Üzenet a szivárványhídon túlról

A kutya az ember legjobb barátja, hű és szerető társa, védelmezője már évszázadok óta. Tudjuk és érezzük a szeretetét. Boldog perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket töltünk együtt. Bár életük a mienkhez képest igen rövid, biztosak lehetünk benne, hogy e 10-15 éve alatt végig hűségesek lesznek hozzánk és szeretni fognak minket. Ha száz évig élnének, száz évig szeretnének. Ha életük ezer évig tartana, ezer évig lennénk barátok. Minden körülmények között számíthatunk rájuk, mert a kutya az egyetlen olyan élőlény, aki az örökkévalóságig szeretni fog. 

Drága öreg barátom ma négy éve,hogy elindult a messzeségbe.

Mint minden évben,most is megemlékezek róla.Ma ezzel az írással.

12 csodálatos évet tölthettünk együtt...

Kedves Gazdám!

Figyelj most egy kicsit rám! Szeretném megosztani Veled a gondolataimat.

Tudom, hogy Ti, emberek túl elfoglalt és mozgalmas életet éltek. Dolgozni jártok és gyermekeket neveltek. Számomra úgy tűnik, folyton csak rohantok, és közben nem veszitek észre életetek szép és vissza nem hozható pillanatait.

Nézz le rám most a számítógéped mellől! Nézd, itt ülök a lábad mellett. Végre észrevettél és rám emelted a tekinteted… ó, már annyira vártam! Észrevetted, hogy szemeim kissé már homályosak és egy-két ősz szőrszálam is van már? Tudod, mindez a korommal jár.

Most egymás szemébe nézünk és pillantásunk összefonódik. Látom, rám mosolyogsz. Szeretem, mert szeretetet látok a szemedben. És Te mit látsz az enyémben? Látod benne a lényem? Látod lelkem lüktető belsejét, mellyel annyira szeretlek, mint senki mást a világon? Látod a lényem, mely egy egyszerű pillanatért cserébe megbocsájtja minden korábbi hibád és rossz cselekedetedet?

Mindig is a barátom leszel és szívemben örökké itt vagy!

Lassíts, ha csak pár percre is és légy velem. Ez minden, amit kérek. Tudom, hogy oly sokszor elszomorítanak Téged azok a szavak, melyeket más kutyák elmúlásáról olvasol azon a képernyőn. Tudom, néha nagyon fiatalon halunk meg (kell meghalnunk) és ó, jaj, annyira gyorsan, néha pedig annyira hirtelen, hogy majd megszakad a szíved.

Néha a szemed láttára öregszünk meg lassan, de talán észre sem veszed és nem is fogod fel egészen addig, míg életünk legvégére el nem érünk és elsötétülő szemeinkkel utoljára Rád nem pillantunk. Az irántad érzett szeretetet még akkor is kiolvashatod a szememből, hiszen az mindig ott volt, ott van és ott lesz, még akkor is, ha már hosszú álomra hajtom a fejem és a Szivárványhídon át eltávozom egy másik világba. Utána már nem lehetek Veled, sem holnap, sem holnapután és nem lehetek Veled a következő héten sem.

Tudom, hogy fájdalmas lesz, és egy nap, ha majd a könnyeidet törölgeted – úgy, mint azon emberek, akiknek mély bánat tölti meg a lelkét -, dühös leszel magadra azért, hogy nem töltöttél „csak még egy napot” el velem.

Most mikor annyian bántanak,nagyon nagy szükségem lenne arra a szeretetre amit te adtál!

A kutyád vagyok, és nagyon szeretlek. És tudom, hogy Te is szeretsz engem. MI MOST VAGYUNK EGYÜTT! Szóval… gyere, ülj le mellém, ide a földre és nézz a szemembe. Mit látsz?

Ha mélyen és elég erősen nézel a szemembe, beszélgetni fogunk, TE és ÉN, SZÍV a SZÍVHEZ! Ne falkavezérként vagy oktatóként gyere… csak úgy, egyszerűen, mint egy élő lélek.

Simogass meg, nézzünk egymás szemébe és beszélgessünk. Elmondhatom Neked, mennyire jó szórakozás volt elkapni a frizbit a parkban és Te is elmondhatsz valami izgalmasat magadról vagy az életedről.

Mikor úgy döntöttél, hogy a családodba fogadsz, szeretted volna egy baráttal megosztani az életed, valakivel, aki teljesen más, mint Te. És most ITT VAGYOK.

A kutyád vagyok és én is élek. Vannak érzéseim, fizikai érzékeim és ismerem a különbséget a lényünk és a lelkünk között. Nem úgy gondolok Rád, mintha egy „két lábon járó kutyára” – tudom, hogy „ember vagy” és minden hibáddal együtt a végtelenségig SZERETLEK!

Gyere, ülj le mellém, ide a padlóra. Ülj mellém egy kicsit, gyere az én világomba és hagyd az időt lassabban folyni, ha csak 15 percre is! Nézz mélyen a szemembe és suttogj halkan a fülembe!

Beszélj a szíveddel, beszélj a lelkeddel, hogy megismerhessem az igazi éned. Lehet, hogy nincs holnap és AZ ÉLET… ó, annyira RÖVID.

Szóval, kérlek, gyere ülj mellém most, hagy osszuk meg az értékes pillanatokat egymással! És ne felejtsd:

ÖRÖKKÉ SZERETLEK!

A KUTYÁD

Bízom benne,hogy számotokra is van folytatás!

A kutyák a társaságukat, a hűségüket, a hálájukat és a szeretetüket adják az embereknek, mosolyt és örömet hozva ezzel az életünkbe. Hű társainkat pedig meg kell becsülnünk, nemcsak tőlük kell elvárnunk a szeretetet és az odaadást, de nekünk is adnunk kell nekik bőven a szeretetünkből, a gondoskodásunkból és az időnkből. A szeretet szeretetet szül, ahogy a mondás tartja. Egy szeretetteljes kapcsolat kétirányú elkötelezettség. A kutyád bízik benne, hogy visszakapja Tőled a szeretetet. Ne hagy Őt csalódni! Szánj időt a kutyádra is, úgy mint a családtagjaidra és szeresd őt mindenkor!

Kis fekete szörmókom...

Azon a nyári kedd reggelen mentél el...a kedd amúgy is egy átkozott nap az én családom életében,sokan ezen a napon távoztak... Utolsó mozdulatot az volt a szenvedéseket követően,hogy kinyújtottad a mancsaid és mire visszaértek alaphelyzetbe,te már útra keltél a szivárványhídon.Sohasem felejtek el,örökre itt vagy a szívemben és ahogy Gergő esetében itt is hiszem,hogy egy-egy következő életben még kapunk újra időt...

Kedvenc kilátóink (41.) - Sötét-völgyi kilátó

 Bár a kilátót Várhegyi-kilátóként is ismerik,mégis talán ismertebb a Sötét-völgyi kilátó elnevezés.Az építményt természetesen nem lenn a völgyben találjuk meg,hanem a völgy észak-nyugati oldalában álló Várhegyen,illetve dombon,annak sem a legmagasabb pontján,hanem nagyjából a két harmadánál.Ennek ellenére élvezetes utak vezetnek ide és a kilátás is varázslatos.Megéri felkeresni!

Kilátó a domboldalon,nem túl magasan mégis egy kis köptetős kaptató vezet fel ide

A 2003-ban épített, Várhegyi-kilátóként is ismert torony és a hegy neve a hegy tetején épült késő bronzkori földvárra utal. Az itt talált leletek alapján elképzelhető, hogy a várat még a kora középkorban is használták, és csak IV. Béla várkorszerűsítő programja során hagyták fel - ám ezt bizonyosan csak egy régészeti feltárás igazolhatná.

A fából készült, egyszintes kilátó járószintjéről a népszerű kirándulóhelyre, a Sötét-völgyre és a horgásztóra látunk rá,  miközben körülöttünk az erdővel borított, Szekszárd környéki dombvidék hullámzik. Különleges táj ez, hiszen a  Sötétvölgyi Természetvédelmi Terület a Szekszárd-Geresdi-dombság egyetlen természetvédelmi területe, amely 1975 óta helyi védettség alatt áll. Az 500 hektáros területet nagy részben Tolna megye legöregebb erdője, egy 180 éves cseres-tölgyes fedi.

Közelebbről a kilátó

Mivel a kilátó a hegy keleti oldalába épült, nyugat felé záródik a panoráma, de kelet felé tekintve akár a Bati-kereszt-kilátó tornyát is felfedezhetjük. A kilátó tövében két pad-asztal garnitúrát találunk.Természetesen egész évben ingyenesen látogatható az építmény.

Ott jártainkkor mi rendben és jó állapotban találtuk a kilátót.Rongálás vagy időjárás vagy egyéb okokból kifolyó károsodást mi nem véltünk felfedezni.Bár látható a képeken is,hogy rendkivül egyszerű építményről van szó,mégis hősiesen állja a idők megpróbáltatásait.

Gergő a kilátónál 2016-ban

A kilátóhoz legegyszerűbben a völgy 6-os út felőli bejáratától juthatunk fel.Itt találunk buszmegállót,illetve a tónál parkolót is.Jelzett turistaút vezet fel,akár több irány variációt is választhatunk!De elérhetjük Kakasd felöl is az építményt valamint akár a dombság és a völgy belseje felöl jövet is.!

Jómagam a kilátónál kétszer jártam eddig.Első alkalomkor Gergővel és Mónival voltam itt 2016 júniusában.Akkor mi Kakasd felöl jöttünk és Szálkára tartottunk egy igen remek túrán.

Második alkalom meg 2023 márciusának elején volt,ekkor Zolika,Viki és Tomi tartott velem.A völgy északi bejáratától induló túrán még érintettük a Szarvas-szurdikot és a Bati kereszt kilátót is.Ekkor Szekszárdra tartottunk.

Ha egészségem engedi könnyen elképzelhető,hogy erre vet még a sors az elkövetkezendő években...

A kilátás a völgyre és a dombságra

Mivel kétszer is jártam itt,mindkét alkalommal készült film a kilátóról vagyis inkább úgy mondanám mindkét filmben benne van a kilátó is.

Az első filmünkben 2.00 percnél érjük el a kilátót,míg a másodikban pedig 7 perc 10 másodpercnél.Érdemes belenézni.

Kedvenc váraink (15.) - Zengővár

A sorozat mostani részében szintén egy olyan várról lesz szó amiből alig-alig maradt valami.Amikor a Zengő csúcsán járunk alighanem mindenki elsősorban a kilátóval és a kilátással van elfoglalva.Pedig van itt más is.A kilátótól néhány méterre megpillanthatjuk mindazt ami a Zengővárból megmaradt.

A Zengővár romjai a Zengőn

A Mecsek legmagasabb csúcsán (682 m), a Zengőn, egy ismeretlen vár csekély romjai láthatók a kilátótól pár méterre. A Zengő középkori neve Mons Ferreus (Vashegy) volt.

Oklevelekben nem szerepel, építtetője, tulajdonosai ismeretlenek. A környékbeliek Miklós-várként is emlegetik. A helyi legenda szerint Mikós vitéz a szomszédos Márévár urának a feleségét elszerette, sőt lányuk is született. A hosszú távollét után hazatérő Máré vitéz mérgében mindkét várat szétágyúzta.

Hosszúhetény neve először a többszörösen átírt és kiegészített 1015-ös pécsváradi apátságot megalapító oklevélben szerepel. Később "Heten" alakban tűnik fel egy 1289-es oklevélben, amikor is Harsány várához tartozott. Ekkor a pécsváradi konvent nemes jobbágyai lakták.

A vár legelső felmérését 1992-ben Nováki Gyula és Sándorfi György végezték el:
"a hegycsúcs kissé hosszúkás platóját teljesen magába foglalja. Köröskörül igen meredek hegyoldal övezi, egyedül déli irányban csatlakozik hozzá egy valamivel alacsonyabb magaslat, amitől széles, természetes, bemélyedő hegynyereg választja el. Ez azonban már nem tartozik a várhoz. A vár területe, a hegy alakjának megfelelően, hosszúkás. Déli oldala egyenes, hosszanti oldalai kissé ívelők, északi végén elkülönülő kiugráson egy falmaradvány van. A szélét jelentő, egyenesen levágott pereme jól követhető, itt falnak, sáncnak nincs nyoma.

Manapság nehéz elképzelni ide egy várat

A felszínen csak az északi végében látható habarcsos rakott kőfal (torony?) maradványa. A fal erősen leromlott, sem külső, sem belső falsíkja nem állapítható meg ásatás nélkül. Ezért a belső átmérőjére is csak becsült adatunk van, ami 6,5–7 m között lehet. A falcsonk jelenlegi szélessége 80–150 cm között, magassága 70–130 cm között váltakozik, de az északi részen a mai felszínig lepusztult. A falcsonk mindkét oldalán habarcsos kődarabok hevernek. E patkó alakú fal D-i szakaszán 5 méteres szakaszon teljesen hiányzik a fal minden nyoma a felszínen. Két vége azonban nem befejezett, hanem ugyancsak lepusztult, eredetileg feltehetően zárt, kör alakú építmény volt.

A vár többi részén nem található falmaradvány a felszínen. Itt-ott kövek, téglák is hevernek, de a mérés idején ott járt helybeli turisták elmondása szerint régebben katonai épület is állt a hegycsúcson. Jelenleg egy magas, henger alakú, betonból készült földmérési torony áll a csúcson, benne középen a HP-kő. A vár területének hossza 75, szélessége 45 m. A perem alatt átlag 3 méterrel alacsonyabb szinten árok fut körbe, külső szélén sánccal. A sáncon sok kő hever, nyilván az árokból kitermelt földdel együtt került oda, habarcsos kő nincs közöttük.
A vár belső területén sok cserép található, de ezek között jellegzetes, korhoz köthető darabokat nem találtunk. Piros, jól kiégetett darabok. Árpád-kori nem volt közöttük, jellegük alapján késő középkoriak.
A belső terület jól áttekinthető, füves, csak a keleti oldala sűrű bokros. A sánc is jól járható, de a keleti oldalon a sűrű aljnövényzet akadályozza a járást. A falrom patkó alakja esetleg felveti azt a gondolatot, hogy talán bástya (ágyúállás?) volt. Ez azonban nem valószínű, mert ilyen védműre a déli oldalon lehetett volna szükség, ahonnan a várba bejutni és a várat támadni a legkönnyebb volt. A falrom alatti hegyoldal minden irányban igen meredek"

Romok a csúcson

1998-ban Miklós Zsuzsa kutatta a várat. Az ő megfigyelései szerint a vár teljes területe (az árokkal, sánccal együtt) 105 × 70 m (7350 m2 – 0,73 ha). A védett terület 75 × 44 m-es (3300 m2 – 0,33 ha). A felszínen csupán az ÉK-i sarokban láthatók épületnyomok, az egykori torony maradványai. Érdekes módon a torony nem a legmagasabb ponton, és nem is a leginkább támadható D-i oldalon épült, hanem a természettől jobban védett É-i oldalon.

A torony alaprajza szabályos kör. Külső átmérője 12 méter, falvastagsága 2,5 méter. A vizsgálat szerint vagy nem épült fel teljesen, vagy nem használták. Maga a vár is lakatlan lehetett, mert nagyon kevés 13. századi cseréptöredék került elő és az élet más nyomait (állatcsontok, szemét) sem találták meg.

A körítő árkot a sziklába vájták, a belső oldalán falmaradványt, vagy kőfalra utaló nyomokat nem találtak.

A kutatást Miklós Zsuzsa így foglalta össze: "... megállapítható, hogy a Zengő tetején egy árokkal, sánccal övezett, kő tornyos, 13. századi erősség állt... Figyelembe véve azt, hogy Zengővár utaktól, településektől távol, nagy relatív magasságban és a pécsváradi apátság birtokán helyezkedik el, az a legvalószínűbb, hogy mentsvárnak épült."

Ilyen lehetett

A Zengővárhoz illetve a Zengő csúcsához Pécsváradról és Hosszúhetényből is vezet fel jelzett turistaút,sőt a Mecsek felöl ide vezet a sárga sáv jelzés is.

Jómagam többször is jártam már itt.Első alkalommal Sándorral,Lajos haveromal és Peti nevú gyerekkel 1989-ben.Aztán többször is megfordultam erre,az ifjú kori haverokkal,Mónival,Gergővel,Zolikával,Manóval,Tizedessel,szóval jópárszor voltam itt.Többnyire engem is inkább a kilátó érdekelt,de ha eljutok még ide nagyobb figyelmet szentelek majd a várnak is.Mivel kedvelem ezt a helyet,bízom benne,hogy eljutok még ide...

Felhasznált források:várlexikon.hu,Miklós Zsuzsa: Pécsvárad - Zengővár (Castrum Bene); Miklós Zsuzsa: A Zengővár helye a hazai várépítészetben (Castrum, 13. (2011)); Gáti Csilla: A légi LIDAR használata a földvárak kutatásában (VKT évkönyv 2016.); Terei György - Fodor Zsolt: Kisméretű Árpád-kori erősségek rekonstrukciója, lárványrajza (VKT évkönyv 2018);

Az utolsó óriás legendája

Előző bejegyzésemben írtam a Haláp legendájáról,amely engem nagyon megragadott.Nos most is erről lesz szó,ez is a Haláp legendájáról fog szólni,de mégis kicsit másképp tálalva a sztorit.Aki szívesen olvas ilyeneket az ezt is jó szívvel fogja fogadni,a mesét a Balaton eredetéről avagy az utolsó óriás legendájáról.

A Badacsony

Egyszer volt, hol nem volt, valamikor régen óriások éltek azon a területen, ahol most a Balaton terül el. Az óriások jóságos és szelíd népe az erdőkbe húzódva élt, egy óriás akkora volt, mint egy szép szál jegenyefa, amelyek ma is sok helyen őrt állnak a balatoni utak mentén. A békés óriások nem zavartak senkit, ám ha felingerelte őket valami, félelmetes haragra gyúltak, és ha ilyenkor megindultak, megváltozott nyomukban a táj. Amerre döngő lépteikkel elhaladtak, lábuk alatt beszakadt a föld, források fakadtak és patakmeder keletkezett. Recsegtek-ropogtak a fák, olykor gyökerestül tépték ki azokat, s a bakonyi viharok zúgása máig őrzi a haragos óriások dühöngéseit.

Ahogy az emberek kezdték benépesíteni a környéket, az óriások mind beljebb húzódtak az erdőkbe, s hamarosan furcsa betegség ütötte fel a fejét közöttük. Népük lassan fogyott, egyre kevesebben voltak, és az emberek el is felejtették, hogy valaha ezen a tájon óriások jártak-keltek. Végül csak egyetlen óriás maradt a vidéken, akit úgy hívtak: Balaton. Feleségét szintén korán elvesztette, és egyedül nevelte kicsiny lányát, akit Halápnak nevezett.

Magas, badacsonyi sziklavárában éldegélt Balaton, de bizony a bánat gyorsan vénítette, s mire lánya felserdült, Balatonból ősz öregember lett. Haláp oly gyönyörű leány lett, mint egy szép szál nyírfa, s olyan kedves és vidám, mint a Balaton-felvidék erdeinek s mezőinek virágai. Apja rajongásig szerette, de a lány nagyon egyedül volt, s magányosságán még Balaton sem segíthetett. Enyhíteni tudta csak meséléssel, mert az öreg Balaton megtanult mesélni a lánya kedvéért, s Haláp tátott szájjal hallgatta a történeteket régen élt óriásokról, akik még a föld őskorának kezdetén éltek. Akkor még nem voltak hegyek, erdők, s az Óperenciás tenger borította a tájat, ahol most az ő váruk, Badacsony áll.

Talán a óriás sziklavárának romjai a Badacsony tetején

Mindketten bánatosak voltak: Balaton azért, hogy mi lesz lányával, ha ő is elmegy az erdőbe meghalni, Haláp pedig azért, hogy fiatal életét magányosan, társak nélkül kell leélnie. Szomorúságukról egyikük sem beszélt a másiknak, hogy ne nehezítsék egymás szívét. Haláp olykor kiment egy sziklatetőre, és onnan nézte az embereket, akik letelepedtek a hegyek lábánál, irigyelte őket, hogy milyen sokan vannak, tevékenyek, vidámak, hangosak és kedvesek. Figyelte őket először távolról, de néha lement a közelükbe, ám ilyenkor némán és óvatosan járt, nehogy kárt tegyen kunyhóikban, s csak csendben nézte életüket.

Egyszer amikor a Badacsony lábánál járt, egy mezőn fiatal lánykát pillantott meg, s nem tudott ellenállni a vágynak, hogy meg ne ismerkedjen vele. A leány épp virágot szedett, s Haláp gyengéden lehajolt hozzá és óvatosan a tenyerébe vette. A lány először megijedt, de aztán látta, hogy az óriáslány nem bántja, így megjött a bátorsága és a szava is. Csilla volt a neve és ettől a naptól fogva mindkettejük élete megváltozott. Napközben sokat beszélgettek, játszottak együtt, bebarangolták a környéket, Csilla élvezte, hogy messzi tájakra jut el pillanatok alatt, Haláp pedig boldog volt, hogy végre valakivel egy nyelvet beszélhet: a fiatal leányok nyelvét. Csilla mesélt az emberek életéről, amit Haláp nagy szemekkel hallgatott.

Haláp és Csilla földje

A vén Balaton szíve is megnyugodott, hogy leánya nem marad teljesen egyedül akkor, amikor ő már nem lesz. Így teltek-múltak a napok, hanem a boldogság nem tartott sokáig. Egy délután csörtetés zaja verte fel az erdőt, s mikor Haláp ijedtében felugrott, megremegett alatta a szikla. A vadászok, akik a hegyre indultak, mikor meglátták, hogy mozog a szikla, hanyatt-homlok menekülni kezdtek s megfújták vadászkürtjüket. Csilla felismerte a kürt hangját: mátkája fújt riadót, s ő gondolkodás nélkül kezdett futni be az erdőbe, el Haláptól a jegyese felé.

Haláp nem ment utána, mert megértette, hogy akinek szíve menekülni akar, azt nem tarthatja vissza semmi, ám az ő szívét hatalmas bánat ülte meg újra. Apját kérte, menjen Csilla után, nehogy baja essen a sötét erdőben, ő maga pedig leborult egy sziklára, és zokogni kezdett. A vén Balaton elindult nehéz szívvel és döngő léptekkel, rengett lába alatt a föld, s az emberek azt hitték, távoli mennydörgést hallanak. Halápot egyre jobban mardosta a magány miatti bánat, most már tudta milyen a baráti szeretet, és milyen űrt hagy maga után, ha elveszítik. Kétségbeesése felűzte a Badacsony tetejére, ahol még hallotta a kürtszót, amely elrabolta tőle egyetlen barátját, és bánatában levetette magát a szikláról. Az ég alján gyülekező felhőkben villámok cikáztak, az északi szél süvítése elnyelte az óriáslány utolsó sikolyát.

Haláp és Csilla nyomában

Balaton először azt hitte lánya elbujdokolt szomorúságában az erdő mélyére és ott tölti az éjszakát. A vén óriás szemére azonban nem jött álom, így pirkadatkor felkerekedett s lánya keresésére indult. A Badacsonyt körbejárva a legmagasabb szikla lábánál talált rá lánya élettelen testére. Elmondhatatlan fájdalom hasított Balaton vén szívébe, amiért meg kellett ezt érnie. Addig zokogott lánya teste fölött, mígnem elapadtak a könnyei. Akkor ölébe vette az óiáslány testét és méltó nyughelyet keresett számára. Egy lankás hegyoldalban talált egy csodaszép virágos rétet, oda fektette egyetlen leányát, majd körülnézett, hogy milyen emléket állítson neki.

Pillantása egy hatalmas sziklára esett, amely lent a homokos, szélfútta pusztaságban állt, s még emlékezett az ősi legendára, miszerint az Óperenciás tenger sellői használták oltárnak azt a sziklát, s abba menekültek, mikor a tájat szárazság verte. A vén Balaton úgy döntött, elragadja azt a sziklát sellőktől, istenektől is ha kell, de azzal állít síremléket a lányának. Ledübörgött a völgybe, nekifeszült a hatalmas kőtömbnek és irtózatos erővel rángatta, cibálta. A föld meglazult a kő alatt, de mégsem engedett. Ám Balatont az sem érdekelte, ha a világ fordul ki a négy sarkából, tovább küzdött, hogy kirántsa a sziklát a földből, közben a kő alól a mélyből hullámok zaja, s távoli kiáltások zúgtak fel.

A Balaton

Talán a sellők őrizték oltárukat, vagy talán a szabadulást várták. A vén óriás kétségbeesésében megkétszerezte erejét, izmai megfeszültek, verejték gyöngyözte homlokát, s addig erőlködött, míg a szikla végre megingott. Ám amint a kőtömb engedett, Balaton elveszítette egyensúlyát, s estében a zuhanó kő maga alá temette őt. Ahol a hatalmas kőszikla kifordult a földből, örvény keletkezett és zúgva, sisteregve törtek elő a hullámok a mélyből, mintha börtönükből szabadultak volna. Napokon keresztül áradt a víz a föld alól, és ömlött az eső az égből, s a rengeteg víz lassan feltöltötte az egykori pusztaságot. Az emberek rémülten húzódtak házaikba, nem tudták mire vélni ezt a borzalmas égi háborút.

Aztán amilyen hirtelen támadt, olyan hirtelen ült el a vihar, a nap kisütött és a meleg fény bátorságot öntött a szívekbe, az emberek előmerészkedtek házaikból. Nagy volt a csodálkozás, amikor a hegyek lábánál az egykori homokos sivatag helyén csodálatos színekben pompázó víztükröt pillantottak meg.

A Haláp

A legenda szerint a víz alatt fekszik az utolsó óriás, róla nevezték el Balatonnak a keletkezett tavat. Haláp emlékét pedig nem a sellők oltárköve őrzi, hanem egy lapos, koporsó alakú hegy a Balaton partjától kissé távolabb, ahonnan jól láthatja apja nyughelyét.

A Haláp legendája

 A tavasz utolsó túráján jártunk a Halápon a megcsonkított hegyen.A hegy sorsa mondhatni tragikus.A Haláp a Balaton-felvidék legszerencsétlenebb sorsú hegye: tetejét gyakorlatilag eltüntette a mohó bazaltbányászat. Talán azért, mert már névadója is tragikus sorsáról lett nevezetes. Ismerjétek meg az utolsó óriáslány történetét!

Ahogy feltűnik a Haláp Tapolcáról jövet

Egyszer réges-régen egy hatalmas síkság szélén állt egy magas hegy. Úgy hívták azt, hogy Badacsony. Ennek tetején pedig ott magasodott egy sziklavár. Az emberek messze elkerülték a várat, mert két óriás lakott benne. Apa és leánya. Balaton és Haláp.

Rettentő nagy ereje volt Balatonnak. Ha megharagudott, s mérgesen dobbantott egyet a lábával, földrengés rázta meg a vidéket. Ha öklével odacsapott egy sziklára, porrá zúzta azt. De amilyen rettentő ereje volt, ugyanolyan rettentő nagy volt a szíve is. S az telis tele a leánykája iránt érzett szeretetével. Mindent megtett azért, hogy a kis Haláp boldog legyen. Bármilyen kívánsága is volt a kislánynak, a föld alól is előteremtette neki. Egy valamit nem tudott csak hozni, bármilyen távoli vidékre is elment érte: barátot.

A Haláp és a Badacsony (valamint balra a Csobánc,jobbra a Szent György-hegy)

Kihaltak akkor már az óriások, ők voltak az utolsók a földön, s bizony Balatonnak sok szomorúságot okozott, hogy mi lesz lánykájával egyes egyedül e világon, ha ő már nem lesz.

A kis Haláp azonban cseppet sem búsult ezen. Vidáman kergette a sasokat hálójával, homokvárakat épített, amiben egy teljes falu elfért volna. Szeretett kacagva legurulni a hegyoldalon, ugrándozni egyik hegyről a másikra. És szeretett üldögélni a Badacsony tetején, ahonnan belátta a vidéket. Órákig el tudta nézni az apró emberkéket, ahogy jöttek-mentek a poros utakon, szántottak-vetettek a síkságon, füstöltek kéményeikkel, énekeltek, táncoltak a réteken. Szeretett hatalmas fák mögé rejtőzni, s közelebb lopózni, hogy még jobban meg tudja őket figyelni.

Egy alkalommal kedves kislányt pillantott meg egy mezőn, aki virágot szedett éppen. Annyira megtetszett neki, hogy összeszedte a bátorságát és megszólította:

Haláp

• Engem Halápnak hívnak. És téged?

A kislány először rettentően megijedt, és el akart szaladni, de valami mégis visszatartotta. A kíváncsiság? Vagy Haláp barátságos mosolya? Őszinte, tiszta tekintete? Maga sem tudta, de összeszedte minden bátorságát, és így felelt:

• Csilla vagyok. És itt lakom a közelben egy faluban – majd kíváncsian megkérdezte – te vagy az egyik óriás, aki a Badacsonyon lakik?
• Igen, én vagyok – mosolyodott el Haláp.
• Apukám azt mondta, nagyon gonoszok vagytok, összetöritek a házainkat, feldúljátok a szántóinkat.

Halápnak elkerekedett a szeme.

• Mi gonoszok? Mikor törtük össze a házatokat és mikor dúltuk fel a szántótokat?
• Hát azt nem tudom – vonta meg a vállát Csilla, és kíváncsian nézegette tovább – Tényleg nem tűnsz gonosznak. Van kedved játszani velem?

Ébredő szoborpark

Attól fogva mindig együtt játszottak. Együtt járták a hatalmas síkságot, a zöldellő dombokat, hegyeket. Együtt szedtek virágot, csak míg Csilla pitypangból font magának koszorút, Haláp egész orgonabokrokból. Az óriáslány vállára ültette kis barátnőjét, és olyan messzi vidékekre is elvitte őt, amerre Csilla még álmában sem járt. Csilla pedig hajókötélből font neki barátságkarkötőt.

Teltek-múltak az évek, s Haláp egyszerre csak azt vette észre, hogy míg ő még bújócskázna és kergetőzne, barátnője fejében már egészen más gondolatok forognak. Egyre csak egy Ferkó nevű fiúról beszélt. Egy messziről jött molnárlegényről. Haláp tudta már a haja színét, szeme csillogását, mosolyát, pedig még sosem látta.

Azt viszont nem tudta Haláp, hogy az emberek sokkal korábban érnek, mint az óriások. Csilla már rég felnőtt, míg ő még ugyanaz a gondtalan kislány volt, mint találkozásuk idején. Egyszer aztán Csilla szomorúan fogta meg a kezét:

• Búcsúzni jöttem, Haláp!

Ébredő szobborpark

Haláp szíve megállt egy pillanatra. Fejét lehajtotta. Rég érezte, hogy el fog jönni ez a pillanat. De reménykedett, hogy minél később. Most mégis megérkezett. Szeméből kövér könnycsepp gördült le.

• Elmész? – kérdezte.
• Igen – bólintott Csilla. – Férjhez megyek Ferkóhoz, s elmegyek vele a Tiszához. Ott van az ő otthona.

Haláp nem tudott szólni. Gombóc volt a torkában, s könnyein át csak homályosan látta, ahogy Csilla egy kagylót akaszt a nyakába.

• Ez az örök barátság medálja, Haláp. Mindkettőnk neve bele van írva. Mindig emlékezni fogok rád!

Átölelte, megcirógatta arcát, s aztán búcsút intett. Haláp némán zokogva nézte egyre távolodó alakját.

• Mi lesz most velem? Egyedül maradtam. Egyetlen barátom is elhagyott. Engem nem fog senki sem feleségül venni…

Haláp csak zokogott és zokogott. Mikor pedig elfogytak a könnyei, felmászott egy magas sziklára, s a mélybe vetette magát.

Balaton és Haláp szobra Zalahalápon

Balaton az erdőt járta, amikor meghallotta leánya sikolyát. Rémülten szaladt a hang irányába, de már késő volt. Balaton szíve majd’ meghasadt. Szeme fényét, egyetlen leánykáját vesztette el.

Szép sírhantot készített neki, s körülnézett, hogy állíthatna örök emléket. Eszébe jutott a Badacsony tövében az ősrégi sellőoltár. Azokban az időkben emelték, amikor még tenger borította a vidéket. Viharos, sötét időkben néha még hallani vélték a sellők kacaját.

Nekiveselkedett hát, hogy kiemelje a követ. A szívében dúló rettenetes vihart megérezték az erdők és hegyek, s a Bakonyból zúgó fergeteggel feleltek rá. Dörgött az ég, tomboltak a szelek, villámok perzselték a földet. Balaton pedig az oltár kövét lassan kihúzta a földből. Ott állt az ítéletidőben, arcán a patakzó könnyek esővel keveredtek, tartotta a hatalmas sziklát, amikor egyszer csak a sötét felhőkből villám csapott bele. A kő maga alá temette az utolsó óriást.

Ahonnan pedig kifordította a sellőoltárt, hatalmas zúgással tört fel egy földmélyi forrás. Hömpölygött az ár, tombolva tört utat magának a síkságon.

Másnapra elcsitult a vihar, s amikor az emberek előmerészkedtek házaikból, gyönyörű, szelíd zöld tó csillogó víztükrét látták a síkság helyén. Az utolsó óriás emlékére elnevezték Balatonnak, a koporsó alakú hegy pedig, mely leányát rejtette, a Haláp nevet kapta.

Filmünkben Zolika is megpróbálja elmondani a sztorit,több.kevesebb sikerrel:

Egyenesen át - Gergő emléktúrája (pótlás)

 Immár hat éves múltja van az ikonikussá váló "Egyenesen át" túráinknak.Először 2017-ben Gergővel agyaltuk ki ezt a túrát itt a közvetlen környékünkön.Ez a túrát elsődlegesen hiánypotló túrának szántuk,olyan időkre amikor bármilyen okból nem tudunk elmenni nagyobb távolabbi túrákra.Hiszen ez itt van közel,bármikor elővehető és nem kerül semmibe.Remekül elvoltunk azon a 2017-es túrán Gergővel,olyannyira,hogy beleszerettünk ebbe a túrába.Bele mert rendkivül kellemes volt.Úgy döntöttünk,hogy ezt minden év októberében megismételjük,hiszen ekkor voltunk ott 17-ben és oly szép volt minden,hogy az el nem mondható.Egy év múlva aztán 2018 októberében elvittük magunkkal Zolikát és Mónit is,Gergő édesanyját.A buliból aztán minden idők legvidámabb túrája kerekedett.Elképesztő mennyiséget röhögtünk össze négyen.Természetesen boritékolva volt a következő évi túra is.Aztán 19 októberében csakugyan sort kerítettünk erre a túrára,de a sors gonosz összeesküvése folytán ez már akkor Gergő emléktúrája volt...

Csodás idő köszöntött ránk a túrán

Gergő 18 karácsonya előtt távozott és amikor azon gondolkodtunk,hogy legyen-e emléktúrája és ha igen melyik,akkor nem kellett ezen sokat agyalni.Természetesen az egykori legvidámabb túra lépett elő hivatalos emléktúrává.Így tovább vittem a hagyományokat és azóta is minden év októberében megrendezésre kerül a túra.Igen ám,de most június van,miért is írok akkor ismét erről a túráról?Pofon egyszerű a magyarázata.Móni 21 szeptemberében stroke-ot kapott (mindenről van amúgy részletes bejegyzés a blogban).Ennek következtében sem a 21,sem a 2022-es emléktúrára nem tudott eljönni.Én tettem egy ígéretet,ha bármikor olyan állapotba kerül akkor hajlandó vagyok elvinni újra erre az emléktúrára függetlenül attól éppen milyen hónap van.Nos eljött az idő,Móni állapota javult és jelezte,hogy szívesen eljönne újra a fia emléktúrájára.Így 2023 június 3-án neki indultunk újra!Mondhatni igyekeztünk bepótolni a két Móni részéről kimaradt túrát.

Móni rajtra kész!

Móni állapota azért nem javul rohamosan,de ahhoz képest,hogy a halál torkából menekült viszonylag jól van.Viszont nem éreztem úgy,hogy a túra teljes távját a 13-14 kilométert kibírná,így úgy döntöttem,hogy csak a felét csináljuk meg.Ez pedig úgy volt kivitelezhető,hogy Móni anyja kocsival kivitt minket a Mélykútpusztai börtönhöz.Nagyjából itt van ennek a túrának a fele.Így hát innen indítottuk a túrát így olyan 6 - 6,5 km-et kell Móninak túráznia.A közelmúltban a Rácalmási-szigeten volt egy túránk,akkor 4 km-t mentünk.Úgy véltem a 6,5 talán kibírható neki.A börtönnél vált amúgy a túra az addigi mezőn átmenőből erdei szakaszra.Itt érünk be az erdőbe.Ez már amúgy jelzetlen út.Miután kiraktak minket a kocsiból baktattunk a börtön melletti úton be az erdőbe.

Megyünk a börtön mellett

Ugye ez azért Egyenesen át túra mert az út nagy részén egyenesen megy az út előre.Most is egyenesen haladtunk be az erdőbe ahol kellemes hűvös volt,szinte ideális túraidőben.Szombat délelőtt voltunk és boritékolható volt,hogy azért még melegszik majd az idő.Az út jól járható volt,alig-alig volt itt-ott kisebb sár és dagonya.Ezeken a helyeken volt ugyan egy-két szúnyog,de aztán nem zavartak minket.Közben őz ment át az úton,majd ügetett el mellettünk az erdőben.Kellemes látvány volt!Móni persze nem tudott valami nagy sebbeséget diktálni,úgy tippeltem a 6,5 km-t kb.három óra alatt tesszük majd meg.Telitalálat volt.Pontosan három óra alatt tettük meg.Szóval a számomra a szokásosnál lassúbb tempó miatt úgy éreztem mintha a távolságok kicsit nőttek volna az erdőben.Móni hősiesen trappolt előre az egyenes úton.

Elhagyva a börtönt

Móni trappol az egyenesen

Nagy sokára értünk ahhoz a részhez ahol az első jelentősebb kanyar volt ezen a túrán.Itt tartottunk egy ivó szünetet.Móninak jól jött volna némi pár perc leülés,de nem volt itt semmi ahová lelehett volna ülni.Mentünk tovább az erdőben.Motorosokat véltem hallani egyre közelebbről.Ez erdőben főleg ha cross motorosok akkor nem egy kellemes randevú,de nem cross motorosok voltak,mentek csak szépen lassan szelíden.Kicsit meglepődtek rajtunk,hogy vannak akik itt túráznak.Kicsivel arébb találtam egy tuskót ahová Móni leülhetett.Itt így akkor megpihentünk és tartottunk egy kajaszünetet.Medvehagymás pogácsát hoztunk falatozni.Jó tíz perc pihenő után Móni újra erőre kapott így folythatódhatott a túra.Még egy kis kanyar volt az erdőben.Ez volt a legszebb rész,de valahogy nagyobbra emlékeztem...fura októberben voltam itt utoljára,ennyit változott volna?

Az erdőben a kedvenc résznél

Kedves emlékek jutottak eszünkbe,mennyit ökörködtünk itt Gergővel...csak remélni tudtuk,hogy itt van velünk a lelke,mert érezni sajna most nem éreztük...talán a pár pillangó ami szállt körülöttünk,talán Gergő közelségét jelezték...Még kicsit trappoltunk az erdei szakaszon.Szép volt az erdő mert valóban szép,de az őszi színjáték szépségét meg sem közelítette.Lassan araszolva elértük az erdő szélét.Móni birkákat vélt látni kicsivel arébb,én a gyengülő szememmel csak nagy sokára vettem őket észre.Viszont én meg a távolban észrevettem a Velencei-hegységet annak is a legmagasabb csúcsát a 352 méter magas Meleg-hegyet,ahol jártunk már.

Lassan kiérve az erdőből

A távolban észrevenni a Meleg-hegyet!

A rétre kiérve már nem óvott minket az erdő hűse.Egyre melegebb lett.Móni pedig kezdett fáradni,de hősiesen gyűrte azért a méreteket.A rét nagyjából 1 km hosszú volt,de lehet másfél is.Leülni sehova nem lehetett.A földre Móni nem tudott leülni,vagyis letudott volna,de felállni már biztos nem tudott volna és felemelni onnan sem ígérkezett volna egyszerű műveletnek.Így trappoltunk előre,itt már árnyék sem volt,tűzött ránk a nap.Szerencsére legalább sapkát hoztunk.Kicsit kínlódva ugyan,de elértük a rét túlsó végét,befordultunk a célegyenesbe azaz Perkáta felé!

Trappolás a réten

Kiérve a Perkátára vezető útra ott volt a hűvösön egy kidobott hütőszekrény!Lelehetett rá ülni!Így célszerűnek tűnt ismért megpihenni.Közben telóztunk Móni anyjának,hogy akkor a megbeszéltek szerint jöjjön értünk mert hamarosan elérjük Perkátát.Móni újra erőre kapott így mentünk tovább.Szerencsére azért nem volt elviselhetetlen meleg.Főleg Mónira így is úgy kellett rászólni még a réten,hogy vegye le a hosszúújjúját...Beérve a faluba jött a telefon,Móni anyja jelezte,hogy már Perkátán van,de nem tudja merre keressen minket mert nem ismeri a települést.Útbaigazitottam.Közben haladtunk befelé a faluba.

Jézus segedelmével

Végül a postáig jutottunk be ami így garantálta a 6,5 km-t a mai túrára.Ekkor jelent meg Móni anyja a fehér suzukival.Felvett minket így itt végződött a túra.A kocsival hamar hazarepített minket.Móni ha kicsit el is fáradt azért hősiesen végcsinálta a túrát és így a lelke is megnyugodhatott végre,hiszen nem viselte jól amikor nem tudott a fia emléktúrájára eljönni.

Ez volt az év tizenkettedik és a nyár első túrája.Most mentünk akkor értelemszerűen 6,5 kilométert.Így összesen ez már 163,1 km! Ez pedig 13,59 km/túra átlagot jelent.

Ez a túra most kizárólag Móni kedvéért valósult meg,ezzel nincs letudva természetesen az idei emléktúra,arra reményeim szerint októberben ismét sor kerül!

Lesz-e nyár? - Nyári tervek

 Bár tudom,hogy a nyár hivatalosan június 21 felé kezdődik,túrázásilag mindig is június elsejét vettük a nyár első napjának.Minden évszak elején szoktam írni egy bejegyzést az arra az évszakra szánt terveinkről,álmainkról.Mondjuk az álmaimat Gergő elvitte magával így igazából inkább ha terveink nem is,reményeink még maradtak.Az utóbbi évek legnehezebb heteit élem,anyagilag nyekkentem meg kissé.Ez természetesen kihatással van a nyári tervekre is.Ma már szinte hihetetlennek tűnik,hogy két éve szinte minden nyári hétvégére jutott valami.Most valószínűleg nem így lesz.Megpróbáljuk persze kihozni a nyárból amit lehet,de az is félő,hogy semmit nem lehet...Álltalában ilyenkor 6-8 túrát tervezek be az adott évszakra.Most szeretném ha három legalább összejönne.Három nagy túra.Mondjuk ezmellett a környéken tudunk kis túrákat csinálni,így ezek segítségével lehet összejöhet a hat-nyolc.De persze ez így nem ugyanaz.Na,de nézzük meg mi az a három túra amelyet megálomdtam a nyárra.

A Zsongorkő

Természetesen időpont nélkül vannak a túrák,megyünk amint lehetőségünk adódik rá.Az egyik túra amit szeretnénk az a mecseki Jakab-hegyre vezető túra.Ez maradt el a tavasszal.Valószínűleg a nyár nem a legszerencsésebb időpont ehhez a túrához,de ha összejön akkor belevágunk.A Zsongorkőhöz mennék fel a Babás szerkővek érintésével.Megnéznénk még a Pálos kolostorromot a csúcson.A túrát az Éger-völgyben fejeznénk be.Van még egy "B" terv is a Mecsekre,ez az őszre megálmodott Misina-Tubes gerinci kilátós túra,arra az esetre ha túlságosan meleg lenne a Jakab-hegyhez.Jelenlegi helyzetben bármelyik túra is jönne össze,örülnék neki!

Kékestető

Évek óta toljuk magunk előtt a Mátrai túrát amelyen a Kékestetőre mennénk fel.Voltam/voltunk ugyan már itt,de évtizedekkel ezelőtt és hát jó lenne még ide legalább egyszer eljutni.A túrát Mátrafüredről indítanánk,kilátókat és a Sás tavat érintve kapaszkodnánk fel az ország legmagasabb csúcsára.A Mátra meglehetősen kivül esik már túrázásaink szemszögéből,pedig vannak olyan részei amelyek tömegközlekedéssel is elérhetőek,lehet túrázni és még ugyanaz nap vissza is tudnánk jönni.Próbálunk erre is terjeszkedni a jövőben legalább évi egy túrával.Ezeknek lenne első lépcsőfoka ez a túra.

Csobánc vára

Nagyon belevagyunk szerelmesedve a Balaton-felvidék tanúhegyeibe.Ugye mostmár kettőn is jártunk,ezt a sort szeretnénk folytatni a Csobánccal amelynek fensíkján egy vár van.A túra Tapolcáról indulna,de az,hogy hol végződne még nincs meg.Talán Díszelen.A nyári forróságban lehet ez sem a legjobb választás,de mindenképp olyan időszakban szeretnénk ide jönni amikor még sokáig van világos.Ez tehát a három nagy túra amit jó lenne megvalósítani a nyáron.Fű alatt még reménykedünk benne,hogy valami csoda folytán lejutunk a Balatonhoz is,ha így lenne Ábrahámhegynél mennék egy kört pótolva a tavaly nyáron elmaradt túrát.

Ábrahámhegy

Ezek a nagy túrás tervek tehát a nyárra.Sajnos az is benne van most a pakliban,hogy egy sem jön össze.Hiánypótlást jelenthetnek a környék kis túrái.Ezek közül egészen biztosan pótoljuk az Egyenesen át emléktúrát Móni részére.Hiszen az elmúlt két év emléktúráira betegsége miatt nem tudott eljönni.Most jelezte eljövetelét,igaz még csak a túra felét csináljuk meg.Az pedig 6-7 km,mert bár állapota javult én még úgy ítélem meg,hogy 13-14 km sok neki.Ezenkivül még bármi sorra kerülhet a környéken,egy kicsit igyekszünk a Dunától távolabb maradni,hiszen idén rengeteg a szúnyog.

Az Egyenesen át túra legszebb szakasza

Még egy nagy tervünk van a nyárra,ez pedig egy meccstúra.Ám megvalósítása ennek is igen kétségesnek tűnik.Most is lesz WTA tenisztorna a Római teniszakadémián ahová nagyon jó lenne eljutni.Jelenleg kicsi esélyt látok rá.Minden attól függ,hogy megkapjuk-e visszamenőleg az idei béremelést,de a munkáltatónk nagyon sumákol ez ügyben... Szóval nem lesz egyszerű a nyár.Meccstúráink focit illetően aligha lesznek,csapatunk ugyan elindul a bajnokságban,de félő az,hogy most nem a legjobbak között leszünk.Igy kérdéses,hogy megéri-e elmenni bárhova is idegenben.Persze nem zárkózunk el ettől sem.

A teniszstadion

Tehát a nyári boldogulásunk az anyagiakon múlik,de mivel az élelmiszer árak 40-45%-al,a lakbérem 50%-al,a telefonelőfizetésem 15%-al ment feljebb,ráadásul a tetves OTP is tízezerrel több pénzt vont le összegzett számlazárásként mint eddig a helyzetünk elég reménytelennek tűnik úgy,hogy a fizetésünk 0%-al emelkedett....Az is kezd megfordulni a fejemben,hogy feladom az egészet,mert egyre inkább nem találok már értelmet ebben az aljas világban...Szóval a kérdés lesz-e nyár?