Visszajövök én egyszer még...!

"Visszajövök én egyszer még,az esőt ha elfújja a szél"

 Sötét volt már és a boltból tartottam hazafelé.Hiába ilyenkor decemberben már korán sötétedik.Ám alaposan meglepett,hogy a kisszoba ablak világított.Valaki van otthon.Ég a villany.Na,de ki?Valahogy éreztem,hogy nem betörő van a lakásban.Móni nem lehetett,hiszen itt trappolt mögöttem.Más meg nem lehetett.A kutya nem tudja felkapcsolni a villanyt.Izgatottan szedtem a lábaim fel a lakásba.Furcsa volt mert nem éreztem semmiféle bajt!Benyítva a lakásba a tv hangját véltem felfedezni.Berongyoltam a kisszobába amely pontosan olyan volt mint öt évvel ezelőtt.Mert közben azért változott.Gergő az íróasztalánál ült és számítógépezett.A világ legnagyobb természetességével köszönt,hogy szia apu!

Én csak álltam földbegyökerezett lábbal.Hát ez,hogy lehetséges?Hiszen Gergő elment...elment azon az átkozott öt évvel ezelőtti reggelen...Most itt van,nézi a facebookját,közben szól a tévé.Hozzászóltam: szia fiam,mizu?Közben Móni is felért,köszönt különösebb megdöbbenés nélkül.Mi történt?Rémálmom volt és a világ visszazökkent a rendes kerékvágásba,vagy mi?

Gergő nyugtatott.Nyugi apu visszajöttem.Minden rendben van.Kérdeztem,de hát,hogy?Hogy lehetséges ez?Mesélj!Ő meg elkezdte.Az van apu,hogy nem mentem el azon az öt évvel ezelőtti napon.Bevittek a kórházba és még életben voltam.Elvittek valahova egy helyre ahol éveken át kezeltek és meggyógyítottak.Nagyon súlyos állapotból tértem vissza.Most jött el az idő,hogy végleg meggyógyultam és hazatérhettem.Oké mondtam,de a ma internetes,mobitelefonos világban nem lehetett volna szólni?Mondta,hogy nem.Ez egy titkos hely volt ahol a legreménytelenebb eseteken kisérleteznek.Ötvenből egy tér vissza.Nem akarták,hogy bármi ki tudodjon ebből és nem akartak téged újabb fájdalmaknak kitenni ha esetleg mégsem sikerül meggyógyulnom.De itt vagyok apu,szeretlek úgy mint rég.Mikor megyünk túrázni?Láttam az elmúlt öt év túrafilmjeidet.Nagyon szuperek,nagyon sok klassz helyeken jártatok.Csatlakozhatok újra?

Hát persze,hogy csatlakozhatsz.Ez olyan természetes,hogy este lemegy a nap,reggel meg feljön.Kérdezni sem kell.De az van,hogy az egész világ úgy tudja,hogy elmentél.Sokan meggyászoltak,a csapatod is megemlékezett rólad,barátok,osztálytársak,ismerösök.Ne aggódj apu mondta,ezeket majd lerendezzük.Fő,hogy itt vagyok és megyünk újra meghódítani a hegyeket,erdőket.Más nem számít!Igazad van mondtam,semmi más nem számít.De látod anyád is lebetegedett az elmúlt években és én is fokozatosan öregszem,de mehetünk és persze menjünk is.Nagyon-nagyon örülök,hogy visszatértél.Van mit mesélnünk egymásnak!Van bizony mondta nevetve.

Alighanem kiegyeznék egy ilyen szituval,de fentebb leírtak természetesen nem fedik a valóságot.Gergő sajnos nem jött vissza és a kisszoba ablaka sem világított.Mindez csak egy remény a szív mélyéről.Az igazság az,hogy Gergő ma öt éve ment el.Mivel már szinte mindent megírtam ezzel kapcsolatban,újat nem tudtam írni,így ezzel az utópisztikus történettel emlékeztem most rá.

Gergő egyetlen fiam,örök túratársam és a legjobb barátom,öt éve,hogy elhunyt.Bár nagyon alábbhagyott az utóbbi időkben a spirituális beállítottságom,de mégis hiszem most is rendületlenül,hogy a lét a halállal nem ért véget.Gergő most is van valahol.Hiszem továbbra is a túlvilágot,hiszem azt,hogy időnként most is itt tud lenni,hiszen most is vannak azért jelek ha nem is annyi mint a kezdeti időkben.Hiszem,hogy bárhol is van nagyon boldog és jól érzi magát.És bizony majd visszajön,ezt is hiszem,hiszen folytatnunk kell.Persze ez már egy másik,feltehetőleg jobb életben lesz!

Nyugodj békében fiam!Szeretlek!