Hétközi balatoni kiruccanás

 Évek óta szeretnénk úgy megnézni a Balatont,hogy lógnak a jégcsapok mindenfelé,különféle jégcsodákat alkot a természet.Nehéz kifogni egy ilyen időszakot,de előfordultak ilyen napok az elmúlt években.Zolika javasolta,hogy megkéne nézni most mi a szitu,hiszen éjjelente mínusz tíz körülre csökken a hömérséklet és nappal sincs egy gatyarohasztó meleg.Jó legyen.Nem tudtuk meddig tartanak a hideg éjszakák,így úgy gondoltuk minél előbb lekéne menni és megnézni a várhatóan jeges Balatont.Így is lett,kivettünk egy hétközi szabit és Zsuzsanna napján nekivágtunk a Balatonnak.Nem akartam túlbonyolítani,így a tőlünk legegyszerűbben elérhető Siófokot választottuk célpontként.Reggel a dunaújvárosi buszállomáson Zolika éppen az utolsó pillanatban érkezett,hogy elérjük a buszt,de elértük.Ezzel felmentünk Székesfehérvárra,onnan pedig egy IC-vel lesiklottunk Siófokra.Mindenre felkészülve kellően melegen öltöztünk.Én a legmelegebb dzsekimet vettem fel és még dupla nadrágot is.Nem is mondtak igazán kellemes időt erre a napra...

Siófokon süt a nap!

Leszállva az IC-ről Siófok napfényben fürdött és bár hideg volt,de messze nem volt az a hideg mint amit itt beharangoztak.Elindultunk a Balaton felé.Nem kellett sokat menni és már kint is voltunk a parton a siófoki kikötő közelében.Végig sütött a nap,de nem volt tökéletesen tiszta az idő.A túlpart alig-alig látszódott.Rengeteg kacsa hancurozott a part mentén és úszkáltak is a feltehetőleg jéghideg vízben.Abban a vízben amely egyáltalán nem volt befagyva.Hiába az éjjeli mínusz tízek,ez bizony nem fagyott be!Kimentünk a számomra kedves emlékeket örző molóra a kikötőben,de ott sem volt különösebben hideg.Még a szél sem járt,enyhe szellő volt esetleg.Kinézve a Balcsira,indultunk vissza a kikötőben.Túl sok látnivaló nem akadt.Ember alig járt erre,a hajók meg dokkban parkoltak.

Siófoki moló

Hajók alusszák téli álmukat

Kicsit a Sió partján sétáltunk,de a Sió gyakorlatilag kivolt száradva.Innen mentünk be a belvárosba,ahol feltűnt a város legnagyobb nevezetessége a felújított víztorony.Valóban jól nézett ki,de nem volt nyitva,így felmenni nem lehetett.A főtéren ami itt volt sétálgattunk kicsit,feltűnt a rengeteg szobor.Majd visszatértünk a helyi plázába,amely mind kinézetében,mind méretében odavert a környező nagyvárosok (Veszprém,Fehérvár) plázáinak.Ide bementünk és egy kínai étteremben megkajáltunk,majd megkávéztunk.Ezt követően újra kisétáltunk a Balatonhoz,de most az Aranypart felé vettük az irányt!

A főtéren

Egyre melegedett az idő és már kényelmetlen volt a meleg dzseki és a dupla nadrág.Sebaj kiérkeztünk az Aranypartra.Itt sem volt befagyva semmi.Kacsák itt is hancuroztak,majd később erre járva már a hattyúk is.Egy darabig sétáltunk különösebb értelem nélkül az Aranyparton.Egy ponton aztán visszafordultunk a város felé,de már nem a parton,hanem az utcákon haladtunk.A Jókai partig sétáltunk el.A hangulatos parkban is mindössze egy nő üldögélt egy padnál.Visszamentünk a víztronyhoz,itt egy pékségben vettünk útravalót hazafelé a vonatra.Aztán más már nem maradt elsétáltunk a vasútállomásra és megvártuk a hazafelé induló vonatot.

Hattyúk az Aranyparton

Aranypart

Őszintén szólva sok értelme nem volt ennek a napnak és ennek a kirándulásnak.A befagyott Balatonból és a logó jégcsapokból semmit nem láttunk.Bár meleg nem volt,de igazi hideg sem.A meleg öltőzék kishíján ránk rohadt.Így is mentünk vagy hét kilométert a Balatonnál és a városban,de ezt a kirándulást nem veszem be a túrák közé.Hát ilyennek is kellett lenni.Legközelebb megpróbálunk majd okosabbak lenni ha jégcsodákra leszünk kiváncsiak.A hazaút viszonyag sima volt,kétszer kellett átszállni,de így is fél ötre hazaértünk.Film most nem készült.

Siófoki búcsú

Ahol a Balaton-felvidék kezdődik

 Az ide év jó része a Balaton környéki túrákról szólt.Így úgy gondoltuk Zolikával a legméltóbban úgy búcsúztatnánk ezt az évet,ha a Balatonnál túráznánk még egyet.Amikor elkezdtük tevezgetni anno ezeket a Balatoni túrákat,úgy volt,hogy ez a túra lesz az első,hiszen mégiscsak itt valahol kezdődik maga a Balaton-felvidék,itt valahol Balatonkenese és Balatonfűzfő környékén.Ám akkor úgy ítéltük meg,ez a túra olyan sok látványosságot nem tartogat,így kezdtük anno aztán Balatonalmádinál a sztorit.Ám most mégis eljöttünk ide,ha már nem ezzel kezdtük,hát fejezzük be ezzel.A túrára december 28-án került sor.Tavaly ilyenkor pompás idő volt.Most reggel már meglehetősen hülye időnek nézett ki.Zolikán kivül eljött a túrára újra Judit és egy vadiúj túratársunk Erika.Autóval indultunk és Balatonkenesén az állomás melletti parkolóban állítottuk le a kocsit.Terveink szerint innen feltúrázunk a Sós-hegyre,majd el Balatonfűzfőre,ott teszünk egy kört,majd valahol megkajálunk.Onnan egy megállót vonattal visszajövünk ide ahol a kocsi áll.A túra azonban nem indult jól.

Parkolás Kenesén a vasútállomás mellett

Kiszállva az autóból Zolika hatalmasat esett.Nem hiába tiszta jég volt minden.Hasonló volt a szitu mint 2017 utolsó túráján amikor szegény Gergő esett hatalmasat.Kiderült a településen ónos eső esett az éjjel/hajnalban így a járás elég nehézkes volt.Mindegy elindultunk.Zolikának a kabátja szakadt ki,szerencsére különösebben nem ütötte meg magát.Rámentünk Tártorián tanösvényre,amelyen turistajel semmi nem volt.A település utcáin vezetett a tanösvény,a betonos utak továbbra is csúsztak.Elhaladtunk a református temető és az Arborétum mellett,utóbbi zárva volt.Majd odaértünk a Sós-hegyhez,a betonút megszünt,de a lefagyott földút is ugyanúgy csúszott.Szürke,ködös párás idő volt,nagyjából nulla fokkal.

Az Arborétumnál

Szenvedés felfelé

Elhaladtunk a Mária Lélekemelő Emlékhely mellett,innen már jó kilátás volt a Balatonra és az alattunk elterülő Balatonkenese ezen részeire.Azaz csak jó kilátás lett volna ha...nem ilyen szürke,ködös,párás az idő...Az út közben emelkedni kezdett a hegynek fel,ám továbbra is rendkivül csúszott.Nagyon megszenvendtünk felfelé menet.Pedig odafönn volt túránk fő látnivalója a kilátó és a Soós Lajos emlékoszlop.Egy idő múlva aztán Zolika és Erika feladta,nem tudtak tovább jönni.Zoli elsősorban a rosszul megválasztott cipője miatt,Erika nem tudom miért.Mi Judittal viszont felkapaszkodtunk.Zoliék mondták addig megvárnak míg odafenn leszünk...

Felérve a Soós-hegyre

Judit a Soós Lajos emlékoszlopnál

A kilátó

Felértünk a kemény 175 méter magas Soós-hegyre Judittal.Egy fensík volt itt,egy paddal,az emlékoszloppal és a kilátóval.Engem főleg a kilátó érdekelt.A 11.-ik balatoni kilátó az idén...ami most Zolika életéből kimaradt.Odaérve az alsó szint is csupa jég volt.Judit itt adta fel.Én viszont nem adom fel soha!Nem azért jöttem,hogy kimaradjon a kilátó!Óvatosan odamenve a lépcsőhöz,szépen lassan felmentem.Fenn már nem volt olyan gáz a helyzet.Jó állapotú,jó időben pompás 100%-os körpanorámával.Most ennek az egésznek kb. a 15%-át tudtam élvezni,de legalább nem volt fenn senki,nem zavart senki.Így viszont csak egy szelfire futotta na és persze lefotóztam a panorámából amit lehetett.

Négyünk közül egyedüliként értem el a kilátót...

Nem nagyon volt élvezhető a kilátás...

Judit megvárt lenn,majd indultunk vissza.Lefelé sem volt egyszerű a menet,piszkosul csúszott.De lementünk valahogy a Mária Lélekemelő helyig amivel ilyen körülmények közepette nem tudtam most nagyon foglakozni,pedig valami nagyon különleges hely lehet...Itt volt Zoli és Erika,mentünk velük immár tovább lefelé.A temető másik oldalán haladva elöször jó volt az út ezen a túrán,de nem tartott sokáig.Újabb meredekebb lejtő jött ami immár a sártól csúszott.A csajok gond nélkül lementek,én is lementem volna,de Zolika szenvedett lefelé is,őt kellett tartanom,illetve segítenem neki.Rendkivüli nehézségek árán,de lejutott.Elhaladtunk a Tataárlikak mellett,amelyekre szintén a jelen körülmények közepette nem nagyon volt idő és mód.

Tatárlik

A Tatárlikakkal majd egyszer részletesebben foglalkozom.Most nem térek ki rájuk.Elég annyi,hogy kilenc van itt a kenesei domboldalban.Leértünk és megszünt a csúszásveszély.Lenn már nem csúszak az utak.Innen a piros jelzésen kellett tovább menni Balatonfűzfőre,de a jelzések felfestése enyhén szólva is gyalázatos volt.Telefonos alkalmazási segítséget kellett időnként igénybe venni,de az út nagy része a 71-es út melletti kerékpárúton haladt.Különösebb látnivalót itt az Árpád-kút jelentette.Meglepetésünkre a forrás münködött!

Az Árpád-kútnál

Hamar átértünk Balatonfűzfőre.Itt módunk nyílt lemenni magához a Balatonhoz.Kilencedik alkalommal voltunk idén a tónál,mégis ilyennek még nem láttuk.Teljesen más volt mint nyáron.Szürkés,zöldes,fehéres színe volt,Judit mondta olyan mint a tenger.Itt csináltunk pár fotót majd az egyik strand játszóterén ökörködtünk egy sort.Ezekután hatoltunk egyre beljebb Balatonfűzfő belterületére.A jelzések továbbra is kritikán aluliak voltak!

Part menti fotó

Legújabb túratársaimmal

Ökörködés

Kimentünk még a Parti sétányra de a nádastól itt nem sokat lehetett látni.Átmentünk a vasúton és innen újra a sárga jelzésen mentünk.Már a fűzfői körön voltunk.Jelzések továbbra is elégtelenül voltak csak felfestve.A Balatoni Bob parkba igyekeztünk,itt állt a fűzfői kilátó.A rossz jelzések ellenére viszonylag egyszerűen odataláltunk.Balatonfűzfőnél amúgy már hegyes a táj,tényleg mondhatjuk,hogy itt kezdődik a Balaton-felvidék.A bob park szép volt és látványos.Egy látogatóközpont féle épülettel a központban.Ez mellett vitt fel a járólapos út és lépcső a kilátóhoz.A bobpálya felett mutatós híd vitt át,fából volt és rávolt fagyva az ónos eső...ez ismét nagyon csúszott.Nem volt itt senki.Illetve egy hölgy.

A fűzfői kilátó

Megkérdeztem tőle nyitva van-e a kilátó.Azt mondta nincs,de a kedvünkért kinyitja.Mondta igazából ilyen időjárási körülmények között nem nyithatja ki.De odament,hogy majd kinyitja,ám látva a jeges lépcsőket meggondolta magát és mondta nem meri kinyitni,mert az ő felelőssége ha minket valami baj ér a kilátón.Nem volt mit tennünk megértettük a dolgot.Ekkor döntöttük el Zolikával,hogy majd jó időben egyszer ezt a túrát megismételjük mert most nagyon nem jöttek össze a dolgok...

Mindenki nyugodjon le a picsába,visszajövünk majd!

Innen tovább mentünk a zöld jelzésen és most először túra során úgy ahogy de türhetően felvoltak festve a jelzések.Egy rövid ideig erdei szakaszon is mentünk.Majd újra telefonos alkalmazási segítségre szorultunk.Kereszteztük a 71-es útat,majd leérve a fűzfői utcákon újra a kerékpárúton voltunk.Ez pedig visszavitt oda ahol átkeltünk a vasúton korábban.Teljes volt tehát a kör.Átmentünk a szemközti Kék Öböl étterembe.

Erdei szakasz végre!

Itt ettünk,ittunk és jókat dumálgattunk a csajokkal.Majd elballagtunk a közeli vasútállomásra ahol megvárva a vonatot egy megállót mentünk és Balatonkenesén szálltunk le.Az autó ott volt a parkolóban.Nagyjából a túra 15-16 km-es volt.Rendkivül kellemetlen időjárásban volt részünk és sokminden nem a terveknek megfelelően sikerült.Mégis jól éreztük magunkat,végül is eljutottunk oda ahol a Balaton-felvidék kezdődik.Az út haza a nyírkosság és a köd ellenére sima volt.Ötre hazaértünk.Ezzel bezárult a 2021-es túraidény,amelyről december 31-i bejegyzésemben lesz összafoglaló.

Bátrak földje

A tv-ben futó új népszerű sorozat adta az apropót a mai bejegyzésemnek.Na persze a sorozathoz az égvilágon semmi köze,csak magamban elgondolkodtam vajon melyik is volt a mi ugymodd legbátrabb túránk Gergővel.Persze van miből válogatni,voltak túrák amikor a józan ész határait súrolgattuk.Eszembe jutnak az emlékek....elég pl.a Salabasina-árokra gondolni,amelyhez azért kellett némi bátorság,egyszerű földi halandó nem biztos,hogy belevágott volna ebbe a túrába.Vagy mikor a Jakab-hegy szikláink kapaszkodtunk felfelé a Sasfészek közelében...vagy pont ott a csúcson abba a kilátóba felmenni sem volt semmi,ahová egy meglehetősen veszélyes létrán jutottunk csak fel.Lehetne még válogatni,pl. Bátorkő várához sem tükörsima út vezetett fel,vagy akár a Pécskőre sem.Felvidéken meg ott túráztunk ahol napokkal azelőtt medvét láttak...vagy akár ott a Burda-hegység közepén lecsapó óriási vihar....Szóval akadnak ugymondd "bátor túrák",mégis úgy gondolom ezek élére a jeges Rám-szakadékon átvezető túránk a legnagyobb esélyes.

Szelíd a táj a Rám-szakadék elején...de aztán...

Ma már nem biztos,hogy újra belevágnék...bár...Gergővel bele,alighanem belevágnék mégis újra.Hiszen az élmény akkor is életre szólt...Nagyjából három évvel ezelőtt indultunk neki.Korábban a nyári melegben már voltunk itt,akkor eldöntöttük,hogy ide vissza kell majd jönni,hiszen ez egy fantasztikus hely...Be is iktattuk a túrát a 2017-es bakancslistánkba,úgy gondoltuk megnézzük milyen télen a kanyon.Akkor még eszünkbe sem jutott,hogy ez a téli túra nem lesz bizony egyszerű...
De elindultunk azon a fantasztikus februári napon.Semmi sem jelezte,hogy a kanyon nem igazán lesz járható...Átlagos téli nap volt,hó nélkül.Persze a hegyekben mások a törvények.Ott lehet hó,lehet jég akkor is amikor máshol nem...

Combosodik...az első kis vízesés már részben befagyva

Dömösröl indultunk aztán ahogy közeledtünk a Rám-szakadékhoz,egyre sűrűbben köszöntek szembe a figyelmeztető táblák amelyek a jeges szakadékra hívták fel a figyelmünket,amelyek azt javasolták,hogy túrázáshoz most inkább használjuk a szomszédos Lukács-árkot amely jóval biztonságossabb.Sosem adtunk fel túrát,soha a történelemben.Most sem azért jöttünk,hogy ne csináljuk végig.Nem törödtünk a figyelmeztető/tiltó táblák sorával.Mentünk és belevágtunk.Az életérzés nem mindennapi volt.,tudtuk ismét egy hatalmas csodát élünk át.Na mondjuk én kishíján nem éltem át...

A szakadékot szinte végig jég borította....

Gergő az egyik vízesésnél a kanyonban

Természetesen az egész felülmúlhatatlan szépségű volt...A lehető legovatósabban haladtunk a jeges úton,sokhelyen a kapaszkodni kellett a korlátban,már ahol volt...

A kanyon közepéig nem is volt semmi gond.Ott aztán kicombosodott a dolog.Az első komolyabb vízesés félig bevolt fagyva,mellette a felvezető létra is félig,előtte az út pedig teljesen..Ez volt az a pont ahol még vissza lehetett volna fordulni.Persze nem vagyunk mi bolondok utazunk több mint 100km-et azért,hogy felmenjünk a Rám-szakadék feléig azt visszajöjjünk...Na de előre meg megkellett mászni a félig befagyott vízesést a félig befagyott létrán...Úgy beszéltük meg Gergő megy elöl,ha megcsúszna ott leszek mögötte és lehetőség szerint próbálom megtartani őt... Nem csúszott meg.Rendkivül csúszos volt a létra a létrafokok,kapaszkodni sem volt biztos pont sehol.

Ám ő nagyon ügyenes felment,ami rólam már nem volt elmondható...

Itt még szinte vigyorgok,aztán majdnem itt végeztem...

Mögöttem már ugye nem volt senki,az egész kanyonban sem volt szinte senki...elöttünk mentek ugyan hárman vagy kétszáz méterrel.Mivel nem voltak sehol,gondoltuk nekik sikerült,akkor miért ne sikerülne nekünk,de amúgy az egész szakadék üres volt,ugye itt egy átlagos napon átlag 165 látogató van...Mikor felértem a vízesés tetejére és álltam volna fel,megcsúsztam...Gyorsan lepergett előttem életem filmje,már rákészültem ,hogy lefogok esni a jeges vízesésen...Gergőt elkapta a pánik üvöltött,hogy kapaszkodjak.Az égiek szerencsére fogták a kezem...mert az utolsó pillanatban megtudtam kapaszkodni a fenti korlát azon részében amely azt a földhöz rögziti.Alighanem ez mentette meg az életem...

Felocsudva az ijedtségből folytattuk ezt a nem mindennapi túrát.A bátrak túráját.

Vagy ahogy most a kedves olvasó gondolhatja az örültek túráját...

Az utolsó vízesésnél már nem volt létra,két oldalt meg jeges....Hogyan tovább?

Az eddigieknél is ovatósabban és körültekintőbben folytattuk az utat.A következő két vízesésnél nem is volt semmi gond,noha a körülmények ott is fagyosak voltak.Ám az utolsó szemre kisebb vízesés kifogott rajtunk...
Egy ponton azt is éreztem csapdába kerültünk.

A sorban következő vízesésnél amely amúgy más az utolsó volt a kanyonban,nem volt létra.Kisebb volt ugyan a vízesés mint a többi és nem is oly meredek.A korlát alatt a sziklába vájt fokokon lehetett felkapaszkodni,kapaszkodva a korlátban persze.Ám ott lenn a vájatoknál bevolt fagyva minden...rálépve hiába kapaszkodtunk,visszacsúsztunk és nem tudtuk magunkat megtartani.A másik szélen is fagyos volt minden és még korlát sem volt.Hogyan tovább?Itt gondoltam azt,hogy csapdába kerültünk,elöre nem tudtunk menni.Visszafelé pedig a jeges vízeséseken,létrákon le,gyakorlatilag esélytelen volt...Nem volt más lehetőség megkellett mászni ezt a vízesést,ott valahogy megkapaszkodni ahol a jeges víz folyt éppen...

Az utolsó méterek egy életre szóló élmény után...

Megkellett próbálni mert nem volt más út...az elöttünk haladók is nyilván megcsinálták...Gergő ment elöl,ha valami van elkapom...Azhiszem visszagondolva egész életünkre ekkor hozta Gergő rövid kis élete legjobb formáját....!Olyan ügyesen olyan bravúrosan mászott fel,hogy az állam is leesett...nagyon bántam,hogy pont a mászását nem filmeztem le...Felment és rendkivül büszke voltam rá.Utána nagyon sokszor segített neki az életben ez az eset,mert ha úgy érezte,hogy valami nem megy,valami nem sikerül,akkor mindig azt mondtam neki,hogy aki a jeges Rám-szakadékban ilyen ügyesen mászta meg a befagyott vízesést azelőtt nincs akadály....és ez mindig olyan motívációt adott neki,hogy minden akadályt legyőzött!Na de még hátra voltam én,aki még ott állt a vízesés alján...Neki indultam,nem volt más esély a kijutásra.Mondanom sem kell a felénél visszacsúsztam...Pár perc múlva erőt gyüjtve újra neki veselkedtem.Üggyel-bajjal nem olyan simán mint Gergő,de legyőztem én is ezt az akadályt....Elképesztő élmény volt!Elképesztő diadal érzett kapott el minket.Szinte tényleg bátornak éreztük magunkat és persze pompás fickóknak...

A túra filmje két részben

Ez volt tehát a Bátrak földje túra,akkor persze nem így hívtuk,ez csak most erről a sorozatról jutott eszembe.A túra aztán még folytatódott,de hasonló nehézségek már nem voltak.Óriási élmény volt amire reményeim szerint Gergő is szívesen emlékszik vissza odaát...

A túráról készült eredeti bejegyzés erre a helyre kattíntva olvasható.

Turul háturul

Pazar,fantasztikus hangulatú túrával fejeztük be a 2017-es esztendőt.Egész héten idő és időjárás zavarban voltunk nehezen sikerült összehozni az év utolsó bakancslistás túráját,de végül is december 30.-án szombat nagyon reggel nekivágtunk az útnak Tatabányára.Nem ezen a napon volt a legjobb idő,de amire nem számítottunk: a sors egy havas téli túrával ajándékozott meg minket.Így végül is az időpont kiválasztása telitalálatnak bizonyúlt.

Első találkozásom a turulmadár szoborral a 80-as évek közepén lehetett,amikor is minden magyarországi hegység turistatérképét megvettem.Akkor a madár a Gerecse térképének fő oldaláról vigyorgott vissza rám.Ott döntöttem el,hogy egyszer személyesen is felkeresem,ám a találkozásra csak jó harminc évvel késöbb kerülhetett sor.

Bár sokat voltam Tatabányán,valahogy a Turul mindig kimaradt...legutóbb ugye két héttel ezelött amikor a Csondor Kata koncertre jöttünk.A madár már akkor is hívogatóan tekintett le ránk Tatabánya fő hegyéről a Kő-hegyről.

Sok időt kellett várni a személyes találkozásra...

Hosszú idő után,nem ketten hanem hárman vágtunk neki a kirándulásnak,Gergőn kivül barátom Zoltán is velünk tartott.A közlekedés szinte imponáló Tatabányára,így nem kellett sok időt utazásra vesztegetni.Nem kellett túl korán kelni és így is negyed 10-kor nekivághattunk a túrának a tatabányai vasútállomásról.Első utunk a közeli plázába vezetett - úgy ahogy két héttel ezelőtt is,vízelni...Onnan átmentünk a főtérre ahol emlékeztünk rá,pompás forralt borokat árultak két hete a kis adventi fabódékból.Reménykedtünk még maradt ebből valami.Ám a bódék felét már elbontották,a maradék meg nem volt még nyitva.Zoli barátom még odament az álló szinpadhoz,megsimogatta a korlátot ahol két hete kedvencével Csondor Kata énekesnővel tudtunk kicsit beszélgetni.

Ezek után elkezdödhetett a túra érdemi része,ám nem indult jól a dolog.

Útra készen

Kemény hideg reggel volt.Tatabányán csak foltokban volt hó (Dunaújvárosban foltokban sem),viszont jég volt bőven.Ahogy nekivágtunk a piros sáv jelzésen az útnak még a város egyik pontján Gergő az egyik jégen megcsúszott és hatalmasat esett.Alaposan meg is ütötte magát.Meg is kellett állnunk pár percre,míg Gergő kicsit magához térjen.Végül is mint később kiderült a könyökét ütötte be legalaposabban,ez a fájás aztán egész túrára elkísérte szegényt,de néha a hangulat tetőfokain megfeletkezett a könyékfájásáról.Áthalandtunk az 1-es főúton majd az M1-es sztráda alatt.Ezután vette felfelé az írányt a piros jelzés.Hosszú cikcakban felmenő lépcsősoron vezetett a turistajel,ami ráadásul nagyon jeges is volt.Így csak lassan,kapaszkodva haladtunk felfelé.Egy ponton volt egy leágazás a lépcsősorról,a piros barlang jelzés.Ez vezetett a Szelim barlanghoz amit majd a Turul után akartunk megnézni.Ám az az út is erősen jegesnek tűnt...ide jövünk majd vissza a Turul megtekintése után,hátha addig majd enged valamit a jég.

Jeges út felfelé

Aztán kicsit lihegve,na nem a túl meredek kaptatól,inkább a sok karácsonyi zabától,felértünk végre.Végül is az állomástól nem volt messze a szobor.Talán 2km-re.Sokan voltak a környéken,mások is ezt a napot találhatták legalkalmasabbnak a túrázásra.Amúgy a hó ami itt fent már egyre több és több volt,ahogy vizsgáltuk valószinüleg csütörtökön eshetett.Frissnek tünt ám fagyottnak.Akkorra csütörtökre terveztük eredetileg a túrát,ám ítéletidőt jósoltak.Talán erre az is lehetett,ám odahaza Dunaújvárosban és környékén teljesen jó idő volt.Akkor átkozodtam is ezen,de így utólag így volt tehát jobb,hogy szombaton jöttünk.A Turul már első látásra is lenyügöző volt!

Első találkozásom a Turullal -háturul

Hátulról érkeztünk a hatalmas szoborhoz.Persze aztán mindenhonnan minden perspektívából körbejártuk,megvizsgáltuk,fotóztuk na és a kilátásban is gyönyörködtünk,hiszen az sem volt semmi.Nagyjából 300 méter körüli magasságban lehettünk.Ugye aki nem tudná annak írom,hogy Tatabánya Árpád vezér városa,ugyanis itt Tatabánya (Berhida) területén  győzték le Árpád vezér seregei Szvatopluk szláv fejedelem hadait 907-ben.Ennek emlékére emelték a Turult a centenárium évében 1907-ben.A fantasztikus alkotás Donáth Gyula alkotása.Valóban csodálatos remekmű!Bár többször is leakarták rombolni,pl a Rákosi rendszer is,ám szerencsére nem sikerült nekik.

Ilyen kicsi az ember a Turulnál

Az emlékmű felavatása óta Bánhida, majd Tatabánya és Magyarország jelképévé vált, korábban fesztiválokat is rendeztek a környékén, ma már inkább csak kirándulóhely. A szobor környékéről csodálatos panoráma nyílik, tiszta időben Oroszlány, Tata házait is látni, néha még Pannonhalma dombjai is láthatóak.Na ebből én most semmit nem láttam,bár viszonylag tiszta idő volt a ború ellenére is.Gergő viszont látni vélte Oroszlányt.Sok turista mozgott a szobor körül,így fotózkodni,videózni nem mindig sikerült.Ám magának a szobornak úgy tűnt csak mi tulajdonitottunk nagyobb figyelmet...

Kilátás a Turultúl dél-nyugat felé...

...dél felé...

...és dél-kelet felé

Itt egy szélvédett helyen (bár nem is volt szél) megreggeliztünk.Aztán lassan elidultunk akkor a Szelim barlanghoz.A lépcsőn kellett tehát visszamenni pár métert a piros barlang jelzésig.Lefelé még gázosabb volt az út a jeges lépcsőn,de odafigyeltünk.Az út barlanghoz végül is nem volt vészes.Sőt pazar volt,hisz a hegyoldalban haladva alattunk a szakadékkal ugyan,de fantasztikus kilátás kísérte az utat a barlangig.A barlang pedig aztán minden képzeletünket felülmúlta!

Úton a barlanghoz

A barlang a Turultól hát mit is mondjak,olyan 3-400 méterre lehet.A fenetikusan szép barlangról így ír a wikipédia (én se tudnék mást mondani): A Tatabánya feletti Kő-hegyen, 289 méter magasságban található. A barlang 45 méter hosszú és 14 méter magas, melyet egy vízfolyás vájt ki a triász időszaki dachsteini mészkősziklából.A barlang jelentős őskori lelőhely,ősemberek tűzhelyének maradványait, elszenesedett fatöredékeket és állati csontokat tártak fel. A tatárjárás korából származó emberi csontokat is találtak itt. A legújabb kutatások eredménye szerint e barlangból származik hazánk legrégebbi, mintegy 200 ezeréves, az ember jelenlétére utaló lelet. Fokozottan védett természeti érték. 2013-tól a belügyminiszter 43/2013. (VIII. 9.) BM rendelete szerint régészeti szempontból jelentős barlangnak minősül.

Mire várunk?Gyerünk be a barlangba!

A barlang lenyügöző méretekkel rendelkezett.Négy kijárata volt,egy hatalmas,két közepes és egy kicsi.A tetején pedig egy hatalmas és egy kisebb nyílás,így lényegében világos volt bent is.A barlang maga egy óriási terem volt,gyönyörü sziklás falakkal képződményekkel.Egy kisebb járat vezetett a végéhez,melynek menynezetén volt a kisebb nyílás.Elképesztően látványos volt!Aki még nem járt itt,annak írom,hogy keresse fel,mert ezt látni kell!A kijáratokból meg pompás kilátás nyílt.Nem árt azonban vigyázni,a két középső kijárat nem vezet sehova,allatuk a szakadék a mélység van!Így az első és az utolsó nyílást használjuk csak (az utolsó a kicsi,ha arról jöttök mint mi)!Nehéz szívvel indultunk tovább erről a fantasztikus helyről.Ám a további út is fantasztikusnak bizonyúlt!

A barlangban

A kis kijáraton kilépve lépcső vezetett fel a barlang tetejére.Ez sem volt kevésbé látványos mint a túra eddigi szakaszai.A kilátás itt is hozta a kötelezőt.A fenti lyukakból meg elvileg lelehett volna nézni a barlangba,ám okosan ezt elkerítették,hisz valószinüleg páran már leestek volna a barlangba különben...Folytattuk a túrát a csodás téli erdőben.A barlang tetejétöl egy csodás út vezetett be a hegy belsejébe az erdőbe,melynek mentén régi több millió éves kövek voltak kiállítva.Mi pedig annyira jól éreztük magunkat,hogy gyakorlatilag az egész túrát végig nevettük.Hamarosan belementünk a piros háromszög jelzésbe (piros3).Ez vezetett a kilátóig.

Az út a barlangtól a milliónyi éves kövekkel

Nagyjából 1km-es út vezetett a kilátóig,enyhén felfelé menetben.Sokan jártak erre,de mindenki normálisnak tűnt.Nem soká elértük a kilátót is,amely szintén minden képzeletünket felülmúlta.Nem kevés kilátóban jártam az elmúlt 35 évben,ám ennél magasabb csak a pécsi Tv-torony volt.Az 1980-ban kilátónak felállított aknatorony egy 1978-as szerencsétlenségben elhunyt bányászoknak állít emléket. A Csúcs-hegyen levő 30 méter magas szerkezetet 2008-ban felújították, ekkor kapta a Ranzinger Vince kilátó nevet.

Itt is bekaptunk némi kajcsit.Rengetegen voltak erre és odafönt is.Így megvártuk míg elszállingóznak,addig körbejártuk az impozáns építményt.

A Ranzinger kilátó

Mikor nyugalom lett,elindultunk felfelé a meglehetősen magas kilátóba.Szűk lépcsősor vezetett fel,de mindvégig ketrecszerű drótozással védve,így bíztosítva volt,hogy az ember esetleg leszédüljön!Pompás okos megoldásnak véltem ezt.Zoli barátom a felénél feladta.Elmodása szerint nem a tériszony miatt hanem a szűk járatot nem bírta elviselni...Bánhatja,mert mi Gergővel folytattuk fel az utat,odafent pedig elképesztően csodás kilátásunk nyílt a világra!Teljes volt a körpanoráma.Innen már láttam Tatát és Oroszlányt én is.Na és sokkal messzebb is elláttunk.Teljesen védve voltunk az esetleges leeséstől,teljesen biztonságos volt ez a nagyszerű építmény.

Látszik Tata!

Kilátás dél-keleti irányba

Imádom az ilyen helyeket.Fantasztikus 100%-os körpanorámánk volt a lehető legbiztonságosabb kiltóból amelyen valaha is jártam!Nem olyan régen írtam egy top10-es kilátós rangsort itt a blogban (itt megtalálod ),akkor ebben a kilátóban még nem jártam.Ha most írnék legrosszabb esetben is dobogós lenne ez a kilátó,de lehet ez lenne az első!

Szóval órákig eltudtam volna itt lenni akár...érdekesség volt,hogy ennél jóval klasszabb időben anno a Zengőn fent nagyon nagy szél volt,itt a hideg ellenére sem volt szél!

Ám lassan menni kellett tovább...nagy kár.Azthiszem ide még visszatérek majd jobb időben is,tavasszal,nyáron vagy ősszel.Majd egyszer...

A teljesen biztonságos kilátóban

Lérve folyattuk a túrát a piros3-ön.Ám innen már lefelé vezetett az út.Rengeteg túrázó jött velünk szembe felfelé.Ezek már nem a mümájer kategóriából valók voltak,hisz meglehetősen meredek volt a hegyoldal.Itt egyszerű mümájer nem tudna feljönni.Ezek meg jöttek becsülettel,így elismeréssel adóztam írányukba.Gyerekek és nők is voltak köztük.Na és mindenki köszönt!Egyik nő,kérdezte is tőlünk,hogy jól meggondoltuk-e?Mert elég meredek szakasz jön majd...nem lesz egyszerü lefelé sem...Na persze nem tudhatta,hogy mi számtalan hasonló helyen jártunk már.Ennek ellenére aztán persze valóban nem volt egyszerű.Az túra legkeményebb szakasza volt ez,egyben a legmulatságosabb is.Ahogy haladtunk le bénázva,csúszkálva a meredek hegyoldalon roppant élvezetes volt.Szét röhögtük az agyunkat egymás bénázásain.Jó móka volt.

Lefelé

Leérve egy hangulatos,szép völgyben találtuk magunkat amelynek nem volt neve....ki tudja miért.Itt kereszteztük a piros+ jelzést,majd mi egy kitérőre tértünk a piros kör jelzésen.Ez a csodás völgy után kicsit ment ugyan felfelé,de aztán leért egy másik völgybe amelynek már volt neve.Ez volt a Farkas-völgy.Teljesen jól járható volt erre az út.Ez sem volt csúnya völgy.Elértünk egy erdei pihenöhöz,amelynél egy forrás is volt.A János-forrás ráadásul münködött!Így én jó szokásomhoz hűen,lecseréltem a vezetékes Duna vízet jó kis forrásvízre.A többiek is ezt tették.Aztán itt a pihenönél elfogyasztottuk maradék kajánkat is.

A forrás a Farkas-völgyben

Búcsút véve a völgytől a piros kör kicsit felfelé vezetett.Itt valaki feldiszitett egy bokrot...ha már karácsonyfára nem lelt...Aztán a piros kör kiért Tatabányára.A hétvégi telkek között haladhattunk,közel az M1-eshez.A sztárda zaja számomra kissé zavaró volt.Még visszatudtunk pillantani a hegyre amelyről oly meredek út vezetett le.A kilátó látszodótt.Átmentünk a sztráda majd az 1-es út alatt és bértünk a városba.Szinte egész túrán kb.összesen 5percet ha használtuk a térképet,nélküle is odataláltunk mindenhova.Az út a piros kör aztán bevitt minket oda ahonnan elindultunk: a főtérre.Csodák csodájára nyitva voltak a kis fa bódék így túrazárásként csak lezavartunk egy jó kis forralt bort.

A Farkas-völgy

A hegy a kilátóval

Méltón búcsúztattuk tehát a 2017-es túraszezonunkat.Talán nem tudtunk annyi túrát csinálni mint 2016-ban,de így is rengeteg--rengeteg helyen voltunk számtalan új élmény ért idén is minket.Nagyon-nagyon jó volt idén minden túra.Ez is,amelyet tényleg végig nevettünk.

Na de a következő bejegyzésem lesz az éves összefoglaló utána pedig a következő szezon beharangozója.Aki még idei év végén vagy a következő elején olvassa ezt,annak boldog új évet!Mindenki másnak jó túrázást 2018-ra is!

Halál közeli élményeink a téli Rám-szakadékban

Nehezen sikerült összehozni ezt a túrát,amelyet már 2016-ban elterveztünk.

Ez volt 2017-es második bakancslistás túránk,elözetes terv szerint valamikor februárban.

A minden idők leghidegebb januárja után reménykedtünk benne,hogy sikerül lefotózni,levideózni a téli Rám-szakadék szépségeit,ám az időjárás elkezdett enyhülni.

Félő volt,hogy az igazi téli szépségekből semmit sem fogunk látni.

Aztán olyan gondom is volt,hogy szeretek szombatonként túrázni mert akkor van még utána egy nap amin kipihenhetem magam,magunkat.Ám a munkahelyemen sajnos egyre inkább túlórára kényszeritik az embereket,így a szabad szombat lassan csak szép álomnak tűnik...

Végül is úgy alakult,hogy február 12,-én vasárnap indultunk el erre a túrára.

Korábbi Rám-szakadékról szóló bejegyzésemben már leírtam,hogy nem egyszerű dolog Dunaújvárosból tömegközlekedéssel elérni Dömöst (erről itt lehet olvasni).Most sem volt egyszerü,Budapesten le is késtük a csatlakozást így elveszett egy óránk,de végül is egy óra késéssel a tervhez képest délelött 10órára értük el a Komárom megyei Dömöst.

Megérkezés Dömösre

Kicsit még fagyos,de derült idő fogadott Dömösön.Ugye  talán mindenki tudja,hogy innen érhető el legkönyebben a Rám-szakadék.Nem sokat vacakoltunk,indultunk.Ezúttal nem követtük a zöld jelzést amely bement az erdőbe,hanem az aszfaltozott úton mentünk addig a pontig amig ezt a zöld jelzést nem kereszteztük.Itt érünk be a Rám-szakadék erdejébe.Az aszfaltozott úttól még olyan 500 méter a szakadék.Az erdő havas volt ez örömmel töltött el,hisz nálunk odahaza szinte semmi sem maradt a télből,itt meg fehér volt a táj.Ugyanakkor kezdtünk aggódni,hisz figyelmeztető táblák sora jelezte a veszélyt,hogy a Rám-szakadék rendkivül jeges és nehezen járható,nem javasolják (...) Ennek ellenére folytattuk a túrát!

Úton a Rám-szakadékhoz

Mögöttünk is szép a táj

Ők szóltak....

S valóban a szakadék már az első métereken jeges volt.A korlátok segítségével azonban itt még viszonylag könnyen haladtunk.Ám a szakadék fokról fokra olyan arcát kezdte mutatni amihez fogható csodát még nem igazán láttam...Nyáron mikor itt voltunk akkor is tetszett,akkor is szép volt,de ez a téli Rám-szakadékhoz nehéz jelzőket találni.A tél még keményen itt tartózkodott,olvadásnak nyoma sem volt.A nap ragyogott az égen,a szurdok földöntúlian gyönyörü volt!Helyenkén könnyü volt a járás,helyenként nehéz.A Rám-patak a jég takaró között is utat tört magának.Az egész csak fokozodott ahogy haladtunk előre a szakadékban.

Téli ruhában a szurdok

Utat tör magának a patak

A téli Rám-szakadék sokkal szebb mint a nyári!

Ugye itt nyáron egymásba ér a túrázók valaga annyian vannak,most szinte nem volt senki...Elöttünk ment ugyan egy három fős csoport és egy ember jött szembe.Mások nem voltak a szurdokban.Az embertől megkérdeztük mi a helyzet feljebb,mondta,hogy durva,egyre durvább...amúgy ő csak az első vízesésig ment fotózkodni.Elbúcsúztunk tőle és mentünk tovább.A szurdok közepén van az a tüzoltó emlékmű és innen kezdöttek igazán a megpróbáltatásaink.Aki járt már a szurdokban az tudja,hogy négy vízesés van.Az első kettö nagyon hasonló mindkettö oldalán létra segiti a feljutást.A harmadik egy kisebb vízesés,de ott is van létra.A negyedik pedig nem olyan meredek dölésszögű így ott csak korlát van.Meglátva az első vízesést földbe gyökerezett a lábunk...

Az első vízesés

Itt kellett nekünk felmenni... Illetve nem kellett,ez volt az a pont ahonnan még visszafordulhattunk volna...ha felmegyünk nincs visszaút,nem beszélve még három vízesés lesz!Onnan fentröl a jégen lejönni nem lehet...De mi nem azok vagyunk akik feladják!A lehető legóvatosabban elindultunk felfelé.Gergő fiam orrára kötöttem mit hogyan csináljon (ez nélkül is tudta volna),legföképp azt ha baleset ér kit,mit értesitsen...Ö ment elöl én mögötte,arra az esetre ha megcsúszna talán még megtudom tartani...Ám nem ő csúszott meg,hanem én...Lelépve odafent a létráról ahogy a jégre tettem a lábam bizony megcsúsztam...ha leesek annyi.Hirtelen le is játszódott előttem életem története.Ám az örangyalom vigyázott rám és megtudtam kapaszkodni a korlátban.Aztán sikerült feltápászkodni Gergő is magához tért a hirtelen rémülettől.Folytattuk tovább.Már nem volt visszaút....

A második vízesés

A második vízesésig jeges de járható volt az út.A vízesésnél a létra alsó fokai voltak kegyetlenül befagyva.Nem sok jóval kecsegtetett ez sem.Ám itt minden különösebb gond nélkül feltudtunk menni.A második és harmadik vízesés között ugyanolyan volt az út mint az első és második között.

A harmadik vízesés kisebb volt mint az elöző kettő és itt két részben ment fel a létra.Ám itt is jeges volt minden.Ennek ellenére itt sem okozott problémát a feljutás.Azthittük a nehezének ezzel vége,de óriásit tévedtünk.A negyedik vízesés meglepetéseket tartogattott.És nem kellemes meglepetéseket...

A negyedik vízesés

A negyedik vízesésig itt könnyü volt az út és a szurdok persze továbbra is csodálatosan szép volt.Aztán elértük a negyedik vízesést....Két oldalán jeges volt,középen a víz zúdult lefelé...Rögtön próbálkoztunk a korlát felöl a korlátba kapaszkodva felmenni.Ám esélyünk se volt...Olyan fokon csúszott itt a jég,hogy félmétert sem lehetett haladni.Na most mi lesz?Csapdába kerültünk?Visszafelé esélytelen,elöre esélytelen...Nem estünk pánikba,de megfordult a fejemben,hogy csapdába kerültünk.De mint mondtam soha nem szabad feladni,a legreménytelenebb helyzetekben sem.Ez most annak tűnt... de ha elkell veszni csatában vesszünk el mondja a közmondás.A vízesés bal oldalán próbáltuk meg a lehetetlent.Gergő válalkozott elsőnek,ha esik talán megtudom fogni.Nem volt ez túl magas vízesés,de fentről csúnyát lehet esni itt is...

Aztán Gergő olyan fokú mestermunkát végzett,hogy én még ilyent nem láttam tőle.Rendkivül ügyesen,mindig tudva hova kell lépni,hol kell kapaszkodni,tanítani valóan sikeresen felment a vízesés bal oldalán!

Ahogy itt felment ebben a reménytelennek tünő helyzetben azt oktatni kellene esküszöm!Rendkivül büszke voltam rá!Na de én még lent voltam...ugye az elöttünk járó három fős csapat is kijutott valahogy,Gergő is.Nem maradhatok itt szégyenszemre.Neki vágtam én is.A vízben kesztyü nélkül fogtam a köveket,de a felénél megcsúsztam és visszaestem....

Megpróbáltam mégegyszer és nem tudom hogyan,de sikerült kimásznom a csapdából!

Diadal érzet fogott el mint egy hónappal ezelött az Odvas-hegy megmászsásakor.Ugyanazt éreztem.Óriásiak voltunk,főleg Gergő.De öreg koromra talán én is.

Nem mindennapi élmény volt!Ezután már könnyen letudtuk a szurdok maradék részét,majd kicsivel odébb a Lukács-árok közelében található pihenönél kipihentük a fáradalmakat.

Útviszonyok...

Jeges útak következtek a szép téli napsütéses erdőben.A Mikó réten forrást is találtunk,természetesen téli olvadás révén folyt is.Nem hagytuk ki a finom nedüt.Aztán elértük azt a pontot ahol a zöld jelzés keresztezte a pirost.Innen értelem szerüen jobbra kellett volna fordulnunk,ez az út vissza visz ugyanis Dömösre.Ám balra fordultunk a közeli Tost sziklát megnézni.Kis kaptató volt felfelé a jégen.Újra sikerült megcsúsznom,de aztán felértünk a sziklához ahol az Ilona pihenő is volt.A fák takarásában még kilátásunk is volt.Kellemes helynek tűnt.Visszafordultunk és a piroson mentünk Dömös felé.

De voltak még csodák!

Tost szikla

Egyre jobban és egyre többször bonakozott ki kilátás kelet felé ahogy haladtunk le.És keleten pedig feltünt a hegység királynője a Prédikálószék.A gyönyörü hegy a hegység második legmagasabb csúcsa,odafentről nyilik a legszebb kilátás a Dunakanyarra.Májusban meg is nézzük!Ahogy haladtunk lejebb a Dobogókő is feltünt a király.Itt helyenként tapadt a hó nem volt jeges így jól haladtunk végre,de csak egy darabig.Aztán megint jeges lett minden.

A Prédikálószék

A Prédikálószék kicsit lejebbről

Egy kopjafa szolgált még látnivalóval,aztán beértünk a Vörös-hegyi árok feletti erdőbe.Itt váltott újra jegesre az út.Utolértünk egy öt fős nyugdijas csapatot akik a Dobogóköröl jöttek lefelé.A jégen többször megcsúsztam,de a fákba mindig sikerült megkapaszkodnom így esés nélkül megúsztam.Ám az egyik kis nyugdijas nem volt ilyen szerencsés.Akkorát esett,hogy megremegett a hegy is.Odamentem én is felsegiteni,de két perc múlva esett egy még nagyobbat.Megint segitettem neki.Aztán mi gyorsabbak révén lehagytuk őket.Remélhetőleg több esés nem volt.

Rövidesen elértük a dömösi Préstsposág romjait.Ez egy egykori templom volt,de szinte teljesen romos állapotban találtuk.De a dolog érdekessége az,hogy a romok alatt a földalatt egy teljesen ép altemplom van!Szerencsétlenségünkre levolt zárva...

A templomrom

Mint megtudtam az altemplom csak március1. és november 30. között van nyitva,így ezt most benéztük.Ám a sors valamit visszaadott,ugyanis találtunk egy kis kör ablakot a romok alján amelyen betudtunk kukkantani.Valóban varázslatos csodavilág van odalenn...

Mivel májusban majd újra jövünk a környékre,akkor majd remélhetőleg sikerül megnézni.

Az altemplom a kis ablakon keresztül

Innen már közel volt Dömös,leértünk alkonyatra.Még kimentünk a Dunához kicsit,aztán Esztergom felé indultunk haza.Alighanem ez volt a valaha teljesitett legveszélyesebb túránk.Csak a Rám-szakadékot elhagyva tudatosult bennünk,hogy mekkora veszélyben voltunk.Nem valószinü.hogy ebbe így mégegyszer belefognék.Ám a veszély mellett ott van a nem mindennapi élmény amit ez a túra adott.Történhetett volna nagy baj,de nem történt.Okosan,ügyesen,óvatosan sikeresen megcsináltuk!A túra amúgy 15km-es volt.

Erre mentünk