2020. április 2., csütörtök

Félbeszakadt szezon

A koronavírusra hallgató világjárvány mindannyiunknak alaposan betett.Szó se róla legjobban persze a betegségben szenvedőknek és elhunytaknak.Az ő bajaik mellett a miénk persze eltörpül.Persze az sincs kizárva,hogy mi is,vagy én is hasonló sorsra juthatunk.Ettől függetlenül egyre inkább kezd idegesítő lenni a dolog.Teljesen felfordult a korábbi életünk.Szinte mindenről amiben még örömünket leltük lekellett mondanunk.A túráink mellett elmaradtak sorra a sportesemények is.Nem lesz például a Fed kupa sem amire annyira készültünk és a jegyekre nem kevés pénzt költöttünk.Elmaradtak a forma1 és a moto gp futamai,elmarad a foci EB és a nyári olimpia is!Ezek mellett cseppet sem meglepő,hogy a bajnokságot is félbeszakitották.

A Siófok elleni bravúr
Ott hagytuk abba a beharangozónál,hogy az idény a kupameccsünk miatt a szokásosnál hamarabb kezdődik.Úgy tűnik a szokásosnál előbb véget is ért.Ha ért persze...Februárban a bravúrós Siófok elleni meccs után a kupában az MTK Budapest gárdájával hozott össze minket a sors és a sorsolás.Vérmes reményeink ellenük persze nem lehettek.Nem is sikerült az újabb bravúr,hiszen náluk 3-0 arányban,idehaza pedig 2-0 arányban maradtunk alul.Persze ez benne volt a pakliban,a csapatot ezért szemrehányás nem is illeti.A hazai februári meccsre még kimentünk.A vereség ellenére is jól szórakoztunk.Vártuk a bajnokság kezdetét ameddig még majd három hét volt.Március elején aztán útjára indult a labda.

Már nézők nélkül a Szekszárd ellen
A bajnokesélyes Szentlörinc otthonában kezdtünk és bravúrós döntetlen értünk el.A gólnélküli találkozó eredményének inkább mi örülhettünk.Következett az első hazai meccs a Szekszárd ellen.Bőven volt törleszteni valónk,hiszen az ősszel 4-1 arányban kikaptunk Szekszárdon.Már nagyon vártam,hogy újra kimehessek a stadionba.Derült égből jött aztán a villámcsapás.Az egyre terjedő koronavírus miatt a szövetség elrendelte a zárt kapus meccsek lebonyolítását.Nem mehettünk tehát meccsre.A helyi médiának hála,legalább a neten közvetitették a meccset,így láthattam.Győztünk 2-0-ra.Minden esély megvolt egy jó folytatásra,hiszen a szezont jól kezdtük tehát.

A jelenlegi csapatunk (képek forrása:dpase facebook)
Ám a következő napok valamelyikén a szövetség a bajnokságot félbeszakitotta.Nem nagyon volt még ilyen a magyar labdarúgás történetében,talán csak a háborúk idején.Persze minden ország így tett.Így a túrák után a meccsekről is lekellett mondanom.Vajh mi értelme még az életnek?A negyedik helyről várjuk a folytatást,a következő fordulóban Kozármislenyen lépnénk pályára.Kérdés lesz-e folytatás:Ha nem lesz,mi lesz?Ez a jelenlegi állás lesz a végeredmény?A kérdésekre csak a jövő ad majd választ.Így állunk tehát most,a koronavírus árnyékában egy félbeszakadt szezonnal.Reméljük a legjobbakat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése