Tenném fel a költői kérdést,de már nem igazán van kinek.Ismét kevesebben lettünk.Valóban én vagyok az utolsó mohikán a családban,mindenki odaát van már és feltehetőleg éli boldog létezését.Sógorom ugye nem volt vér szerinti rokon.Nővéremnek a férje volt és bár nem voltunk rosszban,barátok azért sosem lettünk.Nincsenek is vele kapcsolatos túrázási élményeim.Gyerekkoromban ők a nővéremmel Mezőfalván laktak és előfordult,hogy náluk nyaraltam,ami amennyire vissza tudok emlékezni nem is volt rossz.De ennyi.Azonban János is a családhoz tartozott és most ő is elment,így már újra együtt lehet a testvéremmel... Természetesen róla is megemlékezem egy bejegyzés erejéig.Mivel ma tudtam beszélni a fiával az unokaöcsémmel,tőle tudom,hogy Jánost karácsonykor érte egy kis baleset.Eltörte a kezét és onnantól kezdve már nem jött ki a lakásból.A piába menekült,addig se vetette meg a jó bort,de ez aztán teljesen leépítette és a mája már nem bírta tovább a küzdelmet.
 |
| Virágok a folyón... |
Búcsúztatása ma a Duna parton volt!Hamvait átadták a nagy folyónak.Mivel még nem láttam ilyen gyászszertartást ezért különösen kiváncsi voltam rá.Megkapó volt és megindító!Ahogy a vízben oldodó urnát vitte el a folyó nyomában a virágokkal,két fia búcsú pillantásaival kisérve nagyon meghatónak tűnt.Furcsább volt mint egy temetői búcsúztató mégis...hülye szó,de "jobb".Vagy szebb,vagy nem tudom,hogyan fejezzem ki magam.De gondolom a lényeg érthető.Az urna úszott kicsit majd oldodótt a vízben és valahol talán még Dunaújvárosnál János kívánságának megfelelően "szabadon engedte" a hamvakat...
Nyugodj békében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése