2020. május 30., szombat

Harmadszorra sem értük el Németkért...

Gyakorlatilag egy év alatt harmadszor vágtunk neki a Németkéri túrának.Kétszer már alászaladtunk a dolgoknak,hiszen mindkétszer eltévedtünk és Németkért bizony egyszer sem értük el.
Az első ilyen túra tavaly áprilisban volt,erről ide kattíntva olvashatsz.A második pedig nincs két hete,amikor is szintén alaposan benéztük a túrát.Erről pedig itt lehet olvasni.Megmondom az őszintét,kurvára idegesített a dolog,hiszen mi nem szoktuk benézni így a dolgokat,nem volt szokásom korábban eltévedni.Úgy döntőttem adok még egy utolsó esélyt ennek a túrának.Úgy voltam vele,ha törik ha szakad,most elfogunk jutni Németkérre.Addig nem jövünk haza amíg ez nem sikerül.Nos itthon vagyok már,de Németkért ezúttal sem értük el.Igaz most nem tévedtünk el...

A korábban nem talált zöld jelzésű út
Alaposan odafigyelve vágtunk neki Zoli barátommal a túrának Dunaföldvárról.Most nem is tévesztettük el a zöld jelzést.Ráleltünk és mentünk rendben rajta.Az út helyenként nehezen járható volt a benőtt növényzet miatt.Ettől függetlenül rendben haladtunk végre a jó úton.A táj szép volt a levegő pedig rendkivül kellemesen friss.Május vége volt,de nyoma sem volt kánikulának,aminek azért nagyon örültünk.Hamarosan,Dunaföldvár után vagy 3,5km-re elértük az M6-os autópályát,amit most alulról kereszteztünk.Innen kezdett combosodni a táj.Tudtam nem soká jön az Oláh-völgyi tó ahol majd úgy gondoltam pihenünk és kajálunk.

Elérjük az M6-ost
A tóhoz érve egy sorompó fogadott (...) rajta egy tábla,kamrával és riasztóval őrzött terület.Ja és egy másik táblán,hogy "magánterület"...Hát ezen alaposan kiakadtam,a büdös buglis magyarja miatt már megint nem lehet megnézni egy szép dolgot...Érdekes mert tavaly még nem volt itt....Valamelyik jóképességű megvette a területet és kisajátitotta magának,megfosztva a vándort attól,hogy megnézzen egy szép természeti szépséget.Ebből kezd nagyon elegem lenni!Lassan már semmit nem lehet megnézni ebben az országban ezektől a nagytudásúaktól!Hiszen ha meglát ott akkor kizavar (lásd:Lívia-tavak) Így persze nem pihentünk meg itt.Legyen boldog a szarházija a tavával együtt!

Ennyit láttunk az Oláh-völgyi tóból
Az út innen már jól járható volt a táj pedig egyre szebb.Ám nem volt hol megpihenni és kajálni.Mentünk hát.Valóban gyönyörű volt a táj,erre mondjuk emlékeztem a tavalyi túráról.A Kerti kanális nevezetű csatorna kisért egy darabig az út bal oldalán,majd kereszteztük azt.Ezen a kis híd félén ami keresztezte a csatornát gondoltam azt,hogy akkor itt pihi és kaja.Ez is szép hely volt.Itt vált le a zöld jelzésből a zöld+ jelzésű út.Kicsit távolabb újabb tábla víritott.Na mondom egy újabb tiltás.Agyfaszt kapok ezektől gondoltam.Mivel nem láttam jól elővettem a távcsővet,így kitudtam olvasni a felíratot:"Természetvédelmi terület".Na legalább megnyugodtam,nem tiltás....

A táj szép mint az éden
Kaja és pihi után mentünk tovább a zöld jelzésen,minden rendben volt.Újabb szebbnél szebb tájak köszöntek szembe még itt a Mezőföldön is.A nyugat felé tartó út egyszercsak északnak forult és emelkedni kezdett.Felfelé mentünk,jól bírtuk.Mondjuk nagy dombokra erre azért nem kellett számítani.A domboldalak főleg kukoricával és búzával meg talán árpával voltak bevetve,amelyekben őzek ugráltak itt-ott.Továbbra is rendkivül kellemes volt a levegő,úgy tűnt minden rendben,ám egyszer...lővések dörrentek!

Nyugalom...
Tavaly ugyanitt amikor szemből jöttünk,szintén lövöldöztek.A tavalyi volt a durvább.Most kettőt lőttek,azt csend lett.Zolika fosott kissé,de mondtam megyünk tovább a jelzett úton,ott csak nem ér baj.Az út újra nyugatnak fordult be egy erdős részbe és a magaslatról megkezdte az ereszkedést lefelé a Gyűrűs-árokba.Újabb lövések dörrentek,újra kettő...Mi van,rítmusra lövőldöznek kettőt?Haladtunk az erdőben lefelé és olyan tíz percenként újra dörrent két lövés.Ezek aztán így tíz percenként ismétlődtek.Ki az aki minden tíz perceben lő kettőt és vajon mire?A magaslatról hallatszódtak a lövések,miközben mi leértünk a Gyűrűs-árokba.Valahogy azt éreztem ez itt már biztonságos.

Lefelé az erdőben a lövések árnyékában
A Gyűrűs-árok egy hosszú észak-dél irányű völgy volt.Az út észak-nyugat felöl hatolt be ide.Távolabb a magaslat egyes részeiről valóban úgy látszódott,hogy ez itt egy árok,de ugye völgy volt.Lényegében ugyanaz.Nem jártam még soha végig,de amennyire feltudtam becsülni,tán 1,5-2 km észak-dél irányban,a szélessége pedig 200 méter körüli lehetett.Ebbe a völgybe jött be több más út is a völgy külömböző pontjain.Ezek némelyike jelzett volt.Mi is búcsút vettünk a zöldtől és a piros+ -on mentünk tovább.

A Gyűrűs-árok
A piros+ nem ment végig a völgyön,egy ponton délebbre kiment belőle.Itt keletnek fordulva ismét emelkedés következett.Az út pedig szurdik szerűen vitt ki minket az amúgy nagyon szép völgyből.Itt már fáradtabbak voltunk,kicsit nehézkes volt felfelé haladni.Szerencsére most sem volt vészes az emelkedő.A lövéseket még mindig lehetett hallani,szerencsére már egyre távolabbról,de továbbra is tíz perces rendszerességgel.Már nem törödtünk vele különösebben.Mentünk a piros+ jelzésen most keletnek,azaz vissza Dunaföldvár irányába.Ám az út hamarosan délnek vette az irányt.Itt szúrtuk el az első németkéri túrán másodszor tavaly....

Szurdik vezet ki a Gyűrűs-árokból

Ott lenn a Gyűrűs-árok
Mentünk délnek tovább.Nem kellett sokat menni a piros+ -ról nyugat felé egy leágazás köszönt ránk,ez volt a piros jelzés.Erre kellett mennünk tovább.Egy sorompó alatt kellett átbújni,a piros meg bevezetett egy hangulatosnak tűnő erdőbe.Erre már nem jártunk ugye.Gondoltam ez a hangulatos út majd elvezet jó sokáig.Nyugodtan beszélgettünk útközben,az út jó volt a levegő továbbra is kellemes.Ám ez az idilli állapot nem tartott sokáig..egy kerités állta az utunkat a jelzett úton!Hát ez meg mi a fene?A drót keritést megemeltük és alatta üggyel-bajjal átbújtunk.Nem mentünk sokat újabb kerités állta utunkat.Ám azon túl járhatatlannak tűnt már a terep....Ezen is átbújtunk,de az út és a jelzés is elveszett,úgy tűnt mindörökre...

Kerítések,akadályok...
Megpróbáltunk araszolni előre a járhatatlan teljesen a növényekkel benőtt úton(?) ha ugyan az út volt az...Ám esélytelennek tűnt a dolog.Mentünk vagy száz métert,de sem út,sem jelzés nem volt.Nem lehetett tovább menni.Hiába próbálkoztam,képtelenség volt.Némi tanakodás után még jobbra benéztem az erdőbe,de ott sem volt jobb a helyzet.Nem volt más választásunk,visszafordultunk...Újabb kerités átbújások...irány vissza a piroson a hangulatos erdőben.Ismét alászaladtunk tehát.Úgy éreztem valami láthatatlan erő nem akarja,hogy elérjük Németkért...ki tudja miért...Tán Gergő óvott e módon valamitől,mert határozottan ezt éreztem,hogy az égből nem akarját,hogy sikerüljön ez a túra...Mi lehet Németkéren amitől óvnak?Csak ők tudják....

Ha virágos az út ne kérdezd hová visz...
Elfogadva az égiek akaratát tehát visszafelé vettük az irányt Dunaföldvárra,amely innen vagy 7-8km-re lehetett.
A vízkészletünk meg vészesen fogyott...Kicsit gyorsabb tempóba fogtunk.A piros+ -on vissza az elágazásig,de ott nem nyugatra a Gyűrűs-árok felé,hanem keletnek Dunaföldvár irányába fordultunk.Ez már jelzetlen út volt,ezen jöttünk tavaly.Az M6-ost most felülről kereszteztük.Itt fogyott el végleg a vízünk...Dunaföldvár a legközelebbi csap még 3,5-4 km-re volt...Mentünk,mi mást tehettünk.Egy idő után már nagyon szomjasak voltunk...

Messze még Dunaföldvár
Nagy nehezen értük el Dunaföldvárt,szinte teljesen kiszáradva...az első csapnál oltottuk szomjunkat,de az út túloldalán ott volt a lassan törzshelyünké váló Aranyfácán vendéglő.Irány be természetesen.Itt aztán ledöntöttünk egy jó hideg sört és megettünk egy fenséges babgulyást.Már semmi bajunk nem volt.Innen jó 1,5km volt a buszállomás,oda elsétáltunk és az egyik hazafelé induló busszal eljöttünk.Itthon még lenyomtunk egy újabb sört.Úgy döntöttünk a Németkéri túrát végleg ejtjük.Többé nem próbálkozunk vele.
Vajon miért nem akarták az égiek,hogy elérjük a falut,mitől óvtak...?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése