2020. augusztus 23., vasárnap

Kilátós túra Fonyódon

Idén alaposan belecsaptunk a lecsóba.Még a koronavírus sem tudott megakadályozni benne,hogy elkezdjük egy számomra/számunkra ismeretlen tájegység fokozatos felfedezését.Hiszen immár harmadik idei túránkra indultunk a Balaton köré.Zoli barátommal vágtunk neki az új kalandnak.A tömegközlekedés szokatlanul jó erre felé,hiszen röpke három óra alatt már Fonyódon is voltunk,úgy,hogy Székesfehérváron még várnunk is kellett az átszállásra.A Balaton felé száguldó vonat ezúttal is kényelmes volt.Ami kellemetlenségnek roható talán fel,hogy harmadszor jövünk erre idén és ugye helyjegy kell a vonatra és hát mindhárom alkalommal nem a Balatonra néző oldalra kaptunk csak jegyet.Aztán Siófok után már nem voltak sokan a vonaton így átültünk a kellemesebbik oldalra.Fél kilenc után pedig már le is szálltunk a fonyódi vasútállomáson
.Kezdetét vehette egy újabb kaland!

A Badacsony köszönt szembe a fonyódi kikötőben
Hasonlóan mint a múltkor Balatonföldváron,itt is lelátogattunk elöször a közeli kikötőbe.Megkapóan gyönyörű táj köszönt szembe,hiszen a túlparton ott vigyorgott ránk maga a Badacsony.Ettől újra megdobogott a szívem,hiszen annyit,de annyit tervezgettünk Gergővel,hogy majd eljövünk felfedezni azt,2019-ben már be is akartuk venni a bakancslistánkba.Sajnos,hogy Gergő 2018 végén elment,elvive magával a badacsonyi álmokat is...Na,de most Fonyódon voltunk és itt is kisétáltunk a moló legvégére,ahonnan szintén lebilincselő volt a táj szépsége.Kicsit gyönyörködtünk is benne.Visszanézve Fonyódra pedig ott vigyorgott szembe a "két csöcs" amit még a Hegyestű csúcsán kinéztem magamnak.Nevezetesen a Sipos és a Várhegy,mindkettő csúcsán egy-egy magas kilátóval.
Ezek voltak mai céljaink,ezekért jöttünk.

A két csőcs,a közeli a Sipos,a távolabbi a Várhegy.Messziről valóban két csőcsnek látszodnak!
Visszasétálva a kikötőben még megnéztük a hely érdekességeit,amelyek közül kiemelkedett egy óriáskerék és egy nagy színpad,egy nagy tér közepén.Zoli mondta is,itt aztán nyugodtan felléphetnek kedvence:Csondor Kata is.Ezeket letudva megkerestük a piros jelzést az állomásnál (nem volt nehéz) és indulhatott is a túra.A kora délelötti időpont ellenére is már kezdett meglehetősen meleg lenni.Ma is kánikula volt várható.Bíztam benne ez az utolsó forró túránk az idén,hisz közeledik az ősz amikor a legjobb túrázni.A jelzés bevitt kicsit a városba.Amit furcsának éreztem,hogy a meglehetősen nagy forgalom ellenére sem volt sehol sem jelzőlámpa.Ám úgy tűnt kedves emberek járnak erre,hiszen mindenhol készségesen átengedtek az uton,mindenhol elsőbbséget adtak készségesen a gyalogosoknak.Az út hamarosan pedig emelkedőbe kezdett.

Fonyód utcáin

Itt már felfelé jöttünk
Még az utcákon emelkedett az út,majd végre egy erdős részhez ért.Itt egy szép kapu jelezete,hogy ez a Sipos-hegyi parkerdő.Ám utunk nem itt hanem pár méterrel ez felett folytatódott tovább.A jelzések kifogástalanul voltak felfestve!A hőség után pedig kifejezetten jól jött a hűs erdei szakasz.Ennek ellenére hiába,hisz már idáig is kaptató volt felfelé,ez pedig alaposan izzasztott már minket.Na de legalább itt a nap nem sütött már ránk.Az erdő kifejezetten szép volt,kellemes jól járható utakkal.A mi utunk egy darabig szinten ment,majd újra felfelé vette az irányt.A szokásosnál talán kicsit nehezebben bírtuk,de ezt a meleg számlájára írtuk,mert maga a hegy nem volt magas,hiszen a mindössze 207 méteres magasságával,inkább volt dombocska mint hegy.

A Sipos-hegyi parkerdőnél

A mi utunk teljesen rendben volt
Végül aztán felértünk a Sipos-hegyi kilátóhoz.A vasútállomástól illetve a kikötőtől abszolúlt nem volt messze,a távolságot nagyjából 2km-nek saccoltuk.A kilátó egy vasszerkezetes magas építmény volt a legtetején antenna hegyekkel.Alatta volt a kilátószint,amelyre egy csigalépcső vezetett fel.Látogatása azonban nem volt ingyenes!Előzetesen a neten mikor kutatgattam a dolgok után,azt írták 300Ft koponyánként.Gondoltam az nem fog földhöz vágni minket.A kilátó aljában egy 35 körüli fószer üldögélt,telefonálgatott,meg újságot olvasgatott.Ő volt a jegyszedő.Aztán odaérve közölte,hogy a belépő 500Ft (nem 300 ahogy mi gondoltuk) és szépkártyát nem fogadnak el.Jó hát ez az 500 sem vágott éppen földhöz bennünket,max azon mérgelődtem,hogy a fonyódi oldalakat miért nem frissitik (ebből még volt gondunk ezen a túrán,de erről majd később).Leszurkolva a belépőjegy árát elindultunk felfelé.

A Sipos-hegyi kilátó
A kilátó teljesen jó állapotban volt,ám a felfelé vezető lépcsősor csak az egyik oldalhoz volt odahegeszve/odarögzitve így a másik felén azt a hatást kelltette,hogy a levegőbe lóg,ettől az ember biztonságérzete kicsit csorbát szenvedett,de ettől függetlenül teljesen rendben volt.Felérve a kilátószint is rendben volt.Teljes körpanorámánk volt!Aztán éreztem a kilátó inbolyog "hintázik",ez újfent csökkentette a biztonságérzetet,de tényleg rendben volt az egész kilátó.A panoráma pedig fenséges volt.A Balaton és a túlpart nagy része belátható volt,keletnek pedig a Somogy megyei táj köszönt szembe.Alattunk pedig maga Fonyód pompázott.A kilátóban fent pedig újra kedves emberekre bukkantunk akikkel váltottunk pár szót.Ők mondták,hogy a másik a Várhegyi kilátó bizony zárva van... megint nem értettem,hogy a fonyódi oldalak miért nem frissültek,miért nem közölték ezt?Hiszen nyilvánvalóan akkor nem ide tervezünk kilátós túrát ha csak az egyik látogatható.Azt is nagy ötletnek tartottam,hogy egy kilátót a szezonban lezárunk és akkor újítsuk fel.... Na mindegy itt voltunk,innen pedig pompás volt a kilátás,a szemközti várhegyi kilátóra is.

Kilátás a Badacsonyra és a Gulácsra

Kilátás a szomszédos Várhegyre
Úgy döntöttünk ettől még a túrát megcsináljuk,ugyanúgy felmegyünk a szomszédos Várhegyre ahogy azt terveztük.Közben a kilátóban iszonyatosan sokan lettek.Várom kellett jó pár percet míg a videót tudtam készíteni.Élvezetes volt fent,bár egyre jobban inogott/hintázott a kilátó.Végül aztán lejöttünk és folytattuk a túrát.Innen most lefelé vezetett az út,vissza a városka utcáira.Végig megfelelően felvoltak festve a jelzések itt is.Nagyon sokat nem kellett menni a Várhegyig,ahol aztán az út újra belefutott egy erdei szakaszba.Ennek örültünk persze,annak már kevésbé,hogy az első fára kivolt tűzve egy tábla,hogy a kilátó felújítás miatt zárva...Mindegy mentünk újra felfelé.Egy részen a hűsben volt kis padocska.Itt megkajáltunk.

Út felfelé a Várhegyen
Újra folytattuk az utat felfelé.A két hegy közül ez volt a magasabbik a maga 233 méterével.De ezt bírtuk jobban.Az utak és a jelzések erre is kifogástalanok voltak.Feljebb egy tanösvénybe is belefutottunk,amely csigaszerüen körbe jön le a kilátótól.Némi emelkedő után elértük a csúcsot ahol persze ott volt maga a kilátó.Szemre nagyon szép volt talán szebb is mint a Sipos-hegyi és szemre nem lehetett kivenni,hogy bármi baja is lenne amitől felkell újítani.Körbejártuk,fotóztuk,a bejáratánál egy ajtó volt,rajta ugyanaz a tábla mint lenn az első fán is volt.Benyitottam hátha,de valóban zárva volt.Hát ide nem együnk fel...újra elkezdtem bosszankodni rajta,hogy miért nem jelezte ezt egy fonyódi oldal sem amit megnéztem.Lehet,hogy volt olyan ami jelezte,de mindent én sem néztem át.

A kilátó megkapóan szép volt,nagy kár,hogy zárva találtuk
Nagyon nagy bánkodásra azért nem volt okunk,feltehetőleg valami hasonló élményt nyújthatott kilátásilag mint a Sipos-hegyi kilátó.Csak hát...kilátós túrára jöttünk.A kilátó körül rét volt,alább egy játszótér az elöbb emlitett tanösvény és egy parkoló azok számára akik autóval érkeztek ide,mert ők voltak többen.Jöttek is sokan,de ahogy mi jártunk úgy ők is megszopták -  a kilátó számukra is zárva volt,de akkor más sem talált olyan infót,hogy zárva lesz a kilátó.Így jártunk.Körbejártuk a tanösvényt,majd egy hintába,hintázva pihentünk kicsit.Csoda,volt,hogy kibírt minket a szerkezet és nem szakadt le a nagy súlyunktól...

A kilátónál

Hintázás
Folytattuk a túrát,idáig a piros és a piros3 jelzés hozott,innen viszont a piros+ vitt tovább,amely a Várhegy déli oldalán vezetett le.Már nagyon nagy volt a meleg.Az út a kezdeti meleg utcák után nyugatról kerülte a Várhegyet ahol beért a panoráma sétányra.Itt fák adtak újra árnyékot.Viszont hiába a panoráma sétány,kilátásunk nem volt,pedig magasan voltunk még (relatíve).A növényzet a bokrok,fák eltakarták elölünk a lényeget.Ám csak egy darabon,mert aztán arébb már volt kilátás is a szép sétányról.A sétány másik oldalán pedig emlékművek sora sorakozott sorban és egy zárva (...) tartó múzeum.

A panoráma sétány egy része
Szép érdekes lépcsősor vezetett le innen,de még mindig nem voltunk lenn,csak lejebb.Itt újra beértünk az utcákba.Elöször egy a kertek közé beférköző kálvária köszönt szembe.Fura volt nem is ilyen helyre tenni a kálváriát,hanem így a kertek közé.Persze nyilván a kálvária volt itt előbb és utána épültek köré a házak.Kicsivel arébb pedig egy szép kis templom adott látnivalót.Innen is jó volt a kilátás,egy fa feszület volt a templom mellett és egy kellemes túratársunk is akadt...

Feszület a Badacsony árnyékában

Kellemes túratárs,csodás kilátások...
Tovább haladva a helyi stadion mellett haladtunk el,amelynek környezete szép állapota viszont katasztrófális volt.A stadion felett volt a Sipos-hegy.A kilátó vigyorgott ránk fentről,mintha azt mondta volta"na mi van visszaértetek mókustojások?"Az út másik oldaln viszont ott volt egy újabb kilátó.Jellegében teljesen más volt mint az eddigiek,hiszen ez inkább volt kilátóterasz.Valkó kilátó névre hallgatott.A kilátás innen is szép volt.Alattunk a Balaton,mögöttünk a Sipos-hegy.Balra pedig folytatodótt tovább az út.Mielőtt folytattuk volna,innen is kinéztünk persze.

A Valkó kilátó

Mögöttünk a Sipos-hegy
Ide aztán már közel volt a belváros.Hamar visszaértünk,a kör teljesítve volt.Nem volt nagy táv,talán 8-9km.A túra itt bezárodott,de bőven volt még időnk,így visszamentünk a kikötőbe szétnézni valamit enni és inni.Nagyon meleg volt így délután három körül.Átkozott gyorsan elment az idő,ezen voltunk kiakadva.Vajon a munkahelyen miért nem telik ilyen gyorsan?A kikötőben vendéglátóhelyek sora volt,így nem volt nehéz kiválasztani egy megfelelőt ahol még a szép kártyát is elfogadták,Élvezetes,finom gulyást ettünk amely nagyon jól esett.Majd hideg itallal öblitettük le az út fáradalmait,amelyen azért annyira persze nem fáradtunk el.

Fenséges gulyás
Az ebéd után még a kikötőbe néztünk szét.Szép volt és tán nem volt olyan rideg mint a múltkori balatonföldvári kikötő.Sőt egy a vízben zajló koncertre is figyelmesek lettünk!Azt láttuk,hogy emberek százai állnak a vízben benn,de már viszonylag bentebb a parttól.Egy hajó áll ott,rajta egy gitáros és egy éneklő ember,aki nem volt más mint az egykori V-Tech együttes énekese.A zene is jól hallható volt,az eseményeket messzelátóval vettem ki,hogy mi is történik éppen.Tehát egy ingyen V-Tech koncerttel zártuk a napot.Még elmentünk hideg italokért az útra,majd kimentünk a vonatunkhoz.Ami jött rendesen.Különösebb panaszunk nem lehetett a hazaútra sem.Kilencre itthon voltunk.Fonyód és hegyei valamint a Balaton szépek voltak.Apró bibit a zárva tartó kilátó jelentette csak.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése