2018. június 24., vasárnap

Félévi értékelő és összefoglaló 2018

Hát nem semmi amilyen iramban telik az idő...most volt karácsony és immár eltelik az év fele...A napokban felezzük meg az évet,itt az ideje egy kis visszatekintésnek.Valószinű ebben a félévben már nem lesz túra,így jöhet az összefoglalás.

Úgy mint tavaly ilyenkor nézzük meg most is a tényeket:
Ebben az évben ha mindent ideszámolok akkor volt eddig:
14 túra
Ezek közül:
5 bakancslistás túra
1 be nem tervezett túra
5 környékbeli túra
3 meccstúra

Ha az egészet nézem akkor ez egyel jobb mint a tavaly ilyenkori.
Viszont ha a három meccstúrát nem veszem,akkor kettővel gyengébb...

Úton az Ebédleső-hegyre a csatornánál
Ebben az évben valósult meg újra az ami már nagyon régen nem volt: hogy embereket tudtunk toborozni túráinkhoz,így a legtöbb túra már úgy zajlott,hogy azon nem csak ketten mentünk a Gergővel.Rajtunk kivül összesen még öt embert tudtunk rá venni,hogy velünk tartson.Sajnos heten sosem mentünk egyszerre,hatan sem.Öten vagy háromszor.Négyen már jópárszor,mintahogy hárman is.Ketten pedig tán csak három alkalom volt,hogy mentünk.Ez az elöző évek fényében nem is olyan rossz.

Létrehoztunk egy csoportot is a közösségi oldalom felvéve olyan embereket akiket érdekelhet a dolog,akik korábban jelezték nekem,hogy szívesen velem tartanának olykor-olykor...Ám a kezdeti lelkesedés után elhalt ez a dolog.Húszan voltunk a csoportba,de ezen a hét emberen kivül úgy tűnt másokat nem érdekel a dolog,így ez elvette a kedvem ami azzal járt,hogy megszüntettem a csoportot május vége felé.
A hét embert akit érdekelt azoknak csoporton kivül is tudok szólni ha arról van szó...

Dunaföldvárra menet Kisapostagon
Egy környékbeli túrával indult az év.Január 6-án olyan jó idő volt,hogy április közepéig kellett várni,hogy aztán hasonlóan kellemes időnk legyen...
Kisapostagról mentünk Dunaföldvárra.Öten voltunk,nagyon jó volt a hangulat.Nem siettünk így már sötétben értünk Dunaföldvárra,de cseppet sem bántuk.
A vár ugyan ekkor még zárva volt és a naplementéröl éppen lecsúsztunk a Kálvária-hegyen,de mégis szuper volt minden.
Ha osztályoznám 1-10-ig akkor ez a túra kiérdemelne egy 8-ast!

Túra a Budai-hegységben
A Budai-hegységbeli bakancslistás túra volt a következő január vége felé.Most sem volt rossz idő.A Nagy-Szénást másztuk meg,érintve az Antónia-árkot is.Csodásan szép helyeken vezetett ez a túra,amelyen újra öten voltunk.Ráadásul fent a hegyen az erdőben bőven volt még hó is.A hangulatra itt sem lehetett panasz.Elvoltunk mint a befőtt.A túrának voltak ugyan nehéz szakaszai ám  érdemes volt ezeket leküzdeni,mert fent a hegyen csodák fogadtak!Osztályozva ez a túra is megérdemli a 8-ast!

Kávészünet a Kevélyeken
Februárban ismét környékbeli túra következett.Ráadásul az utóbbi évek leghoszabb túrájába vágtuk a fejszét.Dunaújvárosból indulva egészen Soltig mentünk le,ami 33km-es túrát jelentett.Célunk még a Solt elötti Ebédleső-hegy volt amelyen tudtam van egy kilátó.
Most is jó volt az idő és nagyszerű a hangulat.A terep a nagy táv ellenére nem volt nehéz.Az Ebédleső-hegyen ugyan kis csalódásként ért,hogy a kilátó levolt zárva,de ez sem tudta elvenni a kedvünket.Február lévén ismét sötétségben ért véget a túra.Poén volt,hogy a sötétségben majdnem eltévedtünk Solton.Ez a túra is kiérdemli a 8-as osztályzatot.

Még ebben a hónapban eljutottunk hárman a WTA-ra is.Azaz a budapesti női tenisztornára a BOK csarnokba.A versenyt nagyon élveztük,csodaszép lányokat láttunk,négy meccset néztünk végig úgy,hogy több mint 8 órát ültünk a csarnokban!
A buli kiérdemli a 9-es osztályzatot!

Következett egy újabb bakancslistás túra.Februárban aztán már nem volt jó idő,így a Kevélyekre március első hétvégéjén mentünk ezúttal négyen.
Hiába volt már március meglehetősen hideg volt és nagy hó.
Persze ez különös szépséget adott a túrának.
Pilisborosjenőről indulva a Teve szikla és a kamu Egri vár érintésével kapaszkodtunk fel a Kis-Kevélyre ahol megnéztük a Mackó-barlangot,majd innen mentünk fel a Nagy-Kevélyre ahonnan a kilátás volt fenomenális.Innen aztán ereszkedés volt az Ezüst-Kevélyre majd a Puszta és a Róka-hegyre.Budapesten fejeztük be a 21km-es bulit.
Jó volt a nagy hideg ellenére is.Osztályozva 9-es!

A csókaköi várban
A Kevélyeken kicsit megfáztunk,de ez nem tartott vissza,hogy március 15.-én útrakeljünk a Vértesbe Csókaköre.Négyen ismét összegyültünk.Nem volt jó idő Csókakőn esett az eső.A várat azonban így is élveztük,majd elindultunk egy eredetileg körtúrára tervezett túrán.A túra nem volt nehéznek mondható,ám mivel Csókaköröl nehéz volt a visszajutás tömegközlekedéssel,így menetközben változtattuk meg a túraútvonalat.Ez lényegében elöször fordult elő túrázásaim során.Mindig volt egy elözetes terv amin szinte soha nem változtattunk.Most igen,de nem bántuk meg.Mór felé vettük az irányt,mire odaértünk jó idő is lett.Nem volt egetverő a hangulat,de itt is elvoltunk azért.Osztályozva ez a buli:7-es!

Sukoró főterén
Már egy ideje csesztette a csörünket az új velencei kilátó.Novemberre ugyan bevan tervezve ide egy túra,de mivel a kilátót március 20.-án átadták nem hagyhattuk ki,hogy ne nézzük meg...Hústvétra terveztünk ide egy be nem tervezett túrát,ám rendkivül rossz volt az idő.Az eredetileg nagypéntekre tervezett túra így csak húsvéthétfőn valósúlhatott meg.
Hárman érkeztünk Velencére.Nem nagy túrát szándékoztunk tenni,hiszen elsösorban a kilátóra voltunk kiváncsiak.Úgy döntöttünk a kilátó után még elmegyünk a közeli Sukoróra az egyetlen olyan velence tavi településre amelyen még nem jártunk.A kilátó pazar volt,de zavaró volt a hatalmas tömeg.Rengeteg embert vonzott az új építmény,elférni sem lehetett.
Már alakult az idő,de még nagy szél volt.A túra nem volt vészes,hamar odaértünk Sukoróra,közben megnéztük az olasz kőfejtőt is.Sukorónak pedig odaadtunk a legszebb velencei-tó parti település képzeletbeli díját.Valóban nagyon szép hely volt!
Nem volt rossz buli ez sem,de a nagy szél és a hatalmas tömeg miatt csak 7-esre tudom értékelni.

A seregélyesi erdőben
Meccstúra következett amelyre csak Gergővel mentünk el.Budapest 17.kerületébe kisértük el kedvenc csapatunkat.Jól bepizzáztunk az Örs Vezér téren,majd onnan mentünk ki Rákosmentére.Körülnéztünk kicsit.Alakult az idő,de hiába az április a kabátot még elviseltük.A meccsen győztünk így nem volt hiába való a túra 7-es kijár neki.

Környékbeli túra következett amelyre négyen mentünk el.
A Dinnyési fertőn akartunk kicsit körülnézni.A túrát Seregélyesről inditottuk,majd Elzamajornál léptünk rá a tanösvényre amely végig vezetett a fertőn.Szép volt a természetvédelmi terület,noha nem kényeztett el éppen látnivalókkal.Betértünk még a dinnyési mini várakhoz,majd elakartunk menni Pákozdra megnézni az új hatalmas Miska huszár szobrát.Pákozdot elértük ugyan,de Dinnyésről a hosszú betonút ami Pákozdra vezetett kikészítette a velünk lévő két csajszi lábát,így azok teljesen kikészültek mire Pákozdra értünk.A szobor a falu másik végén volt a busz meg jött...így nem jutottunk el a szoborig.Majd legközelebb.Ez is egy 7-es osztályzatú túra volt.

Akadályok a Réka-völgyben
Újabb teniszverseny következett ezúttal az ATP azaz a fiúk.A Kopaszi-gátnál lévő teniszstadionban megrendezett versenyre haverommal érkeztünk.Három meccset néztünk meg az ekkora már kánikulává vált időben.Nagyon jól esett a sör a szünetekben,visszafelé a vonatot meg csak úgy sikerült elérni,hogy az késett.Elvoltunk 7-es.

Kedvencünk a Mecsek következett április végére időzitve.Nem véletlenül,hisz ekkor virágzik a bazsarózsa és a medvehagyma is.A Réka-völgyet akartuk elsősorban felfedezni.Négyen voltunk.A túrát Mecseknádasdról kezdtük.Hamar beértünk a szépséges Réka-völgybe.A melegben a völgy klimája igen kellemes volt.Aztán 13-szor(!) kereszteztük a patakot a völgyben.A völgy után nem hagyhattuk ki most sem a fenséges Püspökszentlászlót.Majd utána felkapaszkodtunk a Zengő oldalába.
Érdemes volt,tudtam ez a világ legszebb helye.
Valóban így volt,hisz milliónyi virágzó medvehagyma között találtuk magunkat...
Lefelé menetben pedig bazsarózsák köszöntek ránk.
Túra végén Hosszúhetényben a sör megint jól esett.
Ez a túra megérdemli a 10-es osztályzatot!

Menedék ez eső elöl Bölcske környékén
Pincefalvak túra következett.Négyen mentünk a közeli Bölcskére ahol a helyi pincefalus rész érintésével mentünk Dunakömlödre ahol Lussoniumot az ókori kaszárnyát néztük meg.Onnan pedig egy szúnyogokkal teli erdőn át mentünk Paksra,ahol szintén a helyi pincefalut a Sárgödör-teret néztük meg.Mindkét pincefalu pazar volt.A táj útközben nem volt a legszuperebb,de elvoltunk.Néha elkapott az eső.A csajok akik korábban Pákozdon csődöt mondtak itt most bírták a strapát,pedig mentünk jó 20km-et.
Ez a túra kis jóindulattal megérdemli a 8-ast.

Pünkösdkor elmentünk a közeli Révbérpusztára ketten Gergővel.Tudtuk ott ilyenkor minden évben van valami rendezvény.Dunaföldvárról inditottuk a túrát,majd úgy terveztük ha Révbérpusztán megúnjuk a banánt akkor betúrázunk a közeli Soltra.
Révbérpuszta nem kis csalódást okozott.A program egyenlö volt a nullával,a vendéglátás meg rendkivül udvariatlan.Úgy döntöttünk itt soha többé nem költjük a pénzünket!
A túrát Solt mentette meg,kellemes meglepetés volt az alföldi kisváros.
De így is csak 6-os az osztályzat.

Dédszüleink szobájában Révbérpusztán
Júniusra megkellett variállnunk az elözetes terveket.Mivel Gergőt érte kis baleset a lába nem volt 100%-os állapotban,így a keménynek igérkező Pilisi túrát felcseréltük a könnyebbnek ígérkező Zselicivel.Ketten vágtunk neki.Túránkat a csodaszép Kaposvárról inditottuk,terv szerint a dombságon át szándékoztunk elmenni Szennára,majd onnan vissza Kaposszerdahelyen át  Kaposvárra.Többször is eltévedtünk a túrán,de nem bántuk.A Zselic gyönyörü volt,a falvak pedig csodásak,a sör kiváló.Maradandó élményekkel távoztunk innen is.A túra megérdemli a 8-ast.

A Zselic egyik szép falvánál
Itt tartunk most.
Ebben az évben is fantasztikusan szép helyeken jártunk eddig.Gyűlnek az élmények sorozatban.Most a nyár szokás szerint kicsivel kevesebb a túra,de majd beindulunk újra.
Csodás terveink vannak az év második felére is,reméljük ezek valóra is válnak!
Minden túráról részletes beszámoló van a blogban,visszalehet keresni őket.
Na és persze minden túráról videó is készült amely fokról-fokra egyre jobb minöségű.
Tartsatok velem ezután is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése