2021. január 23., szombat

Botos-kút

 Idén is folytatom a mecseki forrásokat bemutató sorozatomat,amely már két évadot is megért.A hegységben annyi forrás van,hogy abc sorrendben haladva havi egy forrást bemutatva is,még mindig csak a b betűnél tartok.Ennél a sorozatnál nagyban internetes segítségre szorulok.Bár jómagam is jártam már némelyik forrásnál,de természetesen java részüknél még nem.Amint valamelyik olyan forrásnál megfordulok ahol még nem,ott lecserélem az anyagot sajátra.Addig pedig senki szemét nem szúrja,ha netes segítséget veszek igénybe.Ahol jártam ott pedig természetesen saját anyag és élmény alapján történik a beszámoló.

Ebben a hónapban a Botos-kúttal ismerkedünk meg.

A forrás

Boda vagy Bükkösd felől, a sárga sáv jelzésű turistaúton közelíthető meg a forrás, az úttól 50 m-re (sárga kör jelzi).

A forrás nevével kapcsolatban két elképzelés is létezik:
1.) A falu "egyenes" boltjáról kapta a nevét (bótos-kút).
2.) A falu boltosának volt itt kútja, innen ered a Botos-, Botosi-, illetve a Boltos-kút elnevezés.

Közelében valamikor erdészház volt, amelyet az 1960-as évek végén bontottak le, egykori helyére csak a téglatöredékekből következtethetünk. Ez a forrás látta el vízzel a ház lakóit és az állatokat. A víz valamikor favályúba folyt.
A téglából épített forrás homlokfalán a kifolyócső felett gránittáblán olvasható a megnevezése. Vízhozama 2–5 liter/perces értékeket mutat.
A forrás környezetében még több forrásmező is található.

2010-ben a forrást újrafoglalták, és kifolyócsövessé alakították.

Ilyen a forrás napjainkban

Egyszer egy Garabonciás (két sor foggal született ember, aki a jövőbe lát, és az elrejtett kincsek helyét tudja) járt a kút közelében, és az ott lakó családoknak megmondta, hogy megmutatja nekik -a török időkben- elrejtett pénz helyét ha 200 pengőt adnak neki.
De mivel senki sem hitt neki, és pénzt sem kapott ezért nem tudták meg a kincs helyét és nem lettek gazdagok.

A forrásnál még sohasem jártunk túrázásaim negyven éve alatt és hát nem is nagyon esik bele a látószögünkbe továbbra sem.Persze semmi sincs kizárva,de alighanem ez a forrás kimarad az életemből..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése