2017. február 26., vasárnap

Bakancslista 2017 - Tervek

Alighanem egy kicsit megkéstem ezzel,pedig már decemberben megvoltak a tervek.A you tube-n is fentvan már az erről szóló videó december óta,tehát csak ide felejtettem el felrakni.Pedig ez is része a blognak,mondhatni a fő része.Ráadásul ezen terveinkből kettő már meg is valósult januárban illetve februárban.Túrázási szokásainkról már lehetett olvasni ebben a blogban,talán ezzel kezdtem az egész blogírást,de mindenképp valahol az elején volt.Ha lemaradták róla itt megtalálod.
Némi módósítás,hogy a helyi túrákat idéntől kezdve környékbeli túráknak hívjuk.
Szóval két tervünk már meg is valósult ebből,hiszen januárban a Csiki-hegyekben szerencsére havas körülmények között sikerült felkeresni a Sorrento sziklát és megmászni az Odvas-hegyet.Erről szóló blogbejegyzésem ezen a helyen olvasható.Februárban pedig a jeges Rám-szakadékban teljesítettük a tervünket,erről itt olvashattok.További terveinkről akkor pedig itt írok,valamint a blog végén a videóban is látható,

A Vértes vonulata
Környékbeli túráinkat illetően,idén főleg a Tolnai-Hegyhátra szeretnénk koncentrálni.A Tolnai-Hegyhát a Dunántúli-dombság része,nagyjából a Simontornyától Dombóvárig húzódó dombvonulatot nevezzük Tolnai-Hegyhátnak.Ez akár hónapokra ellát minket túrákkal,van mit bejárni,felfedezni ezen a területen.A gond az,hogy turistatérkép a mai napig nem jelent meg a dombságról,így valószinüleg majd telefonos online turistatérkép alkalmazást hívunk segitségül.Ami biztos Simontornyánál fogunk kezdeni és fokozatosan haladunk Dombóvár irányába,nem szükséges,hogy idén be is járjuk az egész dombságot.

Aztán a környékbeli túrákat illetően még,folytatjuk a Csepel-sziget bejárását,tavaly két túrát tettünk itt,idén is legalább egyet szeretnénk:terv szerint Ercsibe mennénk át komppal és onnan jönnék le Lórévig.

Még Érd ófalu részére szeretnénk elmenni és az mindig benne van a pakliban,hogy a környékbeli falvakba is teszünk túrákat.Ebbe az évbe,a számunkra még ismeretlen Iváncsa,Beloanisz és Besnyő a fő cél e tekintetben.

Na és akkor ezekután térjünk rá a bakancslistás túrákra.
De mielött ebbe belefognék,nézzétek meg a 2016-os best of videómat.Pár perc csak:


Ugye akkor mint írtam,két bakancslistás túrán már túlvagyunk.
Márciusban a Vértes-hegységbe vesszük az irányt.Én már nagyon rég nem jártam itt,Gergő pedig még sosem.Szárligetről indulunk majd a Mária-szakadékot és a Vitányvárat na meg több érdekességet érintve Vértessomlón fejezzük majd be a túrát.

Ha április akkor Mecsek.Ebben a hónapban a legszebb a hegység a virágzó medvehagymákkal és bazsarózsákkal,így minden év áprilisában csak is a Mecsek jöhet szóba túrázásainkat illetően.A Zengőre fogunk felmenni majd a Réka-völgyön végig Mecseknádasdig megyünk.

A Zengő Hosszúhetény felöl
Májusban pokoli nehéz túra vár ránk.Legalábbis a túra eleje az lesz.A meredek Prédikálószéket akarjuk megmászni a Vadállóköveket érintve.A nehézséget itt majd a látványosság kompenzálhatja.Ha meg sikerül a feljutás az új kilátót is megfogjuk nézni amit tavaly adtak át.

Júniusban egy merészebb válalkozásba fognánk.Kérdéses lesz,hogy egy nap alatt megtudjuk-e csinálni a tervezett túrát.Somoskőre szerenénk elmenni,majd átkelve a határon a szlovákiai Sátorosbánya érintésével mennénk fel a Karancs csúcsára,onnan pedig le Somoskőújfaluba.
Ezen útvonalon még gondolkozunk,igy itt benne van a pakliban egy esetleges változás.

Kilátás a Prédikálószékről
Júliusban visszatérni szeretnénk a szlovákiai Burda-hegységbe.Itt kapott el 2016 szeptemberében a vihar minket és a párás időben a kilátás is több helyen élvezhetetlen volt,így a szeptemberi túránkat megismételnénk remélhetőleg most jó időben.Szobról indulva a határon és Helembán átkelve mennénk fel a Burdába egészen a Kovácspataki sziklákhoz.Majd onnan ereszkednénk le Garamkövesdre és Párkányba.Itt térnénk vissza Magyarországra Esztergomba.Remélhetőleg ez idén összejön.

Augusztusban ismét a Mecsek felé akarjuk venni az irányt.A középső rész csodás völgyeit szeretnénk bejárni a Nagy-Mély-völgyet és a Melegmányit na meg a kettőt összekötő Petnyák-völgyet.Itt több híres vízesést is érintünk valamint a híres Kőlyukat is.

Somoskő és Salgó vára
Szeptemberben a Holvilág árok vár szívepedve ránk.Híres hely,de még nem jártunk itt.Éppen ideje,hogy felkeressük.

Októberben megmásszuk a Dunántúl második legmagasabb csúcsát a Pilis-tetőt.Számtalan túránkon szemeköszönt az elmúlt hónapokban,szinte hívott minket,hogy másszuk meg.Októberben elfogadjuk a meghívást.Nem lesz könnyü túra ez sem,de a látvány itt is páratlan lehet.

Novemberben szelidebb vízekre illetve tájakra evezünk.Az ismeretlen Gödöllöi-dombságban szeretnénk szétnézni.

Decemberben pedig a Budai-hegység északi részén akarunk túrázgatni,érintve Solymáron a Szarka várat.

A Kovácspataki sziklák a Burda-hegységben
Hát nagyjából ezek a 2017-es tervek.Most télen még csak döcögött a gépezet,de ez igy volt tavaly is,de nyakunkon a március amikor is végre újra beindulunk.
Tavaly 30 túrát teljesitettünk úgy,hogy sok-sok minden akadályozott minket évközben.Idei elvárásom minimálisan a 20 túra,ennél csak jobb lehet,titokban reménykedem azért,hogy a harmincat túlszárnyalhatjuk.Most e sorok írásakor február 26-án már kettő megvolt.
Minden esély megvan tehát egy tavalyihoz hasonló szériára.
A blog mostmár münködik,így minden túráról szinte naprakészen beszámolok majd.
Tarts velünk!

Pilis-tető
Természetesen változások előfordulhatnak,tavaly az eredeti terven kétszer változtattunk ez most is előfordulhat,de azthiszem nagyjából sikerül a tervet követni.
Amíg a müszereim engedik addig videó is készül majd minden túrámról.

Többen is jelzik rendszeresen nekem,hogy szívesen velünk tartanának évközben valamelyik túrára.Korábbi években volt,hogy jöttek velünk mások is,ez most egy ideje nem így van.
Persze csak ismerösöknek van nyitva a lehetőség,de ha jöttök ha nem,mi megyünk.
Mások meg csinálják utánunk - akár.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése