2018. február 16., péntek

Séta Egerben

Mivel a közelben nyaraltunk azon a nyáron kézenfekvő volt,hogy az egyik nap belátogatunk majd Egerbe.Így is lett.Jártam már a városban többször is,hisz pl. osztálykirándulásaink többsége érintette a várost mint az általános mint a középiskolában.Most voltam elsözör itt úgy,hogy végre a saját fejem után mehettem,nem voltak megkötések hova merre meddig.
Busszal érkeztünk meg a város autóbusz pályaudvarára.Észak-nyugat felöl érkeztünk a városba az első ami szembetűnt az volt,hogy az nem túl nagy...
A busz pályaudvar is szokatlanabb volt az átlagosaknál,de talán jobb is volt azoknál.Kör alakú volt bent a körben pedig lelehetett menni is és ha jól emlékszem onnan vezetett ki is egy alagút a város felé.

A busz pályaudvar
Rögtön a belváros felé sétáltunk ahol a korábbról megismert helyek köszöntek szembe.A Dobó tér most is szép volt és hangulatos.A dombról meg a vár vigyorgott ránk.Természetesen egy fagyizás után fel is mentünk.Kellemes volt a meglehetősen nagy várban sétálni.Ha jól emlékszem lementünk valami panoptikumba ahol magával a várkapitánnyal Dobó Istvánnal is találkoztunk.Egy élmény volt tényleg.

A kapitány
Sétálgattunk még a várban,de öszintén szólva az emlékeim erről hiányosak.Hisz mindennek már 18 éve.Egy hosszú várfalra emlékszem azért,elötte vezetett a sétány és szép kilátás volt.Ha jól emlékszem látszodott a székesegyház is.Így aztán elsétáltunk arra is.Be ugyan nem mentünk,azt nem tudom már,hogy miért.Az egyik régi osztálykiránduláson amúgy jártam már bent,de sokmindenre már nem emlékszem belőle.

Vári kilátások

Az egri dóm
A székesegyház után egy ligetes részbe értünk be Eger kellös közepén.Ez itt egy igazán kellemes környék volt,ami megmaradt belőle emlékeimben az a helyi stadion,oda be is mentem megnézni valamint egy szökőkút amely elött fotózgattunk is egy sort.Sétálgattunk még itt a zöld ligetben,aztán úgy döntöttünk,hogy megnézzük a helyi vasútállomást és azt hogyan lehet a belvárosból oda eljutni,mert úgy terveztük két nap múlva visszajövünk és majd vonattal elmegyünk Szilvásváradra.( ez itt olvasható ).Meglehetősen hamar megtaláltuk azt.Így visszamentünk a városba és egy helyijáratos busszal elmentünk a helyi Tescoba.

A szökőkútnál.Eredeti kép a kirándulásról
Ott megkajáltunk és mégegyszer visszamentünk a városba.Nem túl nagy város lévén a látnivalók kimerültek egy másfél négyzetkilométernyi területen.Ide-oda járkáltunk mindenféle különösebb cél nélkül.Délután visszamentünk a kerek buszállomásra ahonnan visszabuszoztunk a közeli Tarnaleleszre ahol nyaraltunk.
Hát nem sok dolog maradt meg emlékeimben erről a kirándulásról,de leírtam ezt is,hogy tudjam itt is jártunk.Remélhetöleg a közeljövőben eljutunk majd ide is felfrissiteni az ismereteinket.

Eger vára és városa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése