A régi ház körül

 Legutóbbi túránkon érintettük a mezőfalvi szőlőhegyet.Ez az a hely ahol szinte felnőttem,hiszen a gyerekkorom felét itt töltöttem.Itt volt a hétvégi kis kertünk amelyen olyan kis aranyos ház állt amiben lakni is lehetett.A dolgok úgy alakultak,hogy a kis kertünktől és a házunktól 1990-ben megkellett válnunk.Azóta nem jártam erre.Éppen ideje volt.Noha amit láttam nem töltött el jó érzésekkel,de mégis óriási érzelmi hatással volt rám a viszontlátás.A régi házunk története most megelevenedik a blogomban,hiszen nem emlékszem,hogy írtam volna róla és hát ha valaminek helye van itt,akkor a régi házunknak bizony van!Alapból is!Sajnos régi képeket nem nagyon találtam a házikóról,azokkal tudom illusztrálni a dolgokat amiket legutóbb készítettem.Tudni kell,hogy a ház és környéke a mi időkben nem ilyen romhalmaz volt.Szép volt anno minden és ragyogott!

A viszontlátás 33 év után...

A történet ott kezdődik,hogy amikor én megszülettem apámék vettek egy telket.A választás a Mezőfalva Szőlőhegyen található 528 szögöl kertre esett a főúttól jó 600 méternyire.Ház ekkor még nem volt rajta.Fater leleményes volt és kis bungallót állított össze amibe még aludni is lehetett,ám természetesen egy család igényeit nem tudta ez kielégiteni.Idővel pincét ástak,majd az fölé megkezdődhetett a házikó építése.Fater és segédjei saját kezükkel blokktéglából építették fel a házikót,amelyben volt konyha,spájz és egy szoba is.A spájzból nyílt a padlásfeljáró,az előszobából pedig a pincelejáró.Ez pazar kis hétvégi házikóvá vált.A ház köré fater meg egy jó kis udvart épített.Idővel az udvarba felhúzott egy disznó és csirkeólat valamint egy kis raktárt,valamint egy pottyantóst is.A ház elé pedig takaros kis teraszt alkotott amelyen fantasztikusakat ebédeltünk...Fater élete fő műve remekül sikerült.Ő szinte állandóan kint volt,mi pedig hétvégente és a nyári szünet teljes terjedelme alatt.

A házikón kivül semmi sem maradt a régi kertünkből...

A terasz előtti kis cseresznyefa velem egy idős volt,együtt cseperedtünk fel...a ház mögött meg fater egy csodálatosan szép kertet alkotott,művel és tartott karban ami aztán évekre ellátott minket zöldésgekkel és gyümölcsökkel.Később a disznó és a csirkeólat is benépesítették a pont oda való állataink...Csodás volt minden,élt a házikó,élt a kert.Testvéreim is kijártak és olykor a szomszédok is mert annyi gyümölcsfánk volt,hogy fater nem sajnálta bőven adott mindenkinek a termésből,egy feltétele volt csak,mindenkinek kikellett jönnie és leszednie saját magának annyit amennyit akart...Így telt a gyermekkorom,ahol szabadidőmben sokat bicajoztam és haver is akadt.Nem volt még számítógép,internek,mobiltelefon vagy tv csatornák százai,mégsem unatkoztam sosem.Nagyon jó évek voltak...

A mi időnkben nem így nézett ki...

Apám 1988-ban távozott az örök vadászmezőkre.Élete főműve a ház és a kert ránk maradt.Testvéreimet nem érdekelte túlságosan az egész,én műveltem anyámmal tovább.Ám engem 89 augusztusában berángattak katonának.Anyám egyedül maradt a kertre... Csinálta tovább hősiesen,de egy 90 nyarán történt jégesővel tarkitott vihar elvette a kedvét tőle örökre... A jég az egész termést elverte.Anyámban ezzel megtört valami...mivel rám még a katonaság miatt nem számíthatott,mindenáron megakart szabadulni a kerttől.Ez hamarosan sikerült is,nem mondom,hogy jól pénzért,de eladta...A kert és a házikó húsz éven át tette színesebbé az életünket,de nem volt többé a mienk...

Kerestem,de nem találtam senkit azon emberek közül akik itt megszínesitették a gyerekkoromat...

Ennek súlyát akkor kezdtem érezni amikor leszereltem.Nem volt többé kert és én zöldégért és gyümölcsért mehettem ki a piacra... és nem nagyon vitt rá a lélek,hogy kinézzek arra....A házikó lassan aztán kezdett a feledés homályába kerülni,persze valahol mélyen azért örökre a szívemben maradt.Nem emlékszem pontosan de talán Gergővel eltekertünk erre biciklivel,de nem álltunk meg mert sok volt erre a roma...a gyerekkori itteni havertól tudtam meg előzőleg,hogy aki megvette az összes fát kivágta és a szőlőt is megszüntette...A melletünk lévő nagy szántóföldet egyesítette a mi volt kertünkkel...így azon az évek alatt már csak lucerna,cukkorrépa vagy éppen kukorica termett.Kilencven gyönyörű gyümölcsfát semmisitett meg az idiótája...Mit lehet erre mondani?

Elkeserítő állapotok

Aztán egyre többet gondoltam rá,hogy erre kéne vezetni egy túrát...amikor éppen nem akad más,elkéne erre jönni túrázni.Még Gergőnek is mondtam mindig.Mivel katona is a közeli laktanyában voltam így ezen túrán akár megnézhetnénk azt is.Gergőnek nem volt ellenére,de mielőtt ez valóra válhatott volna,kerek harminc évre papa után ő is az örök vadászmezőkre költözött...Meg az a hír járta,hogy sok erre a roma mivel ide telepítette ki őket a mezőfalvi önkormányzat,nem nagyon ajánlatos erre járkálni..így a túra terve ment a levesbe.Idén jutott újra eszembe,hogy mielőtt még én is az örök vadászmezőkre mennék,egyszer még látnom kell a házikót...a gyerekkoromat... Egyre élesedett az itteni túra terve,mígnem július elején valóra vált végre!

Ez a ház és a telek a 80-as években ragyogott!

Ugyan továbbra is záporoztak a hírek az itteni romákkal kapcsolatosan,ezt most úgy igyekeztem kizárni és úgy voltam vele csak bevállalom,csak nem nyírnak ki azért mert erre járok egyet..Zolikával jöttünk ki és tettünk egy jó kis túrát a környéken (kettővel ezelőtti megosztásomban látni).Titkon reménykedtem benne,hogy valami csoda történik útközben és visszazökkenünk az időben a nyolcvanas évek elejére és majd ott lesz a háznál anyám és apám a sok jó fej szomszéd a környező házakban.De nem történt csoda.A máskor élettel teli szőlőhegy ezen a nyári hétvégén meglehetősen csöndes volt és szomorkás.Az egész túrán amúgy egyetlen egy romát sem láttunk,ezért voltunk úgy oda?Szóval nem volt erre senki a régi arcok közül,de a házikó megvolt még...

A terasz megvan még csak éppen a teteje és az oldala hiányzik...

Ahogy közelítettem a házikóhoz láttam,hogy a kertből valóban nem maradt semmi.Közben emlékek rohantak meg csöstül,szinte halottam anyám hangját,hogy szólít,hogy asztalhoz,kész az ebéd,szinte láttam fatert ahogy az állatokat eteti... de az emlékek közt kínzon szembejött a valóság is.A ház és közvetlen környéke,udvara rendkivül elhanyagolt állapotban volt!A terasz tetején és oldalán a lemez sem volt már meg,mintahogy a terasz előtti velem egyidős cseresznyefa sem...Gaz és gaz mindenhol....Elmentem hátra az udvarba egy résen belehetett volna menni,de nem mentem,nehogy magánlaksértést vagy hasonlót kövessek el,mondjuk nem volt a környéken senki.De így is láttam amit nem kellett volna...az ólak és a pottyantós sem volt sehol...a hátsó ablakot pedig befalazta a marhája...!Hát itt már a könnyeimmel küszködtem...

Ami a teraszból megmaradt

A hátsó homlokzaton az ablak helyén fal...

A vakolat néhány helyen már lehulott,de alatta a téglák hősiesen állták az idők próbáját.Fater erős várat épített!De gaz és elhanyagoltság látszódott mindenhol... Nagyon rossz volt látni életem egyik fő helyét,de ugyanakkor valahol mélyen nagyon jó volt újra itt lenni a házikóval.A házikónkkal!Ahogy mentem vissza hátulról előre (túratársam Zolika elöl maradt) visszautasíthatatlan késztetést éreztem,hogy megsimogassam a házikót...Így tettem és itt már semmi sem állta útját a könnyeimnek...Az édes kis házikó a sok csodálatos emberrel... az állatokkal a fantasztikus kerttel...hova tűnt,hova lett mindez?És szegény Gergő életéből ez kimaradt....ha minden 10 évvel később történik és Gergő 10 évvel korábban születik,micsoda gyerekkora lehetett volna neki is itt... Átkozott élet,hogy miért nem így alakult minden...

Legalább még,egyszer láthattam...

Mielőtt végérvényesen úrrá lett volna rajtam a sírás úgy döntöttem folytatjuk a túrát.Nagyjából negyedórát töltöttünk itt amely óriási érzelmi hatással volt rám.Végül arra a gondolatmenetre jutottam,hogy valószínűleg a ház gazdája meghalhatott,mert külömben nem hinném,hogy ennyire elhanyagolná a házat és az udvart...Talán a leszármazottai élhetnek ők azonban szarnak bele az egészbe így lassan a ház az enyészeté lesz.Szívem szerint ha volna rá lehetőségem visszavenném és rendbehoznám.Kert ugyan már nincs hozzá,de a házikót és az udvart rendbe tudnám hozni és hétvégente kijárhatnánk főzni meg ezt-azt,a kutyus is remekül ellehetne...de ez csak egy álom.

Amúgy olyan volt az egész olyan érzésem volt mintha...a házikónak is lenne lelke és borzasztóan örült,hogy láthatott mint az utolsó élő embert régi gazdái közül.Mintha velem együtt sírt volna... Annyit tudok,hogy ameddig az életem és az egészségem kitart 5-10 évente visszajövök erre és megnézem mi lett vele...de természetesen benne van a pakliban,hogy ez volt az utolsó találkozás,hiszen én sem vagyok már fiatal...

Bárhogy is alakulnak még a dolgok a házikó örökre itt van a szívemben miként azok az emberek akik akkoriban itt sertepertéltek a környéken,köztünk elsősorban a szüleimmel...

A filmünkben 6 perc 50 másodpercnél érünk a házikóhoz.