2021. augusztus 4., szerda

Régi augusztusok

 A legismertebb közösségi oldal dobja fel rendszeresen az elmúlt évek emlékeit,egy-egy adott napra.Innen jött az ötlet,hogy készítek én is egy visszatekintős sorozatot,havi szintekre lebontva,szigorúan csak a túrázásokra fókuszálva.Persze egy-egy más eseményt nem lehet függetleniteni a túrázásoktól,így azokra időnként kitérek.A mai részemben az eddigi augusztusi túrázási eseményeket próbálom felidézni.

Nem tudom konkrétan melyik a legrégebbi augusztus amelyikre visszaemlékszem.Alighanem 1978 lehet...ekkor nyaralhattam a szüleimmel még kisgyerekként a Balatonnál és ekkor volt a velük megtett egyetlen túrám amikor is a Tihanyi apátsághoz kapaszkodtunk fel.Persze 43 év távlatából nagyon homályosak ezek az emlékek,de az valahogy megvan ahogy sétálunk felfelé...Hajóval jöttünk amúgy Siófokról.Arra is emlékszem,hogy nagyon klassz volt...

Tihany ahol 1978 óta nem jártam,de úgy néz ki ebben a hónapban visszatérek

Aztán a gyermekévek Mezőfalván.Rendszeresen kinn töltöttük a nyarakat a hétvégi kertünkben.Igy valószinűleg a nyolcvanas évek elejének minden augusztusában a mezőfalvi szőlőhegyen nyaralgattam,ahol akkor rengeteget bicikliztem 5-10 kilométeres körzetben.Ma már ezeket alighanem biciklitúráknak nevezném,akkor csak szimpla biciklizésnek hívtuk.Gyakran velem tartott gyerekkori barátom Lajos is,hiszen két házzal arébb volt a telkük.

Közben 1982-ben Orosháza-Gyopároson nyaraltam szintén a szüleimmel.Hogy mire emlékszem ebből?Hát volt egy biciklitúrám itt is.Igaz ez vizibiciklivel történt.Apámmal bicajoztuk körbe az itteni több száz méter hosszú tavat.Arra emlékszem,hogy nagyon jó volt.

Aztán alighanem 1986-tól kezve emlékszem vissza már jobban az augusztusokra.

Rendszeressé váltak a mecseki nyaralások a haverokkal

86 augusztusától kezdve nyaraltam rendszeresen a Mecsekben,nagybátyámék és túramentorom Sándorék kulcsosházában a Nyárádi kunyhóban.Ha nem is minden évben,de sokban lejöttem ide.Hol haverokkal,hol egyedül,aztán már Gergővel is.Ezekben az években rendszeresek voltak a mecseki túrák.Ekkor 86-ban jártam először a Máré várában,87-ben az Óbányai-völgyben,89-ben pedig a Zengőn.Ezek a nyaralások egészen Sándor haláláig tartottak,sőt még utána következő évben is eljöttünk.Tehát 2009-ben volt az utolsó,ekkor már Gergő is velem nyaralt itt.Sajnos Sándor távozásával ezek a nyaralások abbamaradtak,a kunyhó is a pusztulás útjára lépett és ezek a haverok akikkel itt nyaralgattam,is szétszéledtek.

Haverokkal és Sándorral Kisújbányán,ha jól emlékszem az év: 1996

Közben is történtek események.Pl.1989 augusztusában vonultam be katonának.Aztán 2000-be ekkor nyaraltunk már Mónival a Bükk hegység közelében,ekkor jutottam el először a Szalajka-völgybe,voltunk a Kis-kőn és Egerben is.Következő esemény 2003-ban az első chat találkozó volt Veszprémben ahová elvittem az akkor még csak négyéves Gergőt is.Szerencsére volt más kisgyerek is ott,így remekül elvolt.Közben lementünk Balatonalmádiba is.2004 és 2005-ben Siófokon nyaraltam nem akárkivel,de az,hogy kivel most maradjon az én titkom.Aztán a mecseki nyaralásokat következő érában talán 2014 amire visszaemlékszem.Valószinű 2009-14 között is volt egy-egy túránk,de ezek konkrétan most nincsenek meg az elmémben hova és merre is... Tizennégyben kezdődtek az újkori meccstúráink,amikor is Gergővel kísértük el a csapatunkat Fehérvárra.Majd 2015-ben a váci meccstúra volt alighanem a mérföldkő,mert ettől kezdve túrázgattunk úgy,hogy előre gondosan bakancslista szerűen terveztünk meg mindent.

A régi utcánk Mezőfalva Szőlőhegyen,így festett a 17-es nagykarácsonyi túrán

2016-ban Gergővel és Mónival szeltük át a Kelet-Mecseket kelettől-nyugatig.17-ben "csak" Nagykarácsonyba túráztunk ki örök túratársammal,majd 2018-ban végigmentünk a számunkra utolsó ismeretlen Kelet-Mecseki völgyön a Sín-gödrön.Ezt a túrát közel negyven fokban csináltuk végig és érintettünk még olyan nevezetes helyeket mint a Máré vára.A hőségben másztuk meg a rendkivül meredek Szöge-hegyet,majd Komlón fejeztük be ezt a nagyszerű túrát.Ez volt az utolsó mecseki túránk Gergővel,aki aztán már sajnos többet nem jöhetett velem ide...Ebben a 18-as augusztusban volt még a valaha volt legjobb meccstúránk Gergővel amikor Dunaharasztiba mentünk el.

Gergő a Sín-gödörben

2019 augusztusában Gergő elvesztését kővetően először próbálkoztam egyedül egy túrát megtenni.Egy ősklasszikust elevenítettem fel.Kulcsra túráztam ki.Nem volt jó egyedül...nagyon éreztem itt (is) Gergő hiányát,de próbáltam magam felkészíteni,hogy lehet lesznek ilyen túráim is a jővőben.Aztán amit már nem reméltem egy meccstúrára mentünk el Csepelre Mónival és Zolival,de úgy,hogy itt is próbáltam megvalósítani Gergő egy régi tevét.Így felmentünk a Sas-hegyre ami csalódást okozott.Hiszen egy alig 1 km-es tanösvény bejárásért 1200 forintot kértek,de hajlandóak lettünk volna rá,azonban a látogató központ szabadság miatt zárva volt (...) Innen lementünk a Farkasréti temetőbe egy csomó híres ember sírját megnézni,ezt is tervezte Gergő,hogy majd eljövünk ide...a temető után mentünk ki Csepelre a meccsre,ahol győztünk is.Annyiból jólesett a dolog,hogy Gergő elvesztését kővetően már nem reménykedtem meccstúrákban többé..Aztán újra Gergő egy elveszett álmát valósítottam meg amikor is a hónap közepén eljöttünk a Monostori Erődbe Komáromba.

A monostori erődben

A Monostori Erőd egészen fenetikus élmény volt!Borzasztóan fájt a szívem,hogy ezt nem Gergővel élhettem át,vagyis hát azért,hogy nem lehet itt velem.Mónival és Zolival jöttünk ide.Na és hát szavak nincsenek rá mekkora élmény volt az erőd.Elindultuk és egy egészen elképesztő folyosórendszerben találtuk magunkat.Szinte borítékolható volt az eltévedés.Ám ügyesek voltunk és nem tévedtünk el.Közben sok-sok csodát és érdekességet láttunk.Az erőd után pedig átmentünk Komárnoba ami kellemes meglepetés volt.Amikor utoljára itt voltam 1990-ben egy lepusztult porfészek volt.Most pedig...egy valóságos kis mesevilág,csodaszép városka.Szóval jó kis buli volt,nagyon fáj a mai napig,hogy Gergővel közösen ezt már nem tudtuk megvalósítani...

A hónap végén még Mónival eljöttünk a százhalombattai Sánc-hegyre és az érdi Ófaluba amely szintén Gergőnek volt egy régi terve.A 19-es nyáron tehát Gergő sok tervét/álmát valósítottuk meg,bízva abban,hogy a lelke azért velünk volt...

A Köröshegyi-völgyhídnál

A 2020-as év augusztusa egészen fantasztikusra sikerült.Először a kórházból éppen kijövő Zolikával néztük meg a közeli Sigray kúriát,majd mikor már erőre kapott a következő héten elmentünk a Köröshegyi-völgyhídhoz.Mondanom sem kell,ez is Gergő egy régi terve volt.Jó kis túra volt ám technikai malőr miatt az itteni videóm nem sikerült,így a túra ismétlésre vár!Az ezt kővető hétvégén Mónit vittem le Bajára egy várostúrára,mert szüinapjára ezt kérte.Majd eztkővetően pedig újra Zolikával újra a Balaton felé vettük az irányt.Most Fonyód kilátóit kerestük fel.A hónapnak még mindig nem volt vége,hiszen az utolsó napján a Népligetbe mentünk meccstúrára ahonnan vesztesen távoztunk.

Móni Baján 2020 augusztusban

Itt tartunk most és ha egészségünk engedi a történet folytatódik tovább.Erre a hónapra egy újabb várostúra van betervezve,most Szolnokra.Majd újra irány a Balaton és akkor elkezdjük a Tihanyi-félsziget felfedezését.Most csak egy könnyedebb túrával,aztán majd jővőre egy komolyabbal.Tervezzük még a Badacsonyt is,ezt most még nem tudom,hogy megtudjuk-e valósítani,azon leszünk,hogy igen...ezek is Gergő régi tervei és én ugye a nyomában járok.

Gergővel útban Dunaharasztiba megállva a Grosics szobornál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése