2022. augusztus 27., szombat

Kedvenc váraink (5.) - Máré vára

 Sorozatom következő alanya az a vár amelyben a legtöbbször jártam és amely a legkedveltebb a számomra.A várba amelyhez még Sándor vitt el először 1986 augusztusában és amelynél Gergővel is jártam az utóbbi időben vesztett régi varázsából és ha azt leírom,hogy mindez egyetlen ember miatt,akkor mindenképp érdemes elolvasni a sorozat augusztusi részét!Ezzel a várral ugyan már többször is foglalkoztam részletesen,de természetesen helye van a Kedvenc váraink sorozatban is.

A Máré vár ahogy feltűnik a vándor szemei előtt ha a Mecsek felöl jövünk

Magyaregregy községtől, mintegy 5 km-re emelkedő Várhegy csúcsán épült a vár.
Keletkezésének időpontját és építőjének nevét nem ismerjük, de minden bizonnyal a tatárjárás után épült, de első említése, ,,Castrum Mare” alakban csak az 1316-ban kelt oklevélben történik, amikor Károly Róbert király Bogár István mester részére kiadott adománylevelét átírja és megerősíti annak birtokában.

Később, 1347-ben a vele rokon máréi Gunyafiak a Becseieknek zálogosítják el. E két család később egymás közt osztja fel a várat és annak tartozékait, majd az uradalom örökösödés útján 1505 előtt a Várady család tulajdonába került.
A Kelet-Mecsek őrszeme

Amikor Várady István a mohácsi csatában életét vesztette, Mihály nevű bátyja a várat erőszakkal elfoglalta, de Várady Istvánné parancsára Bakics Pál ostrommal visszavette.
Pécs elfoglalása után 1545-ben a mohácsi szandzsákhoz csatolták a törökök. Horvát Márk szigetvári várkapitánysága idején rác-törökök és magyarok lakták a várat, akiktől 1561-ben Zrínyi Miklós foglalta el és adta vissza a Várady családnak.
A vár valószínűleg a XVI. században tűzvész következtében pusztult el, mert a XVII. század végén kelt oklevelek már, mint elhagyott romot említik a pécsi püspök birtokában.
Még egy utolsó ostromot azonban meg kell érnie 1956-ban: ekkor a Várvölgyből egy orosz tank a romok mögött meghúzódó „Mecseki láthatatlanokra” tüzelt. Tábla emlékeztet az itt meghalt két szabadságharcosra. 1960-ban kezdték meg a vár feltárását és helyreállítását.
A bejárat

A várat 1960 utáni időszakban kezdték helyreállítani és igazából még ma sem végeztek vele.Talán egyszer ide és elér majd nagy várhelyreállítási program és úgy nézhet majd ki a vár mint fénykorában.Persze számomra így mostani állapotában sokkal jobb.
A vár a túrázók egyik kedvenc célpontja volt évtizedeken keresztül.Népszerüségét csak növelte Fóris Laci bácsi a vár gondnoka,aki redkivüli kedvességével és emberszeretetével még több turistát csalt erre.
A vár 2015-ben számonra tisztázatlan okokból bezárt,majd 2019-ben megnyílt.Valószínűleg vagy tulajdonos,vagy üzemeltető váltás történt,ami azzal járt,hogy Laci bácsira nem volt tovább szükség...Ezzel a húzással ez a vár elvesztette azt a varázsát amely évtizedeken keresztül jellemezte,ráadásul boros belépődijat kell ma már fizetni,ha beakarunk jutni,ettől csak még tovább vesztett a régi varázsból.Hiszen hiába a pompa(?) a kiállítás a ritka rendezvények,ezek fele annyit sem érnek mint anno Laci bácsi egymaga a kedvességével és a kivételes tudásával a várat illetően...
A várudvar

A várnak csodás legendája is van,amit már leírtam e blogban,de nem maradhat ki sosem.Elöször ezzel a nem mindennapi sztorival első itt tartozkodásomkor találkoztam egy várról szóló kis ismeretterjesztő füzetecske hátsó oldalán,már akkor rabul ejtett.
Magyaregregytől délre, a Máré-várban lakott Máré vitéz ifjú szép feleségével. A közeli Miklós-várban, Szentlászlón innen pedig testvére, a nőtlen Miklós vitéz. Márét a király hadba szólította. Elbúcsúzott feleségétől, akit arra kért, hogy várjon rá hűségesen. Múltak az évek, s Máré nem jött haza. Felesége már elsiratta, halottnak hitte, és szívesen látta a szomszéd vár urát, aki egyre gyakrabban járt át a bánatos asszonyhoz. Máré-vár asszonya már nem törődött urának tett ígéretével. Addig-addig, míg az asszonynak és Miklósnak szép lányuk született. A kis­lányból már majdnem nagylány lett, mikor Máré mégis haza­térhetett. Megtudta, hogy felesége hűtlen lett hozzá. Mindkét várat megostromolta, ágyúval halomra lövette. Ott pusztult el az asszony Miklós vitézzel együtt. Lányuk életben maradt, de az anyja megátkozta. Az átokkal sújtott leány a hegy megköze­líthetetlen barlangjában rejtőzik és várja szabadulását. Minden 77. évben piros pünkösd hajnalán kiszabadul, a Máré-völgyi pa­takban fürdik és fésüli hosszú haját. Az a vadász válthatja meg az átoktól, aki ilyenkor arra jár és megcsókol egy medvét, egy kígyót meg egy varangyos békát. Eddig még nem akadt ilyen vadász. Az elvarázsolt leányt tovább őrzi az ott álló há­rom kőkatona.
Próbáltam az évek alatt utána járni ennek a mondának,kideríteni melyik a 77.év és piros pünkösd hajnalán lemenni ahhoz a patakhoz,de nem akadt ebben partnerem.Így nem sikerült kideriteni,hogy van-e a legendának bármiféle valóságalapja.Nincs kizárva,hisz a vár környékén több falu is létezett a legenda pedig szájról szájra terjedhetett...
Várudvar és a palotaszárny

A várat tehát Magyaregregy szomszédságában találjuk meg a Vár-völgy felett egy szirten.Ebben a várban jártam legtöbbször túrázásaim történetében,ez a szám pedig nagyon közel lehet a húszhoz.Rengeteg szép emlékem van innen és ide vezetett az egyetlen olyan túra amikor a két álltalam ismert legnagyobb túrázóval és természetjáróval túrárazhattam ide - Sándorral és Gergővel... Nagyon sokat voltam itt külön Sándorral és Gergővel is,a gyerekkori haverjaimmal,Mónival,Zolikával is jártam itt már.Emlékek tucatjai fűznek ide.
Mint írtam a vár Laci bácsi távozásával óriásit vesztett a varázsából,abból amiért annyiért megszerettem egykor.Erre csak rátesz egy lapáttal,hogy sem Sándorral,sem Gergővel nem jöhetek már ide.A borsos belépő sem teszi vonzová a várat,de mivel a kedvencem,így mindenképpen jövünk még ide!Ha szerencsém lesz akkor még az idén,ha nem akkor máskor,de jövünk még!
Filmünkben 34,38'-nál érjük el a várat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése