2024. május 28., kedd

Ez is egész jó volt! - Tavaszi összefoglaló

 Mivel május vége van és több túránk már nem lesz tavasszal,jöhet a tavaszi összefoglaló.Ott hagytuk abba télen,hogy maga a tél egész jó volt.Nos örömmel mondhatom,hogy a tavasz is egész jó volt,legalábbis jobb mint ahogy remélni mertem!Hat túrát álmodtam meg a tavaszra,ez összejött,sőt hét lett és plusz még egy kirándulás is összejött amit szegről-végről vehetünk akár szintén túrának.A március hűen a hagyományokhoz kifejezetten jó volt,az április valamivel már gyengébb a május pedig még gyengébb,de az összhatás jónak mondható.Nézzük át akkor merre is jártunk a tavasszal.

A szigeterdő a toronnyal Dombóváron

A tavaszt egy dombóvári kirándulással kezdtük.Többször írtam már,hogy Móni 2021-ben sztrókót kapott amiből százszázalékosan talán soha nem tud felépülni,de a körülményekhez képest elviselhető az állapota,apróbb túrákra vagy kirándulásokra képes azért.Így hát mivel az egész télen nem mozdult ki,ígéretet tettem neki,hogy valahova elmegyünk.Némi gondolkodás után a választásom Dombóvárra esett.Egyfelöl kiváncsi voltam rá magam is,mert sokmindent még nem láttam a városból.Másfelöl azért akadtak itt látnivalók és olyan hely volt amit vonattal eltudtunk érni könnyen.Egész jól sikerült a kirándulás.Dombóvár kellemes meglepetésként hatott rám.

Móni a Kis-Konda patak völgyében

Kirándulásnak vettem a bulit,de végül nyugodtan nevezhetjük akár túrának is,hisz mentünk legalább 7-8 kilométert.Először a már ismert Kis-Konda patak völgyébe mentünk el,majd onnan a belvárosba.A belvárosból pedig a szigeterdőbe és onnan vissza a vasútállomásra.Ez kb 7-8 kilométeres kör volt.Móni a végére elfáradt ugyan,de nagyon jól érezte magát és elvolt.Tűrhető időnk volt,Dombóvár meg mondom nagyon klassz volt,felülmúlta a várakozásaimat.Mivel elérhető távolságban van és akad még itt látnivaló és sokat átszállunk itt ha megyünk pl.a Mecsekbe,nincs kizárva,hogy jövünk még ide,úgy,hogy nem átszállni hanem a városban lófrálni!


Ezt követően váltottunk valóra a télen elmaradt túrát Zolikával és a Bakonyba a Maderspach kilátóhoz mentünk.Érzelmes túra volt annyiban,hogy a túra első felében ugyanazon az útvonalon mentünk amelyen Gergővel is öt és fél éve amikor a Baglyas-hegyre tartottunk.Rendkivül látványos és élvezetes túra volt,ráadásul abszolút nem nehéz.Talán pont maga a kilátó okozott icipici csalódást.Hab volt a tortán,hogy a túra végén Várpalotán a Trianon múzeumba is betudtunk menni.Óriási hatással volt ránk a múzeum.Örülök,hogy ide is bejuthattam végre!

Ugyanarra mint Gergővel pár éve....

A Maderspach kilátó

Még egy túra összejött márciusban.Írtam többször is a Rácalmási-szigeti Bürühídról.Nagyon kiváncsi voltam rá,hogyan vészelte át a tavalyi többszöri árvízet a nem olyan régen felújított híd.Ide is Mónival mentem ki és közel tíz kilométeres túrát csináltunk meg.Móni nagyon ügyes volt és jól bírta a túrát.Kellemesen szép volt a Rácalmási-sziget az ébredező tavaszban.A híd pedig hál isten teljesen rendben volt,az árvíz károkat nem okozott benne (bár ez csak évek múlva derül igazán ki).Nagyon élvezhető,nagyon jó kis túra volt ez!

A "megátkozott" Bürühídon amely teljesen rendben volt!

És még mindig március!Mondom,hogy remek volt!Hónap végén folytattuk a Balatoni kéktúránkat a második szakasszal.Most Litértől mentünk Balatonalmádiig szintén Zolikával.Engem ez a túra annyira nem fogott meg,bár kétségtelenül szép volt.Zolika nagyon élvezte.Litér maga jó volt,de aztán a táj nem hozta amit vártam tőle,bár voltak persze szép szakaszai.Nem mentünk túl sokat,mégis ekkor fáradtam el a szokásosnál kicsit jobban.Aztán Balatonalmádiba másfél óráig kerestünk egy zabahelyet.Nagy nehezen találtunk,majd kinéztünk még a Balatonhoz is ahol estefelé már kicsit hűvös volt.Persze azért jó buli volt ez is!

Zolikával a Balatonnál

Áprilisra két túra jutott.Az első a még tulajdonképpen ismeretlen Geresdi-dombságba vezetett minket.Mórágyra tartottunk a Mórágyi röghöz.Majd egy körtúra keretében Bátaapáti és az Apponyi kilátó érintésével értünk vissza Mórágyra.Nehéz,de nagyon jó túra volt!Mórágy és Bátaapáti is rendkivül szuper helyek!Nagyon szép volt a dombság,mondjuk sokat kellett felfelé menni meredek terepeken,de a fene bánta.A kilátó is csúcsszuper volt!Az itt élő emberek meg nagyon kedvesek voltak.Bátaapátiban és Mórágyon is remekül elvoltunk a helyiekkel,ittunk is velük és sokat beszélgettünk.Bátaapátiban a rétes meg...a világ legjobb rétese!Mindenkinek ajánlom!Remek buli volt szintén Zolikával.

A mórágyi rögnél

Jól esett a sör Bátaapátiban



Április végén visszatértünk régi jó szokásunkhoz és visszatértünk a Mecsekbe!A Jakab-hegyre tartottunk.Ekkor Zolikán kivül Manó és a Tizedes haverjaim is velem tartottak.Nagyon szuper túrát hoztunk össze,szinte napra pontosan 8 évvel azután,hogy Gergővel is megcsináltuk ezt a túrát (90%-ban ugyanazon az útvonalon).Olyan csodáknál jártunk mint a Babás szerkővek,a Zsongorkő vagy a Pálos kolostorrom.Manóék is teljesen normálisak voltak,most nem mentek előre szokásukhoz híven,így remekül elvoltunk útközben is.Túra végén Pécsen,meg kajáltunk egy jót.Egyelőre úgy tűnik,hogy ez volt az év legjobb túrája!

A csapat a Babás szeköveknél

A Zsongorkő 8 év után újra...


Májusban egy rövid ideig kényszerszabadságra voltam ítélve és kezdem meghülyülni otthon,mindenképp kellett egy kis kimozdulás.Azt találtam ki,lemegyek a helyi szigetre és kimegyek a szigetek és a holtágak találkozási pontjához amit egy térkép alapján Macskalyuknak hívnak.Mivel most nem akadt senki,egyedül vágtam neki az útnak.Vihar tombolt a környéken így nem volt maradéktalanul jó időm,nem tudtam olyan felvételeket készíteni amik igazán szépek lettek volna.Lehet ezt a túrát majd összel megismétlem.Mindentől függetlenül jó volt,nagyon kellett ekkor egy kis kimozdulás.

A zsiliphíd a Szalki-szigeten Dunaújvárosban

Jómagam a Macskalyuknál ahol Gergővel is oly sokat jártunk...
.


Közben pécsi barátaim jöttek el meccsre Dunaújvárosba nekünk szurkolni.Anti bá,Feri és Timi társaságát igazán élveztem.Remekül elvoltam velük.Meccs előtt ittunk egyet,majd meccseztünk utána meg jártunk egyet szintén egybekötve egy ivászattal és egy fagyizással.Nagyon jó fejek mindhárman és le a kalappal,hogy eljöttek a mi csapatunkat támogatni!A csapat amúgy ekkor győzött,de aztán ez sem volt elég,mert hatalmas csalódást okozva kiesett az NB III.-ból!Gergő az ős Dunaújváros drukker is alighanem forog a sírjában..

Feri,én,Anti bá és Timi a stadionban,remekül elvoltunk!

A tavasz utolsó bulija hozta az év fő túráját.Valóra váltottunk egy nagyobb kaliberű álmot és eljutottunk a távoli Zempléni-hegységbe a Megyer-hegyi tengerszemhez!Majd 24 órát talpon voltunk,de megérte.Jó sok vonatozás után értünk el Sárospatakra Zolikával,onnan túráztunk ki a tengerszemhez és a kilátóhoz.Annyira magával ragadott a látvány,hogy elfelejtkeztünk az időről és órákat bámultuk ezeket a csodákat.Így az eredetileg tervezett túrára nem jutott idő.De nem bántuk,mert lebilincselő élményt jelentettek a látnivalók.Na és a végén még a Bodrog folyóhoz is kijutottunk és Sárospatakon is mentünk egy kört.Nem volt jobb ez a buli mint a Jakab-hegyi,de látványvilágában alighanem a leglátványosabb túra volt az utóbbi időkben!

A tengerszem



Ez volt tehát a tavasz amelyre panaszom most nem lehet.Szép helyeken voltunk és sokat kimozdultunk.Valóban különösen a március volt nagyon jó.

Hét túra volt ha ideveszem a dombóvárit akkor nyolc!Mind a nyolc alkalommal értelemszerűen ott voltam én.Zolika öt alkalommal volt velem,Móni kétszer.Manó és a Tizedes egyszer - és egyszer ugye egyedül voltam.Némi csalódás,hogy Viki akit a barátunknak hittünk tavasszal messze elkerült minket és egyetlen egyszer sem jött el,pedig korábban vele beszélgetve tele volt tervekkel.A másik csalódás pedig ugye a csapatunk kiesése,ezt nehezen tudom megemészteni még most is.Öröm volt,hogy Móni remekelt a két túrán amikre eljött és annak is örültem,hogy most Manóékkal is remekül elvoltunk mikor velünk jöttek.Na és Anti báék látogatása is kellemes meglepetés volt!

Remélem a nyár is nagyjából ilyen jó lesz.Vannak nagyobb kaliberű terveink,de erről majd június első napjain!

Sárospatak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése