Papa pincéjében

 Mint írtam már,megboldogult öregem idén lenne száz éves.Pár írásommal ebben az évben őrá emlékezem,mivel kineveztem ezt az évet,Papa100 jubileumi évnek.Most az öregem régi pincéjében teszünk egy túrát virtuálisan.A pince a régi ház alatt volt,teljes egészében.A ház lényegében rá épült,hiszen tökéletes alapként is szolgált.A ház amelyről szintén írtam már,többek között tavaly ide kattíntva olvasható is.A ház és a kert a mi időkben virágkorát élte,de egy tavalyi túránk vezetett erre és akkor láttam,hogy már minden az enyészeté lett...Erről is volt már szó bőven.A lényeg,hogy a pincét a faterom és a bátyám ásta ki.Én még kis pöcs voltam akkoriban,így segítségükre nem igazán tudtam lenni.Az,hogy volt-e bármi segítségük már nem tudom,nincs infóm róla.Lényeg a pince megépült,majd pár év múlva erre épült rá a házikó.

A régi ház,amely ma már az enyészeté

A pincébe meg a ház előszobájából lehetett lemenni.Idővel aztán az öreg felvirágoztatta a pincét is.Kezdetben egy fából készült lépcső vezetett le,amit az évek folyamán aztán lebetonozott a papa.Így kényelmesen lehetett le-fel közlekedni a pincébe.Maga a pince két helységből állt.Elöször a kissebbik helységbe juthattunk le amely hát...próbálok visszaemlékezni,hogy mekkora lehetett kb. 4x2,5 méteres.És szakadjak meg,de nem nagyon emlékszem mi volt benne....Talán itt is lehettek hordók,a permetező és présgépek meg ilyesmik.Felül meg egy parányi ablak volt kb. 30x15 centiméteres.Érdekesebb volt a nagyobb helység amely a kicsiből nyílt.Ez lehetett kb 4x5 méteres nagyjából.Egyik oldalon a boroshórdok sorakoztak a másikon jól megépített polcok.Ezekre hordtuk le az alma és körte termést mielőtt azok igazán megértek volna,hiszen előszeretettel lopkodták őket a fákról.Nagyjából 12 alma és 6 körtefa termése érett tovább a pince polcain.Felejthetetlen látvány volt...

Al képpel illusztrálom,mert képem sajna nem maradt a pincékről.Nem is nagyon hasonlít rá,de talán egy minimálisan igen...

Itt is volt a másik végen egy hasonló kis ablak mint amely a kisebb helységben is megtalálható volt.Aztán mikor terasz épült a ház elé,a kis ablak már csak díszként funkcionált tovább.A pince a szép őszi napokon felejthetetlen látvány nyújtott a firss gyümölcsök és a hordók amelyekben szintén friss borok voltak,látványától.És volt az egésznek egy leírhatatlan jellegzetes mégis kellemes szaga...Természetesen a pincébe is levolt vezetve a villany,így vakoskodni nem kellett.Az egész pince azt gondolom ma már,hogy fantasztikus volt...Papa kezemunkája itt is meglátszodott.

Papa 1988-ban ment el és nem emlékszem mikor lehettem utoljára a pincében,de feltehetőleg 1990 nyarán valamikor.Anyám ezután adta el a kertet és a házat...Tehát 34 éve nem voltam már abban a pincében amely egy kis része volt a világunknak.Néha öt-hat évente álmodom vele,hogy itt vagyok,itt vagyunk ahogyan rég...És mindent megadnék ha még egyszer ha csak egyetlen egyszer még lemehetnék oda...de a ház gazdája vagy nincs neki,vagy meghalhatott már,hiszen kezdi a természet magáévá tenni az egész házat és környékét.Meg amúgy is...ha le is jutnék alighanem nagy csalódás érne attól amit most ott látnék.Nem lennének ott a sok szép gyümölcsök,a polcok sem és tán a hordók sem és persze mama és papa sem lenne már sehol...

Sosem felejtem el a pincét!

Több mint valószínű,hogy úgy megyek majd el én is a többiek után,hogy többé már nem látom a pincét.De ahogy a ház is,úgy a pince is örökre itt marad a szívemben a kis dolgaival amikre vigyázott és azokkal az emberekkel akik vigyázták.A 34 év alatt nem tudom hányszor jutott eszembe a pince,tíznél biztos nem többször,de most ez az írás elővarázsolt egy apró könnycseppet a szememből...

Zöld a május - séta ugyanarra

Látod minden szépen bezöldült.A zöld - a legnyugtatóbb szín.Akkor minden kopasz volt már,kezdett szürkeségbe hajlani a világ,de nem volt még rossz idő.Most sincs rossz idő,de nyüzsi van.Zavaró nyüzsi,mindenhol a városban.Ahogy megyek flexek,furógépek,fűnyírók zaja szűrűdik be az erdőbe is.Máshol a padoknál hajléktalanok ülnek,olyan helyeken ahonnan szívesen fotóztam volna..Rengeteg az autó,hosszú perceket kell várni egy-egy útnál az átkelésre.Na persze,péntek van és hiába ez egy kis város a nyüzsi az nagy ilyenkor.Bezzeg akkor minden nyugodt volt.Mondjuk akkor vasárnap volt.Egy kis sétára indultunk.Az utolsó sétára...persze ezt akkor nem tudhattuk.Most ugyanarra megyek.Zöld a május,de ezen a sétán most a zöld az egyetlen nyugtató dolog...

Az első méterek az erdőnkben

Már a "mi" erdőnkbe is alig tudok átmenni akkora a forgalom a négysávos úton.Végül aztán átengednek nagynehezen az okos zebrán..A erdő most sem hazudtolja meg magát.A zöldben egyszerűen gyönyörű.Akkor a kopaszság ellenére sem volt csúnya.Az út ugyanarra visz mint akkor,az utolsó sétán.Megszámlálhatatlanul sokszor jöttünk le ide az erdőbe.Legtöbbször kutyát sétáltatni,de volt,hogy csak úgy.Az erdő minden zegét-zúgát bejártuk már,nem voltak elöttünk titkai a városi rengetegnek.Szerettük.Most is szeretem.Kevés ember mozog erre,kevés huligán,kevés hajléktalan,így aztán ebben az erdőben a szemét sem sok.Persze azért előfordul.Vigan mentünk itt azon a délutánon is.Beszéltük a jövő nagy terveit.Mennyi minden várt még ránk!Ezt tervezgettük.

Balra a lépcső,jobbra beljebb jutunk az erdőbe

Sosem volt egyszerű megmászni

Aztán elérem a lépcsőt,mint akkor ahogy elértük és mindig amikor erre jöttünk.Meredeksége miatt és mert nincs rajta pihenő rész,sosem volt egyszerű megmászni.Mindig kileheltük a lelkünket amikor felértünk.De erre vezettek útjaink a Dunaújvárostól délre eső túrákra,vagy éppen a Csövek-völgyébe és persze a stadionhoz is.Felérve veszünk búcsút az erdőtöl és érünk ki a helyi Kenyérgyári útra.Nem ez a város legforgalmasabb útja,szinte jelentéktelen utcácska,de most ahogy jövök itt is óriási a forgalom.Mi van itt?Szörnyen zavaró,mert csendet és nyugalmat szerettem volna,így emlékezni a fiamra.De ez most lehetetlen.Akkor igen,akkor az utolsó sétán nyugi volt.Mentünk csak nyugodtan és vidáman,hisz abban az évben is vártak ránk a csodás túrák...

A másik erdő

A lépcső után nagyjából ötszáz méter múlva érek be a másik erdőbe.A helyi buszállomás melletti erdőbe.Itt már teljesen sík a terep és egy kacskaringós és egy tök egyenes út visz át az erdőn,azokat keresztezi sok kisebb sétány.Ennek az erdőnek a túlsó végén van az erdei géppark amely már szerepelt a blogomban.Most azonban nem oda tartok.Az egyenes úton megyek és látszatra semmi változás.Hemzseg a szeméttől az út,ugyanúgy mint akkor december 9-én...Mintha ugyanazok a szemetek lennének itt,ez lehetséges?Azóta nem takaritották az erdőt?Nem semmi.Figyelem majd és ha nem lesz változás a jövőben majd szentelek egy bejegyzést ennek is.De most nem ez a téma.Amúgy akkor is mérgelödtünk már a sok szemét miatt.Átkoztuk,hogy milyen egy elbaszott faj az ember...Na de megyek tovább,ahogy akkor is mentünk.

Ez már az Agyamentek erdeje

Az egyik keresztező sétányra fordulok le.Ez visz be a következő erdőbe,az Agyamentek erdejébe.Ugye írtam erről is itt megnézheted.A két erdőt egy út választaja el egymástól,most itt is fokozotabb a forgalom,de átkelek némi várakozás után.Ez az erdő is lényegében a buszállomás mellett van,de mi úgy szoktuk nevezni inkább,hogy az uszoda melletti erdő.Ez nagyjából egy háromszög alakú területen terül el,ennek a túlsó végén van a stadion.Ebben az erdőben aztán mindenféle sétányok vannak,egyenes,görbe...és régen tele volt az erdő játszóterekkel is.De az Európai úniós csatlakozásnak "hála" ezek a játszóterek eltűntek ebből az erdőből...Az uszoda keritésén már nem viritanak ott a flakonok,amelyet az agyamentek rakhattak ki oda.Már eltávolitották.Itt is az egyenes úton megyek a stadion felé.

Zöld erdő

Eszembe jut az az édes történet...2014...ekkor kap világitást a stadion,kell hiszen a csapatunk éppen NB I.-es és ez a feltétele a hazai meccsek rendezésének.Napi szinten járkálunk ki,hogy lássuk készül-e a dolog.Az egyik ilyen sétánk aztán sikerrel jár.A fákon át alkonyatkor látjuk,hogy világit már az aréna....Gergő futásba kezd,látni akarja a csodát...Mire én odaérek ő már gyönyörködik is a ragyogó arénában.Rendkivüli élményként éljük ezt meg...erről részletesen is írtam itt elolvasható. Édes emlék,erre gondolok ahogy most itt megyek és ahogy feltűnik az aréna az erdő túlsó végén.

Odaérve a stadionhoz látom ahogy az készül.Ugye a mi stadionunk csak 65%-ban készült el,a maradék részt pótolják éppen.Már akkor is csinálták amikor erre jöttünk az utolsó sétán..Látom ahogy haladnak szépen vele,szép arénánk lesz.A padon ahonnan legjobban letudnám fotózni hajléktalanok ülnek.Ez már a sokadik zavaró dolog ezen a sétán...ki nem akarja,hogy erre jöjjek épp?Biztos nem Gergő...Akkor be is mentünk és ott bent készültek az utolsó felvételek Gergőről... ez is benne van a blogomba.Ha érdekel keress rá az utolsó séta bejegyzésre.Most nem megyek be.Ezerrel folyik a munka,lehet fel sem tűnnék éppen senkinek,de egyedül...mindig Gergővel mentem oda be,ha nem volt meccs akkor is rengetszer...hiszen szerettük az arénát,megnyugvás volt bent lenni...Örülök,hogy készül és remélem Gergő is látja odaátról,hogy szépül szeretett arénája...

A készülő aréna

Búcsút veszek az arénától,jövő vasárnap úgyis jövök,hiszen meccs lesz.Megyek tovább és lassan feltűnik a Lidl.Ugye akkor ide jöttünk lényegébe virslit venni.Ezt a vásárlást kötöttük egybe egy kellemes sétával ahogy most én.Persze mint írtam most nem annyira kellemes mert nagy a nyüzsi mindenfele...de legfőbb baj,hogy nincs itt velem Gergő...A Lidl mögötti utca már a Dunasor.Ezen a részen éppen nem lehet kimenni a Dunapartra,de arébb és idébb igen.Mi arébb mentünk akkor,ahogy most én is.

A Lidl

A Dunasor

Pár száz méter után ki is érek a felső Dunaparti sétányra.Ez a hely maga a tökély.Kellemes sétány visz itt,padok tucatjai,jó a kilátás és maga a domboldal meg olyan mint egy arborétum.Azonban már most péntek délelött sokan járkálnak itt.Alig tudok nyugodtan fényképezni.Akkor is erre jöttünk és itt talán az éppen elmúlt foci idényről beszélgettünk akkor...a kilátás akkor is élvezhető volt,hiába volt december az idő nem volt rossz.Most is élvezhető a levegő tiszta,így a szokásosnál messzebb is ellátni,de ez most nem érdekel.Inkább nézem a szigeteinket a közelben ahol szintén annyit de annyit bóklásztunk...innen fentről jól látszanak.

A Felső Dunaparti sétány

A Duna felett vagyunk száz méterrel

Elsétálok a kilátóig.Nyugtázom,hogy minden rendben vele,már nyitva a nagyérdemű előtt és most éppen nincsenek is kint rajta.Nagyon vártuk Gergővel az elkészültét,de az nagyon nehezen akart megszületni.Gergő nem is érhette meg...heti szinten járkáltunk ki megnézni,hogy haladnak vele.Sokáig sehogy...bár azt nem mondhatom,hogy egy kapavágás sem történt,mert az azért történt.Ám az érdemi részt azt Gergő halála után tiz nappal kezdték csinálni...azt tudom mondani mint a stadionnál.Remélem Gergő azért látja odaátról.Akkor mivel még nem volt meg,nem is tudtam kimenni rá.Most ezt pótoltam.

A kilátó

Most is azt tudom mondani mint korábban.Teljesen felesleges volt ide kilátót építeni,hisz a felső Dunapart több helyen kilátó nélkül is tudja ezt az élményt biztositani mint amit a kilátó.Persze mi szerettük mindig is a kilátókat,így örültünk neki,hogy lesz egy.A készültét folyamatosan megkülömböztetett figyelemmel kisértem ebben a blogban,ha nem hiszed nézd vissza.Kimenve rá,persze szép minden.Zöld a május és teljesen zöld az egész dunai domboldal is.

Innen veszem vissza az irányt a város felé,úgy mint akkor...Klassz szépen kiépitett sétány vezet a helyi főtérre ami Városháza tér névre hallgat,Sokat jártunk erre is.Azon a decemberi napon mire ideértünk már kezdett lassan.lassan sötétedni.A főtéren meg éppen adventi vásár volt.Mivel nem volt egy nagy eresztés és elöző este is kint voltunk itt,most nem fecséreltünk rá sok időt.Most ahogy ide érkezem egy itt felejtett fabódé árulkodik róla,hogy itt valaha adventi vásár is volt.Itt tavasz van már ezerrel,münködik a szökőkút is.

A főteret a felső dunaparti sétánnyal összekötő sétány

A főtérről aztán indultunk haza ahogy most én is.Nyugi volt akkor hazáig,most meg nyüzsi erre is.A város kettes számú főutcáján zavaró az embertömeg.Nem is állok meg már hazáig sehol,csak bandukolok haza.Akkor lassan jöttünk,beszélgettünk és csak beszélgettünk...sosem unatkoztunk egymás társaságában,mindig volt valami témánk.Bár másnap még munka és iskola várt ránk,de jókedvűek voltunk,hisz ezek voltak az utolsó napok aztán jött a téli vakáció és megyünk majd túrázni...

Rendben el is telt a hétfő a másnapi reggel azonban elvitte minden álmunkat...

A főtér a bódéval

Ez volt a mai zöld sétám.

Így emlékeztem Rád kisfiam.

150 napja,hogy elmentél....

Végig a Budai zöldön

Pontosabban a budai zöld felén.A múlt héten a rossz időjárás miatt elhalasztott túránkat valósitottuk meg ezen a hétvégén.Minden adva volt ezúttal hozzá,legfőképp kifogástalan időjárás.A túrát most is azzal a régi kedves barátommal hoztuk össze,akivel egy hónapja is a Budai-hegyekben sétálgattunk: Julcsival.Kezdésként kimentem elé a Stadionok buszpályudvarra.Onnan elsétáltunk a Keleti pályaudvarig.Megreggeliztünk,majd a négyes metróval elmentünk a Szent Gellért térre.Innen indul ugyanis a Budát átszelő zöld jelzés.

A Szent Gellért tér felett már

Amely persze rögtön elkezdett emelkedni a Gellért-hegyre.Tervünk külömben az volt,hogy végig túrázunk a zöld jelzésen minimum a fogaskerekű felső végállomásáig,ha lesz időnk és erőnk akkor pedig tovább ameddig jutunk.A Gellért-hegy csodálatos volt az ébredező tavaszban.A fák virágoztak már,a bokrok zöldültek.A zöld jelzés pedig cikk-cakkosan haladt enyhén felfelé.Mint egy szerepentin.Rengeteg jobbnál jobb kilátópontunk akadt felfelé menet.Láttuk a jelzés elmegy a hegy oldalában tovább,de némi hezitálás után úgy döntöttünk felmegyünk a Szabadság szoborhoz.Igy letértünk róla.Majd utána visszajövünk.Persze végestelen végig pazar volt a kilátás a Gellért-hegyről.

Felfelé a szoborhoz

Felérve persze az első gondolatom az volt,hogy Gergővel jártam itt utoljára...tán 16 októberében.Amúgy meg...egy madár,egy szarka mintha végig követett volna minket.Felfigyeltünk rá már odalenn és később a túra folyamán is ott volt.Mire is gondoljak ebből...?Odafentről is pazar volt persze a kilátás szinte a szélrózsa minden irányába.Viszont nem volt tiszta a levegő teljesen Budapest felett.Azért élvezhető volt.Kicsit elidőzve itt indultunk vissza a zöldre amely a hegy keleti oldalában vezetett végig.

Kilátás...

Nagyon szép túraútvonal volt ez a zöld jelzés a hegy oldalában.Sok helyről kibontakozott újra és újra a kilátás.A másik oldalom pedig a hegy sziklafalai vigyorogtak ránk.Bosszantó volt a sok szemét a hegy oldalában (...) és itt-ott némi vizeletszag is...Pedig ténylg szép hangulatos út volt ez.Korábban ezt nem is ismertem,nem tudtam róla,hogy itt megy el egy járható út.Igy persze könnyen a hegy északi majd később a nyugati oldalán találtuk magunkat.Elöször útba esett Gellért püspök szobra.

Megy a zöld út a hegy oldalában,ilyen helyeken

Sziklás falak alatt megy az út a Gellért-hegyen

Gellért püspök kezében is ott ficergett a minket követő(?) szarka...Már jártam a szobornál jópárszor életem során(utoljára Gergővel) Julcsi azonban elöször volt itt.Tetszett neki mint minden ezen a túrán.Ebben nagyon hasonlítottak Gergőre.Neki is ugye mindig minden tetszett.Aztán az út következő szakasza már számomra is ismeretlen volt.A zöld a hegy északi oldalában vezetett annak nyugati részéhez ahol egy szép szobrokkal teli park várt ránk: a Filózofusok kertje.

Gandhi és társai szobra

Filózofusok ha összegyülnek...

Julcsi mondta,hogy az itteni szobrokat erdetelieg Japánba szánták..(?) biztosan,de aztán az alkotó halála után itt ragadtak,igy kellöen is illeszkedtek ide a filózofusok kertjébe.Gyönyörü zöld rétből állt a park,amelyről a kilátás is impozáns volt,hisz nyugatra jól látható volt a Budai-hegység vonulata,észak-kelet felé pedig maga a Budai vár szemezett velünk.Arébb még volt egy látványos szobor kompozició.Buda és Pest szobra.Amelyek nem voltak nagyok,de egy látványos talapzaton voltak,amelyen kivehető volt Budapest makettje is.Buda királyfi és Pest királykisasszony szobrát eleve úgy ábrázolták,hogy Buda a budai oldalon,Pest pedig a pestin volt.Közte egy vályat volt amely a Dunát jelképezte.Ötletes és szép szobor volt!

Buda és Pest szobor háttérben a várral

Buda királyfi és Pest királykisasszony,alattuk Budapest

Innen sétáltunk aztán át a zöldön a Tabánba,amely egy hasonlóan szép park volt,mint a Filózofusoké.Csupa zöld minden.Egy turul emlékmű állt a park központjában,egy Öze Lajos emlékkő pedig az út mellett volt.Különféle növényritkaságok is az út mellett helyezkedtek el na és innen még kitünöbb rálátásunk volt a várra.Ez is egy igen kellemes helynek bizonyúlt!Érdekesség,hogy annyi minden fele jártam az elmúlt évtizedekben,de itt eddig még soha.

A Tabánban

A Tabánból egy kisebb parkba jutottunk le.Ez már ismerös volt,tavaly jártunk itt Gergővel.Itt állt Déryné szobra,amely azonban most levolt takarva...Egy Haydn emlékmű volt még itt érdekes.Ezt követően egy városi utcán keresztül vezetett be a zöld jelzés a Vérmezőre.Hát ez meg már szinte hazai pálya volt...ugye ez ott van a Déli pályaudvar mellett.És Budapestre érkezvén számtalan alkalommal átmentünk már a parkon és a mai napig is átmegyek.Itt kicsit könnyitettünk magunkon,hála a nyilvános illemhelynek.Majd egy Babits szobor tűnt érdekesnek az egykor repülögép leszállópályának is használt parkban.

Tavasz a Vérmezőn

Vérmezőről a közeli Városmajorba vezetett az út.Hasonlóan kellemes park volt mint az eddigiek,egy templommal a szélén.Itt is sok szobor volt,meg játszóterek,sportpályák sőt szabadtéri szinpad is.A park mellett sokat elmentem már,de sosem jöttem még be ide.Most ez is megtörtént.Nem csalódtam benne.Ám ezzel véget ért túránk könnyebbik szakasza.Innentől kezdve lépcsők következtek,ráadásul nem is kevés.Ugye eleve felfelé kellett menni,ám a felfelé menésnek kilencven százaléka lépcsőn zajlott...nem számoltam meg,de mehettünk ötezer lépcsőfokot felfelé.Persze nem egyszerre,voltak lépcső nélküli részek is azért.

A Városmajor legjópofább szobra

 Persze a lépcsőzés megviselt nem mondom,de voltak szép helyek.A Kis-Sváb hegyen egy rövid,de szép erdei szakasz következett.Itt-ott megint láttuk a szarkát is.Úgy tűnt ugyanaz a szarka és követ minket...néha hangot is adott.Az erdő után találtunk egy boltot,ahol üditöt és jégkrémet vásárolva frissitettük magunkat.Na meg persze egy pihenővel is.Aztán mentünk tovább felfelé.Újra lépcsők és újra lépcsők...ilyen volt az út.A Sváb-hegyen érintettük a fogaskerekű vágányait,de aztán elfordult innen az út,hogy újabb lépcsőkön vigyen felfelé.

A felfelé útra jelemző kép:lépcső lépcső hátán

A sokadik lépcsőzés után,ott volt a Széchenyi emlékmű.Bár nem egészen hasonlitott rá,mégis valahogy a Kossuth mauzóleumra emlékeztett ami a Kerepesi temetőben van ugye.Tetszett az emlékmű és volt róla egy kis röpke kilátás is,de a mögötte lévő fenyves miatt ez igen csekély volt.Itt is pihentünk picit.Az emlékmű mellett meg egy csap volt,ahonnan a vízkészletünket is tudtuk pótolni.Az emlékművel a lépcsős megpróbáltatásaink véget értek.Nem volt több lépcső (egyenlőre).Ám ez az ötezernyi lépcsőfok kissé megviselte mindkettönk lábát.Na,de indultunk tovább.

Széchenyi és az emlékműve

Egy Juliska utca mellett haladtunk el,amely Julcsinak nagyon tetszett.Az utca amúgy érdekes volt...sehol egy ház,két kerités között egy meredeken lefutó ösvény...ez volt a Juliska utca.Ezt követően megérkeztünk a fogaskerekű felső végállomásához.Innen már ismerös volt minden mindkettönk számára.Úgy döntöttünk mivel még volt időnk és erőnk is,hogy nem fejezzük be itt a túrát hanem folytatjuk tovább a zöldön.Úgy terveztük ismét lemegyünk a Tündérsziklához.Ismert részek következtek: a gyermekvasút,a Normafa...

Normafa

A zöld a Normafáról vette lefelé a irányt a Disznófő felé.Ugye eddig erre csak felfelé jöttünk.Most furcsa volt lefelé menni és a fájós lábainknak annyira kellemes sem volt.Jobb volt felfelé menni.Útunkba került a Kossuth szobor az erdőben,majd egy kulcsosháznak beillő valami és az egykori Disznófő vendéglő a forrással.Ami ugyan levolt keritve,de eddig mindig betudtunk menni.Most sajnos nem sikerült,gondosan elzártak minden rést az amúgy elhagyatott,rendezetlen területen.Vajon mitől féltik?

Kulcsosházikó

A zöld a Tündérszikla felé vette az irányt,majd egy ponton leágazott róla a zöld háromszög jelzés.Ez vezetett a Tündérsziklához.Pontosabban nem le,hanem felágazott.Újra lépcsőzés következhetett,ám ezek más jellegű lépcsők voltak mint az eddigiek.A földböl lettek kialakitva és nagyobb fokok voltak,ezálltal nagyobbat kellett lépni.Na,de nem volt olyan vészesen sok.Igy nem soká odaértünk a Tündérsziklához,én idén már harmadszorra,de Julcsi is másodszorra.Talán valahol fent egy hang a szarka hangja mintha megelégedéssel nyugtázta volna mindezt...

Tündérszikla,ahová lassan hazajárok...

A Tündérsziklánál hatalmas tömeg volt,minden eddigieknél nagyobb.Ezt persze nagyon nem szeretem.Főleg fiatalok akik igen nagy zajjal,ittak,buliztak sőt a zene is ment.Eléggé zavaró volt.Megpróbáltuk magunkat függetleniteni ezektől,egy sziklaperemre ülve pihentük ki a fáradalmakat és néztük a csodás tájat.Nagy nehezen aztán elment a mümájer sereg,nyugalom költözött a Tündérszikla környékére.Bár voltak még ott,de ezek már a normálisabb fajtából valóak voltak.Kipihenve,kicsodálkozva magunkat indultuk lefelé.
Lefeleé is hasonlóan nagy fokú lépcsők voltak,ezt már nehezen viselte a lábunk.Agyaltunk hol fejezzük be a túrát.Zúgligetben ahogy eddig is szoktuk,vagy a Libegő aljában.Utóbbi mellett döntöttünk.Hiba volt...

Tündérszikla alulnézetből

Meredek de már lépcső nélküli út vitt le.Némi erőfeszitést és ügyességet igényelt a lejutás.Meglepetésemre Julcsi,teljesen jól vette ezeket az akadályokat is.Nagy nehezen aztán lejutottunk.A túra itt a libegő aljában ért véget,kb.17km gyaloglás után.A busz ami bevitt a városba nem az volt amire én emlékeztem,mondjuk jó 15 éve nem voltam itt.Igy aztán nem a Szél Kálmán téren lyukadtunk ki hanem a Nyugati pályaudvarnál.Ráadásul a hármas metró meg nem járt.Julcsit meg elkellett jutatnom vissza a Stadioni buszpályaudvarra.Szerencsére ismerem Pestet így ez nem jelentett gondot.Megvacsiztunk,majd elmentünk a Blahára a villamossal,onnan pedig a kettes metróval a Stadionokig.

Stadionok buszpályaudvar

Ott némi várakozás után Julcsi felszállt az ő buszára és elindult haza az ő városába.Én meg mentem vissza a Népligeti buszállomásra mert az én buszom meg onnan indult.Egy ilyen szép nap után nem volt könnyű elbúcsúzni,de a szivünkben újra kellemes emlékekkel térhettünk haza.Julcsi nagyon ügyes volt és valahogy a mozgásában,a lelkesedésében az érdeklödésében Gergőre emlékeztetett.A szarka pedig...vajon az az egy követett minket végig?

Turul háturul

Pazar,fantasztikus hangulatú túrával fejeztük be a 2017-es esztendőt.Egész héten idő és időjárás zavarban voltunk nehezen sikerült összehozni az év utolsó bakancslistás túráját,de végül is december 30.-án szombat nagyon reggel nekivágtunk az útnak Tatabányára.Nem ezen a napon volt a legjobb idő,de amire nem számítottunk: a sors egy havas téli túrával ajándékozott meg minket.Így végül is az időpont kiválasztása telitalálatnak bizonyúlt.

Első találkozásom a turulmadár szoborral a 80-as évek közepén lehetett,amikor is minden magyarországi hegység turistatérképét megvettem.Akkor a madár a Gerecse térképének fő oldaláról vigyorgott vissza rám.Ott döntöttem el,hogy egyszer személyesen is felkeresem,ám a találkozásra csak jó harminc évvel késöbb kerülhetett sor.

Bár sokat voltam Tatabányán,valahogy a Turul mindig kimaradt...legutóbb ugye két héttel ezelött amikor a Csondor Kata koncertre jöttünk.A madár már akkor is hívogatóan tekintett le ránk Tatabánya fő hegyéről a Kő-hegyről.

Sok időt kellett várni a személyes találkozásra...

Hosszú idő után,nem ketten hanem hárman vágtunk neki a kirándulásnak,Gergőn kivül barátom Zoltán is velünk tartott.A közlekedés szinte imponáló Tatabányára,így nem kellett sok időt utazásra vesztegetni.Nem kellett túl korán kelni és így is negyed 10-kor nekivághattunk a túrának a tatabányai vasútállomásról.Első utunk a közeli plázába vezetett - úgy ahogy két héttel ezelőtt is,vízelni...Onnan átmentünk a főtérre ahol emlékeztünk rá,pompás forralt borokat árultak két hete a kis adventi fabódékból.Reménykedtünk még maradt ebből valami.Ám a bódék felét már elbontották,a maradék meg nem volt még nyitva.Zoli barátom még odament az álló szinpadhoz,megsimogatta a korlátot ahol két hete kedvencével Csondor Kata énekesnővel tudtunk kicsit beszélgetni.

Ezek után elkezdödhetett a túra érdemi része,ám nem indult jól a dolog.

Útra készen

Kemény hideg reggel volt.Tatabányán csak foltokban volt hó (Dunaújvárosban foltokban sem),viszont jég volt bőven.Ahogy nekivágtunk a piros sáv jelzésen az útnak még a város egyik pontján Gergő az egyik jégen megcsúszott és hatalmasat esett.Alaposan meg is ütötte magát.Meg is kellett állnunk pár percre,míg Gergő kicsit magához térjen.Végül is mint később kiderült a könyökét ütötte be legalaposabban,ez a fájás aztán egész túrára elkísérte szegényt,de néha a hangulat tetőfokain megfeletkezett a könyékfájásáról.Áthalandtunk az 1-es főúton majd az M1-es sztráda alatt.Ezután vette felfelé az írányt a piros jelzés.Hosszú cikcakban felmenő lépcsősoron vezetett a turistajel,ami ráadásul nagyon jeges is volt.Így csak lassan,kapaszkodva haladtunk felfelé.Egy ponton volt egy leágazás a lépcsősorról,a piros barlang jelzés.Ez vezetett a Szelim barlanghoz amit majd a Turul után akartunk megnézni.Ám az az út is erősen jegesnek tűnt...ide jövünk majd vissza a Turul megtekintése után,hátha addig majd enged valamit a jég.

Jeges út felfelé

Aztán kicsit lihegve,na nem a túl meredek kaptatól,inkább a sok karácsonyi zabától,felértünk végre.Végül is az állomástól nem volt messze a szobor.Talán 2km-re.Sokan voltak a környéken,mások is ezt a napot találhatták legalkalmasabbnak a túrázásra.Amúgy a hó ami itt fent már egyre több és több volt,ahogy vizsgáltuk valószinüleg csütörtökön eshetett.Frissnek tünt ám fagyottnak.Akkorra csütörtökre terveztük eredetileg a túrát,ám ítéletidőt jósoltak.Talán erre az is lehetett,ám odahaza Dunaújvárosban és környékén teljesen jó idő volt.Akkor átkozodtam is ezen,de így utólag így volt tehát jobb,hogy szombaton jöttünk.A Turul már első látásra is lenyügöző volt!

Első találkozásom a Turullal -háturul

Hátulról érkeztünk a hatalmas szoborhoz.Persze aztán mindenhonnan minden perspektívából körbejártuk,megvizsgáltuk,fotóztuk na és a kilátásban is gyönyörködtünk,hiszen az sem volt semmi.Nagyjából 300 méter körüli magasságban lehettünk.Ugye aki nem tudná annak írom,hogy Tatabánya Árpád vezér városa,ugyanis itt Tatabánya (Berhida) területén  győzték le Árpád vezér seregei Szvatopluk szláv fejedelem hadait 907-ben.Ennek emlékére emelték a Turult a centenárium évében 1907-ben.A fantasztikus alkotás Donáth Gyula alkotása.Valóban csodálatos remekmű!Bár többször is leakarták rombolni,pl a Rákosi rendszer is,ám szerencsére nem sikerült nekik.

Ilyen kicsi az ember a Turulnál

Az emlékmű felavatása óta Bánhida, majd Tatabánya és Magyarország jelképévé vált, korábban fesztiválokat is rendeztek a környékén, ma már inkább csak kirándulóhely. A szobor környékéről csodálatos panoráma nyílik, tiszta időben Oroszlány, Tata házait is látni, néha még Pannonhalma dombjai is láthatóak.Na ebből én most semmit nem láttam,bár viszonylag tiszta idő volt a ború ellenére is.Gergő viszont látni vélte Oroszlányt.Sok turista mozgott a szobor körül,így fotózkodni,videózni nem mindig sikerült.Ám magának a szobornak úgy tűnt csak mi tulajdonitottunk nagyobb figyelmet...

Kilátás a Turultúl dél-nyugat felé...

...dél felé...

...és dél-kelet felé

Itt egy szélvédett helyen (bár nem is volt szél) megreggeliztünk.Aztán lassan elidultunk akkor a Szelim barlanghoz.A lépcsőn kellett tehát visszamenni pár métert a piros barlang jelzésig.Lefelé még gázosabb volt az út a jeges lépcsőn,de odafigyeltünk.Az út barlanghoz végül is nem volt vészes.Sőt pazar volt,hisz a hegyoldalban haladva alattunk a szakadékkal ugyan,de fantasztikus kilátás kísérte az utat a barlangig.A barlang pedig aztán minden képzeletünket felülmúlta!

Úton a barlanghoz

A barlang a Turultól hát mit is mondjak,olyan 3-400 méterre lehet.A fenetikusan szép barlangról így ír a wikipédia (én se tudnék mást mondani): A Tatabánya feletti Kő-hegyen, 289 méter magasságban található. A barlang 45 méter hosszú és 14 méter magas, melyet egy vízfolyás vájt ki a triász időszaki dachsteini mészkősziklából.A barlang jelentős őskori lelőhely,ősemberek tűzhelyének maradványait, elszenesedett fatöredékeket és állati csontokat tártak fel. A tatárjárás korából származó emberi csontokat is találtak itt. A legújabb kutatások eredménye szerint e barlangból származik hazánk legrégebbi, mintegy 200 ezeréves, az ember jelenlétére utaló lelet. Fokozottan védett természeti érték. 2013-tól a belügyminiszter 43/2013. (VIII. 9.) BM rendelete szerint régészeti szempontból jelentős barlangnak minősül.

Mire várunk?Gyerünk be a barlangba!

A barlang lenyügöző méretekkel rendelkezett.Négy kijárata volt,egy hatalmas,két közepes és egy kicsi.A tetején pedig egy hatalmas és egy kisebb nyílás,így lényegében világos volt bent is.A barlang maga egy óriási terem volt,gyönyörü sziklás falakkal képződményekkel.Egy kisebb járat vezetett a végéhez,melynek menynezetén volt a kisebb nyílás.Elképesztően látványos volt!Aki még nem járt itt,annak írom,hogy keresse fel,mert ezt látni kell!A kijáratokból meg pompás kilátás nyílt.Nem árt azonban vigyázni,a két középső kijárat nem vezet sehova,allatuk a szakadék a mélység van!Így az első és az utolsó nyílást használjuk csak (az utolsó a kicsi,ha arról jöttök mint mi)!Nehéz szívvel indultunk tovább erről a fantasztikus helyről.Ám a további út is fantasztikusnak bizonyúlt!

A barlangban

A kis kijáraton kilépve lépcső vezetett fel a barlang tetejére.Ez sem volt kevésbé látványos mint a túra eddigi szakaszai.A kilátás itt is hozta a kötelezőt.A fenti lyukakból meg elvileg lelehett volna nézni a barlangba,ám okosan ezt elkerítették,hisz valószinüleg páran már leestek volna a barlangba különben...Folytattuk a túrát a csodás téli erdőben.A barlang tetejétöl egy csodás út vezetett be a hegy belsejébe az erdőbe,melynek mentén régi több millió éves kövek voltak kiállítva.Mi pedig annyira jól éreztük magunkat,hogy gyakorlatilag az egész túrát végig nevettük.Hamarosan belementünk a piros háromszög jelzésbe (piros3).Ez vezetett a kilátóig.

Az út a barlangtól a milliónyi éves kövekkel

Nagyjából 1km-es út vezetett a kilátóig,enyhén felfelé menetben.Sokan jártak erre,de mindenki normálisnak tűnt.Nem soká elértük a kilátót is,amely szintén minden képzeletünket felülmúlta.Nem kevés kilátóban jártam az elmúlt 35 évben,ám ennél magasabb csak a pécsi Tv-torony volt.Az 1980-ban kilátónak felállított aknatorony egy 1978-as szerencsétlenségben elhunyt bányászoknak állít emléket. A Csúcs-hegyen levő 30 méter magas szerkezetet 2008-ban felújították, ekkor kapta a Ranzinger Vince kilátó nevet.

Itt is bekaptunk némi kajcsit.Rengetegen voltak erre és odafönt is.Így megvártuk míg elszállingóznak,addig körbejártuk az impozáns építményt.

A Ranzinger kilátó

Mikor nyugalom lett,elindultunk felfelé a meglehetősen magas kilátóba.Szűk lépcsősor vezetett fel,de mindvégig ketrecszerű drótozással védve,így bíztosítva volt,hogy az ember esetleg leszédüljön!Pompás okos megoldásnak véltem ezt.Zoli barátom a felénél feladta.Elmodása szerint nem a tériszony miatt hanem a szűk járatot nem bírta elviselni...Bánhatja,mert mi Gergővel folytattuk fel az utat,odafent pedig elképesztően csodás kilátásunk nyílt a világra!Teljes volt a körpanoráma.Innen már láttam Tatát és Oroszlányt én is.Na és sokkal messzebb is elláttunk.Teljesen védve voltunk az esetleges leeséstől,teljesen biztonságos volt ez a nagyszerű építmény.

Látszik Tata!

Kilátás dél-keleti irányba

Imádom az ilyen helyeket.Fantasztikus 100%-os körpanorámánk volt a lehető legbiztonságosabb kiltóból amelyen valaha is jártam!Nem olyan régen írtam egy top10-es kilátós rangsort itt a blogban (itt megtalálod ),akkor ebben a kilátóban még nem jártam.Ha most írnék legrosszabb esetben is dobogós lenne ez a kilátó,de lehet ez lenne az első!

Szóval órákig eltudtam volna itt lenni akár...érdekesség volt,hogy ennél jóval klasszabb időben anno a Zengőn fent nagyon nagy szél volt,itt a hideg ellenére sem volt szél!

Ám lassan menni kellett tovább...nagy kár.Azthiszem ide még visszatérek majd jobb időben is,tavasszal,nyáron vagy ősszel.Majd egyszer...

A teljesen biztonságos kilátóban

Lérve folyattuk a túrát a piros3-ön.Ám innen már lefelé vezetett az út.Rengeteg túrázó jött velünk szembe felfelé.Ezek már nem a mümájer kategóriából valók voltak,hisz meglehetősen meredek volt a hegyoldal.Itt egyszerű mümájer nem tudna feljönni.Ezek meg jöttek becsülettel,így elismeréssel adóztam írányukba.Gyerekek és nők is voltak köztük.Na és mindenki köszönt!Egyik nő,kérdezte is tőlünk,hogy jól meggondoltuk-e?Mert elég meredek szakasz jön majd...nem lesz egyszerü lefelé sem...Na persze nem tudhatta,hogy mi számtalan hasonló helyen jártunk már.Ennek ellenére aztán persze valóban nem volt egyszerű.Az túra legkeményebb szakasza volt ez,egyben a legmulatságosabb is.Ahogy haladtunk le bénázva,csúszkálva a meredek hegyoldalon roppant élvezetes volt.Szét röhögtük az agyunkat egymás bénázásain.Jó móka volt.

Lefelé

Leérve egy hangulatos,szép völgyben találtuk magunkat amelynek nem volt neve....ki tudja miért.Itt kereszteztük a piros+ jelzést,majd mi egy kitérőre tértünk a piros kör jelzésen.Ez a csodás völgy után kicsit ment ugyan felfelé,de aztán leért egy másik völgybe amelynek már volt neve.Ez volt a Farkas-völgy.Teljesen jól járható volt erre az út.Ez sem volt csúnya völgy.Elértünk egy erdei pihenöhöz,amelynél egy forrás is volt.A János-forrás ráadásul münködött!Így én jó szokásomhoz hűen,lecseréltem a vezetékes Duna vízet jó kis forrásvízre.A többiek is ezt tették.Aztán itt a pihenönél elfogyasztottuk maradék kajánkat is.

A forrás a Farkas-völgyben

Búcsút véve a völgytől a piros kör kicsit felfelé vezetett.Itt valaki feldiszitett egy bokrot...ha már karácsonyfára nem lelt...Aztán a piros kör kiért Tatabányára.A hétvégi telkek között haladhattunk,közel az M1-eshez.A sztárda zaja számomra kissé zavaró volt.Még visszatudtunk pillantani a hegyre amelyről oly meredek út vezetett le.A kilátó látszodótt.Átmentünk a sztráda majd az 1-es út alatt és bértünk a városba.Szinte egész túrán kb.összesen 5percet ha használtuk a térképet,nélküle is odataláltunk mindenhova.Az út a piros kör aztán bevitt minket oda ahonnan elindultunk: a főtérre.Csodák csodájára nyitva voltak a kis fa bódék így túrazárásként csak lezavartunk egy jó kis forralt bort.

A Farkas-völgy

A hegy a kilátóval

Méltón búcsúztattuk tehát a 2017-es túraszezonunkat.Talán nem tudtunk annyi túrát csinálni mint 2016-ban,de így is rengeteg--rengeteg helyen voltunk számtalan új élmény ért idén is minket.Nagyon-nagyon jó volt idén minden túra.Ez is,amelyet tényleg végig nevettünk.

Na de a következő bejegyzésem lesz az éves összefoglaló utána pedig a következő szezon beharangozója.Aki még idei év végén vagy a következő elején olvassa ezt,annak boldog új évet!Mindenki másnak jó túrázást 2018-ra is!