2023. december 24., vasárnap

A Tündérszikla varázs

 Elérkezett az idei karácsony,december 24-e van.Noha számomra Gergő elvesztése után megszünt a karácsony,ilyenkor mindig valami mást írok a megszokottakhoz képest ide,valamit ami Gergővel kapcsolatos.Hiszen ez a ő emlékblogja és hiába túrablog is,az egésznek a fő irányvonala az a Gergőre való emlékezés.Most arról az üzenetről próbálok írni amelynek kulcsa a Tündérsziklánál volt és amely (feltehetőleg) Gergőtől jött a csillagokon túlról 2019 kora tavaszán.Persze írtam erről akkor is,de finoman kifejezve magam akkor még nagyon "be voltam zsongva".Túlságosan belemerültem a spirituális dolgokba keresve egy esetleges kapcsolatfelvételt Gergő lelkével.Persze ez érhető,hiszen ki tudja elviselni a gyermeke elvesztését,mindenki próbál valami kapaszkodót keresni.Nekem ez volt az.Azonban azóta sok víz lefolyt már a Dunán és magam is kiváncsi vagyok,hogy ma milyennek látom az akkori dolgokat.Higgadtabbnak tünő fejjel,hogy érzem mi is történt akkor,mi is történhetett pontosan.Ugyanazt érzem-e vagy másként.Ez most írás közben fog kiderülni.Az akkori bejegyzésem amúgy ide kattíntva elolvasható.

A Tündérszikla 2019 márciusában

A történet alighanem ott kezdődik amikor 2015 utolsó előtti napján ide túráztunk el Gergővel (Móni is velünk tartott akkor).A túrát Zúgligetből kezdtük,majd ide érkeztünk a Tündérsziklához,megcsodálva annak szépségét.Innen aztán a Dinsznófő-forrás érintésével kapaszkodtunk fel a Normafához,onnan pedig a Csacsi réten és a Virágos-völgyön át a Szépjuhásznénál fejeztük be a túrát.Hazamenve akkor már a hobbimnak köszönhetően a túráról filmet készítettem.Természetesen ez ilyen telefonnal felvett teljesen amatör és színvonalatlan film volt,még azt a színvonalat sem érte el amit manapság.De elkészült és örök emlék lett és amire akkor még nem gondolhattam kulcsfontosságúnak bizonyult ebben a történetben a későbbiekben.Ime a film:

Így elsőre természetesen semmi furcsa nincs benne.Egy átlag alatti színvonalú film,de számomra csodás emlék.Telt-múlt az idő és noha mindig is benne volt a pakliban,de Gergővel ide a Tündérsziklához többé már nem tértünk vissza.Gergő 2018 decemberében ment el.A következő év első túrája pedig ide vezetett... Azt nem tudom már,hogyan s miként pattant ki ennek a túrának az ötlete,de ide jöttünk.Akkor Mónival és Zolikával karöltve.Erről a túráról nem készült film,hiszen még nagyon friss volt a Gergő elvesztésével járó fájdalom,hát a jó fenének sem volt kedve filmet csinálni.Még ekkor sem éreztem semmi furát.Aztán ezt követően négy hetente visszatértem ide.Ekkor már kezdett pislákolni a dolog.Hiszen három hónap alatt háromszor voltam itt,míg a korábbi 48 évben csak egyszer.Na,de közben sok más is történt.

A Tündérszikla 2019 első túráján

Gergő elhunytát követően akarva akaratlanul is belemerültem a spirituális dolgokba.Addig is érdekelt persze,de az érdeklődés kimerült évi 2-3 ilyesmi dolog olvasásával és a Szellemekkel suttugó sorozat nézésével.Ezt követően azonban özönlöttek rám a dolgok.Már másnap Gergő távozását követően rám írt egy gyerekkori barátnőm.Persze sokan írtak ekkor rám,de ez volt talán a legfontosabb,legérdekesebb üzenet.A hölgy ha jól tudom két évvel volt fiatalabb nálam és egy lépcsőházban laktunk éveken keresztül.Aztán őt a sors Zebegénybe vitte és ott élt ekkor.Ám ismerösöm volt a közösségi oldalon,de nem beszéltünk vagy harminc éve már.Lélektréner volt,ezt láttam a megosztásain is.Az,hogy ez pontosan mit jelent a mai napig sem tudom.Na,de rámírt és közölte,hogy érzi Gergőt,Gergő lelkét...Annak fényében,hogy három évtizede nem beszéltünk és tőlem több mint száz kilométerre volt,enyhén szólva is meglepő volt.Szóval érezte Gergő lelkét és közölte még itt van.Csak fél megnyilvánulni,mert attól tart minket ijeszt meg vele.Ezután útmutatást adott arról,hogy egy gyertya segítségével hogyan tudom fogni Gergő mondandóit.Ez sikerült is és ez inditotta el aztán igazán az én spirituális érdeklődésemet,amely fokozodott egyre csak a következő hónapokban.

Amikor már csak a hit marad...

Mai fejjel nem is tudom mennyire volt hihető ez az egész.Akkor nekem csak ez maradt is szentül hittem benne,hogy igaz.Olvasva a dolgokról,azt olvastam,hogy amiben szentül hiszünk az igaz is...Tehát a mai napig bízok benne,hogy akkor a gyertyánál Gergő üzeneteit fogtam,ott persze csak igen-nemmel tudott válaszolni,de legalább úgy éreztem van köztünk kapcsolat.Ezzel a gyertyázással egészen addig a bizonyos 42.napig elvoltam amig köztudottan a léleknek távozni kell,be a fénybe.Közben újabb érdekes üzenet jött.Ez már kb.két héttel Gergő halála után és nem is az volt,hogy érdekes,hanem az,hogy kitől.Az utolsó exem írt rám Julcsi.Azért éreztem meglepőnek,mert úgy voltam vele már biztosan rég el is felejtett.Persze értesült Gergő haláláról ő is amely mélyen megdöbbentette.Szó,szó elkezdtünk beszélgeti,chatelgetni és ezzel derült ki,hogy ő is valamennyire otthon van a spirituális dolgokban.Miközben én ezerrel belemerültem a témába,vele addig-addig beszélgettünk míg megbeszéltünk egy találkozót.

Mit rejthet a Tündérszikla?

Sok érdekes dolgot hallottam tőle is.Én pedig idehaza megtanultam fogni a túlvilágról érkező jeleket.Az volt számomra a megdöbbentő,hogy miután a lélek távozott a földközelből pár napra utána is jöttek a jelek.Ez jó volt,de ugyanakkor kissé megzavart.Ez meg,hogy lehet.Utána olvasva az derült ki,hogy a lélek odaátról is tud üzenni illetve jeleket adni.Közben Julcsival megvolt a találkozó amelyen véletlenül vagy sem a Tündérsziklánál kötöttünk ki...ez a séta vagy túra több furcsaságot is hozott.Erről is írtam már nem is egyszer,az egyik ilyen írásom ide kattíntva elolvasható.Az itt történtek újfent arról győztek meg,hogy igenis van túlvilág a lélek nem hal meg soha és lehetősége szerint ha kell üzen is,jeleket ad.Az,hogy újra a Tündérsziklánál voltunk kezdett lassan foglalkoztatni,hogy miért is?

A Tündérszikla 19 februárjában

Ekkor volt az is,hogy először életemben egy médiumnál jártam.Ide is úgy kerültem,hogy úgy gondoltam Gergő vezetett ide mert valamit közölni akart.A dolgok alakultak úgy egészen véletlen(?),hogy aztán itt kötöttem ki.Ekkor már szentül hittem az egész spirituális dolgokban a túlvilágban a lélek halhatatlanságában.A médiummal való beszélgetés nem győzött meg erről teljesen,de sok olyasmi is volt ami arról tanúskodott,hogy valóban Gergő lelkével "beszéltünk" akkor...Viszont kételyeim is támadtak nem is kevés.Ekkor éreztem úgy,hogy Gergő lelke is érzi,hogy bizonytalan vagyok így tovább "dolgozott" az ügyön.Ennek az lett a vége,hogy újra a Tündérsziklánál voltunk...Persze itt már tudható volt,hogy nem véletlenül.

Köszönjük Tündérszikla!

Újra Julcsival találkoztunk és szándékosan jöttünk ide,már amennyire szándékosnak mondható,hogy Julcsi szervezte is az útvonalat,de úgy,hogy mintha egy súgallatra hagyatkozott volna...Itt már jó volt az idő is 2019 márciusában,sejtve azt,hogy valami rendre ide vezérel..Persze akkor és itt sem találtunk amúgy semmi furcsát.Erről a túráról már készült újra film.Közben nem tudatosan de ugyanazzal a zenei háttérrel vagy aláfestéssel ment a film mint az első 2015-ös film is... Na itt volt a történetben a kulcs!Közben a következő hetekben Julcsival beszélgetve fokozatosan jöttünk rá erre.Végül megvolt a megoldás.Gergő üzenete a Tündérszikláról készült filmjeim zenei aláfestésében volt!Egészen véletlen(?) jötünk rá erre is.A zene amúgy egy dal volt,amelyet aztán lefordítottunk valahogy magyarra már a szövegét és ez maga volt Gergő mondandója.Ennek a lényege pedig az volt,hogy neki mennie kellett,hirtelen búcsú nélkül.És bár a szívem megszakadt,de őrizzem meg a mosolyát a nevét és persze a legfőbb üzenet amelyet szinte már a gyertyás kapcsolatfelvételtől fogtam az,hogy ne hagyjam abba a túrázásokat!Ime az itteni film,amely ugyan sokat nem árul el,inkább a zenére érdemes figyelni és utána megnézni a fentebb felrakott régebbi filmemet és abban is figyelni a zenére...

Ennyi ez a történet.A Tündérsziklához azóta nem tértem vissza,ebből is érezhető,hogy amire rájöttünk az igaz lehetett.Julcsival aztán a kapcsolat megszakadt.Rossz szó,de spirituális értelemben úgy érzem Gergő vagy az égiek csak eszközként használták azért,hogy nekem segítsen.Talán kár.Tegnapelőtti túránkon nagyon közel voltunk a Tündérsziklához,de most semmi késztetést nem éreztem arra,hogy lemenjünk oda Zolikával.Ebből is azt szűröm le,hogy a szikla elvégezte a dolgát amire kellett.Csak egy eszköz volt az is,én most menjek más útakra máshol van dolgom,itt már jártam...Rossz szó ez az eszköz,de nem tudom jobban megfogalmazni.Szóval mai fejjel átgondolva vajon mi lehet igaz ebből az egészből?

Akárhogy is volt,szívet melengető volt ez a Tündérszikla varázs..

Miután a Tündérszikla és Julcsi is távozott az életemből az én spirituális érdeklődésem nem hagyott alább.Annyira belemerültem,hogy aztán magam jöttem rá egy Gergő lelkével való kommunikációra.Ez két-három évig úgy érzem münködött is és jelentősen elviselhető szintre csökkentette a fájdalmaimat.Persze erről sem tudtam mennyire igaz,de olyan fokú szeretet,vigasztalást éreztem ezeken a kapcsolatfelvételeken,hogy megvoltam győzödve róla,hogy igaz,hogy valóban Gergő lelkével kommunikálok.Aztán a dolog ott hagyott alább amikor úgy éreztem,hogy hamis infórmáció,hamis reménykeltés jött át odaátról.Itt megbicsaklodtam kissé... bár jöttek utána olyan dolgok,hogy nem hamis infó jött csak én értelmeztem a dolgokat rosszul.Mindenesetre meginogtam a hitem és az érdeklődésem is meginogott.Ma már nem vagyok belemerülve a spirituális dolgokba,talán ezért is volt ez az egész,hogy kizökkentsen belőle,mert úgy nem lehet élni,hogy szinte csak ezzel foglalkozom.Ki tudja..Ezzel csak az a baj,hogy most nem igazán tudjam mit higyjek.Vajon igaz volt,hogy már a gyertyánál Gergő lelkével kommunikáltam?Igaz volt a médiumnál való kommunikáció?Igaz volt e Gergő üzenete a Tündérsziklánál?Igazak voltak-e az utána való kapcsolatfelvételek?

A varázs

Minden kétely és zavar ellenére ma is úgy gondolom és hiszem,hogy igaz volt minden.Valóban Gergő nem hagyott magamra,csak annyi,hogy lehet nem mindig sül el jól a dolog vagy én nem értem úgy ahogy kellene..Vagy a lényeget nem értem.Ha nem is olyan fokon mint régebben de fogok néha jeleket ma is,van olyan,hogy érzem Gergőt akár a túrákon is.És erről is olvastam már,ha érzem akkor valóban ott is van.Van,hogy a szeretet érzés ma is átjön.Mindenképp igaznak kell lennie ami történt,különben nagyon elvesznék.Gergő nem szűnt meg szeretni ahogy én sem őt.

A Tündérszikla varázs egy olyan korszakomban segített amikor a legnehezebb volt a létezés is és azok is akik ebben segítettek.Örök hálám nekik.

Ez volt a mostani karácsonyi tündérmesém.Hiszem,hogy van valami az élet után is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése