2021. január 7., csütörtök

Kedvenc kilátóinknál (12.) - Sarvajc-kilátó

 Ebben a sorozatomban a kedvenc kilátóinkkal kapcsolatos élményeink elevenednek fel és ahol természetesen bemutatom eme nagyszerű építményeket.Túrázásaim lassan negyven éve alatt számtalan kilátóban jártam,majd jártunk Gergővel együtt is.Mindig is imádtuk ezeket a csodákat,ha utunkba került egy sosem hagytuk ki,de voltak olyan túrák amelyeknek kifejezett célja volt egy-egy kilátó.

2021-ben elöször a közelmúltban is meglátogatott Sarvajc-kilátót mutatom be és megismerhetjük a névadó tragikus történetét is.Ez már a sorozat 12.-ik része!

Talán egy kicsit szokatlan helyen találjuk meg a kilátót

A Velencei tavat megkerülő kerékpárút mentén fedezhetjük fel ezt az érdekes formájú, fából épült kilátót, melynek tetejéről betekintést nyerhetünk a titokzatos vízi világba.Megmondom az őszintét én az építményen elöször a Makovecz stílusú tervezést véltem felfedezni,ám a leírásokban sehol sem találtam olyan leírást ami a feltételezésem bízonyitotta volna.Így hát úgy tűnik mégsem Makovecz stilusú a kilátó.

A modern vonalvezetésű kilátót 2014 tavaszán adták át a dinnyési önkormányzat a nagyközönségnek a mellé épített kerékpáros pihenőponttal együtt. Ebben az évben a vízhez közeli kerékpárutak jelentős részét is felújították, több helyen levitték a partra, így igazi élmény akár az egész családdal a tókerülő kör. A kilátó mellett elhelyezett padoknál letelepedhetünk - de az igazi élmény a kilátó magasában vár bennünket, ahol a sűrű nádas fölé emelkedve, nádtető árnyéka alól nézelődve bepillanthatunk a titokzatos madárvilág életébe.

Sarvajc-kilátó 2020 karácsonyán

Az építmény furcsa formája elsőre talán szokatlannak tűnhet, de megvan rá a magyarázat: tervezésnél ugyanis figyelembe kellett venni a hely adottságait, küldönös tekintettel a szélviszonyokra. Az adott körülmények között így áll meg a legstabilabban az építmény.

A kilátó mellett található a Savaicz-kereszt, ami egy kiváló tóbíró különös-tragikus vadászbalesetének állít emléket. Történetet elolvashatjuk a helyszínen (és most is majd kicsivel lejebb). A történetet Széchenyi Zsigmond, nagy vadászírónk is elmeséli az Ünnepnapok című írásában. 

Dinnyés, bár nem örvend nagy hírnévnek a Velencei-tó vonzáskörzetében, számtalan látnivalót kínál az erre járóknak. Érdemes felkeresni a Dinnyési Fertő Természetvédelmi Területet a madárvártával. 

Megéri a kis kitérőt a dinnyési templomkert, mely a dombtetőn, festői környezetben áll. Innen indul a Madárdal Tanösvény, ami a Dinnyési fertő világát mutatja be egy 16 kilométeres túra keretében.

A fel/lejáró

A kilátószint nincs túl magasan talán ha öt méter,de a szintre pihenő nélküli meredek lépcső vezet fel,ami nem is annyira a felmenetelnél,sokkal inkább lefelé enyhén balesetveszélyes!Nem árt kapaszkodni,fogódzkodni haladás közben!Csúszos időben különösen figyelmet igényel!Odafenn jó a kilátás a Velencei-tó madárrezervátumú területére.

Ezekután ismerjük meg a névadó Sarvajc Lajos tragikus történetét ami tehát a kilátó melletti kereszt mellett található táblán is olvasható (amig valami vandál tönkre nem teszi).

A kilátás

A dinnyési Sarvajc Lajos a múlt század első harmadában tóbíróként, a tavat járó, a vizet, környezetet óvó felügyelőként dolgozott a Velencei-tavon. Élete egy kiszámíthatatlan baleset következtében ért véget. 1928. december 13-án a német nagykövetet, Hans von Schönt vitte ki a tóra, a nádasba vadászni, aki a figyelmeztetése ellenére felállt a csónakban, ahonnan egy ügyetlen pillanatban vízbe is zuhant. A tóbíró a puskája tusát nyújtotta a bajba jutott felé, hogy a fegyverrel kihúzza, de a puska elsült és a lövedék combon találta a tóbírót, aki a nagykövet minden igyekezete ellenére is gyorsan elvérzett.


A nagykövetet mindez annyira bántotta, hogy a tóbíró emlékére a balesethez közel, a parton egy kőkeresztet állíttatott, amely három méteres magasságával tájékozódási pont volt a halászemberek számára a tavon.
Széchenyi Zsigmond Ünnepnapok című könyvében egy egész fejezetet szentelt a baleset leírására és Sarvajc Lajosra.

A II. világháborúban elpusztult emlékkeresztet 2005-ben állították helyre.

Sarvajc keresztje

Mint jeleztem a kilátónál többször is jártunk.Kétszer biztosan,talán háromszor is,de még az is lehet,hogy négyszer.Az emlékeimben mindenesetre két alkalom maradt meg tisztán,világosan:az első Gergővel és Mónival volt azon a túrán amikor Emese álmához igyekeztünk.A másik a közelmúltban az elmúlt év karácsonyán volt,amikor Zoli barátommal a Dinnyési-fertő felöl jövet álltunk meg itt,útban Agárdra.

Nem tervezünk ide a közeljövőben,de nincs kizárva,hogy jövünk még ide.


A film vége felé vagyunk a kilátónál:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése