2020. július 11., szombat

Meccs félév után

Ebben a nem szokványos évben a hőn szeretett koronavírusunk,nem csak a túrázásaimtól fosztott meg (ami amúgy nem sikerült azért neki),hanem a másik nagy szenvedélyemtől is,a meccsre járástól.Bizony még valamikor februárban voltam utoljára meccsen,még az MTK elleni Magyar kupa találkozón.Utána volt még ugyan egy meccsünk,de az már zárt kapus volt.Telt-múlt az idő az elvonási tűnetekek kezdtek látszódni rajtam,hiszen a szövetség lezárta a bajnokságot március elején,így itt voltam hónapokon át meccsek nélkül.Aztán most,hogy újra beindult az élet,a foci is újra kezd éledni.Ám a kérdés az,hogy meddig,hiszen nyakunkon a vírus második hulláma.Na de reméljük a legjobbakat.Csapatunk megkezdte a felkészülést a következő szezonra,ami a felkészülési mérközéseket is hozza magával.Meg is hírdették,hogy július 11-én délelött már meccset játszunk.Nem hagyhattam ki,hisz nem lennék igazi drukker ha ezt tettem volna!

Pálhalmán nincs stadion,csak edzőpályák
Aggasztó hírek érkeztek a csapat házatájáról,hisz nyolc játékos igazolt el!Jönni meg egyenlőre nem jött senki.Le is mondták az első edzőmeccsünket ami Pécsen lett volna.Aztán végül is érkezett három új játékos.Lettünk annyian,hogy ki tudjunk állni.A meccsre Pálhalmán került sor,álltalában a felkészülési találkozókat ott rendezi a klub.Hőség 33-36 fok között ingázott a hömérséklet ma délelött,mégis úgy döntöttem kimegyek Pálhalmára.Úgy alakult,hogy egyedül.Gergő ugye sajnos már nem tud velem lenni.Zolika kórházban van,Móni nem ért rá,legalább a kutyámra vigyázott azért.Így egyedül maradtam.Pálhalmára jár ki helyi járatos busz,de elég hülye menetrenddel.Ráültem,de túlságosan korán kiértem volna vele,így Újtelepen leszálltam és onnan gyalog mentem tovább,ami egy rövidke jó 3-4 km-es túrát ígért.

Zajlik a meccs
Amúgy Tamásiba mentünk volna ma,de mivel meccsnap volt és el is fogytunk,így elhalasztottam a túrát és indultam a meccsre.Újtelepen leszállva a 35-ös buszról behatoltam az újtelepi erdőbe.Ugye sokat,nagyon sokat mentünk itt,hisz erre vezettek a Pálhalma felé és azon túlra vezető túráink.Így nosztalgiával hatoltam be az erdőbe.Tény,hogy kellemesebb volt benn,mint kinn a forró napon.Ám rengeteg ökörnyál került utamba,így kellemetlenné vált itt a séta.Na,de mentem a jó 1km hosszú erdőn ki a városból,arra amerre menni szoktunk.Átmentem  a 6-os uton azután,majd a Dunaújváros-Budapest vasútvonalon.Egy darabon erre már nem volt fa,egy baseballsapka védett a naptól.Annak ellenére,hogy tűző forró nap volt,nem izzadtam különösebben.Ezen meg is lepődtem.Pálhalmára érve végre egy hüvős utcán mentem keresztül,ez volt az eddigi legkellemesebb része a túrának.

A pirosak a mieink
Kiérve az edzőkomplexumba,találtam egy hüvős helyet.Még este lejegeltem egy flakon vízet,ez most jól jött,hisz sikerült oltani a szomjam.Ismerösökkel is találkoztam,így nem éreztem magam oly egyedül... Szegény játékosokat nem irigyeltem ahogy a tűző napon fociztak.A meccs jó volt és meglepően jól is játszottunk.Nem is vártam ilyen jó játékot a megtizedelt csapattól.A hőség ellenére kifejezetten élvezhető meccset játszottak a csapatok.A Dunaújváros-Mol Vidi II. meccs zajlott amúgy éppen.Végül is 2-0-ás félidő után,simán nyertünk 3-1-re.Ez nem tét hanem csak egy felkészülési meccs volt,és jól szolgálta is azt.De amúgy életem meccseiben túl nagy jelentőséggel nem bírt.Mondom azért volt érdekes a dolog,mert félév után tudtam meccsre menni újra.

Győzni mindig jó!
Hazafelé bezzeg nem volt busz.Visszakellett túráznom Újtelepre,ami újra egy 3-4km-es túrát jelentett.Ugyanarra tudtam menni,mint amerre jöttem.Ugyanolyan volt minden,talán csak még 3-4 fokkal melegebb mint amikor jöttem.A város központban tudtam leszállni csak,így onnan is gyalog-galopp volt,még 1-2km,így alighanem megvolt ma is a 10km...nagyjából ennyi lett volna a Tamásiban zajló túránk is.Hát ennyi volt túrám a forróságban a meccsre.
Azért rossz volt egyedül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése