2016. november 14., hétfő

Kőhegy a kápolna és a szürke Budaörs

Tavaly novemberben terveztünk meg egy túrát a Budaörs környéki hegyekbe.Előzetes tervünk az volt,hogy majd fogaskerekűvel megyünk fel a Széchenyi-hegyi végállomásra és onnan inditjuk a túrát Budaörs felé,ahol majd megmásszuk az Odvas és a Kőhegyet is.Azt mivel pont aznap játszott Budaörsön bajnoki mérközést kedvenc focicsapatunk,így túra után megnézzük a meccset is.Ez volt az előzetes terv.Igen ám,de közben a meterológia katasztrófális időt jósolt aznapra.Így módosítottuk a tervet annyiban,hogy nekivágtunk Budaörsnek és csak a Kőhegyre mentünk fel.Valóban nem volt jó idő,de az a katasztrófális sem volt amit jósoltak.Mindenesetre Budaörs a szürke arcát mutatta felénk.


Beérve a városba szerencsére elállt az eső,de hideg volt és fújt némi erős szél is.
Elöször akkor a Kőhegynek vágtunk neki.Nem volt nálunk térkép,nem tudtuk merre is kell menni,de adta magát a dolog,hiszen a Kőhegy ott van Budaörs szívében még a vak is észreveszi.
Egy kellemes nem túl nehéz út vezetett fel a hegyre amely 235 méter magas mindössze.
A hegyre felvezető út egy gyönyörü kis kápolnához vezetett.


A Kőhegyi kápolna más néven Mária-kápolna a Budaörs központjában lévő Kőhegyen áll.A kápolnát Wendler Ferenc (1815-1897) építette,akinek álmában több alkalommal megjelent Szűz Mária és a Kőhegyen ásó budaörsinek kijelentette: "Én vagyok a Szeplőtelenül Fogantatott.

1853-ban Wendler Ferenc egy bányaszerencsétlenség során életben maradt,majd másfél évvel később megjelölte azt a kőhegyi vadrózsabokrot amelynek szirmain álmában a Szűzanya arcát látta.1855 tavaszán rokonokkal és ismerösökkel együtt munkához látott,utat készített a Kőhegyre,majd Scitovszky János hercegprímás,esztergomi érsek engedélyezésével megkezdte a kápolna építését,amelynek alapkövét 1855 május 5-én Brunner János plébános rakta le.A hagyomány szerint IX.Plus pápa Szűz Mária-szobrot küldött a kápolna avatására.A Kőhegyi kápolnát 1855 október 15-én szentelték fel a Szeplőtlen Fogantatás tiszteletére.

Dr.Riedl Ferenc szerint ez a kápolna viselte elöször ezt a nevet a világon,hiszen alig egy évvel korábban,1854 decemberében,Rómában IX.Plus hírdette ki a Szeplőtlen Fogantatás hitelét.


A hegyről pazar kilátás fogadja a vándort szinte a szélrózsa minden irányába.
Azonban ottjártunkkor erős szél fújt odafenn,így ez nem volt maradéktalanul élvezhető a szürke novemberi időben.A kápolna szomszédságában egy sziklába vájt barlang található.Ezt Wendler Ferenc készítette.Feleségének halála után elhatározta,hogy a kápolnáról az élete hátralevő részében megfelelően kíván gondoskodni.Ezért vájta ezt a kis barlangot,hogy a kápolna közelségében élhessen.1872-ben kezdte el kiásni kereszt alakban a barlangot amelybe 1878-ban be is költözött.

Wendler Ferenc és Mária kápolnája az egész környéken híres volt,sokan érkeztek ide akik csodájára akartak járni az egyszerű embernek és kápolnájának.A kápolna búcsúja az egész környék ünnepévé vált,amelyre rengeteg zarándok érkezett.

 

Wendler Ferenc élete utolsó éveiben nagyon sokat betegeskedett.1893-ban fia András egy házat építtetett az apja barlangja mellé és oda is költözött,hogy ápolhassa a már szinte teljesen vak édesapját és gondozhassa a kápolnát.Wendler Ferenc 1897 február 21-én hunyt el,sírja a kápolna mögött található.


A kis kápolnára ezekután több viszontagságos év köszöntött,míg 2003-ra sikerült megújulnia és elnyernie mai formáját.2006-ban készült el a kápolnához vezető lépcsősor (mi nem ezen mentünk fel,viszont ezen jöttünk le).


Mi pedig a Kőhegy után lereszkedtünk Budaörs városába ahol egy hatalmas séta után a helyi focipályán kötöttünk ki,ahol csapatunk 1-1-es döntetlent harcolt ki a helyi erőkkel szemben.
Budaörs gyönyörü kisváros a főváros közvetlen szomszédságában,amit a környező hegyek csak még szebbé tesznek.Sajna,hogy mi rossz időt fogtunk ki akkor,de ha minden jól megy akkor 2017 januárjában visszatérünk és valóra váltsuk az elmaradt túrát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése