2021. február 28., vasárnap

Elvárt szint felett - Téli összefoglaló

 Elérkezett a tél utolsó napja.Jó-jó tudom én,hogy a tavasz az március 21-én kezdődik,de mi itt túrázásilag február végével leszoktuk zárni a telet.Most is így teszek.Tél elején nagyjából nyolc-kilenc túrát vizionáltam a soron következő három hónapra,reálisan nézve azonban a hét-nyolc volt a realitás.Ehhez képest a télen tíz túrát csináltunk meg,így tehát az elvárt szint felett sikerült teljesíteni.Egy szavunk sem lehet most sem.Decemberben négy,januárban és februárban pedig három-három túra volt müsoron.Akadtak a télen túratársak is bőven szerencsére.A tíz túra mindegyikén ott voltam én és Zolika.Három-három túrán volt velünk Manó és a Tizedes barátaim.Nem mindig ugyanazokon persze.Móni két túrára jött el velünk és képbe került egy régi-új túratárs Pisti is,aki egy túrára jött el velünk.Hatan és öten viszont sosem túráztunk együtt.Négyen is csak két alkalommal.Hárman öt alkalommal voltunk együtt.Ketten pedig háromszor.Szerencsére nem kényszerültem rá,hogy bármelyik túrára is egyedül kelljen mennem.

Nincs jó állapotban a Rácalmási-sziget,de ettől függetlenül mindig jó ide visszatérni

Kilométerre egy becsült adatot tudok mondani: Nagyjából  a tíz túrán 164 km-et tettünk meg.Mivel bőven tartanak még a koronavírus miatti korlátozások túl messzire nem tudtunk menni.Öt megyében túráztunk a télen,három hegységet tudtunk elérni: a Bakonyt,a Vértest és a Budai-hegységet.Igaz a Vértesben kétszer is voltunk.A maradék hat túránkon a Mezőföld látott el minket túrákkal.A legmagasabb pontunk a tél folyamán talán éppen  a Panoráma tanösvényen a Vértesben lehetett amikor is közel négyszáz méteres magasságokban is járhattunk.A legkönnyebb a Lussoniumi túránk volt a legnehezebb pedig talán éppen az utolsó Vitányvári.

Bátorkő a ködös idő ellenére is melegítette a szívemet...

A Rácalmási-szigetet jártuk körbe,ezzel kezdtük a telet,szinte tavaszias időben.Agasztónak tűnt a sziget egyre romló állapota.Karácsony előtt a Bátorkői várromhoz tértem vissza.A misztikus ködös erdőben ez a túra kivívta a tavalyi év legjobb túrája címet.Karácsonyi túraként pedig a Dinnyési fertőre tértünk vissza.Itt napos,de rendkivül szeles időben volt részünk.A tavalyi évet pedig a vértesi panoráma tanösvényi túrával zártuk és még elmentünk a Csókakői várba is.Itt is kellemes már-már tavaszias időnk volt.Az új év első túráján összehoztam a kellemest a hasznossal.Megvalósítottam Gergő egy régi tervét az alapi túrával.Igaz nem Vajtáról mentünk Alapra ahogy terveztük Gergővel még,hanem Alapról végre elértük az utóbbi évek legszerencsétlenebb célpontját is:Németkért.Ködös időben induló túra a végére szinte a tavaszba torkolott.

Csalóka Dnnyési-fertő.A napsütés ellenére hatalmas szél volt.

Aztán a tavaszias idő eltűnt egy időre,mert a következő Sorrento sziklákhoz vezető túránkon már itt-ott kellemetlen hideg volt.Fent a hegyen kemény hideg szél is fújt.Január hónapot pedig a Lussoniumi túrával zártuk,itt se hideg,se meleg nem volt.Ez volt a tél legkönnyebb túrája.Februárban a Sánc-hegyre tértem vissza,itt is meglehetősen ködös-párás idő volt,még elnéztünk az érdi Belicai-szigetre és a Kutyavárhoz is.A hónap közepén mentünk el Kulázni egyet a rendkivül kellemes sárpentelei parkerdőn keresztül.A Kula toronynál elöször jártunk túrázásaink történetében.A telet pedig a vitányvári túrával zártuk,amely most kissé nehéznek tűnt a nagy szélben,ugyanakkor nagyon szép is volt.Hát ezek voltak a tél túrái dióhéjban.Természetesen minden túráról van részletes bejegyzés a blogban.

Kilátás a vértesi panoráma tanösvényről

Szinte minden túrám valahogy Gergőhöz volt köthető és ugye spirituális utazásaim során már megtanultam,hogy véletlenek nincsenek,így szentül hittem és hiszem ma is,hogy Gergő irányitotta így a dolgokat.Ugye visszatértem oda ahova vele is jártam: Rácalmási-sziget,Bátorkő,Dinnyési-fertő,Csókakői vár,Sorrento sziklák,Lussonium,Vitányvár és környéke mind-mind ilyen célpont és túra volt.Aztán mentem olyan helyekre amiket vele tervezgettünk: ilyen volt a csákberényi metró,a Sánc-hegy,az alapi túra.Talán csak egy kivétel volt,ez pedig a Kula toronyhoz vezető túra.Ezt nem terveztük sosem,de egészen biztos sorra került volna Gergővel is.Szóval tudtam,hogy ő vezet a túráimon és igaz volt a blog és a videóim szlogenje,hogy Gergő nyomában járok!

A Benedek-tó az alapi túrán

Egy túránk viszont elmaradt.A Mecsekbe terveztük egy túrát Hidasról indulva amely a Mecsek peremvidékét érintette volna,keresztül Ófalun majd vissza Mecseknádasdra.Azonban a korlátozások miatt ezt a túrát nem tudtuk megvalósítani,ezt nehéz lett volna úgy megcsinálni,hogy este nyolcra hazaérjünk.Persze ezt a túrát amint lesz rá lehetőség majd megcsináljuk.Ez volt tehát a tél,amely az elmaradt túra ellenére is felülmúlta tehát a várakozásaimat.Az összes téli túránkról készült film is,ezeket a bejegyzés alján meglehet nézni,illetve a hivatkozásokra kattíntva a you tuben is.

Sorrento szikláinak egy darabja

A tavasz terveiről majd a következő bejegyzésem fog szólni.Azonban a helyzet aggasztó.Egy éve tart a koronavírus,a kormány pedig nyakra-főre hozza az idiótábbnál.idiótább semmitől sem megvédő intézkedéseit.Ráadásul már itt a harmadik hulláma a járványnak,ami félő,hogy nemcsak a nyolc órai kijárási tilalamat hagyja érvényben,hanem még az utazásokat is megtilthatja.Ez nagyon betenne a tavaszi terveinknek.Próbálom úgy összeállítani a tavaszt,hogy ez azért nem fog bekövetkezni,viszont a nyolc órási kijárási tilalommal továbbra is számolok.Mindenesetre szerényebb tervekkel jövök majd elő és azthiszem az álltalam annyira szeretett mecseki medvehagyma virágzást idén sem fogom látni...Na,de a tél az jó volt.

Itt pedig akkor a tél filmjei:(időrendi sorrendben)











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése