2017. április 20., csütörtök

Túra a Zagyva-forrásához

Mégpedig bringatúra!Pár év eltelt már azóta,így az évek ködfátyolán át kicsit elmosódottak az emlékek,ráadásul jó sok túrát tettünk akkoriban a környéken,így az is lehet,hogy összemosódottak...de próbálom leírni a túra eseményet legjobb emlékezetem szerint.
Erre a túrára egy régi kedves barátnőmmel indultam mégpedig Salgótarjánból a Dolinka-park környékéről.Két jól felkészített bringával vágtunk neki a Medves környékének.
Célunk különösebben ekkor még nem volt,bringázunk egy jót a környéken,azt majd meglátjuk.Emlékeim szerint menetközben dölt el,hogy megnézzük honnan ered a Zagyva folyó.

Dolinka park
Salgótarjánból kivezető útunk,egy darabig valami helyi 8ker hely környékén vezetett ki,de nem volt semmi különleges esemény.A városból kiérvén kezdett alakulni a táj is,innen-onnan látszodott fent a hegyen a Salgó vára.Nem volt egyszerű menet mert enyhén felfelé vitt az út,de még nem oly durván.Ahol nem tudtunk tekerni,ott toltuk a bringát és emlékezetem szerint a piros jelzés mentén haladtunk.Erdőkön át,néhol elsősorban a Salgó vár felé kibontakozó kilátással.Aztán egy ponton elértünk egy csodaszép rétet.Persze tudtuk hol járunk mert már voltunk itt (erről is lesz majd egy bejegyzés).Mivel a rét szépsége megkapó volt ezért már korábban elneveztük Angyalok rétjének.Hogy valódi neve volt-e az nem derült ki,de tudomásom szerint nem volt.Itt tartottuk első pihenönket.

Angyalok rétje
Talán félórát pihenhettünk itt mielött folytattuk az utat.Meredekebb emelkedő következett,így természetesen tolni kellett a járgányokat.Azért annyira vészes nem volt.Egy ponton aztán letértünk a pirosról meg nem mondom már milyen jelzésre,de ez vezetett fel a Salgó várhoz.
Mivel már jártunk párszor a várban,most nem szándékoztunk felmenni.Viszont alatta pár méterrel ismét volt egy kellemes rét.Itt is pihentünk kicsit.Az út erre többfelé ágazott.Ugye egy ág felment a Salgó várhoz,egy elment a közeli Boszorkánykőhöz,egy pedig levitt Salgóbányára.Ezen mentünk tovább.

Salgó vár amit most kihagytunk,de elötte jártunk itt néhányszor
Salgóbányára innen lefelé vezetett az út,így csak gurulni kellett.A falu vagy városrész kezdetén betonútra váltott a turistaút,ami a bringáknak jött igazán jól.Salgóbánya úgy tudom Salgótarján része(városrésze?),leghíresebb szülöttje pedig Zenthe Ferenc a híres egykori  színész.Van is itt valami Zenthe Ferenc emlékpark.Keresztül tekertünk a település(rész)en amelynek túlsó végén volt a Medves-hotel.Itt tértünk be újra az erdei részbe.

Salgóbánya,háttérben a vár
Alighanem itt dölhetett el,hogy a Zagyva-forrásához megyünk mivel itt van a közelben.Így természetesen nem hagyhattam ki a kinálkozó lehetőséget,ilyesmit látnom kell.Az egyetlen Magyarországon eredő folyó forrását.Volt nálunk valami turistatérkép féle a környékről,így ha jól emlékszem a sárga körön kellett lemenni a forráshoz.Az erdei út a forrásig meglepöen jól járható volt,így a csodás erdőben hamarosan elértük a forrást.A Zagyva-forrását.

A Zagyva-forrása
Fura,kellemes érzés volt itt lenni,ahonnan egy folyó ered.Az út a forrás elött pár méterre haladt el,az igazi víz ezalatt jött ki valami völgy félében folytatta útját.Szép volt!Aztán partnerem azt mondta,hogy nem ez az igazi Zagyva-forrás.Tátva maradt a szám a meglepetéstől,bele is repült rögtön egy légy.Az igazi Zagyva-forrás arébb lesz,ezt csak azért hozták létre mert az igazi elapadt.Hát akkor irány nézzük meg az igazit.Lóra azaz biciklire pattantunk,de kár volt.Az út kezdett járhatatlanná válni legalábbis biciklivel,a turistajelzések is kezdtek ritkulni,de aztán tényleg ott volt a forrás.Az igazi Zagyva-forrás.Elapadva.

Az eredeti Zagyva-forrás
Rá is volt írva,hogy Zagyva-forrás.De bizony esze ágában sem volt folyni.Na akkor melyik is az igazi Zagyva-forrás?Ez?Vagy az ennek pótlására létrehozott korábbi?Ki-ki döntse el saját maga.Mondjuk azt sem tudom,ettől a forrástól ugyan merre is folyt le a víz?Mennyi ideje nem folyhat?Hát lehet erre vagyon írva,hogy a Zagyva-forrása én mégis az elöbbi forrásnak adnám e megtisztelő címet,elvégre abból jön az a víz ami aztán Zagyva folyóként folytatja útját a Tiszáig.Na miután ezen elmélkedtünk,elindultunk tovább a jelzésen.Az elvileg járhatatlan jelzésen,biciklivel!Kalandos út következett.

Itt még járható az út
Az út nem elég,hogy eltünt,de elkezdett lefelé vezetni ráadásul meredeken... ennek ellenére a biciklik állták a sarat!Aztán az út hol elöjött,hol eltünt megint és egy gyorsfolyású patak (alighanem a Zagyva) mellett haladtunk lefelé.Nem tudom mi történt,mert biciklitúráimra a szerencsétlenkedés a jellemző,ám itt a meredek lejtön lefelé semmi baj nem ért.Józan paraszti ésszel lehet itt le sem mertem volna jönni,ám mégis minden különösebb probléma nélkül lejöttem én is és a partnerem is.Sokáig tartott míg újra sík terepre értünk.
Hamarosan újra visszaértünk az Angyalok rétjére,csak most egy másik irányból.

Angyalok rétje újra
Innen aztán azon az úton amin jöttünk tekertünk tovább és mostmár enyhén lefelé menetben.Nem tartott sokáig míg elértük Salgótarjánt,újra a 8keren át,legalábbis érintve azt.Aztán újra ott voltunk a Dolinka parknál,így lényegében itt befejeztük a túrát,amely igen kellemes és látványos volt.Hát remélem jól emlékeztem mindenre,elöfordulhat ugyan,hogy egyes részletek valamelyik másik itteni túrámból valók,de nagyjából ez volt a túra.

8ker
Felbecsülni sem tudom mennyit tekerhettünk,de megpróbálom.Talán olyan 13-15km-es kör lehetett,jó pár felfelé menetettel és egy meredek lejtövel füszerezve.De minden tökéletesen münködött,a kerékpárok és mi is.Magam is meglepödtem ezen.Na és láthattam az egyetlen Magyarországon eredő folyó forrását,akármelyik is volt az!

Túránk útvonala,nagyjából

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése