A Szentendrei tömeggyilkosság

Hetven éve, 1947. augusztus 17-én vasárnap a Szentendre fölötti Kékvíz-forrásnál piknikezett egy baráti társaság. Szalonnasütéshez készülődtek, amikor a fák közül egy félmeztelen alak lépett hozzájuk, és cigarettát kért. Néhány perccel később az egyik házaspár halott volt. Jó óra múlva egy közeli tanyán öt gyereket találtak vérbe fagyva. Több száz rendőr vette üldözőbe a gyilkost, de a hetekig tartó országos hajtóvadászat ellenére soha nem ítélték el a tettest, talán nem is akarták...

A Bölcső-hegy,valahol erre történtek a borzalmak...

A környéken túráztunk az elmúlt hetekben,Gergő célozgatott rá,hogy erre valahol lehetett a Szentendrei tömeggyilkosság,én korábban nem is hallottam az esetről.Gergő mesélte,hogy próbált utánanézni a dolognak,abból az derült ki,hogy ezen a vidéken turistákat öltek meg 1945-ben (valójában 1947).Mivel ismeretlen volt előttem a sztori,de érdekesnek tűnt,ezért elhatároztam utána nyomozok.Ezeket találtam.Segítségemre volt a wikipédia,az index és több turista oldal

Rosszkor rossz helyen... szerencsétlenségükre akkor,erre kellett túrázniuk...

Két kilométert sem kell menni a Lajos-forrástól felfelé, hogy egy amúgy nem túl feltűnő, megkopott kőkockához jussunk: ez a Denke Lajos-emlékmű. Nem találkoztam még senkivel, aki tudta volna, ki az a Denke Lajos. Az emlékmű egy hetven évvel ezelőtti baráti társaság egyik tagjának a nevét viseli, akik a közeli forrásnál terítették le a plédet. Ők másnapra öt tragikus sorsú környékbeli gyerekkel együtt az egész országban címlapra kerültek: Tömeg-vérfürdő a Pilisben – számoltak be az újságok.(valójában nem a Pilisről,hanem a Visegrádi-hegységről van szó - a szerk.)

Aznap délelőtt az erdő felől egy ismeretlen bukkant fel (szőke, kék szemű, magas termetű férfi – szólt a személyleírás), cigarettát kért a kirándulóktól, és elment. Nem sokkal később visszatért, majd váratlanul előkapott egy fegyvert, és lövöldözni kezdett. A vasesztergályos Denkét halálosan megsebesítette, a felesége annyira megrémült, hogy ő is holtan borult a férjére. Az újságok előbb szívszélhűdésről írtak, majd a boncolás után arról, hogy az ő szívében is golyót találtak. A többiek egy fokossal védekeztek, és szanaszét futottak, majd riasztották a rendőröket. A szentendrei kerékpáros járőrök épp csak kiértek a helyszínre, amikor egy másik, még brutálisabb gyilkosságról jött hír a közeli Bükki-pusztáról: az erdei birtokon öt tizenéves fiút mészároltak le egészen kegyetlen módon.

Mostmár tudhatod ki volt az a Denke Lajos

„Agyroncsolásos lövés”, „elvérzés lövés által” – írta a pap a halál okát firtató rubrikába; gyorsan telt a pilisszentlászlói halotti anyakönyv azon az augusztusi napon. Három helybéli srác a faluból és két fiú a birtokról: emlékük úgy is élénk a szlovák községben, hogy az akkori iskolatársak közül már nem sokan élnek, és különben is, a fél falu ma már Pestről kiköltöző betelepült. A tizenéves fiúk a nyári munkákban segítettek, napokig kint aludtak a bükki-pusztai birtokon, a szülők váltva vitték nekik az ebédet. Így talált rájuk vérbe fagyva egyikük apja; a lövésektől és fejszecsapásoktól négy fiú már halott volt, ötödik társuk a kórházba érve halt meg. A faluban azt mesélik, a látvány miatt a rendőrök be se nagyon mertek menni a fészerbe. Mint a Szabad Nép írta az ÁVO vezetőjét idézve:

A két tragédiát négy kilométer és egy óra sem választotta el, a rendőrség rögtön együtt kezelte a haláleseteket. A szentendreiek riasztották az R. (razzia) csoportot, jöttek a gépfegyveresek a frissen felavatott Kerepesi úti laktanyából, de csatlakoztak – 1947-ben járunk, ezt ne felejtsük – a szovjet katonai egységek is. Még az éjszaka átvette a nyomozást a később Kádár keményvonalas kommunistájaként elhíresült pesti főkapitány, Münnich Ferenc, a kihallgatásokat pedig Péter Gábor, az ÁVO vezetője vezette. A következő napokban 400 rendőr fésülte át csatárláncban az egész Pilist,(Visegrádi-hegységet - a szerk.) Dobogókő felől félkörívben bokorról bokorra, házról házra haladtak a Dunakanyar, illetve Pomáz felé.

A bükkipusztai erdészház,a közelében történt az ötös gyilkosság

Az azonban, hogy a valódi gyilkost is el akarták-e kapni, erősen kétséges. A korabeli sajtó a kezdetektől tényként tálalta, hogy a gyilkosságokat veszedelmes „SS-banditák” követték el.

"A banditák a német háborús terroristák úgynevezett SS-csoportjához tartoztak és e pillanatban nagyarányú hajsza folyik kézrekerítésükre. A hírhedt SS legényeknek valósággal kenyere a rablás és a gyilkolás. Azok a megátalkodottak, akik vasárnap hat békés kirándulót öltek meg, hasonlók többi SS-társaikhoz, akiknek véres kezéhez sok tízezer ártatlan élet kioltása fűződik."

– írta a Friss Ujság a  tetthelyről készült fantáziarajz alatt.

A korabeli újság beszámolója

Egy lehetséges teória, amit már egy korabeli rendőrségi jelentés is felvet

 és egy a történteknek alaposan utánajáró, 70 évvel későbbi cikk is utal rá, az, hogy az elkövetőnek – aki valamelyik külföldi hadsereg szökött katonája volt – szerelmi viszonya volt az egyik helyszínen megölt gyerekek nevelőanyjával, és valamilyen ebből fakadó konfliktus miatt dühödhetett meg a fiúkra; a turisták pedig rosszkor voltak rossz helyen, a tettes azért végezhetett velük, hogy ne maradjanak tanúk. A hatóságok az eset után sokáig, nagy erőkkel sulykolták a közvéleménybe, hogy a kitelepítésből, "visszaszivárgott” sváb elkövetőt feltételeznek (és keresnek), valójában azonban több jel utal arra, hogy egy, a háborúban megzavarodott volt szovjet katona lehetett a tettes.

Hátborzongató sztorit rejt a békés erdő

A korszak minden apró-cseprő ügyre ráharapó, szenzációéhes sajtója kezdetben egyáltalán nem kapta fel az ügyet. Augusztus 21-én Dinnyés Lajos egy minisztertanácsi ülésen meg is jegyezte, hogy számára úgy tűnik, mintha a sajtó agyon akarná hallgatni az esetet.Ennek magyarázata az lehet, hogy a sajtó zöme ekkorra már a hatalomra törő Magyar Kommunista Párt befolyása alá került, a választásokra készülő pártnak azonban rendkívül rosszkor jött a merénylet. A közrendet fenntartó a rendőrség ugyanis az MKP-s miniszter által irányított belügyi tárcához tartozott. A háború után azonban példátlan méretű és durvaságú bűnözési hullám sújtotta az országot, a rendőrséget pedig sorozatos kudarcok érték a közrend helyreállításáért folytatott küzdelemben. A kommunista befolyás alá került sajtó érthetően nem szívesen számolt be a kommunista irányítás alatt álló közrendvédelem kudarcáról.

A háború utáni két évben a sajtó rendszeresen beszámolt a szétesett fasiszta hadseregek hazafelé tartó katonái által elkövetett bűncselekményekről. Ezen bűncselekmények azonban a szentendrei esettől gyökeresen eltérő jellegűek, jobbára állat- és terménylopás ,illetve a tolvajokat felfedező gazdák ellen irányuló szóbeli fenyegetések voltak. Nem volt jellemző, hogy a kóborló katonák huzamosan és nagyobb számban tartózkodtak volna egy-egy helyen, és érthetetlen volt az is, hogy miért pont az év utazásra legalkalmasabb időszakában (alacsony folyami vízállások, gyümölcsérés, a gyors megbúvást lehetővé tevő lombos erdők, meleg éjszakák) táboroztak volna le hosszabb időre egy idegen és ellenséges helyen. A kiránduló csoport elleni támadó viselkedése kifejezetten ellentmondásos. Bár elrejtőzhetett volna a kirándulók elől, a merénylő azonban nem csak elbeszélgetett a túrázókkal, de ha hinni lehet a korabeli rendőrségi jegyzőkönyvnek, gondosan be is számolt jelenlétének okáról, 10 társáról, majd a gyilkosság elkövetése után szemtanúkat hátrahagyva menekült el. A Zbórai-birtokon történt vérengzés pontos ideje nem ismert, ugyanakkor nehezen magyarázható, hogy az elkövető miért vállalkozott egy második gyilkosság elkövetésére is, amikor érdeke az lett volna, hogy minél hamarabb és a lehető legjobban eltávolodjon az előző gyilkosság helyszínétől.

Az egyik áldozat sírja (fotó:index)

Egy alkalommal a Sajtóiroda beszámolt arról is, hogy a hatóságok azonosították a tetteseket,azonban személyleírásukat és nevüket sem akkor, később sem tették közzé. A gyilkossági ügy lezárásáról kevés tudható. Az ügyben bírósági per nem zajlott, ítéletekről, a tettesek elfogásáról a sajtó nem számolt be. Mindössze 19 évvel később egy újságcikkben olvasható utalás arra, hogy az elkövetőt a törvény utolérte. A gyilkosságsorozat azóta csaknem teljesen feledésbe merült.

A korabeli propaganda által sulykolt német szállal ellentétben helyi lakosok visszaemlékezései, valamint több más adat, köztük rendőrségi források szerint is a gyilkosságok elkövetője valójában inkább egy, egyesek által állítólag személyesen is ismert, Vaszil nevű kozás vagy ukrán származású, korábbi szovjet katona lehetett; ezt a verziót erősíti az a tény is, hogy a hatóságok végül sohasem adtak hírt az illető elfogásáról. Mi több, az első körözési felhívásban még a rendőrség is „orosz legénységi egyenruhába öltözött, lábtekercses elkövető”t keresett, így több mint valószínű, hogy a hatóságok a kezdetektől fogva tisztában voltak azzal, hogy nem német, hanem szovjet elkövetővel állnak szemben, arra azonban politikai megfontolások miatt gondolni sem merhettek, hogy ezt tudassák a nyilvánossággal is. Ezen logika mentén a hatalmas erőkkel megindított hajtóvadászat az elkövető kézre kerítése helyett sokkal inkább azt a célt szolgálhatta, hogy elejét vegyék újabb, a nyilvánosságot felkavaró bűncselekménynek, ami már csak a közelgő nemzetgyűlési választásra való tekintettel is nagyon kevéssé lett volna kívánatos a hatóságok számára...

Békés erdőben kevesebb az esélye a bajnak is

Ennyi a hátborzongató történet.Ki gondolna ilyesmire túrázás közben,hogy ilyesfajta borzalom érheti?Érhetnek bajok egy-egy túrán,de nyilvánvalóan gyilkosságra nem gondol senki.Eszembe jut egy másik történet,a lakhelyemhez közeli ártéri erdőkben történt.Itt bújt meg néhány éve az a bizonyos kulcsi mészáros,aki a saját családját irtotta ki...Mi van ha éppen akkor túrázunk arra?Egy elmerongyanttal ilyen helyen összefutni...

Na,de ettől még ne féljen senki,ne tartson vissza senkit az erdei túráktól,hiszen ha jobban belemerülünk a dolgokba,akkor egyértelmű,hogy egy zsúfolt nagyvárosi utcán hamarabb belebotolhatunk egy-egy elmerongyantba mint egy békés erdőben...