2021. december 1., szerda

Amit enged a sors - Téli tervek

 Megérkezett a általam legjobban gyűlölt hónap a december.Minden hónapot szeretek valamennyire,de ezt kicsit sem... de majd erről a Régi decemberek bejegyzésemben.A telek amikor nem érnek bajok,jól szoktak sikerülni.Ezen a télen sem szeretnék túrák nélkül maradni,de annyit mint eddig valószínűleg nem sikerül majd összehozni.Móni még lábadozik és az esetek többségében rá kell vigyáznom,azért össze-össze jöhet egy-egy túra.Ennek megfelelően én hat túrát tervezek télire,ennél alább nem akarom adni,ha több lesz az viszont nem baj.Nézzük meg ennek a hatnak az elképzelését.Úgy írom ahogy időrendi sorrendben tervezem őket,de ez természetesen változhat.

Kisapostagi csónakkikötő

Először egy könnyed kis túrát tennénk a közeli Kisapostagra a részben már ismert útvonalon.Ez időben nem nagy túra,talán 5-6 órát venne igénybe,így még Mónit sem hagynám sokat egyedül,illetve az anyjával és mivel napról napra javul,később talán több időt igénylő túrákra is eltudnánk menni.Szóval ezért kezdünk ezzel a legegyszerűbb túrával.A Pentele-hídig az ismert útvonalon mennénk,majd egyenesen tovább a kék m jelzésen.Ott meg ami jön azt néznénk meg.

Még az ünnepek előttre vannak Tizedes barátoméknak egy terve,újra a Vértesben.A Haraszti-hegyi tanösvényt járnánk be ami Csákvár fölött magasodik.Talán még itt juthat idő a kastélypark meglátogatására is.Ezt azért is szeretném,mert itt Gergővel jártam utoljára (mondjuk ezen az előbb említett kisapostagi túrán is).

Remélhetőleg a Haraszti-hegyi tanösvényre eljutunk még az idén

Jó lenne még az ünnepek alatt megejteni egy túrát.Ez pedig az idei év valószínűleg utolsó túrája lenne (ha sikerül).Mivel ez az év főleg a Balaton-felvidékről szólt,így zárásként oda térnénk vissza.Mégpedig az elejére,oda ahol a Balaton-felvidék kezdőik,azaz egy Balatonkenese - Balatonfűzfő túrát néztünk ki.Méltó zárása lenne ez az évnek,de az sem baj,ha a jövő év elején tudjuk megvalósítani.Még azért is jó lenne ha összejönne ez a túra,mert télen még sosem jártunk a Balatonnál.

Balatonkenese Sós-hegy a Balatonnal

Egy nagy alföldi túrával indítanánk az új esztendőt.Kunszentmiklósról mennék Dunavecsére ami alighanem egy több mint 20 kilométeres túra lenne.Érintenénk Ágotafalván az új két tornyú templomot,valamint egy-két alföldi csatornát is.Erre nem túl jók a jelzések ezt már tapasztalatból tudom.Ha nem sikerülne,ha elakadnánk visszamennénk Kunszentmiklósra.Ez a túra már nagyon régóta várakozik,reméljük a télen összejöhet.

Ágotafalva

Pár hónapja jártunk a Csurgói víztárolónál.Ott néztem ki a tárolót ölelő hegyeket.A télen szeretnék erre egy túrát megejteni,összehozni.Itt természetesen az útvonal még nincs meg,ez majd menetközben eldől,hova és merre.Ami valószínű,hogy a túra Fehérvárcsurgóról indulna.A körülölelő hegyek pedig már a Bakony hegyei.A túra legjobban január közepe,vége felé esélyes,de persze ez változhat addig.

A csurgói víztároló az egyik hegyről nézve

Februárra terveznék egy nagyobb kaliberű túrát.Ekkora már hosszabodnak valamelyest a napok és talán Móni állapota is javulni fog a jelenleginél jobban.Ez a túra oda vezetne ahol a Bakony és a Balaton-felvidék találkozik.Persze elárulom,hogy a Balaton-felvidék is a Bakony része.Ösküre térnénk vissza és mennénk egy majdnem körtúrát.Nevezetesen az Öskű - Hajmáskér - Sóly - Pétfürdő útvonalon.Ez a túra február közepére illetve második felére esélyes.

Ösküre is visszatérhetünk

Nahát ez az a hat túra amit én tervezek,de természetesen majd a sors eldönti melyikeket engedi.Bármikor bármelyik túratársam előjöhet valami új ötlettel,ami ha jó sosem állok az útjába.A mi agyunkból is kipattanhat bármikor bármi,ami előzetesen nem voltak benne a tervekben.És hát én persze függök Móni állapotától is.Talán reményt ad,hogy a holtpontról elmozdultunk és remélem nem csak én érzem így.Hát akkor induljon a tél.Remélem elégedetten dőlhetek hátra a végén...

Menni akarunk!

Még annyi,hogy természetesen ez az intelligens covid felülírhatja a terveinket,kérdés majd ezek a moslék politikusok milyen korlátozásokat hoznak be,valamint mennyire fogják rövidre az egészséges embereket akik még nem oltakoztak...hiszen még mi sem oltakoztunk és nem is tervezzük,csak ha már más lehetőség nem fog maradni,de lehet még akkor sem.Szóval ez miatt benne van,hogy borúl minden...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése