2021. november 8., hétfő

Régi novemberek

 A legnépszerűbb közösségi oldal emlékek menűje adta az ötletet ehhez a sorozatomoz.Nevezetesen egy éven keresztül minden hónapban visszatekintek az adott hónap emlékeire.Amire emlékszem azt felidézem pár sor erejéig,November lévén most ez a hónap kerül terítékre.Egészen 1988-ig kell visszamennem az első említésre méltó novemberhez.Ekkor pár héttel voltunk apám halála után és anyámmal lementünk Sándorékhoz pár napra a Mecsekbe kipihenni a megpróbáltatásokat.Remekül időzítettünk hiszen 88 novemberére hatalmas havazás lepte el a hegységet és mi pont ekkor mentünk le.Természetesen Sándor kivitt a Nyárádi kunyhóhoz.Ez volt az egyetlen alkalom az életemben,hogy hóban jártam a szeretett kunyhómnál.Odakinn forralt boroztunk és egy nyúl paprikást főztünk.Isteni volt minden...Ennek a szorinak a krónikája amúgy itt elolvasható.

A téli kunyhó

Két évet kellett várni a következő említésre méltó novemberre.1990 november közepén szereltem le a hadseregből és várt rám a gyönyörű barátnőm.Azt hittem az élet innentől kezdve szép lesz és fényes,de nem így történt.Nálam hatalmasabb erők más sorsot terveztek nekem...de ekkor még minden szép volt.A leszerelés a búcsú a haveroktól,két hét azonnali fényűzés a barátnőmmel,ígéretes jővőkép... Életem egyik,ha nem a legjobb hónapja volt 1990 novembere...

90 novembere,bezárodik a laktanya mögöttem..

Pár évig nem történtek említést érdemlő események novemberben,majd a kilencvenes évek második felének novemberei meccsre járással teltek többnyire.Ekkoriban nem túrázgattunk az évnek ezen időszakában.Nagyon népszerű volt ekkor a városban a jégkorong és a kézilabda és minket magával ragadott az egész milliő.Éveken át a haverokkal mulattuk az időt a meccseken,majd utána a kocsmákba.Mondjuk sose rúgtunk be.A mecccsezések olyan 2003 körül haltak el.Említést érdemel 2002 ősze,ekkor tévedtem be egy chat szobába ahol aztán nagyon jó barátságokat kötöttem és még egyszer-kétszer kicsivel többet is baratságoknál...de az,hogy ez novemberben volt-e már nem emlékszem kristálytisztán.Az ősz a biztos.

A szekszárdi park,egyik csajozásom színhelye...

Az egyik novemberben be is csajoztam alaposan,de azt,hogy melyikben már nem tudom.A szekszárdi prhométeus parkban ismertem meg a nőt,de nem tartott sokáig a kapcsolat,talán egy hónapig.Újabb eseménytelen novemberek jöttek,mígnem Gergővel 2013-ban kezdtük el a meccsrejárásokat,én ugye újra,ám most a foci volt a topon.Sok emlékezetes meccs jön elő az elmúlt évek novembereiből. 2014-ben amikor életünk legjobb meccsén hátrányból győztük le a Pécset még az NB I.-ben.Soha ekkorát még nem tomboltunk.Aztán 15-ben Budaörsön.Amikor elkísértük a csapatot,de a meccstúrát ötvöztük egy kisebb túrával is a Kőhegyre...

A Kőhegyen 2015 novemberében....

Tizenhét novembere...amikor Vecsésre kísértük el a csapatot,egy kirándulással ötvözve.Ekkor már NB III.-sok voltunk,de a kutyát nem érdekelte,lényegtelen volt melyik osztályban szurkolunk a csapatnak.Győztük is és ekkor ezzel léptünk fel az első helyre.Aztán a hónap végén az a magyar kupa meccs...az akkor NB I.-es Balmazújvárossal.Ez volt a legjobb meccs amit életemben láttam.Kikaptunk ugyan,de vastaps mellett ment le a csapat a pályáról...Mert emberhátrányba is hosszabításra kényszerítettük az akkor nevesebb ellenfelet és csak a végén kaptuk a gólt a 120.percben amivel elveszítettük az összecsapást... Ekkor be is tudtunk menni a csapathoz az öltőzőbe.A vereség ellenére gratuláltunk nekik és Gergő ekkor kapott két mezt a csapatkapitánytól.Élete egyik legnagyobb élménye volt!2018-ban meg a Bp.Honvéd II. elleni meccs válik Gergő utolsó meccsévé...

Útban Vecsésre,filmforgatásba botlunk a Nyugati pályaudvaron

Gergő a Dunaújváros PASE öltőzőjében,mezeket kap a csapatkapitánytól

Na de vissza a túrákhoz.15-ben még feljutunk este a Budai várba,ekkor csodáljuk meg először a fényárban úszó Budapestet.16-ban jutunk el első alkalommal a Tassi-zsiliphez és Csákvárra.Ekkor valósul meg egy régi tervünk,hogy végig túrázunk a budapesti hídakon.17-ben jutunk el a fantasztikus Holdvilág-árokba,18-ban pedig jön minden idők legjobb túrája a Salabasina-árokba.Sajna ez Gergő utolsó túrája...Mondhatni 2014-től rendre a novemberek hozzák az év legjobb hónapjai címet,de csak 18-ig...

A Holdvilág-árok 2017 novemberben

2019 novembere már Gergő nélkül köszönt rám.A szívem rettenetesen fáj még,de a kezdeti sokkból már némileg magamhoz térve lézengek az élet sűrűjében...és nem alakul rosszul a hónap,bár rosszul kezdődik.Nem akarva megszakítani a Gergővel megfogadott hagyományainkat kimegyek a Rácalmási-szigetre megnézni az őszi finálét.Egyedül.Ám nem esik jól a túra.Rendkivül fáj a szívem,szinte végig bőgöm az egészet és ezen nem javít a sziget kétségbeejtő állapota sem,de ezen a túrán érzem legjobban Gergő túlvilági jelenlétét...érzem,hogy végig ott van velem!Hónap közepén Mónival és Zolikával Gergő egyik álmát valósítjuk meg és elmegyünk a budafoki Memento parkba.

A 19-es finálén,nem ez életem legjobb túrája...

Ebben a hónapban még aztán valóra válik egy Gergővel megálmodott tervem.Eljutok végre a Gemenci erdőbe.Manó,Zolika és a Tizedes barátom társaságában.Remek túrát teszünk itt.2020 novembere aztán a régi szép időket idézi,újra ez az év legjobb hónapja.Elsőnek eljutok a Rókahegyi-kőfejtőbe a Pilisbe,az előbb említett urakkal szintén.Aztán jön egy rámálommár váló túra Zolikával a Rétszilasi tavaknál,ahol majdnem agyonlőnek minket.A hónap végén pedig újra Gergő egy régi tervét valósítom meg:felkeresem és megtalálom Nagy Zsuzsika sírját a dunavecsei temetőben.Ő volt Petőfi Sándor egyik szerelme...Könnyen megtaláljuk azt a sírt amit évekkel korábban Gergővel hiába kerestünk.Szép és élvezetes túra!

A Rókahegyi kőfejtőben

Zsuzsika sírjánál ahol egy macsek fogad...

Így érkezünk el 2021 novemberéhez.Sajna amikor is kényszerszüneten vagyok.A túrázásaim lényegébe megálltak.Móni stroke-kal kórházban,a kutyámra meg nincs aki vigyázzon,így nem tudok elmenni túrázgatni...De egy túrára magammal viszem Rexit a kutyámat,de csak ide a környékre.Az jól érzi magát és legalább egyet azért túráztunk...minden más függ attól,hogy mi lesz Mónival.Ha nem javul akkor jelenleg nem tudom hogyan tovább.Sajna én is egyre jobban kivagyok a jelenlegi helyzettől,mentálisan nagyon kezdek elfogyni.Szükségem lenne túrázásokra,de nyakunkon az istenverte politikusok kedvence a koronavírus negyedik(!) hulláma is.Kezd mindez nagyon sok lenni...

Túra Rexivel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése