2024. február 18., vasárnap

Vége a remegős szenvedéseknek!

Eddig nem alakul rosszul a tél,hiszen az eddigi hat túrával már jobb mint amilyen az ősz és a nyár vol!Na és nagyon úgy néz ki,hogy lesz még egy túránk a tél folyamán!Na és még ennél is történt végre vajmi kis jobb dolog is!

A tavalyi évünk az kritikán aluli volt,írtam erről többször is.Ennek mélypontja pedig az volt,hogy ősz végén vagy tél elején már nem emlékszem pontosan,el kellett adnom azt a telefont amivel a videóimat csináltam.Tudni kell,hogy én telefonnal dolgozom,az én elvárásaimnak megfelelnek,hiszen teljesen jó képeket és videókat lehet velük készíteni,ráadásul kis helyen is elférnek.Azonban a dolgok kifejezetten rosszra fordulása miatt meg kellett válnom az utóbbi idők kitűnő videóit készítő iphone-tól.Viszont a hobbimtól továbbra sem akartam elszakadni.Így egy strapabíró olcsóbb telefont tudtam beszerezni,amely képek terén ugyan jól teljesített,de a videózás borzalmas volt.A téli filmjeimen látszik is,hogy erősen remegősen,jelentősen rontva ezzel a felhasználói élményen...Ez persze rendkívül elkeserített,vártam is a you tube-n,hogy majd kapom az íveket érte és a negatív lájkokat,de mindössze egy ilyen akadt (eddig).

Aztán most február közepe-vége felé végre sikerült beszerezni egy olyan eszközt amely remélhetőleg már nem remegős videókat készít.Persze ez majd akkor élesben derül ki,de csináltam teszteket és ezek egész biztatóak.Így hát nagyon bízom benne,hogy remegős korszak véget ér és soha nem tér vissza (visszatérhet,mert mindig jöhet rosszabb és még annál is rosszabb időszak).Mindenesetre örülök neki,hogy végre történt már egy kis jó dolog is,annyi,de annyi szívás után.

Az egyik tesztvideó:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése