2022. augusztus 31., szerda

Beszürkülés - Nyári összefoglaló

 Amikor 2018 decemberében elvesztettem Gergőt,úgy éreztem nem tudok többé hinni a nyárban.Aztán a 19-es nyár is tartogatott tragédiákat,hiszen a tesómat a kutyámat és egy jóbarátomat is elvesztettem,de túrázásilag kifejezetten jó volt.2020-ban már tragédiák sem zavartak és még az előző évinél is jobb nyár köszöntött ránk,a 2021-es nyárra pedig szavak sincsenek annyira szuper volt,tele jobbnál jobb buliakkal,túrákkal.Reménykedtem,hogy az idei nyár is hoz majd valami hasonlót,bár tudtam,hogy főleg Móni állapota miatt ez erősen kétséges lesz.Végül is jól indult a nyár,de a végére teljesen beszürkült...Szerényebbre vettem eleve a terveket,hat túrát vizionáltam a nyárra.Öt sikerült,de volt még két meccstúránk,na és az egész nyár legszebb eseménye volt,hogy kétszer is találkozhattam az egyik legjobb barátommal,aki külföldön él,de idén nyáron hazalátogatott.Na nézzük a részletes krónikát.

Bölcskei pincefalu

Régen volt környékbeli túra,de a nyár ezzel indult méghozzá egy Tolnai túrával.A bölcskei pincefaluba tértem vissza,ahol Gergővel is jártam már.Most Zolikával túráztunk erre,de nem Paks felé mentünk ahogy egykor Gergővel,hanem visszafelé Dunaföldvárra.A túra maga jó volt és szép,de már nyár elején ízelitőt kaptunk a forróságból,mert betyár meleg lett a túra vége felé már.De azért jó buli volt,Dunaföldváron meg megfejeltük a dolgot egy jó babgulyással és pár sörrel.

Ezután következett egy régóta megálmodott terv megvalósítása amikor is a Drégely várához mentünk a Börzsönybe.

Drégely várában
Viki és Tomi csatlakozott hozzánk ezen a túrán és most sem kellett fázni.A túra Nagyorosziból indult ahonnan nem jelentett különösebb problémát felkapaszkodni a várhoz.A romok szépek voltak,de a kilátás mégszebb.A várból pedig leereszkedtünk Dégelypalánkra ahol újfent jót ettünk és söröztünk.Majd a végén még kimentünk az Ipoly folyóhoz az országhatárra.Kitűnő buli volt ez is.Jól indult és jól folytatódott a nyár!

Ezután én némileg külön programra mentem.Először is Kispesten mentem el egy médiumoz megpróbálni Gergő lelkével kommunikálni.Tudni kell én magam és végzek szeánszokat és igazából megerősítést vártam,hogy én magam jól csinálom-e,jó úton vagyok-e....Sok új dolog nem hangzott el,megerősítést nem kaptam.Voltak olyan helyzetek amikor szentül hittem,hogy Gergő szól hozzám,máskor meg erős kétkedést éreztem.Úgy éreztem,mint 2019 februárban amikor először voltam médiumnál.Hogy jó színész.Valamit tud,de beleszövi a maga fortélyait a dologba.Na de ez egy külön más sztori.Talán majd egyszer részletesen is..

Ezt követően pedig taliztam Elivel a külfödlön élő nagyon jó kis barátommal.Két napot is sikerült együtt tölteni.Egyiken Veszprémben a másikon Fehérváron.Túrázni ugyan nem túráztunk,de jókat sétáltunk és pl.a Gizella királyné kilátót meg is néztük.

Újra itthon...

Így tehát a június kifejezetten jó volt.Nem gondoltam ekkor még,hogy ez lesz a nyár legjob hónapja (sőt lehet az idei évé is).Ugyan a július is jól indult.Ha lehet helyi túra még régebben volt mint környékbeli.Így július elején a helyi súgárút fesztivál keretein belül megtartandó Muki túrára elmentünk Zolival.Még rajtunk kivül voltak vagy 28-an és az egykori helyi kisvasút nyomvonalát jártuk végig.Kifejezetten kellemes kis túra volt a maga 7 km-vel.A végén a sörözés persze nem maradhatott el.

Jómagam Mukival

A Muki után pár nappal újra egy régi terv vált valóra.Nagyvázsonyba is eljutottunk végre.Egy jó kis túrát tettünk a vár környékén.Talán itt ekkor nem volt az a kibirhatatlan meleg.Jó kis nap volt ez is,szintén Zolival,Vikivel és Tomival a végén remek kajával és sörözéssel persze.A vár ugyan még felújítás alatt van,így a torony zárva volt,de azt mondták jövőre készen lesz,így benne van a pakliban,hogy majd visszatérünk.

A nagyvázsonyi buli után jöttek a meccstúrák.

Együtt a csapat a nagyvázsonyi túrán

A Római teniszakadémiára mentünk Óbudára,kétszer is.WTA 250-es női tenisztorna zajlott ahol pályára lépett új kedvencünk is:Anna.Hatalmas jó bulik voltak ezek is.Másodjára kifejezetten Anna miatt mentünk fel Zolival,hiszen bejutott az elődöntőbe és mentünk szurkolni neki,ám a döntőbe már nem sikerült bejutnia.Nagyon jól éreztük magunkat,nagyon jó meccseket és pár világsztárt is láttunk.A Római parton a halászlé meg fenséges volt!

Ezt követően azonban valami megtört.Elkezdett beszürkülni az egész nyár...

Anna az új kedvenc akibe valósággal beleszerettünk

Ugyan jött még egy túra augusztus elején,amikor is Rébfülöpnél tettünk egy körtúrát.Szintén négyen a szokásos csapattal.Szép túra volt ez is,jó buli remek látnivalókkal a végén a szokásos kaja és sörmennyiségekkel.Elvoltunk mint a befőtt.

Aztán még ahogy terveztük mi a követező túrát,közben a hazai meccsek hoztak némi színt az életembe,Ábrahámhegyre akartunk menni szintén egy körtúrára.A kinézett időpont augusztus 20. volt,de aztán elég ratyi időt mondtak arra a napra,így eltoltuk a túrát egy héttel későbbre.

Zolival a révfülöpi kilátóban

Augusztus 27-e lett volna az új időpont.Már minden megvolt beszélve én már jegyzeteltem éppen a legfontosabbakat amikor is jött feketeleves: Móninak bekellett feküdnie három hétre rehabra a kórházba.Tudtuk,hogy bekell majd mennie,de azthittem az nem egy pénteki napon lesz hanem hétfőn...és arra meg végképp nem gondoltam,hogy az anyja is befekszik... Így hát nem tudtam a kutyát kire hagyni a túrát pedig lekellett mondanom legnagyobb sajnálatomra.Végül úgy döntöttünk ez a túra idén már nem is kerül megrendezésre.Az augusztus tehát mondhatni kritikán aluli volt és úgy tűnt mintha valahol elvesztünk volna útközben...

Na,de aki ismer tudja,hogy nem adom fel.Egy kis hullámvölgy még nem a világvége!Folytatjuk hamarosan,úgy néz ki főleg,hogy Móniék hétvégére hazajöhetnek.Róla meg annyi,úgy tűnik a rehab jó ötlet volt mert két nap alatt látványosabb fejlődés történt az állapotában mint az előző 11 hónapban....

A Római part Óbudán

A nyáron tehát mindössze öt túránk volt.Plusz két meccstúránk.Két hegységben jártunk valamint a Mezőföldön és helyben Dunaújvárosban.Mentünk összesen 64km-t ami 12,8-as átlagot jelent.A nyáron legmagasabban a Drégely várában lehettünk 444 méteren.A nyár legszebb helye is a Drégely vára lehetett és alighanem a legjobb túra is ez volt.Az évszak legjobb hónapja egyértelműen a június volt.Minden alkalommal velem volt Zolika,Viki és Tomi pedig három alkalommal jött el.

Bár akadtak élmények a nyáron is,összeségében a nyár csalódást okozott,főleg a végére való beszürkülésével.

A nyár filmjei:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése