2021. augusztus 23., hétfő

Bujdosók lépcsője

A minap jártuk be a Badacsonyt amely óriási hatással volt ránk,hiszen az utóbbi évek legszebb túrájával ajándékozott meg minket.Az élmény szerves része volt a hegy nyugati oldalán futó hosszú lépcsősor a Bujdosók lépcsője.Nekünk mondhatni szerencsénk volt,hogy fentről érkeztünk így nem kellett megmásznunk a meredek útvonalat,ráadásul lefelé menet helyenként pompás kilátásban is gyönyöködhettünk!Lássuk mi tudható az ország feltehetőleg legszebb lépcsőjéről.

A felső végen

 Az 1936-ban épített, 464 fokból álló lépcsősor a Badacsony nyugati oldalát ostromolja meg, és az Országos Kéktúrának is része. A lépcsősor mentén hatalmas bazalttornyok, törmeléklejtők kísérik utunkat. Az 1935-ös Rákóczi-emlékév alkalmából kapta nevét.

A 464 fokból álló, megmunkálatlan bazaltkockából épített lépcsősor mentén számos pihenőállomást találunk, amelyek a kuruc kor kiemelkedő személyiségei után kapták nevüket, mint pl. Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós, Mikes Kelemen, Csáky Krisztina, Lorántffy Zsuzsanna.

A fenti vég 387 méter magasan van

A lépcsők aljában az egykori Rodostó turistaházat találjuk, a tetején pedig a Czinka Panna-pihenő és egy esőház várja a kifulladt turistákat. A lépcsősor mentén a növényzet mellett hatalmas bazalttornyok és törmeléklejtők vonják el a figyelmünket a mászás (vagy ereszkedés) fáradalmaitól.

1935-ben Rákóczi-emlékévet tartottak a kuruc vezér halálának 200. évfordulójára, ekkor épült a Rodostó turistaház és a lépcső is, innen ered tehát a pihenőhelyek elnevezése is - a menekülésre kényszerült kurucok után. A lépcső tetejétől nem messze található a Tördemici-kilátóhely a K▲ jelzés mentén, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a szomszédos tanúhegyre, a Szent György-hegyre.

Az egyik pihenőnél

Természetesen a lépcsősor ingyenesen látogatható.A kék a piros és a sárga jelzésű turistautakon is elérhető a Badacsony lábánál található településekről,odafentről viszont csak a kék jelzés vezet a lépcsőhöz.Mindenképpen szeretnénk még ide visszatérni,hiszen kivételes élményt jelent a lépcsősor és az azt övező látnivalók.Megmászni nagyon nehéz,ajánlom inkább a hegyről való megközelítést!Persze a hegyre is fel kell valahol menni ehhez...

Kivételes élmény a hosszú lépcsősor!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése