2023. július 25., kedd

Hova tovább? - Kezdődő szezon

 A hétvégén már bajnoki pontokért pattog a labda,kezdetét veszi a 2023/24-es bajnoki évad.Csapatunk a DFC gőzerővel készült a szezonra az elmúlt hetekben.Ahogy az előző években most is tartok egy kis esélylatolgatást egy kis előzetes elemzést,hiszen a meccsrejárás is az életünk része.Jómagam immár 46 éve járok ki a meccsekre és Gergő míg élt velem tartott mindig és biztos vagyok benne,hogy odaátról most is figyelemmel kiséri az eseményeket!Ott hagytuk abba,hogy az előző szezonnak úgy vágtunk neki,hogy végre feljutunk a harmadik ligából a másod osztályba.Ám nem így történt a végén bizony a túlélésért kellett küzdeni.Félévkor az úgymodd harmadik osztály színtjén sztárjátékosaink nagy része távozott,miután a klub csődközeli helyzetbe került.Azonban nem léptünk vissza a bajnokságtól,hanem az utánpótlás csapatunkkal felállva küzdöttük azt végig.Ennek fényében pedig az elért nyolcadik helyezéssel elégedettek voltunk!A csapat immár a nyolcadik idényét kezdi meg a harmad osztályban és a nyolc év alatt képtelen volt feljutni az erősebb osztályba.Erre gyakorlatilag most sincs semmi esély.Sőt annak a nyolcadik helyezésnek most is nagyon örülnénk!

A stadionunk főépülete

Bár két hónap telt el az előző szezon óta,mégis sok dolog történt a holtidényben.Ezek legfontossabbika,hogy a bajnokságot átszervezték.Eddig három húsz csapatos csoport volt,most pedig lett négy tizenhat csapatos csoport.Mi a Dél-Nyugati csoportba kerültünk ahol minden eddiginél erősebb mezőny gyűlt össze.Ide került a másodosztályból kiesett Szentlörinc,az előző szezon bajnoka az Iváncsa.Itt van a nyugati-csoportból átkerült bombaerős Nagykanizsa.A rendkivül feltörekvő újonc a Dunaföldvár.Az előző bajnokság meglepetés csapata a PTE-PEAC.Négy erős tartalékgárda is ide került(MTK II.,FTC II.,Paks II.Fehérvár II.) a mindig erős Kaposvár,a szintén erős Érd.A kellemetlen kiscsapatok: a Majos,a Mohács,a Szekszárd és még sorolhatnám.Borzasztóan nehéz dolgunk lesz,ha helyt akarunk állni...

A stadion a sky boxból

A játékoskeretben is történtek némi változások.Sajnos elment és pont az egyik fő riválishoz az Iváncsához a legjobb játékosunk Székely Benedek.Jó hír viszont,hogy rajta kivül más távozónk nincs.Érkezőink is vannak és bár nem igazoltunk sokat az igazolásaink jónak mondhatók!Érkezett Hódmezővásárhelyről egy gólerős csatár Bata Kristóf,valamint az évekkel korábban már nálunk játszó Tapiska Géza.A védelembe pedig leigazoltuk Békéscsabáról a korábban már szintén nálunk játszó Puskás Gábort aki harmadik ligás szinten bizony sztárigazolásnak számít.Maradtak a fiatalok és csapatkapitányunk az öreg rutinos róka Szepessy Robi.Velük kell hát harcba indulnunk az új szezonban és lehetőség szerint minél jobb helyezést elérni ami mint írtam nem lesz egyszerű,hiszen bombaerős a mezőny.

A csapat tavasszal,csupán a balról negyedik Székely távozott

Az elmúlt hetek folyamán volt szerencsém beszélgetni edzőnkkel Dobos úrral.Igazából még ő sem tudja mennyire erős lesz ez az erős mezőny és azt sem,hogy a fiataljaink mikre lesznek képesek.Most azt mondta a szezon során anyagi problémáink viszont nem lesznek.Meglátjuk.Jó sok edzőmeccset játszott a csapat az elmúlt egy hónapban és bár ezeken nem az eredmény az elsődleges,meglehetősen vegyes a kép.Legyőztük a bajnoki meccsen minket legyőző Ceglédet.Remekül helytálltunk az első osztályú Fehérvár otthonában.Csúnyán kikaptunk Orbán tartalékcsapatától a Puskás II.-től és a jelenlegi mezőnytársainktól az Érdtől és a Szekszárdtól.Magabiztosan legyőztük az alacsonyabb osztályú ellenfeleinket.Mindez még sokat nem jelent,hiszen ilyenkor az edző a taktikát a felállást próbálgatja így az eredményeknek túl nagy jelentőséget nem kell adni.

A szinpad készen áll az előadásra!

Dobos nyilatkozott olyanokat,hogy akár az élmezőnybe várja a csapatot,de velem beszélgetve abban maradtunk,hogy a még biztos bentmaradást jelentő 12.helyet érjük el legalább.Úgyanis én úgy érzem,hogy most majd a bentmaradásért kell harcolnunk,de ne legyen igazam.Többekkel beszélgetve,ismerösök,szurkolók a többség a 8-12.hely közé várja a csapatot.A 13.hely a négy csoportból csak a kettő legjobb 13-nak jelent bentmaradást a 14-16 értelemszerűen pedig kiesik.Tehát a minimális elvárás a részemről is a 12.hely megszerzése,de bízom benne,hogy ennél jobb is lehet majd.A Gárdonnyal kezdünk majd,tehát nem egy erős csapatal,így az első meccset mindeképpen hoznunk kell.Ezután viszont kemény ellenfelek jönnek.Megyünk Dunaföldvárra,majd érkezik a Nagykanizsa és megyünk Paksra.Itt benne van mindhárom meccsben a vereség.De utána hazai pályán a Szekszárdot nincs mese,lekell győzni!Aztán pedig majd jön a többi forduló.Nagyon nagy izgalmak várhatók!


Meccstúrákat illetően az a jó hír,hogy a mezőny java része (egy-két kivételtől eltekintve) 100 kilométeren belül van,de a legmesszebb lévő Nagykanizsa is 185 kilométer.Így a távolságokon nem múlhat,hogy elmenjünk pár helyre.Sokkal inkább múlik a csapat szereplésén,hogy érdemes legyen útrakelni és sajnos múlik az anyagi helyzetünkön is,hiszen Orbánistánban most pokoli nehéz és egyre nehezebb a megélhetés...Ha valami rendkivüli történik akkor azzal jelentkezem szezon közben,ha nem akkor az őszi szezon végén jön az összefoglaló.Akit esetleg érdekel a dolog a hunfoci.hu NB3-as csoportjában nyomon követheti az eseményeket.
Hajrá továbbra is Dunaújváros!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése