2022. augusztus 2., kedd

Interjú a Tevével

 Az egy hónappal ezelőtti Muki túrán szembesültem a dologgal,amikor is túravezetőnk Tamás az egykori helyi vidám park területén egy hajdan volt itt álló repülőről mesélt.Arról a repülőről amit Tevének hívtak és nagyjából négy évig parkolt itt nálunk,majd leégett...akkoriban amikor én a világra jöttem.Tamást hallgatva aztán leesett,hogy minderről édesapám már mesélt nekem gyerekkoromban,de akkor kicsit hitetlenkedve hallgattam a történetét.Próbálgattam utána nyomozni az elmúlt hetekben,de sokmindent nem találtam.Amit viszont találtam az egy interjú magával Tevével.Akkor készült amikor megérkezett.Ezt most változtatás nélkül leközlöm,az egykori repülő tiszteletére és édesapáméra is akinek nem nagyon hittem akkor.Bocsánat érte,ma már innám szavait...

Teve a dunaújvárosi vidám parkban,mellette Muki sínje...ma már ezt a részt magáévá tette a természet..

A név, tévedés ne essék, egy kétmotoros utasszállító repülőgép neve. Így a beszélgetés nem valamelyik állatkertben, hanem a kisapostagi reptéren zajlott le. S mivel Teve érkezése fontos esemény volt, elég sokat kellett várnunk, amíg a négyszemközt szót válthattunk.

Érkezését pénteken reggel kilenc óra húsz percre ígérte. Fogadására már kilenc órakor népes tábor gyűlt össze a reptéren, de mint később kiderült, kár volt sietni. Eltekintve attól, hogy eredetileg májusra ígérkezett – ha nem is ő, hanem valamelyik testvére – most is csak háromnegyed tízkor csillant meg fényes szárnya a Szalmacellulózgyár melletti víztorony felett.
A reptérről messzelátók kísérték, amint tiszteletkört írt le a város felett. Aztán átrepült a Duna túlpartjára és nagykegyesen leereszkedett. A reptér bukkanóin úgy himbálózott fel-le, mint névrokona teheti egy-egy sivatagi vágta alkalmával.
Az ünnepélyes fogadtatásra tizenhét úttörő jött ki a Jurij Gagarin táborból. Virágcsokrot nyújtottak át Nagy Tibornak, az MHS főmérnökének, Janovszky Lászlónak, a KPM légügyi főigazgatósága főmérnökének, Pintér Jánosnak, a Teve egykori parancsnokának.
A dunaújvárosi gyerekek nevében Kitczák Magdolna, a Vasvári Pál Általános Iskola ötödik osztályos tanulója köszönte meg a kedves ajándékot.

A múltunk csodálatos...

Ezután már szóba is lehetett állni a Tevével. Bemutatkozásképpen csomó gyerek és felnőtt ment fel az utastérbe, mire Teve különösképpen morogni, durrogni kezdett – begyújtotta motorjait és körsétára vitte újdonsült ismerőseit.

A második forduló után hamar elcsendesedett a környék a Teve körül. Végre szót válthattunk.
– LI II. vagyok – mutatkozott be a Teve, amikor arra elé álltam.
– Eddig Teveként ismertem, de ön bizonyára jobban tudja – mentettem tévedésemet.
– Nem tévedett. De a Teve csak becenevem. Tudja a jobbaknak… Egyébként mire kíváncsi?
– Mindenre, ami önnel történt.
– Körülbelül harminc évvel ezelőtt terveztek meg. Én személy szerint csak 1951-ben jöttem a világra Taskentben, és a mai nappal kiöregedtem. Időm lejárt, pontosabban elrepült.
– Merrefelé?
– Ö, hát ki emlékszik arra pontosan. Utasszállító voltam tizenhárom évig. Rengeteget jártam külföldre.
– Sok európai várost ismer?
– Én voltam mindegyik közép-európai városban, amelyiknek repülőtere van. Itthon úgyszintén. Utolsó két évemet az MHS-nél repkedtem le.
– Összesen mennyit?
– Majdnem egymillió kilométert.
– Megmondaná azt is, miért éppen Tevének becézik?
– Nem tudom. Nem voltam ott a keresztelőn, örököltem ezt a nevet. Lehet, azért kaptam, mert rendkívül szívós vagyok. Egy motorral is tudtam repülni.
– Ezt mikor próbálta ki?
– Semmikor. Örököltem ezt is.
– Szóval nem szokott elromlani?
– Olykor igen, de nem repülés közben, hanem utána. És addig nem szállok fel, amíg rendbe nem jön az egészségem. Tudja a felelősség. Nálunk nem lehet átpasszolni. Zuhanás közben nem ér rá az ember, meg különben se sokra megy vele.
– Volt valamilyen kedves élménye?
– Hát… sok csinos nővel volt dolgom, bensőséges kapcsolat. De hagyjuk! Indiszkréció volna. Bocsásson meg, de búcsúznom kell a régi munkatársaimtól. Remélem ön ott lesz, amikor bevonulok a városba, valószínűleg kedden, s meglátogat majd a Vidám Parkban is.

Túra ott ahol Teve állt és Muki száguldozott

Teve valamikor 1970 táján leégett,infóm nincs róla mi történt pontosan,ezt követően elszállították a maradványait.Muki és a kisvasút sem járt többé arra.A természet pedig teljesen magáévá tette a területet.Ma már erdő van ott ahol Teve állt és Muki száguldozott.Belegondolva...milyen kincsei voltak egykor ennek a városnak,amelyeket nem tudott megbecsülni.Az pedig aki a kincseit nem tudja megbecsülni valószinűleg a jövőét sem tudja kellően építeni...

felhasznált források:

dunaujvarosmesel.hu

Dunaújvárosi Hírlap 1966.08.16.

Deutch Éva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése