2022. február 9., szerda

Kezdödő szezon - Most vagy soha?

 Ahogy az megszokott ebben a blogban minden szezonkezdetkor egy kis beharangozó,egy kis esélylatolgatás következik.Talán ismert már,főleg azoknak aki esetleg rendszeresen benéznek ide,hogy immár 45 éve vagyok a Dunaújváros elkötelezett szurkolója,nevezzék is a csapatot bárhogy.Ugye ha jól emlékszem a 45 éve alatt 4-5 névváltoztatás is volt.A lényeg az,hogy szerepelhettünk bárhogy bármelyik osztályban én nem tágítottam sosem a csapat mellől,csak azért mert ha történetesen nem voltunk jók,attól még sosem szurkoltam másnak.Most hétvégén indul a tavaszi szezon (amiből egy fordulót ugyan már lejátszottak decemberben).A helyzet pedig az,hogy az utóbbi 7-8 év legjobb csapata alkult ki most Dunaújvárosban amelynek esélye van a bajnokság megnyerésére is és ez által a magasabb osztályba való feljutásra.Ám a dolog nem ennyire egyszerű.Ugyanis a második helyen állunk jelenleg,hét ponttal lemaradva az első helyen álló Kozármislenytől.A dolgot ráadásul még nehezíti,hogy már a második fordulóban (ami a harmadik amúgy) rögtön Kozármislenyben lépünk pályára...

Reméljük lesz bőven gólöröm tavasszal is!

Sok minden múlhat azon a mérközésen...ha sikerülne győzni,megkőzelítenénk őket négy pontnyira ami szinte már semmi... (szerencsés esetben akár két vagy három pontnyira is).Döntetlennél maradna a jelenlegi hét pont hátrány,vereségnél pedig tízre nőne a különbség,ami viszont már jelentős hátrány,de nem ledolgozhatatlan az sem...Szóval ez lesz a szezon kulcsmeccse,amivel lehet majd részletesen is foglalkozom.Egy nagyszerű őszi szezon után vagyunk,a felkészülés pedig kitünően sikerült.Még az edzőmeccseken sem kaptunk ki senkitől.Három új minőségi játékost igazoltunk és csupán egy távozónk van.Mindez reményekre jogosít fel.

Szeretnék már visszatérni az arénába!

Úgy hozta a sors,hogy a mai napon résztvehettem a klub szezon előtti sajtótájékoztatóján,ahol nagyjából elhangzottak a fent leírtak is.Edzőnk Varga Balász arról bíztosított,hogy a felkészülés jól sikerült a csapat nagyon együtt van és nem lép pályára esélytelenül még Kozármislenyben sem!Persze benne van a vereség lehetősége is,de ez a csapat akkor is dobogó esélyes minimum és én most úgy gondolom,hogy a végén elsők vagy másodikak leszünk.Ennél rosszabbak aligha.Szép és eredményes focit játszunk,ha kerülnek a sérülések és az eltiltások komoly győzelmek születhetnek tavasszal is!

A mai sajtótájékoztatón

Persze a Kozármislenyi meccsen kívül is várnak ránk kemény összecsapások,hiszen megyünk a veszélyes Balassagyarmatra,Monorra és a Honvéd II.-höz is majd és érkezik majd a Makó és az Iváncsa is.De persze úgy szép minden ha izgalmas is.Márpedig most igazán izgalmas szezon elé nézhetünk.Én sem vártam még ennyire bizakodóan a tavaszi szezont az elmúlt nyolc évben!Most vagy soha!Most igazán jó csapatunk van.Minden bele,hajrá fiúk!

Videót készítettem a mai sajtótájékoztatóról:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése