2020. november 10., kedd

Végetérő szezon - Rémálmaink szezonja

 Hála a koronavírusnak a bajnokságot megint ideje korán lefújták.Tizenhét fordulót játszottak le a csapatok,testvérek között is még a húsz csapatos bajnokságból még két őszi forduló hátra volt.Na és eredetileg két fordulót előrehoztak tavaszról is,így négy (!) fordulóval a vége előtt a vírushelyzet miatt a szövetség újfent félbeszakította a szezont!Jelen állás szerint úgy fest a dolog,hogy idén már nem is folytatódik,hanem majd február 28-án lesz folytatás.Így nem tavaszról hoznak át két fordulót,hanem az őszi idényből visznek át kettőt!Remélhetőleg február végén folythatódhat a szezon!Na mindenki számára érthető?Tehát összefoglalva,a Magyar Labdarúgó Szövetség a vírushelyzetre való tekintettel az NB III.-as bajnokságot a 17.forduló után félbeszakította! A bajnokságból még 19 forduló van hátra,tehát még a fele sem ment le.Folytatás ha minden jól alakul február végén!Azthiszem a mi csapatunk számára megváltásként jött a félbeszakítás...

Bízakodva melegít a csapat

Ugyanis minden eddigi idők leggyengébb szereplését produkálta a csapatunk.Sok összetevője van ennek.Amikor a túlélésért játszunk,akkor nem lehetünk elégedetlenek az elért 14. helyezéssel.A szövetség szarkavarásának hála a létszámot felemelte húszra! Kiesnek majd a 16.-20. helyen végzett csapatok,valamint a három csoport leggyengébbik 15.helyezettje.Mi ugye jelenleg a 14.helyen állunk.Tehát hajszálnyival,de még bentmaradó helyen.Hogyan jutottunk idáig?Külön memoárt megér persze,hogy az egykori nemzet fővárosának ítélt Dunaújváros sportja miért jutott a béka segge alá?Mert nem csak a foci szenved és küzd a túlélésért,de a kézilabda és a jégkorong is hasonló cipőben jár... és kár tagadni,de ebben szerepet játszik az is,hogy a város nem a jelenlegi hatalom kedvenc városa... hiszen itt az ellenzék győzött a választásokon és épp ezért a város jelentős támogatásoktól esik el,aminek egyik fő szenvedője a helyi sport.Ha ehhez még hozzávesszük,hogy a város meghatározó cége a Dunai Vasmű a csőd szélén táncol,a helyzet nem éppen idilli... Tehát ha fanyalgunk a 14.helyezés miatt,akkor ezen a szemüvegen keresztül nézzük azért a dolgokat...

Így áll a bajnokság a félbeszakításkor

Na de nézzük a focicsapatunk történéseit,eseményeit.Mi vezetett a fentieken kivül minden idők leggyengébb szezonjához?A koronavírus miatt az elöző szezont a 19.fordulóban félbeszakitották,majd a szövetség le is zárta a szezont.Ekkor az ötödik helyen álltunk.Úgy tűnt,hogy ennek ellenére a csapat megmarad,nem lesznek távozók,sőt talán akadnak majd érkezők.Ám a vírusra hívatkozva az egyesület bércsökkentést rendelt el,aminek persze nem mindenki örült.A dolognak az lett a vége,hogy jó néhány játékosunk eligazolt,hiszen kapva kaptak egy-egy jobb ajánlaton... A dolog odáig fajult,hogy nem maradt annyi játékosunk,hogy az első edzőmeccsre kitudjunk állni.Ez már az odafigyelőknek jel kellett,hogy legyen,hogy itt bizony komoly baj van.Meghívtak az első sajtótájékoztatóra,ahol csak távozókról volt szó,érkezökről,elképzelésekről nem... Végül is üggyel-bajjal igazoltunk néhány játékost,de messze nem olyanokat akik komoly erősítést jelentettek volna.Ez alól talán a Paksról érkező Báló jelentett kivételt,ő rutinos NB I.-es játékos volt és lényegébe hazatért nevelő egyesületéhez a Dunaújváros PASE-hoz.Így vágtunk neki a következő edzőmeccseknek,amik meglepően jól sikerültek,a csapat jól játszott,nyerte a meccseket.Úgy gondoltam akkor baj talán még sincs és a 6-8.hely környékére jók lehetünk majd...

Nem alakultak legjobban a dolgok...

Kezdetét vette a bajnokság a régi edzővel Lörincz mesterrel és a részben új játékoskerettel.Persze azért maradtak régi játékosok is.Én bízakodtam,hogy jók leszünk.Ám a bajnokságot rögtön három vereséggel kezdtük.Soha nem kezdtünk még három vereséggel szezont!Ekkor már érezhető volt a baj.A negyedik és az ötödik fordulóban aztán két győzelmet szereztünk,megnyugodtam én is,hogy csak talán valami idény eleji forma miatt kezdödőtt rosszul a bajnokság.Aztán a hatodik fordulótól újabb négy fordulón át tartó vereség széria köszönt be... Ezekben a hetekben sokminden történt.Az első az volt,hogy elmentünk egy meccstúrára a Népligetbe,ahol az FTC II. csapatával játszottunk és ahol persze kikaptunk.Aztán távozott a csapat legjobb játékosa is Al Sherai,bár ő nem a pénz miatt.Felvették az orvosi egyetemre Debrecenbe,nem tehetett mást a klub:elengedte...Ez komoly veszteség volt.Aztán a nyolcadik fordulót követően a Pakstól elszenvedett hazai vereséget követően lépett a vezetőség: leváltották Lörincz mestert,helyette pedig Jakab Elek lett a vezetőedző.Ő volt már dunaújvárosi csapat edzője.Sajna a kinevezése után szinte percekkel léptünk pályára idegenben az Újpest II. ellen és hát ilyen rövid idő alatt csodát nem tudott tenni és elszenvedtünk a szezon addigi legsúlyosabb vereségét...bőven kieső helyre sódrodtunk...

A népligeti meccs

Jakab mester aztán mégiscsak csodát tett,A csapat látványos feltámadást produkált!Idegenbeli diadalok jellemezték ekkor a szezont a legfőbb bajnokaspiráns otthonából is elhoztunk egy pontot!Fájó volt viszont,hogy hazai pályán beállt védelem ellen nem nagyon ment a játék,így idehaza csupán a Rákosmentét tudtuk megverni,de a kieső helyekről feljöttünk a 12.helyre!Aztán a végére kissé elfáradtunk.Úgy gondolom nagy törés volt az NB I.-es Újpest elleni hazai magyar kupa találkozó,ahol megsemmisitő 6-0-ás vereséget szenvedtünk...Ez visszavetette a csapatot,bár a másik bajnokjelölt otthonában erősen tartalékosan is csak minimális külömbségű vereséget szenvedtünk.Ám a legutóbbi meccsen idehaza a Honvéd MFA ellen szánalmas produkciót nyújtottunk és kikaptunk 3-1-re.A 12.helyről visszacsúsztunk a 14.-re,csak a szerencsének köszönhető,hogy nem lejebb...

Lassan elfogyunk,de vagyunk akik még kitartunk!

Itt tartunk tehát most amikor is félbeszakították a szezont.A csapat szempontjából úgy érzem a legjobbkor,mert mentálisan úgy tűnik elfáradtunk.Félő volt,hogy a hátralévő négy forduló sem alakult volna a legjobban.... Talán a hosszú téli szünetben sikerülhet rendezni a sorokat,esetleg igazolni egy-két jó játékost akikkel felvehetjük tavasszal a harcot.

Ami engem illet,továbbra is nagyon nehéz volt Gergő nélkül kijárnom a stadionba és mivel ő már nem lehetett velem,sajnos sokszor egyedül is kellett mennem.Néha ugyan Zolika elkísért,de több volt az egyedüli alkalom.Az utolsó meccsre én is elfogytam és már nem volt kedvem kimenni,ilyen nagyon rég nem történt már velem... De!A csapat és a klub mellém állt amikor elvesztettem Gergőt és nagyon sok segítséget,megértést és szeretetet kaptam tőlük,így az a minimum,hogy én is kitartok a csapat mellett ezekben a nehéz időkben is.És ha most a bentmaradásért kell szurkolnunk,akkor azért szurkolunk,hogy sikerüljön.Mert ha innen kiesünk akkor végleg elhalhat Dunaújváros labdarúgása...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése