Mindig is november elején tettük a legjobb túrákat,hiszen érzésem szerint ez az év legkedvezőbb időszaka a túrázásoknak.Elég csak visszagondolnunk a Holdvilág-árkos,vagy a Salabasina-árkos túránkra.Vagy akár még idesorolhatom a tavalyi Memento parkos bulinkat,de megemlíthetem a néhány évvel ezelőtti dunai holtágakban és szigeteken vezető túránkat is.Mind-mind remek időben zajlott,olyankor amikor a legideálisabbak a feltételek,amikor a legkellemesebb az idő.Mindig akad legalább egy-két nap jó idő november elején,de olyan is volt amikor majd a teljes hónapban remek igazi őszi idő volt.Ebben reménykedtem,hogy most is így lesz,hiszen egy nappal korábban idehaza az őszi finálés sétámon már minden adott volt ehhez.Reméltem kitart a pompás idő a következő napon is.Így is lett.Bár kora reggel még némi zimankóban indultunk el,de aztán fokról fokra javult a helyzet.Annyira korán persze nem volt,mert a kormány hajnali ötig kijárási tilalmat rendelt el a covid miatt...Hat után találkoztunk a lassan megszokott csapattal a helyi vasútállomáson,jómagam,Zolika,Manó és a Tizedes barátaim társaságában indultunk Budapestre.A Pilis legkeletibb hegyén szándékoztunk ma túrázni egyet.
Az Amfiteátrum az Anquincumi hév megállónál
A Rókahegyi kőfejtő volt a mai célunk,ami mellett elhaladtunk 2018 márciusának elején amikor a Kevélyekről jöttünk lefelé,de akkor még fogalmunk sem volt róla,hogy létezik ez a hely.Mivel önmagában a kőfejtő nem ígért nagy túrát,próbáltuk úgy szervezni,hogy valamivel kombinálni.Így döntöttünk amellett,hogy Aquincumnál leszállunk a hévről és onnan gyalog megyünk ki a Rókahegyig,majd a kőfejtő után elmegyünk még Ürömre.Aztán meglátjuk mi lesz.Ez volt tehát a terv.Miután reggel nyolc felé megérkeztünk a Déli pályaudvarra,elmentünk a Margit hídi hév állomásig,onnan szambáztunk ki Aquincumig.Leszállva a hévről egyből ott volt egy rom,az egykori amfiteátrum.Hát ha már itt voltunk megnéztük.
Az egykori aréna
Az egykori aréna romjaiban is fenséges volt,leginkább az embert valami sportcsarnokra vagy cirkuszra emlékeztette.Végül is nagyon messze nem jártunk az igazságtól,hiszen az aréna 10-13 ezer néző befogadására volt alkalmas és iu.145 körül épülhetett.Micsoda építmény lehetett a maga korában!Talán még a római colosseummal is vetekedhetett...Na ezt csodáltuk meg,jártuk körbe,néztük meg minden szemszögből.Érdemes volt,mert valóban pazar volt.Sajnos nem mindenki gondolta így,mert itt-ott láttunk bizony szemeteket és ott felejtett üres sörösdobozokat...Ettől függetlenül egy élmény volt.Jól kezdődött tehát a túra.
Kivülről az aréna
Innen a piros T-re kellett ráállnunk,azaz a Mocsáros Tanösvényre.A jelzések meglehetősen gyengék és hiányosak voltak.Itt-ott viritott csak egy-egy kopott "T" betű,ami azt is eredményezte,hogy el-el keveredtünk,de hála az alkalmazásainknak az mindig visszavezetett a jó útra.Maga a mocsáros dülő,hát nem is tudom minek nevezzem.Végül is egy zöld terület volt a III.kerületben Óbudán,de meglehetősen rendezetlen,de itt-ott mégis szép.Egyes részeiről remek rálátásunk volt a közeli Hármashatár hegyre.Erről egyből eszembe jutott Gergő...hiszen vele voltam ott fenn utoljára... kicsit megdobbant a szívem,arra gondoltam milyen jó lenne ha Gergő is itt lehetne velem,velünk...Bíztam benne,hogy ott is volt,bár ennek most semmi jelét nem adta... A dülő egy pontján már nagyon jó volt az idő,úgy döntöttünk itt megreggelizünk.Alighanem egy egykori házikó alapjain tudtuk ezt megejteni a kellemes környezetben.
Át a Mocsáros dülőn,Zolika és a Tizedes
A Mocsáros dülőt átszelve végre búcsút mondhattunk a meglehetősen gyenge piros T jelzésnek.Kiértünk a Pusztakúti útra.Amelyen elég erős volt a forgalom,de az út mellett egy mindössze fél méter széles járdán lehetett haladni,így libasorban mentünk.Még a dülőn feltűnt a látóhatáron a Rókahegy,nem tűnt úgy,hogy nagyon messze lenne.Itt haladva az erős forgalommal a seggünkben mégis úgy tűnt,hogy messze van.Az Ürömi úti kereszteződésig valamivel több egy kilométert kellett itt mennünk.Később azért már kiszélesedett a járda.Letértünk az Ürömi útra,ami már maga volt a piros jelzés és itt kifogástalanok is voltak a jelzések.Ismerös volt...itt jöttünk le mikor a Kevélyek felöl érkeztünk,ezen a piroson..Kicsit bekacskaringózott az út az utcákon,de egyszer csak ott voltunk a Rókahegynél.A piros3 vezett tovább.
Az első találkozás
Jól járható,jól jelzett ösvény vezetett fel a kőfejtőhöz.Ami viszont negatívumként hozhatok fel,hogy olyan erős leginkább lábszaghoz hasonló szag volt érezhető a levegőben és ez végig a kőfejtőnél való tartózkodásunk alatt éreztünk.Néhol kellemetlen volt és nem is tudtuk mire vélni mi ez a szag... Ettől függetlenül persze jól éreztük magunkat a kőfejtő szebb és jobb vot mint ahogy azt előzetesen vártuk és gondoltuk.Manó áradozott is,hogy ez az év eddigi legszebb bulija.Szépen lassan elkezdtük bejárni a területet fokról fokra,lépésről lépésre.
Zolika,jómagam és Manó
Mondhatni a kőfejtő több szintes volt,egyes szintekre meredek lépcsők vezettek fel,ez Manót és engem is a Hegyestűs nyári túrára emlékeztetett,ott volt valami hasonló.Már az első szinten remek kilátás fogadott,pedig hol volt még a legfelső rész... Közben eszembe jutott,hogy ezt a helyet a magyar Grand Canyonnak is hívják.Ez tetszett,így elhatároztam,hogy ez lesz a bejegyzés és majd a videó címe is.Manó közben leratyizta a helyet,persze csak hülyeségből.Ezután egyész úton ezen erősködött,hogy legyen inkább túra a ratyihoz a címe.Persze ez nem volt méltó ehhez a csodálatos helyhez hiszen egyik ámulatból a másikba estünk szinte méterről méterre.
Az első kilátóteraszon jómagam,miközben mellettem a Tizedes szelfizik
Egyre meredekebb lépcsősorok vezettek egyre feljebb és feljebb,de megérte,mert minden szinten volt valami érdekes,valami szép dolog.Sok helyen kibontakozódott a kilátás,legtöbbször dél felé a városra.Sajnos nem volt teljesen tiszta a kép,szmogos és párás levegő zavarta a maradéktalan élvezetet,de így is klassz volt.A lábszag továbbra is érezhető volt,azért ez elég fura volt itt,nem tudtuk minek a szaga lehet ez?Tán a köveké,a mészkőé,a homokkőé ami itt volt?Többször is jártunk mészkős helyeken,sehol nem lehetett érezni ilyesmit.A kőfejtő külömben meglehetősen sok embert vonzott.Örvendetes volt,hogy ez most egyáltalán nem volt zavaró,de a legörvendetesebb az volt,hogy sehol sem láttam szemetet eldobva!A Rókahegyi kőfejtő pedig méterről méterre lett egyre pazarabb!
A Canyon előtt Manó a Tizedes és én
Gigantikus csodás kőfalak,sziklák olyan formában amiről nehéz volt elképzelni,hogy emberkéz alkotott,pedig valószinűleg az,hiszen a magyar Grand Canyon nem volt más mint egy mészkőbánya és az ötvenes évekre hagytak itt fel a bányászattal.Bementünk tényleg egy igazi canyonba,aminek szépségére már tényleg nem találtam szavakat.A piros3 jelzést ami kitünően felvolt festve itt érdemes követni,hiszen végigvezeti a vándort fokról fokra a legszebb helyeken.Ehhez a canyonos részhez egy icipicit ugyan lekellett térnünk róla,de megérte.A Canyon amúgy már felsőbb szinten volt és még mindig volt feljebb!A lépcsősor felfelé pedig egyre meredekebbé vált.Fantasztikus hely volt.
Manó és a Tizedes behatolna a canyonos részre
Egy szinttel feljebb láttuk,hogy a kőfejtőnek van egy ugymondd "belső udvara" is,ami nem is volt kicsi és amely szintén lenyügöző szépségű volt,de mielőtt arra mentünk volna,a piros3 jelzést követtük (ez késöbb odafenn körbejárta a belső udvart is amúgy,de ezt ekkor még nem tudtuk) amely elvitt az előbb emlitett canyon fölé.Ez volt talán a legszebb pontja az egész túrának.Odafenn is egy kilátóterasz volt,persze korláttal bíztosítva.A kilátás innen pedig minden eddiginél pazarabb volt,eleve maga a canyon látványa fentről és azon túl még kitekintés a városra,ez mindent vitt...!
A Canyon fentről
Nem volt vége a csodáknak,hiszen bármerre néztünk csodás volt!Elképesztő szépségű helyen voltunk...ohh,hogy ezt miért nem fedeztem fel korábban,amikor még Gergővel is eljöhettem volna ide...De nem volt idő erre gondolni,mert annyi minden látnivaló volt Egy magányos sziklaoszlop állt a belső udvarnak hát ha nem is a közepén,de egy pontján.Ebben pedig volt egy kis barlang.Egyszerűen mesés hely volt!Feljutottunk a legfelső részre is.Természetesen innen volt a legjobb a kilátás is.
A magányos
A barlang
Itt ketté vált a csapat,annyi volt a látnivaló,hogy ki ide,ki oda ment.Egy ponton el is vesztettük Manót és a Tizedest a látószögünkből,de ezen nem izgultunk.Majd meglesznek.Én közben odafent,kimentem a korláton kivülre is amilyen hülye vagyok.Ilyesmit megcsináltunk Gergővel is mindig.Egy szirtre mentek ki,a canyon fölé,annak oldalső sziklafalának a tetején lehettem.Nem volt veszélytelen!Kicsit remegett is a lábam,pedig nem vagyok úgy tériszonyos..Ha megcsúszok akkor zuhanok vagy negyven métret biztos...de nem csúsztam meg és néhány fotó készítése után visszamentem a biztonságos zónába.
Ide mentem ki...
Közben aztán megtaláltuk Manóékat,úgy festett ők meg megtalálták az egész hely legmagasabb pontját ami amúgy 254 méter volt,de magasabbnak tűnt.Onnan integettek,így odamentünk.A legmagasabb pontról kitünően látszodott a belső udvar is,ahol éppen sziklamászók tevékenykedtek és ez a tevénykedés természetesen nem szalonnasütés volt..mi meg követve a piros3 jelzést a belső udvar felett az ösvényen is végigmentünk.Innen is pazar volt minden...Bár még voltak részei a kőfejtőnek,úgy gondoltuk ennél szebbet már nem látunk,ideje menni.Nagyjából több mint két órát bolyongtunk a kőfejtőben,csodálva a csodákat!Megérte!
A belső udvar felett
A piros jelzésen kellett továbbmennünk,de a piros3 csak kerülővel vezetett vissza rá,az alkalmazásunk pedig úgy mutatta,hogy van egy mellékút ami szinte egyenes ágon rávisz a pirosra.Ezen mentünk,de kiderült ez egy zsákutca.Többen is alászaladhattak ennek,mert néhány ember rajtunk kivül szintén erre tévedt,volt aki mondta is,hogy ők is a pirosat keresik.Hát ez nem jött be,visszamentünk a piros3 jelzésre.Közben némi kedvencek temetőjében találtuk magunkat,hiszen volt néhány állatsír kereszttel ellátva,alighanem kutyák sírjai lehettek...Nem volt azért egy hátborzóngató hely.
Odalenn forrás után kutatva
Aztán leértük a pirosra.Ugye itt jöttünk 18 márciusában a Kevélyek felöl jövet,Zolival,Gergővel,Mónika Bernadettel.Ismerösként köszönt vissza az út.Sokan jártak rajta,akkor a kevélyekes túrán csak mi voltunk itt.Szép őszi erdőben haladtunk,mégis a legszebb látnivalót egy bőrszoknyás hölgy szolgáltatta,csizmában,fekete harisnyában...vajon mit kereshetett az erdőben?Sokáig nem volt ott,mert láttuk a mókamikijével van és egy másik útra tértek éppen le.Manóék meg úgy tűnt egy forrást találtak.Erre nem emlékeztem,mondom akkor frissitünk a vízkészleten.Mivel lentebb volt mint az út,Manóék leereszkedtek megnézni folyik-e,mi addig fentmaradtunk,még a szoknyás nőt bámultuk... Kiderült odalenn az nem is forrás,csak egy kő ami úgy néz ki mintha egy forrás lenne,de nem az volt.Sebaj.
Előttünk a Kevélyek
Kiértünk egy szép rétre,egy lovarda volt itt,erre is emlékeztem.Itt aztán pompás kilátásunk volt újfent.Elöször is szembet ott volt a Kevélyek,noha a Puszta-hegy és az Ezüst-Kevély eltakarta a Nagy és a Kis-Kevélyt,az így is szép volt.Aztán balra délre ott volt a Budai-hegység vonulata,jobbra északra pedig a Visegrádi-hegységé,elöttünk ugye a Kevélyek pedig a Pilis "játékoskeretéhez" tartoztak.Tehát ahol álltunk,három hegység is jól látszódott!A Visegrádi-hegységben is ismerösöket véltem felfedezni,hiszen a Bölcső-hegyet és a Lom-hegyet is láttam és kivehető volt az aranyló erdő is amiről a minap írtam.Valahol ott a sűrűben,ott volt a Salabasina-árok is.Mi pedig mentünk tovább a piroson.
Ló is akadt
Egy nő előzött be bennünket pedig mi sem gyenge tempót mentünk.Csinos volt ez is,de nem szoknyában volt,hanem rendes túraruhában,hátizsákkal a hátán.Egyedül rongyolt és úgy tűnt megy fel a Kevélyekre.Két óra tájban voltunk,igyekeznie kellett,ha még világosban leakarta tudni.Mi pedig a Békahát utcában voltunk,ami még Budapest.Ugye ennek mentén volt az a tömérdek szemét amit láttunk anno a Kevélyekről lejövet.Most viszont... teljesen tiszta volt minden!Úgy látszik itt rendet raktak!Ennek örvedtem vala!Jó ha nem mindig csak a szemetelést teszem szóvá,hanem a rendrakást is.Piros pont az illetékesnek!Tizedes és a Manó közben előrement.Újra hozták a folyton sietős formájúkat.Ugye mi Zolival azok vagyunk akik nem sietnek egy-egy túrán,hanem igyekeznek mindent ami szép és érdekes megnézni..Úgy kellett rászólnom a Tizedesre,mert ment volna egyenesen fel a Kevélyekre,hogy balra Üröm felé letérünk.
Elöször Ürömön túrázásaim történetében
Ürömön elöször járt mindegyikünk.Egy vendéglőbe beültünk egy kávéra és egy fröccsre.Majd mentünk át a településen.Újra egy piros T jelzést,egy tanösvényt kerestünk.Közben megtaláltuk Alexandra Pavlovna síremlékét.Ő volt ugye József Nándor hitvese,itt volt birtokuk és sajnos 17 éves korában belehalt a szülésbe,ahol a magzat is aztán elhunyt.Nagyon szép volt a kápolnája,de csak kivülről csodálhattuk meg,mert délben bezárt.Most meg már három felé járt az idő.Na,de legalább ezt is láttuk.
Alexandra Pavlovna kápolnája
Megdöbbentő sorsa lehetett szegénynek...
A kápolnához szép sétány vezetett,amelynek két oldalán padok voltak.Itt elfogyasztottuk maradék kajánkat,azt kerestük tovább a piros T-t.Helyenként úgy tűnt rajta vagyunk,máskor meg úgy,hogy eltűnt.Végül annyira elkeveredtünk,hogy nyoma sem volt neki.Visszamentünk ahol utoljára láttuk,persze tanösvény lévén a jelzések újra elégtelenek voltak...Na,de annyit kevertünk meg kavircoltunk,hogy elfáradtunk.Végül úgy döntöttünk befejezzük itt Ürömön a túrát,nem megyünk már vissza a csillaghegyi hévig,innen busszal bemegyünk Pestre.
Az ürömi kálvária
A busz az Árpád-hídi állomásig vitt vissza minket,onnan pedig villamossal mentünk el Kelenföldre.A vonat jött és hazarepitett minket.Hát egy kellemes nap volt ez is.Megmértük így most hajszállpontosan tudom,hogy 14.93km-t gyalogoltunk mindennel együtt,ami nem vészes.A Rókahegyi kőfejtő felejthetetlen volt és alighanem maradandó emléket hagyott mindannyiunkban.A ürömi keverésre viszont nem lehetünk büszkék,de sebaj,így is egy jó buli volt,remekül elvoltunk ismét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése