Hamar véget ért a tavasz és hát nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket.Noha a terveink most is megvoltak,azokat szinte azonnal módosítani kellett.Ez pedig rányomta a bélyegét az egész évszakra,valahogy kiestem a ritmusból és nem igazán volt már kedvem semmihez.Úgy volt,hogy Móni majd pünkösd után fekszik be a szokásos három heti rehabjára a kórházba,ehhez is igazitottam a terveket,de aztán hirtelen már március közepén be kellett,hogy feküdjön,ez pedig mint írtam teljesen felborította a tavaszi terveket.Sajnos ez azért számít,mert nem igazán van kire hagyni a nagy kutyámat,akit elvinni nem tudok egy-egy túrára,de vigyázni kell rá,meg le kell vinni a dolgát elvégezni.Ezt természetesen nem a beteg Móni végzi,hanem Zolika tesója jár át segíteni amikor mi távol vagyunk.Nyilván Móni nélkül meg nem bízom senki idegenre a lakást.Szóval ez borította a tavaszi terveket és bár voltak élmények a tavasz összeségében mélyen alulmúlta várakozásainkat.
![]() |
| Ott vagyun Zolikával az érdi lelátón |
A csapatunk ekkor még jól szerepelt és még Móni kórházi akciója előtt elmentünk Érdre meccstúrázni,itt kezdődött számunkra a tavaszi idény.Érd kellemes meglepetés volt,mert vasárnap ellenére nagyon sok hely nyitva volt,így bőven megtudtunk kajálni is.A meccs nem sikerült olyan jól,amit kishíján megnyertünk,de három perccel a vége előtt bekaptuk az egyenlítő gólt,így 3-3-as végeredménnyel mentünk haza.További meccstúráink voltak még márciusra,de a nagykanizsai így ugrott,pedig oda mivel még nem voltunk szerettünk volna elmenni.Nem jött össze a kórházi dolog miatt.Elmaradt a balatoni kék következő szakasza és a Szentendrei-sziget északi csücskére vezető túra is,ez utóbbi az áradás miatt is.
![]() |
| Jómagam a Sín-gödörben |
Móni április másodikán jött ki a kórházból.Azonnal egy túrára,egy betervezett túrára mentünk a mecseki Sín-gödörbe.Nem tudtuk itt sem az eredetei útvonal szerint megcsinálni a túrát,hiszen nem volt megfelelő tömegközlekedés Magyaregregyre hétvégén,így Zobákpusztáról índitottuk a túrát és érintettük a Hidasi-völgyet is.Nem bántuk meg,remek útvonal volt,remek túra amely aztán Komlón végződött.A Sín-gödörbe jó volt visszatérni és most nem zavartak a rovarok sem,mint annak idején Gergővel..Ez volt a tavasz első valamire való túrája és a második is a Mecsekbe vezetett,de közte volt meccstúra is.
![]() |
| Az Aranyparton |
Siófokon játszott a csapat,ezt nem hagyhattuk ki,hiszen Siófok az nagy kedvenc.Már reggel elindultunk,hogy meccs előtt bejárjuk fél Siófokot.Úgy terveztük a híres víztoronyba is felmegyünk,de drágáltuk a 2500 forintos belépőt,így ez elmaradt.A fél várost aztán bejártuk,hosszan végigmentünk az Aranyparton,meg is tudtuk kajálni,jól éreztük magunkat Zolikával.A meccs kevésbé volt jó.Nem játszottunk jól,de egy 1-1-es döntetlent így is sikerült kicsikarni.
Újra a Mecsek következett tehát.A Zengőre tértünk vissza egy ősklasszikusra.Ugyanazt az útvonalat terveztem amit Gergővel is 2014-ben,de aztán több sebtől vérzett a dolog.Bár nem volt rossz túra,a Zengő most is gyönyörű volt,de zavaró volt,hogy pl.a Zarándok-kútat teljesen benőtte a susnyás így nem találtuk meg,de a legdühítőbb dolog az volt,hogy a püspökszentlászlói arborétum hátsó bejárata levolt zárva,noha szemmel láthatóan ott ment be a jelzett turistaút,ahogy mi is a múltban mindig ott mentünk be.Ez alaposan felidegesitett.Hosszúhetényben viszont ettünk a végén egy isteni babgulyást.
![]() |
| A Zengő kilátójánál |
Hamarabb visszatértünk Hosszúheténybe egy újabb remek gulyásra mint gondoltuk! Újra a Mecsek felé vezetett ugyanis a következő buli! Meccstúrára érkeztünk Pécsre.Néhány pécsi szurkolóval baráti viszonyba kerültünk az évek alatt.Azok pedig meghívtak egy közös szurkolásra a Pécs-Dunaújváros bajnoki meccsre.Előtte pedig sétáltunk egy jót a barátokkal.Azelőtt pedig úgy jöttünk Zolikával Pécsre,hogy érintsük Komlót és Hosszúhetényt is.Komlón jártunk egyet,Heténybe meg megebédeltünk újra egy remek gulyást! Utána találkoztunk Pécsen Timiékkel,akikkel aztán egy remek délutánt töltöttünk együtt.Sajnos a meccsen kikaptunk 2-0-ra,de ezt leszámítva valóban egy remek nap volt!
![]() |
| Ökörködés Timivel a pécsi barbakánon |
Pünkösd vasárnap elvittem Mónit is egy beígért kirándulásra.Méghozzá a martonvásári kastélyparkba amely tökéletes választás volt a számára.A gyönyörű park magával ragadó volt,ahol aztán sétáltunk egy jót és probléma nélkül eltudtunk tölteni annyi időt amennyit Móni bír.Egyedül az utazással akadtak némi problémáink,főleg oda,de ezek rajtunk kivüli dolgok voltak.Végül is jól éreztünk magunkat.
![]() |
| A martonvásári park |
Pünkösdhétfőn pedig elindultunk a tavasz utolsó bulijára.Volt kapusunknak megígértük,hogy megnézzük majd egy meccsén,hiszen ő volt a kedvenc játékosunk,akitől megvált szezon közben a klub (érthetetlenül).Erről az előző bejegyzésemben olvashatsz amúgy.Ők pedig éppen Cegléden játszották a vármegyekupa döntőjét.Így útrakeltünk! De most is összekötöttük a kellemest a hasznossal.Mivel a meccs csak délután fél hatkor kezdődött,előtte elmentünk Szolnokra ahova már régóta elakartunk,de a város kivül esik túrázásaink világától,így ez mindig elmaradt.Csodálatosan szép várost ismertünk meg Szolnokban,jó volt ott lenni!A nagy meleg volt csak kissé zavaró.Lehetőség szerint majd visszatérünk még!
Délután aztán átlibbentünk a közeli Ceglédre megnézni a meccset.Ez is élmény volt,mert Jani a kedvenc játékosunk közvetlensége és kedvessége magával ragadó volt.Közös képeket is csináltunk vele,szóval teljesen jó volt az egész buli!
![]() |
| Szolnok a Zagyva torkolattal |
Ez volt tehát ez a csonka tavasz,amely mindössze két túrát hozott.Mint írtam nagyban befolyásolta az egészet,hogy Móninak korábban kellett befeküdnie a kórházba,ez pedig valahogy elvette a kedvem az egésztől,mert így alaposan borúltak a tervek.Persze azért így is volt élmény bőven,voltunk jó helyeken,de maradt bennem hiányérzet...
.jpg)






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése