2023. június 1., csütörtök

Lesz-e nyár? - Nyári tervek

 Bár tudom,hogy a nyár hivatalosan június 21 felé kezdődik,túrázásilag mindig is június elsejét vettük a nyár első napjának.Minden évszak elején szoktam írni egy bejegyzést az arra az évszakra szánt terveinkről,álmainkról.Mondjuk az álmaimat Gergő elvitte magával így igazából inkább ha terveink nem is,reményeink még maradtak.Az utóbbi évek legnehezebb heteit élem,anyagilag nyekkentem meg kissé.Ez természetesen kihatással van a nyári tervekre is.Ma már szinte hihetetlennek tűnik,hogy két éve szinte minden nyári hétvégére jutott valami.Most valószínűleg nem így lesz.Megpróbáljuk persze kihozni a nyárból amit lehet,de az is félő,hogy semmit nem lehet...Álltalában ilyenkor 6-8 túrát tervezek be az adott évszakra.Most szeretném ha három legalább összejönne.Három nagy túra.Mondjuk ezmellett a környéken tudunk kis túrákat csinálni,így ezek segítségével lehet összejöhet a hat-nyolc.De persze ez így nem ugyanaz.Na,de nézzük meg mi az a három túra amelyet megálomdtam a nyárra.

A Zsongorkő

Természetesen időpont nélkül vannak a túrák,megyünk amint lehetőségünk adódik rá.Az egyik túra amit szeretnénk az a mecseki Jakab-hegyre vezető túra.Ez maradt el a tavasszal.Valószínűleg a nyár nem a legszerencsésebb időpont ehhez a túrához,de ha összejön akkor belevágunk.A Zsongorkőhöz mennék fel a Babás szerkővek érintésével.Megnéznénk még a Pálos kolostorromot a csúcson.A túrát az Éger-völgyben fejeznénk be.Van még egy "B" terv is a Mecsekre,ez az őszre megálmodott Misina-Tubes gerinci kilátós túra,arra az esetre ha túlságosan meleg lenne a Jakab-hegyhez.Jelenlegi helyzetben bármelyik túra is jönne össze,örülnék neki!

Kékestető

Évek óta toljuk magunk előtt a Mátrai túrát amelyen a Kékestetőre mennénk fel.Voltam/voltunk ugyan már itt,de évtizedekkel ezelőtt és hát jó lenne még ide legalább egyszer eljutni.A túrát Mátrafüredről indítanánk,kilátókat és a Sás tavat érintve kapaszkodnánk fel az ország legmagasabb csúcsára.A Mátra meglehetősen kivül esik már túrázásaink szemszögéből,pedig vannak olyan részei amelyek tömegközlekedéssel is elérhetőek,lehet túrázni és még ugyanaz nap vissza is tudnánk jönni.Próbálunk erre is terjeszkedni a jövőben legalább évi egy túrával.Ezeknek lenne első lépcsőfoka ez a túra.

Csobánc vára

Nagyon belevagyunk szerelmesedve a Balaton-felvidék tanúhegyeibe.Ugye mostmár kettőn is jártunk,ezt a sort szeretnénk folytatni a Csobánccal amelynek fensíkján egy vár van.A túra Tapolcáról indulna,de az,hogy hol végződne még nincs meg.Talán Díszelen.A nyári forróságban lehet ez sem a legjobb választás,de mindenképp olyan időszakban szeretnénk ide jönni amikor még sokáig van világos.Ez tehát a három nagy túra amit jó lenne megvalósítani a nyáron.Fű alatt még reménykedünk benne,hogy valami csoda folytán lejutunk a Balatonhoz is,ha így lenne Ábrahámhegynél mennék egy kört pótolva a tavaly nyáron elmaradt túrát.

Ábrahámhegy

Ezek a nagy túrás tervek tehát a nyárra.Sajnos az is benne van most a pakliban,hogy egy sem jön össze.Hiánypótlást jelenthetnek a környék kis túrái.Ezek közül egészen biztosan pótoljuk az Egyenesen át emléktúrát Móni részére.Hiszen az elmúlt két év emléktúráira betegsége miatt nem tudott eljönni.Most jelezte eljövetelét,igaz még csak a túra felét csináljuk meg.Az pedig 6-7 km,mert bár állapota javult én még úgy ítélem meg,hogy 13-14 km sok neki.Ezenkivül még bármi sorra kerülhet a környéken,egy kicsit igyekszünk a Dunától távolabb maradni,hiszen idén rengeteg a szúnyog.

Az Egyenesen át túra legszebb szakasza

Még egy nagy tervünk van a nyárra,ez pedig egy meccstúra.Ám megvalósítása ennek is igen kétségesnek tűnik.Most is lesz WTA tenisztorna a Római teniszakadémián ahová nagyon jó lenne eljutni.Jelenleg kicsi esélyt látok rá.Minden attól függ,hogy megkapjuk-e visszamenőleg az idei béremelést,de a munkáltatónk nagyon sumákol ez ügyben... Szóval nem lesz egyszerű a nyár.Meccstúráink focit illetően aligha lesznek,csapatunk ugyan elindul a bajnokságban,de félő az,hogy most nem a legjobbak között leszünk.Igy kérdéses,hogy megéri-e elmenni bárhova is idegenben.Persze nem zárkózunk el ettől sem.

A teniszstadion

Tehát a nyári boldogulásunk az anyagiakon múlik,de mivel az élelmiszer árak 40-45%-al,a lakbérem 50%-al,a telefonelőfizetésem 15%-al ment feljebb,ráadásul a tetves OTP is tízezerrel több pénzt vont le összegzett számlazárásként mint eddig a helyzetünk elég reménytelennek tűnik úgy,hogy a fizetésünk 0%-al emelkedett....Az is kezd megfordulni a fejemben,hogy feladom az egészet,mert egyre inkább nem találok már értelmet ebben az aljas világban...Szóval a kérdés lesz-e nyár?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése