2017. május 30., kedd

Tíz éves a Pentele-híd

Amiről még a múlt században is csak álmodoztunk,immár tíz éve valóság.
Számtalan túránk érinti és halad át rajta,legyen az gyalog vagy bringatúra.A híd bíztositja átkelésünket az Alföldre.Mostanság ünnepli tíz éves születésnapját Magyarország egyik legszebb hídja,a dunaújvárosi Pentele-híd.A híd amely lényegében nem is Dunaújvárosban van,hanem attól kicsit délre Dunavecse határában.Remek túrák tehetők ide,a híd pedig olyan impozáns építmény amely külön maga is megér egy kirándulást,átkelve rajta szép kilátásunk nyilik a szélrózsa minden irányába.Hát ismerjük meg egy kicsit közelebbről.

Minden irányból impozáns látvány a híd
 A Pentele-híd lényegében Kisapostagot köti össze Dunavecsével,egyúttal a Dunántúlt az Alfölddel.Ismert még Dunaújvárosi-híd és M8 Duna-híd néven is.A hídra Kisapostag és Dunavecse közigazgatási területéről lehet le-,illetve felhajtani.Dunaújváros közigazgatási területe felett mintegy 600 méter hosszan halad át.Kivitelezésére 2004 szeptember 17-én írták alá a szerződést.A 2005-2007 között felépült hídat 2007 júliusában adta át Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök.A híd 1,7 kilométeres szakasza az egyetlen megvalósult rész az M8-as autópálya 475 kilométeréből...

Hatalmas pillérekre épült a hídra rávezető autópálya szakasz
 Az építmény Magyarország egyik legdrágább hídja: költsége 43 milliárd forint,a rávezető utakkal együtt 54 milliárd forint volt 2007-es árakon számítva.A hozzá kapcsolódó M8-as autópályából a hídon és rávezető útjain kivül eddig még semmi sem készült el,ami várhatóan jó ideig elsősorban a helybeliekre fogja korlátozni a forgalmát.
A híd neve a közeli Dunaújváros egyik korábbi nevére utal,mely Pentele volt.

14 pillér tartja a hídat a Duna jobb oldalán
A híd teljes hossza 1682 méter,ebből a jobb parti (Dunaújváros felöli) ártéri híd 1067 méter,a bal parti 300 méter,míg a helyére úsztatott mederhíd 308 méter hosszú.A híd 41 méter széles,a mederhíd 50 méter magas és megközelítőleg 8600 tonna a szerelvényekkel együtt,burkolat nélkül.A jobb parti ártéri híd 14,a bal parti 5 pillérre támaszkodik.A mederhíd úgynevezett felszerkezetét két,a mederbe épült vasbeton pillér támasztja alá,ezeket a mederben betonozták.A hídat nyolc,a nyolcvanas években kifejezetten dunai hajózásra kifejlesztett,egyenként 1600 tonna kapacitású TS bárka szállította a helyére.Szerkezete szerint kosárfül ívekre kábelekkel függesztett gerendahíd.

Manapság még nincs erős forgalom a hídon
Szerkezeti adottsága miatt szélessége 40,94 méter,melyen 2x2 (3,75m) forgalmi sáv ,2x1 (3,5m) leállósáv,3,6m széles elválasztó sáv és két oldalt 2,4m széles járda,melyből a befolyási oldali kerékpárút,található.Az ívek 47,6 méterre emelkednek az útpálya fölé és a függölegesen 16,5 fokos szöget zárnak be.A függesztő kábelek egymással párhuzamosan,az ívek síkjában futnak.Érdekessége,hogy a hídhoz tartozó közúti lámpák is a híd pilléreinek dőlésszögét követve állnak.

Járda és bicikliút is van a hídon
 A híd helyét illetően volt egy olyan terv is,hogy az Dunaújvárostól északra,Dunaújváros és Rácalmás között épült volna meg.Talán ez lett volna a szerencsésebb megoldás,de végül is a Dunavecsén megépült verzió vált valóra.A híd tíz éves szülinapja alkalmából nagyszabású ünnepségre készülnek a Dunavecsei oldalon a híd alatt amely ha jól tudom 2017 június vége felé fog megvalósulni.

A kosárfül rész
Nem tudni mikor fog felépülni az M8-as autópálya,kérdéses,hogy a mi életünkben ez még valóra válik-e... egészen addig a híd nem váltja be azt a rendeltetését amiért eleve megépült:hogy a Dunántúl illetve az Alföld kapuja legyen a nyugati országhatártól a keleti országhatárig húzodó autópályán...

Az impozáns hídon mindig jóleső érzés átmenni
A hídhoz mint írtam kitünő túrák tehetők elsösorban Dunaújvárosból,de akár Kisapostagról vagy Apostagról is.Egyre inkább kiépülő jelzéssel ellátott turistaútak bíztosítják ezt a Duna mentén az ártéri erdőkben.Persze ezeknek is megvannak még a maga hibái,pl. az,hogy nyári időszakban durván benövi a növényzet,a csalán meg ilyenek.De októbertől áprilisig jól járható azért,helyenként látványos szakaszokkal.Bringatúrákat is érdemes erre tervezni,hisz vezet ide jól járható bicikliút is.Dunaújvárosban a Papírgyári víztoronynál térhetünk rá.
Érdemes kombinálni a túrát a híd megtekintése mellett megéri benézni a közeli településekre is,mint pl.Kisapostag,Dunavecse,Szalkszentmárton,Apostag,Dunaegyháza,Solt.

Dunavecséről a híd
Talán egyetlen negatívumként azt tudnám megemliteni,hogy a híd megépülése miatt megszünt a komp közlekedés Dunaújváros és Szalkszentmárton között,pedig ha járna,fantasztikus körtúrákat lehetne itt lebonyolítani.Ettől függetlenül a híd jó,hogy megépült,hisz nekünk is kaput nyitott az amúgy nehezen elérhető szomszédos alföldi tájakra.Reméljük,hogy a 20 éves évfordulóra majd az autópálya is elkészül és a híd majd átveheti azt a szerepét amit szántak neki...

Befejezésül pedig egy film amely az egyik ide vezető túránkat meséli el:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése