Véget ér a szezon amelynek tavaszi idénye meglehetősen rövid volt,hiszen szinte két és fél hónap alatt letolta a mezőny a kötelezőt.Az őszi idény végén az ötödik helyen álltunk,amely újonc létünkre egy teljesen elfogadható teljesítmény volt.Joggal reménykedtünk egy hasonló tavaszi folytatásban,de szezon végére a nyolcadik helyen kötöttünk ki.Mondhatjuk ezt szezon előtt aláírtuk volna,de a remek ősz után ezt csalódásként éltük meg.Persze sok összetevője van a dolognak miért és hogyan eshettünk így vissza.Megpróbálom összefoglalni.
![]() |
| Lassan,de biztosan hullott szét a szerethető csapat... |
Egy éve nyertünk bajnokságot a megyeiben és a szombathelyi osztályozóval kivivtuk a feljutás jogát az NB 3 -ba! Egy teljesen szerethető,jó csapatunk volt ekkor.Izgatottan vártuk az új idényt.Az jött is,de meglepődtünk,hogy nyolc új játékost igazoltunk a nyári holtidényben!Nem igazán értettük miért van ennyire szükség,miközben a csapattól távoztak olyanok is akiknek érzésünk szerint nem kellett volna.Ettől függetlenül a csapat jól kezdte a szezont és egészen a 13.fordulóig veretlen maradt! Közben érkezett még egy játékos,egy régi/új játékos szezon közben aki nem mellesleg a klubigazgató fia volt.És innentől kezdett megváltozni valami,de a csapat továbbra is elfogadhatóan szerepelt.
![]() |
| Nem mondhatni,hogy a kutyát sem érdekelték a meccsek |
Az őszi szezon végén becsúszott ugyan két vereség,de úgy voltunk vele,ennyi igazán belefért.Ötödik helyen zártuk az évet,amivel mi szurkolók elégedettek voltunk,bár ekkor még annyira nem vettük észre,de mintha a szerethető csapat kezdett volna széthullani,mintha valahol megbonatokozz volna az egység.Túl nagy jelentőséget ekkor nem tulajdonitottuk neki.A vezetőség nem volt elégedett az ötödik helyezéssel,mert mi mással magyarázható,hogy a téli holtszezonban újabb nyolc játékost igazoltak! Közben elzavartak öt olyant akiket nagyon,de nagyon nem kellett volna...De míg a nyári igazolások nagyjából beválltak,ugyanez nem volt elmondható a téli igazolásokról.
![]() |
| Tavasszal sosem tudtunk kétszer egymás után ugyanabban az összeállításban pályára lépni |
Már a felkészülési meccseken látni lehetett,hogy valami nem kerek.Úgy tűnt képtelen összeszokni a társaság.Belső feszültségekről szóltak a pletykák.Nem is sikerült a legjobban a felkészülés,de aztán elindult a tavaszi idény.Érden kezdtünk ahova elmentünk Zolikával.A csapat nem játszott rosszul,de megnyert mérkőzést cseszett el,az ellenfél három peccel a vége előtt egyenlített.Ha nem is volt összeszokás,de döcögött a szekér.Nem kaptunk ki idegenben,a hazai meccseket pedig hoztuk.Sőt a tavalyi (és min kiderült a mostani is) bajnok otthonában egészen szenzációs játékkal emberhátrányban hoztunk el egy pontot.Mintha minden rendben lett volna.De nem volt minden rendben...
Beindult a pletykagépezet,mivel a klub nem kommunikált a szurkolókkal,így azok amit hallottak innen-onnan azt adták tovább.Ekkor már elmaradó fizetésekről lehetett hallani..A vezetőség valószínűleg nem számolt azzal,hogy a csapatot eddig támogató Fidesz,elveszíti a választásokat így a pénzcsapok elapadnak!Pedig ezzel számolni kellett volna.Gondolkodni,hogy nem hozok ide 16 új játékost egy idényben,nem villanyfényes meccseket rendezek,hanem spórolok...Ráadásul az igért támogatás egy része meg sem érkezett,hiába voltak akkor még a narancssárgák hatalmon...
![]() |
| A szezon legszebb pillanata volt amikor a pécsi szurkolókkal közösen szurkoltunk a Pécs-Újváros mecsen |
A sikeres nagykanizsai meccs után még nyertünk egy meccset,majd egyik napról a másikra leváltották az eddigi sikeres munkát végző edzőt...Miért?Vajon miért? A klub egészségügyi okokra hivatkozott amit persze senki nem hitt el...Valószínűbb volt,hogy nem tudták fizetni az edzőt.Egy másik edző aki a klubnál dolgozott szintén lett az edző.Bocsi,hogy neveket nem írok,talán jobb így.Aki akar utána tud nézni.Innentől kezdve a csapat elkezdett,hogy is mondjam egyre szarabbul teljesíteni.Úgy tűnt teljes a káosz és jöttek sorban a vereségek is,amelynek csúcsa a Majoson elszenvedett 7-2-es vereség volt. Tudtuk nem ennyire béna a csapat,valaki vagy valami ellen játszottak a pletyka szerint.Talán az ellen,hogy nem kapnak fizetést...Az új edző hamar megbukott és az utolsó négy meccsre maga a klubigazgató vette át a csapat irányitását.Egy hazai meccset ugyan nyertünk,de hármat elvesztettünk,így végül a nyolcadik helyen fejeztük be ezt a szezont amelyben volt,hogy a második helyen is álltunk.Mi történhetett?
![]() |
| Én és a haverjaim mindig kijártunk... |
A feljutó szerethető csapat fokozatosan esett szét.Nem igazán tettek jót a nyári nyolc új,de főleg a téli újabb nyolc új játékos igazolása,miközben jó játékosokat,szerethető játékosokat küldött el a klub...De ennél is többet árthatott a fönök fiának érkezése,aki úgy tűnt bomlassza a csapatot.Ősszel még nem voltak anyagi gondok.Viszont már itt nem értettük,hogy meghatározó játékosok kapnak egyre kevesebb játéklehetőséget.
A tavasz teljes káoszba fulladt.A téli átigazolásoknak totális kudarc lett a vége.A pletyka szerint például azért kellett elküldeni a jó kapusunkat,mert a fönök fiának a haverjának aki történetesen kapus,kellett a hely...De mondom mindez pletyka,az,hogy valóban így volt-e nem tudni.Ugye mint írtam a vezetőség nem gondolt arra,hogy inkább sporóljunk,nem...Jöttek sorban az új igazolások,miközben szemmel látható volt,hogy a régieknek tele már a búrája az egésszel...A pénz fokozatosan elfogyott,fizetések maradtak el.Elküldték a jó edzőt.Mindennek nem lett jó vége.Ráadásul az utolsó meccs előtt mi már beszéltünk két játékossal,akik nem mondtak sok jót,bár mondták,hogy nem is mondhatnak igazából semmit.Ezen már én annyira bestresszeltem,hogy az utolsó meccsre ki sem mentem.Ez nálam nagyon nagy szó,hiszen majd minden idegenbeli meccsen ott voltam és az összes hazain.
![]() |
| Szomorú szurkoló,távoz játékosok...(AL kép) |
A pletykák továbbra is jönnek,de ezért meg a klub a hibás mert nem ad megfelelő tájékoztatást semmiről!A pletykák pedig arról szólnak,hogy pénz nincs az összes játékos elmegy,sőt az is lehet,hogy a csapat visszalép a következő idénytől...Mit lehet erre mondani?
Szomorúak vagyunk mert ez már negyedszer játszódik le 12 éve alatt.Van egy-két jó év,aztán jön 2-3 év szenvedés...Újra és újra ez van.
A szerethető csapatunk teljesen széthullott menetközben.Csak egy példát mondok.A napokban voltunk a volt kapusunk Janinak a meccsén a ceglédi vármegye kupadöntőn.Janiék nyertek a csapat pedig kijött a nézőtérre mindenkivel lepacsizni,ölelkezni,fotózkodni stb.Kijöttek a saját szurkolóikhoz a lelátóra!
Eközben a mieink?Pécsen a pécsi szurkolók üvöltöztek a mieinkkel,hogy jöjjenek már ki,van itt két szurkoló akik nekik szurkolt...Csak ketten jöttek oda lepacsizni...
A szezon során lepacsiztunk a Kaposvár a Pécs és a Dunavarsány csapatával is.A mieinkkel nem tudtunk sehol...
![]() |
| A nöi csapatunk |
Van nekünk egy nöi csapatunk is,akik mind a mai napig nagyon szerethetőek és kedvesek!Az NB II.-ben lettek másodikok.Kérdés,hogy pénz nélkül velük is mi lesz?
Izgatottan várjuk tehát az új szezont a fejleményeket.Ami biztosnak tűnik,ha el is indulunk valószínűleg a kiesés elkerüléséért fogunk játszani,hacsak nem történik nyáron valami csoda.A fejleményekről úgy is beszámolok. Kár,hogy abból az egy évvel ezelőtti csapatunkból nem sok minden maradt...







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése