2022. június 6., hétfő

Tolnai túra

Talán éppen Tolna megye az,ahol a legtöbbet túrázunk.Közel van és a megye szinte minden pontján remek túrák tehetők.Most az észak-keleti részen szándékoztunk egy túrát tenni Zolikával.Bölcskétől kívántunk elmenni Dunaföldvárra.Mivel nem kellett messze menni,korán sem kellett kelni.A nyár első túrájára 9-kor érkeztünk a 40km-re lévő Bölcskére.A helyi pincefalut akartunk bejárni,majd innen el az ártéren a Duna mentén egészen Dunaföldvárig.Noha a pincefaluban jártam Gergővel négy éve,a többi rész ismeretlen volt.Már az induláskor meglehetősen meleg volt,biztosak voltunk benne,hogy a mai napon fázni nem fogunk...

A református templom Bölcskén

     Részben átballagtunk a fél falun.Több látnivaló is akadt útközben:emlékművek,templomok,szobrok és egy nagyon szép kőtár.Itt megálltunk közelebbről is szemre vételezni.Jól nézett ki,takaros építmény volt.Közben azt is megtudtuk,hogy a falunak még filmszínháza is van.Manapság már ez is oly ritka.A falu nyugati szélén leltünk rá a piros turistajelre.Ez kissé kivezetett a településről majd visszafordult a pincefalu felé.Ezen az egy-két kilométeren ami most jött már jártunk Gergővel négy éve,így most újra szó szerint a nyomában jártam...Egy kisebb dombon voltunk éppen ahol kilátás nyílt dél,dél-nyugati irányba.

A kőtárnál

Hamarosan beértünk a pincefaluba.Sehol egy teremtett lelket sem láttunk,pedig hát pünkösd vasárnapja volt.A falu kanyargós utcáin csodáltuk a szebbnél szebb pincéket.Magán a piros jelzésen haladtunk.Kutya meleg volt már.Ha már a nyár első túrája ilyen forró,milyen lesz a többi?Mentünk az utcákon elértünk egy szállodához.Ezt láttuk anno Gergővel is,mégis fura volt,hogy egy pincefalu kellős közepén egy szemre is tetszetős szálloda áll.Innen némi kapaszkodás következett a felsőbb utcákba.Na nem volt hosszú,talán ha száz méter.

A pincefaluban

A szálloda
Akkor négy éve szemből jöttünk...így tudtam most egy temető következik.És igen a jelzés közvetlen a temető mellett haladt úgy,hogy egyes sírok vége szinte kilógott az útra.Természetesen teljesen másnak tűnt az egész mint négy éve.Többször írtam már,hogy egy túrát amin már voltál,ellenkező irányból teszel meg,teljesen más az élmény is.Most is ilyen érzésem volt.A temető után nem sokkal jött az a rész amit négy éve is furcsáltam.Nevezetesen a jelzett turistaút átvezetett egy magán kerten!Kicsit vonakodtam ettől,egy kerten átmenni....?De ahogy akkor most is szólt egy szomszéd,hogy nyugodtan menjünk csak át rajta.Így tettünk,közben láttuk,hogy ez a kert senkié.A rajta álló házon nyitva volt az ajtó,de sehol senki..lejjebb szépen teremtek a cseresznye fák,de tiszta gaz volt minden.Kár érte,de így legalább nyugodtan átjöhettünk rajta.

Zolika a kert végében,a két ház között ment a jelzés!
Már csak pár méter volt a pincefaluból,így a Gergő nyomábanos rész véget is ért.Persze ezen kivül is a nyomában járok bárhol... Még a falu normál utcáin mentünk egy darabon majd egy kis ösvényen kiértünk az ártér fölé!Nem is gondultuk,de magasan voltunk,kb.mint nálunk a Felső Dunapart...na jó annyira talán nem magasan,de vagy negyven méterrel biztos,hogy az ártér felett voltunk,némiképp remek kilátással az ártérre.Igaz magát a Dunát vagy valamelyik holtágát nem lehetett látni.Egy szinte a természet álltal teljesen benőtt betonlépcső vezetett le a magaslatról.Lementünk,hisz a piros arra ment tovább.

Az ártér felett
Leérve,jellegében teljesen megváltozott a túra.Hűvös ártéri erdőbe értünk ami a kánikulában kifejezetten jó volt!Ám a víz közelségét jelezvén a szúnyogok is megszaporodtak,ez már kellemetlen volt.Eleinte klassz volt az út,mert kiértünk a holtághoz.Szép is volt,nem mondom.De aztán hosszú időre ezzel le is tudtuk a szépségeket.Hosszú ingerszegény szakasz következett az ártéri erdő szűk dagonyás,szúnyogokkal teli útján...persze ennek is megvolt a maga szépsége.ráadásul az út enyhén emelkedett a domboldalban mégis kissé kellemetlen volt itt trappolni.Jó két kilométeres szakasz volt ez.

Az első méterek az ártéri erdőben

Holtág

Aztán méterről méterre nehezebb
Végül kiértünk az ártéri erdőből egy fensíkra.Újra változott a túra jellege.Az erdőt felváltották a mezők.Itt már nem volt szúnyog,de fa sem...iszonyatos melegben trappoltunk egy újfent hosszú egyesen szakaszon.Csak a nap sütött ránk.Gyümölcsösök,napraforgók,búzatáblák voltak az út egyik oldalán,a másikon csak szőlők.Visszanézve olykor nem is volt rossz a kilátás a mezőkre.A Duna irányába egyelőre nem volt kilátásunk.Soká ért véget ez a szakasz is,a végén egy fa árnyékában kajáltunk egyet.

Mezőkre érve
Tovább haladva kezdett kilátásunk lenni a Duna és az Alföld felé is és ahogy haladtunk előre úgy lett ez a kilátás fokról fokra jobb és szebb!Beértünk egy cseresznyésbe,ahol az út két felé ment a jelzés viszont eltűnt...így találomra választottunk utat,hát persze,hogy a rosszat választottuk.Mondjuk erre hamar rájöttünk és korrigáltuk a dolgot.Közben a cserszenye fákról jól becsemegéztünk cseresznyéből,később pedig már sárgabarack is akadt.Na és jelzés is volt újra.Szép rész volt a remek kilátással.

Cseresznyés a Duna felett
Az út a hőségben végre lefordult Dunaföldvár felé.Apró hűs szakasz is akadt végre.Majd újra egy pincefaluba értünk.A földvári burgundi utcába értünk ami maga volt a pincefalu.Természetesen nem volt akkora és olyan jellegű mint a bölcskei,de itt is akadtak szép pincék,volt néhány magában a domban is.Kiváncsi lettem volna ezekre belülről.Az út lefelé vezetett a fensíkról helyenként már szép rálátásaink is voltak magára Dunaföldvárra.Végül leértünk a városba,a helyi piacnál kötöttünk ki.

A Burgundi utca
A buszpályaudvarnál lenyakaltunk egy frissitő sört az egyik kocsmában,majd úgy döntöttünk elmegyünk kajálni az Arany Fácán vendéglőbe.Jó tapasztalataink voltak arról az étteremről és most sem csalódtunk.Babgulyás persze nem maradhatott el,majd Zolika egy vega tálat én meg egy girros tálat ettem meg.Olcsó és jó volt!Jövünk még ide!Annyi maradt,hogy visszasétáltunk a hőségben a busz állomásra és hazajöttünk.Ez volt tehát a nyár első túrája.

Sörözés

Az Arany Fácán Dunaföldváron a 6-os út mellett.Remek hely!
Ez volt az idei év tizenegyedik túrája.Most mentünk nagyjából 16 kilométert.Így az idei összesítésben 189,3 km-nél tartunk.Ami 17,209-es átlagot jelent,Ezen a túrán nagy hőség volt és akadtak pillanatok amikor azt kívántam bárcsak már Dunaföldváron lennénk.Ettől függetlenül jó buli volt,de annak aki ezt a túrát választja,javaslom inkább az október-április közötti időszakot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése