2020. augusztus 14., péntek

Nem néztük meg a tűzijátékot

A közelgő augusztus 20.-ról jutott eszembe az utolsó együtt töltött augusztus 20.-ánk Gergővel.Ugye ez a nap valahogy mindig is emlékezetesre sikerült az életemben,volt olyan,hogy rossz dolog miatt,de álltalában azért mert valami jó történt.Gyerekkoromban például augusztus 20-án vittek el elöször a budapesti vidám-parkban.Vagy az első szerelmemmel augusztus 20-án volt az első jelentősebb randevúnk.Aztán egy másik szerelmemmel,ekkor vesztünk elöször össze.Volt olyan,hogy ekkor indultunk nyaralni,volt olyan év is amikor ezen a napon berendeltek túlórázni (utólag kiderült ezt nem tehették volna meg).Aztán ahogy Gergő cseperedett felfelé,vagy túráztunk,vagy a helyi rendezvényekre mentünk aminek egy-egy jobb koncert volt a vége és persze a tűzijáték.Nálunk ez az augusztális a Szalki-szigeten szokott lenni,oda lementünk a tízes években szinte minden augusztus 20-án.A dolog viszont 2017-re ellaposodott kissé,így már nem mentünk le.Mivel azonban a Felső-Dunapartról kitünő rálátás volt a sziget öblére,így onnan néztük meg 17-ben a tűzijátékot,aztán jöttünk haza,a koncert nem érdekelt minket mert valami olyasm volt amit már nem szerettünk.
A tűzijáték fentről is élvezhető volt.

Ez a kép nálunk készült,de az évet nem tudom
Úgy gondoltuk 2018-ban is a felső Dunapartról nézzük majd meg.Előtte elmentünk csavarogni,fagyizni a városba.Mondták a tv-ben egész nap,hogy eső és vihar is várható majd és ugye mindenki emlékszik a tragikus 2006-os budapesti tűzijátékra...azóta azért benne van az emberben a félsz.Nálunk ahogy kezdett hajlani a délután a késő délutánba még semmi sem jelezte,hogy bármi baj lehet majd.Vigan csapattuk Gergővel a város utcáit.Nagy kedvem mondjuk nem volt kimenni a tűzijátékot megnézni,mert másnap reggel dolgozóba kellett mennem és ilyenkor már nagy kedv nincs...de mentem Gergővel,az volt a lényeg,hogy ő jól érezze magát.Ám este fél 8 után hirtelen felkezdett támadni a szél.Egyre erősebben.Úgy tünt küszöbön van a vihar...Mondtam Gergőnek tűzijáték lefújva,irány haza mielőtt elkap a vihar.Nem tetszett neki és ennek hangot is adott,de aztán végül is sikerült meggyőzni.Mondtam jövőre eljövünk,sőt megígértem neki,hogy jövőre már felmegyünk megnézzük a pestit inkább.Végül is hazaérkeztünk,így a 2018-as helyi tűzijátékról lemaradtunk,amit végül is rendben megtartottak...

Ez a kép már csak illősztráció a történethez
Ugyanis mire hazaértünk a szél lecsendesedett a vihar pedig elkerült minket.Már Gergőnek sem volt kedve visszamenni,meg oda sem értünk volna már.Kicsit sajnáltam a dolgot és lelkiismeret furdalásom is lett.Nem kellett volna így megijednem egy pár erős széllökéstől és elrontani a gyerek szórakozását.Aztán annak fényében,hogy pár hónap múlva Gergő elment,erre gondolva még ma is kinoz a lelkiismeret...Pokolian sajnálom és bánom,hogy nem mentünk el megnézni a tűzijátékot...Ha tudom mi történik,a legnagyobb vihar sem tartott volna vissza.
Így azonban a jóisten sem mossa le rólam ezt a bélyeget...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése