A dombóvári kaland

Azthiszem mióta megesett ez velünk,azóta ez volt Gergő kedvenc sztorija,akárhol is jártunk ezt rendre felemlegette.Gyüjtötte a vicces sztorikat amik velünk estek meg és úgy akartuk,hogy majd egyszer összefoglaljuk ezeket,de mindenképp ez lesz a top egy sztori.Talán majd egyszer valóban összefoglalom őket,de akkor álljon itt top vicces sztorink krónikája,amely eddig is örök emlék volt,de Gergő távozásával még inkább felértékelödött.

A történet 2017 májusában esett meg a Csepegő-árok túránkról hazafelé jövet Dombóváron.
( a túra krónikáját ide kattíntva elolvashatod)

A dombóvári vasútállomás utca felőli homlokzata

Váralján fejeztük be a csodás mecseki túrát amely elvezetett minket a Csepegő és a Farkas-árokba is,sőt szeretett Nyárádi kunyhónkat is érintette,az egyik valaha volt legjobb túránk volt...Este hét körül indult Váraljáról a vonat amely egy egy vagonos kis piroska volt.Dombóváron kellett átszállnunk majd.Jó negyven perc volt az út,május lévén még ilyenkor bőven világos volt.Közeledve Dombóvárhoz egyre inkább ránk jött a vizelhetnék.De a vonat wc-je még a gusztustalan szintet sem ütötte meg.Sebaj.Úgy gondoltuk akkor majd a dombóvári vasútállomáson keresünk egy vízeldét és ott majd könnyitünk magunkon.Lesz rá jó húsz percünk,hisz annyi lesz a várakozási idő az átszállásra.

Az autóbusz pályaudvar

Leszállva a vonatról Dombóváron,rohantunk be az állomás épületébe.Ám ott nem találtunk nyitva tartó wc-t...este 3/4 nyolc körül volt az idő és dühitő volt,hogy nem volt nyitva tartó vizelde...Bejártuk az állomást keresztül-kasul,de nem volt wc ami üzemelt is.Hát már egyre erösödő vizelési ingerünk volt és az idő is fogyott.Hát akkor gondoltuk,gyerünk ki az állomás elé majd ott találunk valami buxust ahol könnyithetünk magunkon.Igen ám,de az állomás elött meg egy autóbusz pályaudvar volt,ahol meglehetösen sokan járkáltak,olyan bokor ahol meg ellehetett bújni egy ilyen akcióra nem igazán volt.Kezdett melegünk lenni...Na és persze wc itt sem volt.Na most mi lesz?

A mozdony és a fák

Ekkor láttunk meg az állomás mellett kiállított gőzmozdonyt.A 424-es csoda leírhatatlanul gyönyörü volt...Oda mentünk hát,de nem volt szívünk lehúgyozni egy ilyen csodát,pedig már nagyon kellett...Az idő is fogyott,lassan menni kell majd a vonathoz.Szerencsére nem voltunk messze,talán száz méterre.Kezdett sötétedni a mozdony mellett pedig fák voltak.Ez volt az utolsó mentsvárunk.Bár mellette egy út volt amelyen volt némi forgalom.Nem várhattunk tovább az egyik fánál neki álltunk húgyozni.Mennyei érzés volt megszabadulni a felesleges tehertől...

Ez a fotó készült a húgyozás után

Ám egy olyan 40-45 év körüli nő kerékpározott arra az úton...aki meglátta,hogy mi éppen vízelünk.Ki tudja,meglepödésében,vagy dühében oda kiáltott nekünk: "Száradjon le a faszotok..." Gergő gyorsan végzett is a dolgával,én viszont nem zavartattam magam,vizeltem tovább és visszakiáltottam egy "gyere kostóld meg"-et...Gergőt már szétvetette a nevetés,de nem volt időnk sokáig ott időzni.Egy gyors fotót löttem még a gyönyörü mozdonyról,azt stratoltunk a vonathoz,amelyet sikeresen el is értünk.

Hát ez volt a dombóvári sztori,ami ki tudja miért Gergő kedvencévé nőtte ki magát.Szinte mindig mindenhol megemlitette,jókat nevetve rajta...Szegénykém...örülök,hogy volt valami ami nevetésre késztette,persze ez csak egy ilyen dolog volt a sok közül...

Már ez is örök emék...