ezen kivül az ismerösökön kivül rengeteg ismeretlen embert írt rám,vagy nyilvánitotta részvétét,elsősorban Gergő osztály és iskolatársai.Nem győztem megköszönni a sok jóságot...Hát ez volt tegnap,aztán rám borúlt az éjszaka...Kimondhatatlanul nehéz volt, a felét átsírtam,fele időben ideültem a géphez meg ilyenek...Kimondhatalanul fájt a lelkem és a szívem és fáj most is...

A Rátgéber-tó leapadva,mintha ő is Gergőt síratná...

Aztán rám köszöntött a mai nap sajnos már Gergő nélkül...Úgy hozta a sors,hogy a hívatalos dolgok elintézése után kimentünk Nagyvenyimre.Nagyvenyimről és a környékről persze mindenről Gergő jutott eszembe,hiszen itt is bejártunk már mindent...kimondhatatlan zokogásban törtem ki,hullottak a könnyeim hiszen mindenről egy-egy szép emlék jutott eszembe...Milyen boldogok voltunk...ez most esett csak le.Aztán mivel a Rátgéber-tó közelében voltunk,míg a hozzátartozóim a dolgaikat intézték én lesétáltam a tóhoz.

Itt aztán nagyon-nagyon rámjött a sírás...olyan nagyon boldogok voltunk itt is...annyi túra indult innen,vagy érintette ezt a helyet...Sírtam csak sírtam....kibírhatatlannak tűnt a fájdalom.Úgy gondoltam ez mostantól Gergő tava lesz,ez lesz a neve,mint minden tónak ahol megfordultunk...

A birkák jobbnak látták elvonulni...

Az ott tébláboló birkák csak néztek ki ez a síró középkorú foszer aki itt kobászol...el is vonultak tőlem.Aztán jöttek a többiek és indultunk haza.Itthon sem jobb,nem találom a helyem,nem lelek vigaszt sehol semmiben.Élni kell tovább bármi van,mondják a barátaim.Meggyőztek róla,hogy semmiképpen se adjam fel,csináljam tovább a blogot és a túrákat is,egész biztos Gergő is ezt szeretné!Ő továbbra is ott lesz velem minden egyes túrán akárhova is megyek,ha látni nem is fogom,de érezni igen...Így kedves olvasó nem fogsz olyan könnyen megszabadulni tőlem.A bloggal csak-csak elfogok boldogulni,a túrák nem lesznek egyszerüek,egész biztos a sírás fog kerülgetni jó darabig minden túrán.Nem lesz bakancslista,Gergő nélkül ez értelmét vesztette.Nem lesz annyi túra mint eddig,annyi bejegyzés sem lesz a blogban mint eddig,de csinálom tovább.Amikor tudnak eljönnek velem a barátok vagy Gergő édesanyja is ha könnyebb túra lesz...és az is lehet majd én megyek el egyedül néhány olyan helyre ahová terveztük Gergővel,hogy elmegyünk...

A szomorúság lepi el Gergő tavát...

A blog neve pedig ezentúl Gergő nyomában lesz,hiszen ő fog vezetni majd mindenhova ahogy végül is eddig is tette rövidke élete során.Mérhetetlen az űr amit hagyott maga után,azt sem tudom képes leszek-e minderre,de élni kell tovább,csak azt remélem,hogy már nem sokáig...Szóval kevesebb túraleírás várható a jövöben,kevesebb bejegyzés,de a sorozataim megmaradnak a népmondákról vagy a forrásokról.

Tudom,hogy Gergő is ezt szeretné.

Szeretlek kisfiam.

Az utolsó túránk...gyönyörü volt ez is...