2017. június 26., hétfő

Elöször a Vértesben - Oroszlány nem fogadott

Alig-alig maradtak emlékeim erről a túráról...
Az időpont 1989 január 15.Arra az évre ugyanúgy készitettünk egy bakancslistát mint manapság Gergő fiammal.Persze akkor Gergő még gondolatban sem létezett,viszont volt egy jó cimborám akivel lehetett remek túrákat tenni.Szóval 89-ben is minden elvolt frankón tervezve,jöttek is a túrák rendesen,mígnem augusztusba nagyon vágyott a társaságomra a hadsereg...behívtak katonának.Na de ez még januárban volt.Busszal keltünk útra a Fejér megyei Mórra.Meglepöen kellemes idő köszöntött ránk aznap,olyannyira,hogy Oroszlány határában pl. rövidújjúra vetköztünk!Már 8 körül Móron voltunk,az akkori buszpályaudvarról inditottuk a túrát.Célunk Oroszlány elérése volt,onnan ugyanezen az úton jövünk vissza Mórra.Nem akartunk időt vesztegetni,korán is sötétedett ránk pedig várt 40km!

Ez még Mór
Emlékezetem szerint a piros jelzésen indultunk és ezt követtünk jódarabig.
A köves hegyoldalon kapaszkodtunk fel a Vértesbe.Itt volt némi kiltásunk is az alattunk elterülő városra,talán pihentünk is itt kicsit.Sokat nem mert sötétedés elött akartuk teljesíteni a túrát.Úgy számoltuk 40km-et 8 óra alatt simán megteszünk.A köves rész után értünk be a vértesi erdőbe,amennyire visszatudok emlékezni szép szakasz volt és estünk keltünk a kövekben a gyökerekben é földre lehulló ágakban.A Lipa-kúti-völgyben haladtunk ahol a térképet nézve ott volt a Lipa-kút.Nem nagyon emlékszem rá,inkább arra,hogy voltak ott fák és mindegyik agyonra volt vésve,mindenki aki erre járt beléjük véste a nevét és a dátumot.
Mi is így cselekedtünk,ez az emlék világosan megvan.

Fába vésve
Alakult az idő,nagyon kellemes volt január közepe ellenére.Talán emlékeimben dereng,hogy tán ez volt minden idők legenyhébb januárja.Folytattuk az utat valami tábor de lehet,hogy kulcsosház mellett haladtunk el.Homályosak már az itteni emlékek.Jó haverok révén énekeltünk,na meg mivel 19 évesek voltunk a csajokat beszéltük ki útközben.Erre kicsit kezdett ingerszegénnyé válni a környezet.Pusztavám határában haladtunk el,rátértünk egy valószinüleg erdő gazdasági útra.

A Lipa-kúti-völgyben
Aztán nem is tudom hova tévedtünk.Alighanem már letérve a pirosról de az erdő gazdasági úton továbbhaladva a hegység közepén a semmibe egy három emeletes lakóház köszönt szembe!Nincsenek meg pontosan az emlékeimben hisz csaknem 30 év telik el azóta,talán ez lehetett a Szentgyöngyvár puszta és valami ipari telep lehetett,vagy tán bánya...a házban mindenesetre laktak!Így az az út lehet nem is erdőgazdasági út volt hanem azon közlekedhettek az itt élők.Elképesztőnek tűnt,azhittük cigányok laknak itt,de nem láttunk semmi ilyesmire utaló jelet,akiket láttunk fehér emberek voltak...Nem tudom azóta meg-e van még itt ez az épület,ha igen laknak-e itt manapság is?Valószinűleg nem.

Esőbeálló valahol a Vértesben
Rátértünk a piros4 jelzésre ez már Oroszlányba vezetett.Az idő egyre jobb lett,szinte meleg volt.Itt vetköztünk neki.Oroszlány határában leültünk kajálni még mindig csak pólóban!Már látni lehetett Oroszlányt.Az idő viszont már a delet ütötte.Lényegébe 4,5 óránk maradt sötétedésig.Ha ide közel 4órát jöttünk meggondolandó hogyan tovább...Előttünk volt Oroszlány,azon tanakodtunk bemenjünk-e a városba,persze a tanakodással is csak az idő telt.Ha bemegyünk kicsit szétnézünk azzal nagyon sok idő elmegy...necces kiérünk-e sötétedés előtt.Arra már nem emlékszem miért féltünk annyira tőle,hogy ránk sötétedik,fingom sincs miért.Az van meg,hogy a busz hazafelé valamikor fél6 előtt indult Mórról.Azt mindenképpen elakartuk érni...

Januári meleg Oroszlány határában
Végül arra jutottunk,hogy nem megyünk be Oroszlányba,visszafordultunk a város elött.Nagyjából másfél kilométer lehetett még a város.Oroszlány tehát nem fogadott,sem akkor sem később...hiszen ha tudom,hogy az elkövetkezendő 28 évben nem járok Oroszlányba,akkor biztos nem döntök a visszafordulás mellett.Szóval elindultunk vissza Mórra ráadásul ugyanazon az úton amin jöttünk.Akkor fejjel talán még nem tudtuk olyan jól megválasztani a túraútvonalakat mint manapság,internet sem létezett,csak egy papír térkép azon néztük milyen túrákat lehet tenni.Visszafelé bár nem diktáltunk gyilkos tempót,de azért mentünk folyamatosan.Valamikor fél 5 táján értünk vissza Mórra még sötétedés előtt a buszt is kényelmesen elérve.A 40km-et pedig 8 óra alatt ahogy azt becsültük is,simán megtettük.Hát nagyjából ezek az emlékeim maradtak erről a túráról.Ekkor jártunk elöször a Vértesben majd egy hónap múlva ismét.Aztán pedig 28 évnek kellett eltelnie egy újabb Vértesi túrához (ezek mindegyike olvasható a blogban a jobb oldali sávban a  "Vértes" felíratra kattintva).

Erre mehettünk



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése