Százéves pályaudvar

 Csak ment ki a vonat az állomásról és csupán azt láttam,hogy még ott áll.Még nem ment el.Megvárta míg a vonat kihúz... kihajolva a vonat ablakán néztem az egyre távolodó alakot majd pontot,amíg el nem nyelte a láthatár.Mindörökre.Éreztem,hogy többé már nem jövök.Arra gondoltam vajon neki is ugyanúgy fáj-e mint nekem?Vagy fáj-e egyáltalán?Szebb jövőt ígért az egész,egy darabig talán jól is alakult.Ám sok dolog aztán másképp történt mint ahogy szerettem volna.Fiatalok voltunk és tapasztalatlanok.Sok szituációban nem a megfelelő viselkedés jött össze és nem a megfelelő döntés.Lassan elkezdtünk távolodni egymástól,míg nem volt már visszaút.A százéves pályaudvarról meg eljött a vonat,bele a bizonytalan jövőbe...

Százéves pályaudvar

Szerencséje volt.Ha velem marad akkor elvesztette volna a gyermekét ahogy én.De nem ugyanaz volt a sorsutunk,így törvényszerű volt,hogy elkellett válnunk...Nem volt ott,nem lehetett ott életem fontosabb állomásainál.Ott maradt a százéves pályaudvaron,én meg eljöttem... Mindentől függetlenül adhatott volna kicsit több időt a sors...de akkor valószínűleg még ennél is jobban fájt volna.Így is hét évbe telt amíg valamennyire túl tudtam tenni magam rajta.Igaz akkor megfogadtam,hogy soha senki miatt nem lesz többé ilyen fokú búslakodás.Nem is volt többé.De az a vonat akkor is kihúzott a százéves pályaudvarról,az alak eltűnt a látóhatáron és ez fájt...

Vonat mely elvitte az álmokat

Az a hét év pokoli volt a fájdalmakkal,de utána nem gondoltam már rá jó sokáig.Utána meg hála a közösségi oldalak megvalósulásainak természetesen egymásra akadtunk... Éppen a második gyermeke megszületését követően... esélytelen volt bármi is,persze az égvilágon kívűl sem akartam én semmit.Talán egyszer jó lett volna még látni.Kapcsolatba kerültünk amennyire az ilyen közösségi oldalak engedik ez,de érzéketlennek és meglehetősen hidegnek tűnt.Nyomaiban sem fedeztem fel azt a tovatűnő alakot aki ott maradt a százéves pályaudvaron...Persze ezért nem hibáztattam,hiszen 15 év telt el a búcsú óta...

Vajon fájt-e neki valaha is,legalább egy kicsit?

Természetesen voltak mások az évek alatt,de sosem tettem ki a lelkem még egy ilyen fájdalomnak.Erre mindig figyeltem.Aztán idővel ez a közösségi oldalas kapcsolat is alábbhagyott,de már ez sem fájt.Egyértelmű volt és megértettem,hogy a százéves pályaudvar után nekünk már semmi közöset sem tartogat a sors.Mást nem nagyon tudok mondani erről és,hogy miért került most mindez bele a blogba?Hát mert ma van harminc éve,hogy eltűnt a látóhatáron...mindörökre.Fura,hogy mennyire megmaradnak bennem a dátumok,legalábbis a mérföldkőnek számító dátumok...

Két éve Gergő nyomában

 Pontosan két évvel ezelőtt ébredtem életem legborzalmasabb napjára...amikor is a mindig vidám,csupaszív fiamat reggel halva találtam meg...Alapjaimban inogtam meg és nem sokon múlt,hogy belerokkanjak ebbe a tragédiába.Ma sem tudom,hogyan éltem túl azt a napot és az azt követőeket és a következő heteket.Semmi nem jelezte előre,hogy ekkora sorscsapás fog érni,hacsak az nem,hogy ezt megelőzően már napok óta rossz előérzetem volt...Elemi erővel rám sújtó isteni bűntetésként fogtam fel eleinte a dolgot,hogy minden valaha vélt bűnömért így fizettem meg.Aztán agyalgattam később rajta,dehát nem kővettem el én soha semmi olyan kaliberű bűnt,amiért így kellene fizetnem..Így lassan-lassan kezdtem csak észhez térni ebből a gondolatból,hogy ez az egész nem Isten bűntetése volt.Jóval később értettem csak meg a dolgokat,hogy mi miért is van,miért történnek úgy a dolgok ahogy.

Amikor még,minden szép volt...

Kevés dolog van,amit nem írtam még meg ezekről az időkről.A kimondhatatlan fájdalmamat ekkoriban sok ember igyekezett valami módon enyhíteni.Mondhatni ekkor volt az,hogy kellemesen csalódtam az emberekben.Persze a barátok mellszélességgel odaálltak mellém.Tulajdonképpen Gergő távozásának első percétől éreztem azt,hogy ő még ott van velem holtában is.Egy kedves médiumi képeségekkel megáldott ismerösöm írt is rám,egy-két napra a tragédia után,hogy Gergő még itt van velem és elmagyarázta hogyan tudok némi kommunikációt létrehozni a túlvilággal.Ez münködött úgy ahogy és ez volt az első lépése annak,hogy spirituális utakra lépjek.Addig is érdekelt persze a dolog,de ezután szinte ez töltötte be a mindennapjaimat.Ez a dolog volt a legnagyobb segítségemre abban,hogy megtanuljak együtt élni a soha el nem múló fájdalommal.

Mindent megírtam már,mindenről részletesen beszámoltam,nem kívánok most nagyon a részletekbe belemenni.Mikor próbálkoztam Gergő újraélesztésével,egy gondolat járt az agyamba: az,hogy nem lesz több túránk.Nem tudom miért,de ez a gondolat szállt belém akkor.Aztán miután Gergő távozott és elvitték a holtestét,újabb gondolat szállt meg: egyre csak azt hallottam a fejemben,hogy: "apu nem hagyhatod abba,apu ne hagyd abba..." Ugye akkor én úgy gondoltam,ezzel mindennek vége,a túrázásoknak is.Nem lesz több túra,nem folytatódik tovább a blog sem.Erre érkezett amolyan válaszként az előbb említett gondolat,ami természetesen Gergőtől jött.És bár még vonakodtam,hogy innen bizony nincs számomra tovább,ebből a gödörből már nem jövök ki,bizony valahol mélyen már éreztem,hogy nem fogom abba hagyni.Elindulok Gergő nyomába...

Ma már tudom:Gergő az utolsó éjszakán zöld rétről álmodott...talán éppen erről a mecseki rétről...ahol jártunk is...

Rendkivül nehezek voltak az első túrák.Gergő távozását követő 5-6 túrán amolyan élő halott voltam.Nem leírható volt az a fájdalom amit akkor éreztem,hogy nem lehet itt velem örök túratársam.De mentem,mert ezt kellett tennem,mert még mindig ez volt a legjobb amit tehettem és mert tudtam Gergő is ezt akarja.Aztán hála a spirituális fejlődéseimnek egyre jobban fogtam a túlvilág jeleit,üzeneteit.Ekkoriban vált bizonyossá,hogy Gergő valóban azt akarja,hogy folytassam,hogy ne hagyjam abba.Túrázzak mert ez az életem,mennem kell és akit lehet tanítani arra,amire Gergő tanított engem: hogy minden kis dologban meglássuk a szépet,hogy akkor is lássuk azt ami szép,amikor az nem tündökől,amikor az nem fénylik,nem csillog,amikor borús sötétség próbálja eltakarni előlünk a napot...

Gergő nyomában járok

Valahogy úgy alakul akarva akaratlanul is (persze leginkább akarva),hogy valóban Gergő nyomában járok rendre.Valahogy minden túra kötődik hozzá.Mintha ő súgalná,hogy menjünk,mit nézzünk meg és ezekben rendre nem is kellett csalódnom,hiszen mindig nagyszerű helyekre jutunk el újra és újra... Sok olyan helyre visszajutok,ahol ketten éltük át a csodákat és sok olyan helyre megyek amelyekre terveztük,hogy majd elmegyünk.Véletlenek ugye pedig nincsenek... Tudom,hogy Gergő vezet én pedig a nyomában járok.Hiszen olyan túra is volt ahol szó szerint éreztem a jelenlétét.

Ez volt az utolsó közös képünk

Mivel minden levan írva a blogban,így nem térnék ki továbbra sem semmire külön,elég az hozzá,hogy ma már tudom,hogy Gergő lelke velem van és elkisér az utamon majd végig.Na nem azért mert önző vagyok és nem tudom elengedni őt,hanem mert ő is itt akar lenni.Szeretetünk nem csak evilági,hanem túlmutat a csillagokon és az életeken át.

Ma van két éve,hogy Gergő elhunyt.Búcsúnk csak átmenetei,sőt igazából nincs is szükség a búcsúra,csupán ő most egy olyan világban tartozkódik,ami legtöbbünk számára még láthatatlan.Ám továbbra is haladok és fejlesztem magam,hogy egyre több és több jelet fogjak odaátról.Ami ebből az életből maradt azt pedig az,hogy próbálom olyasmivel eltölteni amiben kedvem lelem,ez persze nem sikerülhet mindig,de ezek legfontosabb eleme maga a túrázás.

Gergő nyomában járok.Ez pedig az ő blogja.Mondhatni ő az admin én csak a moderátor vagyok.

Túra a végtelenbe

Egy apának nem szabadna a fiát temetnie; 
az emberi szív nem bír el ekkora fájdalmat...

Miben is hihet az ember életének legnagyobb tragédiája után?Talán igen abban,hogy létezik a végtelen...Valahol létezik az a hely ahol az ember lelke megnyugodhat és boldogságra lelhet.Persze el sem tudok nagyobb boldogságot képzelni a fiam életében,vagy létezésében,mint amit azok a túrák okoztak amiken közösen vettünk részt,ahol megannyi kaland és élmény ért minket közösen.Létezhet még ennél is boldogabb hely?Lehet,de számára és számomra aligha... Lehet,hogy odaát happy és szép minden,körül ölel a szeretet fénye és remélem megnyugodott az én édes kisfiam lelke végre,de az is biztos,hogy nem érzi jól magát.Nagyon hiányozhatnak neki a túráink az élményeink...

Na és akkor el lehet képzelni,hogy nekem is mennyire hiányoznak...

Hívhat a végtelen,de nem biztos,hogy az a legjobb hely...

Amikor elment,egy-két napra rá egy lélektréner ismerösöm írt rám,hogy Gergő lelke még itt van.Mondhatni földhöz ragadt lélek,mint az ismert sorozatban a Szellemekkel suttogóban,vagy legalábbis valami hasonlót kell elképzelni.Ezt én tulajdonképpen éreztem is többször,több alkalommal.Az ismerösöm ugye tájékoztatott felöle,hogy Gergő még mindent úgy él meg mintha élne...csak fél velem felvenni a kapcsolatot mert attól fél,hogy megijedünk,vagy nem hiszünk ebben.Természetesen hittem benne és nem ijedtem meg.A lélektréner tájékoztatott felöle hogyan tudok még halála után is kapcsolatba lépni Gergővel és ez sikerült is.Igen ám de arról is tájékoztatott,hogy 42 napja lesz továbblépni a fénybe(a végtelenbe),addig lesz nyitva számára a kapu.

Aki esetleg mindezt most olvasva megmosolyogja,azt arra kérem ne is olvassa tovább ezt bejegyzést,Ez nem arról szól,hogy te most hiszel-e benne vagy sem,hanem arról,hogy én aki írom e sorokat hiszek benne!

Ezt a mi végtelenünket sokkal jobban szerettük...Gergő az ő szigetének legészakibb pontján

Szóval egy gyertya segítségével kommunikáltunk tovább Gergővel aki többször is biztosított felöle,hogy nagyon szeret és hát én is őt,hogy nagyon szeretem és,hogy rettenetesen hiányzik.Ezeken kivül is éreztem többször a jelenlétét,hisz amikor így kommunikáltuk akkor többször is azt éreztem,hogy átölel...és az ő emléktúráján,de az Ismerös Arcok koncerten amelyen sírva énekeltem a Nélküledet,vagy a pázmándi túrán is éreztem hasonlókat,illetve éreztünk,mert az édesanyja is tapasztalt ilyesmit.

Ám bajban voltam,egyfelöl a lehetöségekhez képest örültem,hogy legalább ez a minimális kommunikáció megmaradhatott köztünk,de a 42 nap egyre fogyott...Gergőnek hamarosan útra kellett kelnie a végtelenbe...

Nem tudtam mi a jó.Legyek önző és tartsam magam mellett a fiamat a 42.-ik napig,vagy engedjem át,hogy ne szenvedjen itt,megnyugodhasson végre a lelke...Mert azt is éreztem,hogy ő szenved,egyfelöl sajnál minket,hogy ennyire szenvedünk másfelöl meg,hogy nem tud úgy megnyilatkozni ahogy szeretne...

Számtalan kaland és élmény,ez volt az életünk...

Végül is arra kértem őt,hogy az ünnepekre maradjon velünk,tartson velünk az ő nyomát követő túráinkra és akkor majd újév második napján átengedjük,ami még csak a 22.-ik nap lesz...Így is lett,sok esetben éreztem azt a kellemes bizsergést az ölelést,mintha a fiam ölelt volna sokszor...Ám eljött január másodika.Nem volt könnyű nekünk sem,de azon az estén követve a lélektréner utasitásait átengedtük Gergőt a fénybe,azaz a végtelenbe...

Kérdeztem a lélektrénert,hogyan tudok megbizonyosodni,hogy átkelt a fiam?Aztmondta úgy,hogy majd nem érzem többet az ölelést...

Valóban így volt,a követező napokon nem éreztem az ölelést.Nem örültem persze neki,de az a tudat volt bennem,hogy legalább a kisfiam lelke végre megnyugodott és olyan helyen van ahol szeretet és boldogság veszi körül.

Aztán másodika után egy héttel újra érezni kezdtem az öleléseket.

Mi történt Gergő nem kelt át?

A fiammal voltam a legboldogabb az életemben.
Az élményeink felbecsülhetetlenek...

Írtam a lélektrénernek aki aztmondta igen meglehet,hogy nem kelt át mégsem.Látva a szenvedésünket elsősorban az enyémet,mert én szenvedtem a legjobban nem tudott még átkelni,valószinüleg saját akaratából kivár az utolsó napig...Újra mindennap éreztem az öleléseket és újra kommunikáltunk a gyertya segítségével.Újra biztosítottuk egymást a szeretetről,de egyben felkellett készítenem rá,hogy az utolsó napon mindenképpen át kell kelnie a végtelenbe,mert ha itt ragad az számára csak szenvedés lesz,nem beszélve arról,hogy bezáródik a kapu,nem lehet csak úgy átmenni...

Elérkezett az utolsó nap,megismételtük azt amit másodikán is csináltunk.Kegyetlenül fájt a szívünk,de mindannyiunk érdeke volt,hogy Gergő átkelljen...Bíztunk benne,hogy megértette.A lélektréner szerint igy is fog hallani (tán látni is?) minket és így lesz alkalma segiteni is.Ha itt ragad földközelben erre már nem lenne mód.

Indulás a fénybe...

Így hát Gergő útra kelt a végtelenbe.Mostmár bizom benne,hogy odaát van és Sándorral járják a végtelen hegyeit...ahová természetesen majd csatlakozom.Micsoda társaság lesz!A valaha élt két legnemesebb legjobb lélekkel együtt...

Ám néha érzek még bizsergést,mintha valaki ölelne... igaz már nem annyira intenzíven és nem olyan sokszor mint előtte.Bizom benne Gergő átkelt.Ha még nem,lehet még azért segíteni neki,csak akkor ezt biztosra kéne tudnom...

Az utolsó nap elötti éjjelen Gergővel álmodtam.Kellemeset és amikor megébredtem rá,minden eddiginél erősebb ölelést éreztem amely tele volt szeretettel...

Úgy gondolom ezzel búcsúzott...ha már az életben nem volt alkalmunk rá elbúcsúzni hiszen olyan hirtelen történt a tragédia,most ez megtörtént.

Így hát úgy gondolom mégiscsak átkelt és végre biztonságban van és szeretetben.

Bár nem tudom,hogy létezhet-e nagyobb szeretet annál ahogy én szerettem őt,de bizom benne,hogy igen...

Búcsúnk csak átmeneti.Találkozni fogunk még!

Nagyon szeretlek kisfiam!

Újra együtt fogunk menni!

Így búcsúztak...

Mérhetetlen gyászomat emberek százai igyekeztek enyhíteni és olyan közösségek is megemlékeztek a kisfiamról akikről álmomban sem gondoltam volna és olyan emberek is felhívtak vagy írtak nekem akikről szintén nem gondoltam volna.Egy csokor most ezekből és persze óriási köszönetem mindenkinek!

Elöször a ház a lépcsőház lakói értesültek a dologról azóta egy mécses ég folyamatosan a lépcsőházban a földszinten...azt nem tudom ki rakta ki pontosan,de rendkivül emberi volt...

A lépcsőházban harmadik napja ég a mécses folyamatosan

Aztán ahogy korábban is írtam,az NB3-as csoport és oldal vezetője jóbarátom Szécsi Józsi hívott fel telefonon,támogatásáról biztosított és engdélyt kért,hogy a csoport és az oldal is megemlékezhessen Gergőről.Gergő óriási Dunaújváros PASE szurkoló volt,ő is tagja az NB3 remek közösségének.Így Józsi barátom is kellöen szépen megemlékezett róla,amivel lekötelezett.

Az Nb3-as csoport búcsúja

Az Nb3.foci oldal búcsúja.

Ezt követően talán látva ezt maga a Dunaújváros PASE csapata is szépen megemlékezett Gergőről.Álmomban sem gondoltam,hogy ez is valóra válhat.Persze akarta a fene,hogy valóra váljon,de a történtek ismeretében ez is nagyon szép gesztus volt Gergő szeretett csapata részéről.Persze mind az Nb3,mind a Dpase megosztásához tucatjával érkeztek a részvétnyilvánitások...

A Dunaújváros PASE labdarúgó csapatának megemlékezése

Ezt követően a Dunaújváros PASE lecserélte a profilképét és egy fekete-fehér címert rakott ki...Látva a történteket több focista is írt nekem és részvétét kivánta.Dobos Áron aki ugyan Hollandiába a Fortuna Sittardhoz igazolt,de a szíve ittmaradt Dunaújvárosban,ő volt Gergő kedvence és ő volt a csapat legjobb játékosa.Aztán rám írt Csehi Tamás aki Ausztriába igazolt,de ő volt évekig a csapatkapitány,tőle kapta tavaly novemberben Gergő a mezt.Ezt követően Pokorni Péter kapusunk bíztositott részvétéről.Majd Dorogi Renátó írt jó sokat,részvétét és támogatását biztositva és pár régi emléket elevenitettünk fel.Ma pedig Dobos Barna hívott fel a csapat korábbi edzője és igazgatója aki a segitségét is felajánlotta ha szükségem lenne bármire,csak telefonáljak...Azthiszem mindez rendkivül emberi és kimondhatatlanul jólesik...

Gergő óriási Dpase szurkoló volt,nagyon szerette a csapatot,a stadiont,de hogy mi kis egyszerű mezei szurkolók számitottunk a csapatnak azt nem gondoltuk...

Engedjétek meg,hogy kiemeljem Dobos Áron üzenetét:Talán ő sem bánja ha megosztom itt:

"Szia! Nem is tudom hol kezdjem nehéz ilyenkor bármit is írni de nem szerettem volna szó nélkül a történtek mellett elmenni! Először is őszinte részvétem szeretném kifejezni ! A történteket olvasva magam is megrándultam mert tudom Gergőnek milyen sokat jelentett az a csapat melynek én is tagja voltam. Elég csak vissza emlékezni minden győztes meccs utáni pacsinál az arcán levő mosolyra vagy arra a szenvedélyre ami osztályt nem nézve lángolt benne értünk, értem! Sok erőt és kitartást szeretnék kívánni! Dobos Áron"

Ezt követöen még a Szekszárdi UFC labdarúgó csapata írt rám és kivánt részvétet...majd aTHSE Szabadkikötő csapata nevében is hasonlóan cselekedtek.

A Duol megosztása

Ezután a DUOL,a Dunaújvárosi Hirlap is megosztotta a hírt.Természetesen nem vágytunk ilyen fokú népszerüségre és bár ne írt volna nekünk,nekem senki,csak Gergő itt lehetne még velem...A történtek fényébe persze nagyon jólesett és Gergő akárhol is van remélem látja,hogy saját csapata is mennyire szerette...

Következett az iskola búcsúja.

Az iskola búcsúja

Rendkivül meghatóan és szépen búcsúzott el Gergőtől az iskolája.Már reggel betelefonáltam az osztályfönökének mi történt.Az iskolában a rendkivüli döbbenet lett úrá több gyereket nyugtatgatni kellett...aztán ki is tűzték a fekete zászlót az aurában pedig Gergő képét tették ki gyertyákkal...

Osztály és iskolatársak tucatjai írtak nekem...nem értették mi történt,részvétet nyilvánitottak sokan írták mennyire szerették Gergőt...

Megosztanám az iskola búcsúját is ha nem baj...

„(…) Felköltöztek a szavak a mennybe, csönd van (…)”

Mindannyian tudjuk, hogy egyszer véget ér az utunk, de fájdalmasan nehéz szavakat találnunk akkor, amikor egy ifjú élte szakad meg. Tragikus hirtelenséggel veszítettük el Gergőt, aki második családunkhoz tartozott.

Lassan öt éve annak, hogy az élet hozzánk vezette Őt, aki gyermeki tenni akarással küzdött azért, hogy szakács lehessen. És bár néha rögös volt az út, de sosem adta fel.

Sem szóval, sem tettel nem ártott senkinek, szelíden szólt mindannyiunkhoz még akkor is, ha néha nem volt könnyű segítséget kérnie. Élete arra tanít minket, hogy őszinte, tiszta lélekkel le lehet dönteni az emberek között emelt falakat és utat találhatunk egymáshoz.

Gergő akkor volt igazán boldog, ha az erdőt járhatta: a fák lombjában, minden növényben és állatban érezte azt a lüktető erőt, ami a természetből árad. Békére lelt ott, és ebben a békében általa mi is osztozhattunk.

A költő szavakat talál ott, ahol mi már némán állunk. Búcsúzunk Tőled, Gergő, mert „(…) mind elmegyünk, a ringatózó fák alól, és lépdelünk majd a csillagok mögött a menny abroncsain (…), ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.”

Érte égjen...

Hát nagyjából ennyi,ha valakit kihagytam most elnézést.Persze ezt követöen is ismerösök és ismeretlenek százai írtak legalább egy kommentet,de sokan üzenetet is.Mindezt nem tudom elégszer megköszönni...

Álmomban sem gondoltam,hogy ennyien szerették az én kisfiamat Gergőt.Persze visszagondolva minderre ő egy rendkivüli ember volt egy csodálatosan jó ember...Soha nem panaszkodott,mindent elfogadott úgy ahogy volt.Akkor meg mit is csodálkozom?Ilyen embereket csak szeretni lehet...de nálam jobban nem szerethette persze senki.

Gergő élete példa és példaértékű aki ebben a rendkivül gonosz világban is egyszerű jószívű ember tudott maradni és persze ő a túrák királya és a stadion királya is.

Mindennél jobban szerette ezt a két dolgot (persze rajtunk kivül)

Köszönöm szépen az emberek jóságát és együttérzését!

Kupabúcsú felemelt fejjel és a mez

Akik olvassák a blogom tudják,hogy kicsit kedvenc focicsapatunk útját is figyelemmel kísérjük és ha már ez túranapló,hát létrehoztuk a meccstúrákat is,hiszen el-el járkálunk időnként az idegenbeli meccsekre is.Ám ebbe a körbe tartoznak a valamilyen okból emlékezetes hazai meccsek is.Ugyen nem rég foglaltam össze a magunk mögött hagyott szezont melynek végén az első helyen kötöttünk ki.Ám hátra volt még egy fontos meccs a Magyar kupa találkozó az NB I.-es Balmazújváros ellen.Ráadásul ennek a meccsnek a végére ígérték,hogy kapunk valamit....

Zajlik a meccs (fotó:Dunaújváros online)

Ugye a kupában az elöző körben a szintén NB I.-es Vasast vertük ki,azóta nagyon ment a szekér,hiszen minden meccset megnyertük úgy,hogy közben mindössze egy gólt kaptunk.

Következett hát a Balmazújváros elleni meccs.A szokottnál mintha kicsit többen jöttek volna ki a mérközésre a nagyon hideg ellenére is.Na és ahogy haladt előre a meccs úgy a hangulat is olyan lett amilyen már nagyon rég nem volt... Sajnos a mérközés elején kaptunk egy gólt.Ezt követően hajtottunk becsülettel,de a félidő végéig egyenliteni nem sikerült.

A második félidőben alaposan rákapcsolt csapatunk a Dunaújváros ám a játékvezető sem velünk volt...rendre az ellenfelet segítette.Az egyik ellentámadásnál kiállították az egyik védőnket...mondhatni reménytelen helyzetbe kerültünk ezzel.

Ám ezt csak mi gondoltuk így,a csapat szerencsére nem.

Becsülettel küzd a piros mezes hazai csapat (fotó:Dunaújváros online)

Tíz emberrel is odaszögeztük az ellenfelet saját kapuja elé.Egészen elképesztő iramot dikdált a hazai csapat.Hosszú-hosszú idő után a közönség is abszolúlt a csapat mellé állt végre.Elképesztő biztatás támogatta a hazai csapatot,rég volt már ilyen hangulat...a bíró továbbra is ellenünk fújt....Aztán a közönség alapos támogatását élvező hazai csapat egyel kevesebb emberrel a mérközés vége elött tíz perccel egyenlített!Óriási gólöröm volt a lelátón mi is tomboltunk úgy ahogy már rég nem...Elképesztően jó mérközés volt tele izgalommal.Lejárt a rendes játékidő a mérközés 1-1 -es döntetlennel zárult.Azaz,hogy nem zárult,hisz kupameccs lévén döntetlen ugye nem lehet.Következett a 2x15 perces hosszabítás.Várható volt,hogy elöbb-utóbb elfárad a hazai csapat az álltala diktált gyilkos tempótól és az emberhátránytól.Az első 15 percben még álltuk a sarat,azt a másodikban már kiütközött az ellenfél nagyobb rutinja.Így nem kicsi játékvezetői segitséggel 3-1 arányban megnyerték a mérközést.Nekünk azonban semmi szégyenkezni valónk nem volt.Hatalmasat küzdve nem csak az ellenfél,de a bíró ellen is elvesztettük ugyan a csatát,de így ki lehet kapni.Amikor a szívedet lelkedet kiteszed a sikerért...a vereség is megbocsájtható.Felemelt fejjel jöhetett le a pályáról a hazai csapat amit a közönség a vereség ellenére meg is tapsolt.

A meccs után pedig a csapatkapitány (Csehi Tamás)  beinvitált minket a hazai csapat öltözőjébe ahol megkaptuk a mezeket.Megköszöntük persze és a vereség ellenére gratuláltunk a fiúknak az őszi teljesitményért.A mez története pedig a következő:

Csehi Tamás csapatkapitány átadja a mezt,a csapat a háttérben tapsol...

Mivel már egy ideje járunk meccsekre (én egészen pontosan már 40 éve...47 vagyok amúgy)  szert tettünk némi ismertségre.Ott abban a szektorban ahol mi ülünk szinte kialakult a közelünkben ülökkel egy nagy család.Itt tettünk szert egy jó haverságra is,mit ad isten éppen az egyik játékos szüleivel.A sok meccs és az eltelt idők alatt egyre jobb viszonyba kerültünk velük.Mint kiderült a család hölgy tagja lett figyelmes ránk,egyre szembetünő lett neki(k),hogy minden meccsre kijárunk,sőt az is,hogy olykor idegenbe is.Ők meg jó viszonyba voltak ugye a játékosokkal,hisz az ő fiúk is a csapat egyik játékosa.

Így leszervezték a csapatkapitánnyal a dolgot aki készséggel belement,így jött tehát létre a dolog.

Gergő már otthon virit a nem semmi ereklyében...

Hozzáteszem a csapatkapitány is és a csapat többi játékosa is,rendkivül közvetlen minden sztáralürt nélkülöző kedves fickók.Nagyon kedvesek voltak,tényleg igazán és persze a haver meg a felesége is akik leszervezték ezt.Hát azthiszem az ilyen pillantatokért érdemes élni...Mondják semmi sem történik véletlen...hogy mi annak idején ezt a szektort választottuk,hogy azok ültek ott hétről hétre akik...

Azthiszem soha nem fogok másnak drukkolni mint a Dunaújváros!

Hívják akárhogy : Kohász,Dunaferr vagy Pase...

Egy hátulról is.Ja és persze én is kaptam egy mezt!