Visszatérés a Tündérsziklához

Hát semmi sem ugyanaz mint régen,mint a régi szép időkben,amikor még Gergővel indultam ezekre a túrákra...hiánya kimondhatatlanul fáj,még az útrakelés is fájdalmas...de mennem kell tovább,mert ez volt az életem,ez volt az életünk.Mennem kell tovább mert tudom Gergő is ezt akarná.Ha nem megyek végleg elveszek,bár lényegébe Gergő nélkül már elvesztem... Az újév első túrájáról ugye nem ez volt az elképzelés,de így alakult.Nincs már bakancslista,de túra van.Hirtelen ötletek vezérelnek tovább,így a szezonnyitó túra a Budai-hegységben talált rám.Úgy gondoltuk visszatérünk a Tündérsziklához ahol valamivel több mint három évvel ezelőtt jártunk (lásd: ezen a helyen )

Zúgligeti út

A túrára elkisért Zoli barátom és Móni,Gergő édesanyja.Túránkat ugyanúgy mint három éve most is a 155-ös busz végállomásától kezdtük a Zúgligeti úti buszmegállótól.Hamar ráleltünk a zöld+ jelzésre,ez vitt be az erdőbe és felfelé a hegyre.Kisebb kapaszkodó volt rögtön az első métereken,de nem volt vészes.Szép havas volt az erdő,úgy tűnt éjszaka friss hó is eshetett.A zöld+ -ról aztán nagyjából 250méter után aszfaltozott útra tértünk le és fordultunk a zöld sávon jobbra azaz északi irányba.A terv ugye részben az volt ami három éve is.Felmegyünk a Tündérsziklához,majd visszajövünk a Disznófő érintésével fel a Normafához.Innen némiképp máshogy mint korábban,most a János-hegyi kilátóhoz megyünk.Onnan pedig egy más útvonalon,de vissza a Normafához,onnan pedig a Széchenyi-hegyre és a fogaskerekűnél fejezzük be a túrát.Nem tűnt vészesnek,nagyjából 11km körülinek.

Feltűnik a Tündérszikla

Szóval egy darabig betonúton mentünk,de nem sokáig,a jelzés bevitt az erdőbe normális túristaútakra.Pár méter után búcsút mondtunk a zöld sávnak és felfelé fordultunk immár a zöld3 jelzésen.Újabb emelkedö következett lépcsősen kialakitva.Nem volt ez sem vészes,de a hóban alatta a jéggel kicsit nehéz volt.Mindegy,hamarosan már oda is értünk a Tündérsziklához,amely most is kecsesen emelkedett ki a Budai-hegység keleti oldalából.Élénk szél fújt,szerencsére nem a legerösebb fajtából,de azért itt-ott kellemetlen volt.Kicsodálkoztuk magunkat,Zoli elöször járt itt,neki nagyon bejött a hely.Még az újdonság varázsa kápráztatta el.Persze nekünk is tetszett.Szép volt a környék és a kilátás is,a hó ráadásul még dobott is rajta.Gyönyörködés után ittunk itt egy szélvédettebb helyen ,egy jó kis kávét.Majd indultunk akkor vissza irányba a Disznófő felé.

A szikla a város felett

Visszafele irányba ugye lefelé kellett haladnunk a csúszos úton,ezt leginkább Móni sinylette meg aki egy helyen el is csúszott,szerencsére nem ütötte meg magát.Leérve szinten mentünk majd a betonútra visszaérve kissé felfelé.Már a zöld sávon voltunk ekkor.A közeli réten gyerekek szánkóztak.Beértünk a Normafa alatti erdőbe,gondoltam most jön majd a neheze durva emelkedövel.Azonban úgy tűnt rosszul emlékszem,mert olyan nagyon nem volt ez durva emelkedő.Hamarosan elértük az egykori Disznófő vendéglőt ahol a Disznófő-kút is megtalálható.Dobbant a szívem,hiszen eszembe jutott,hogy három éve Gergővel jártam itt utoljára...akkor vígan belehetett menni.Most azonban úgy tűnt levan zárva a terület.Szerencsére arébb volt egy rés,így betudtunk menni a forráshoz,ahová egykor Gergővel is bementünk...

A Disznófő-kút,sajna lezárva

Az erdőben óriási volt az élet.Szánkózok,síelök,túrázok sokaságának zaja lepte el az erdőt,de ez valahogy nem volt zavaró.Az emelkedő mint írtam nem volt olyan durva mint amire én emlékeztem,lényegébe vígan felértünk a Normafához az Anna-rétre.Itt is elképesztően sok ember volt akik a tél örömeit igyekeztek kihasználni még az itt fújó már kissé durvább szélben.Mi is odamentünk egy padhoz elfogyasztottuk a kajánkat meg egy kis forralt bort.De itt kutyahideg volt!Nem volt ajánlatos sokáig itt időzni.Indultunk tovább.Turistaútak és jelzések tucatjai voltak itt,mi a kék félkör jelzést választottuk és azon mentünk a János-hegy felé.

Feltűnik a János-hegy

Aki nyugis túrára vágyik az ne erre jöjjön.Rengetegen mozogtak erre,de mint mondtam ez most valahogy nem volt zavaró.Az út a hó ellenére itt jól járható volt és hamarosan elértünk a libegöig amit ebben a cudar időben most kihagytunk.Ám a közeli János-hegyre azért felkapaszkodtunk a kilátóhoz.A kilátónál is sokan voltak.Zoli nagyon élvezte,hisz elöször járt itt.Mi is örültünk persze,de bennem ott volt végig a gondolat,hogy Gergővel jártam itt utoljára...szerencsére a szomorúság közepette éreztük azt is,hogy Gergő most is ott van velünk....Megtámadtuk a kilátót Zolival,Móni mivel tériszonyos nem jött fel,inkább lent várakozott a hidegben.

Valószinüleg az ország egyik legszebb kilátója

A tömeg nagy része eloszlott,szabad volt az út a kilátóba.Fel is mentünk persze.Odafenn ha lehet még a lentinél is nagyobb szél volt.Persze azért körbenéztünk.A hideg télben is magával ragadó volt a kilátás amit én már nem elöször láttam.Zolikán is kicsit érezhetö volt a tériszony,mert igyekezett a falnál maradni és hát olyan nagyon sok időt nem is töltöttünk fenn.Hamar lejöttünk hát.Odalenn az alagsorban találtunk egy vendéglőt,beültünk hát melegedni kicsit és egy újabb forralt bort lehörpinteni.Meleg ugyan nagyon nem volt,lehet nem fütöttek a vendéglöben,de kétségtelenül kellemesebb volt mint odakinn.

A végtelen felett

A borozás végén körbejártuk a kilátót és fotózgattunk.Móni esett a jégen egy oltárit.Úgy tűnt ez nem az ő napja... Indultunk lefelé,de már óvatosabban így több baj már nem ért minket.Lent most a Mária zarándokút jelzésen mentünk vissza a Normafa felé.Persze ezen sem voltak kevesebben.Óriási élet volt a Normafánál,szánkózok százai csúszkáltak lefelé,irigyeltem milyen boldogok...Innen is megcsodáltuk a kilátást,itt már kilátó sem kellett hozzá,annélkül is élvezhető volt.

Kilátás a Normafáról

A Normafa után egy utcai árusnál újabb forralt bor ment le és ha már itt voltunk és sült gesztenyét is árult,hát kipróbáltuk azt is,mivel még soha nem ettünk.Mondhatni élvezetesen finom volt.Itt már újra a zöld jelzés vezetett minket,de itt is nekiállt fájni a lelkem,hiszen arról szemböl ahová most éppen tartottunk,szóval onnan jöttünk mindig Gergőkémmel.Erre gondolva újra elkapott a hiányérzete és a szomorúság,még a könnyeim is kijöttek...Nagyon nem esik jól az én gyönyörü fiam,állandó túratársam nélkül túrázni... Nem soká elértük a Széchenyi-hegyet a kisvasút végállomását,de most itt semmi dolgunk nem akadt.

A tv-torony és a kisvasút állomása

A fogaskerekű végállomása,itt is Gergővel jártam utoljára...

Ide már közel volt a fogaskerekű végállomása.Oda értünk,sokat nem kellett várni a járgányra,Azzal jöttünk le a Városmajorig.Onnan pedig elsétáltunk a közeli Déli pályaudvarig ahol úgy mint Gergővel mindig,most a többieket is bevontam egy pizza evésbe.Ide-oda járkáltunk aztán a vonatunk idulásáig,amibe aztán be is szálltunk.Sokat beszélgettünk a vonatban így nem tűnt hosszúnak a hazaút.A körülmények ismeretében azthiszem kihoztuk ebből a túrából a maximumot.Gergőt nem tudjuk pótolni,de a nyomában járunk...